Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-19 / 42. szám

1994. február 19., szombat IRODALOM - MŰVÉSZET Mester Eleonóra két verse Tűzkezű Istenem Imádkoztam mindenért már Tűzkezű Istenem Szerelemben sosem ért kár Oltalmad élvezem. Imádkoztam mindenkiért Tűzkezű Istenem Ki a szerelemhez nem ért Oltalmad élvezem. A világi hívságokért Tűzkezű Istenem Imádkoztam irgalmadért Oltalmad élvezem. Imádkoztam én másokért Tűzkezű Istenem Nagyszívű irgalmasokért Oltalmad élvezem. Szerelemért, szeretésért Tűzkezű Istenem Egy fiúért, aki megért Oltalmad élvezem. Adj hát nekem kedvességet Tűzkezű Istenem Evilági békességet Oltalmad élvezem. Kikelet rabjai Fejbe bólint tegnapiságod Hagyom, hiányozz egy kicsit Megszólít a holnapiságom Kérlek, felejtsük a mait. Mit kimért ránk a nagy Jóisten Rajzolt bogár­ hátán a szó Mint a Szentírás, úgy világlik Mi mindig tudjuk, mi a jó. Enni, inni, aludni csupán Mint valaha Pinokkió Egy ország által megítélten: „Alkotnak, örömükre nincs szó." ✓ Szauer Ágoston Egy perc a téren Gally ujja mozdul könnyedén, akárha csendre intene, beléd karol a szürke szél, int már, hogy menni kellene. Csak állsz. Pillád sötét sövény, mögötte ősidők, hite. Most szép e perc. A tér kövén orrodra száll egy hópihe. - Azért jöttem, hogy megöljem önt. - Parancsoljon, fáradjon be. A rövid és különös párbeszéd egy iroda ajtajában zajlott le. Az iroda ve­zetője, George, egyedül volt. Ingujj­ban, nadrágtartóval, borzasan fogadta a hívatlan látogatót. A titkárnője - az egyetlen alkalmazott - ebédelni ment. A látogató alacsony, ravasz képű pasas volt, ő is jó harmincas. Besétált és megállt a falnál. George először azt hitte, a jövevény viccel. De amaz komo­ran folytatta: - Tudja, én ilyen őszinte bérgyilkos vagyok. Kedvelem, ha az ügyfeleim tudják, miért halnak meg. George kezdte komolyan venni a dolgot. Lassan mozdult. A fogason ló­gott a zakója. Ha eléri, megmenekül­het... De szóval kellett tartania a gyil­kost, tudta jól. - Akkor mesélje el, kinek vagyok az útjában!? - Állj, ne menjen tovább! - A pasas elővette pisztolyát és George-ra sze­gezte. - A felesége adta a megbízást. - Akkor kezd világosodni a dolog - így George. - A nejem biztosan férjhez akar menni a szeretőjéhez. Egy válóper talán többe kerül, mint... hm... maga? - Hát persze. És a válóper macerá­­sabb is. Sokáig elhúzódik, így meg rög­tön jöhet a temetés, aztán az esküvő. Nemere István - Hát ez szomorú.­­ George szíve a torkában dobogott. A pasas tényleg nem viccel és nincs is április elseje. Ez meg fogja őt ölni! Látta a pisztoly igen hosszú csövét. Hangtompító! Az iroda­házban senki sem fogja hallani a dörre­nést. A fenébe...! Hol lehet a titkárnő­je? Mindig olyan sokáig ebédel! No, ez lesz az utolsó ebédje, holnaptól a mun­kanélküliek ingyenkonyháján fog ét­kezni. Meg is érdemli... Aztán eszébe jutott, hogy az a régi titkárnője volt. Két hete újat vett fel, aki azóta egyben a sze­retője is. Egy igazi bombázó! Már csak ezért is kár lenne meghalnia. Éppen most? A zakója még mindig vagy három méterre volt tesle. Igyekezett gondtalan­nak mutatni magát. A zakó (kriminovella) - Azt is elmondaná, mennyit fizet a kedves nejem? Mégis érdekelne, a fele­ségem mennyit szánt az életemért? - Kedvelem a kerek összegeket. Ezért húszezerben egyeztünk ki. George mélységesen felháborodott: - Csanak...? Rongyos húszezer? És maga ennyiért vállal egy gyilkosságot? Hát miféle szakember ön ? Kikérem ma­gamnak, hogy egy harmadrangú kon­tár végezzen velem! - No, ebből elég - a bérgyilkos fel­emelte a pisztolyt. - Van egy utolsó kívánságom! - ki­áltotta George könyörögve. - Mi az? - Zakóban akarok meghalni! Ing­ben, nadrágtartóban olyan snassz lát­vány leszek a padlón... A zakóm sikerült darab, a szabóm ezúttal remekelt. Jól festek majd a rendőrségi fotókon, még vérbe fagyva is. A bérgyilkos csak egy pillanatig ha­bozott, aztán a fogashoz ment. A tekin­tetét és a pisztolyát közben George-on tartotta. Fél kézzel megtapogatta a za­kót, semmit sem talált a zsebekben, hát odadobta a gazdájának. George lassan vette fel, közben megnyugtatóan be­szélt a gyilkoshoz: - Nincs benne pisztoly, maga is lát­ta. Akkor meg mitől fél? Ilyen helyzet­ben igazán nyugodtabb lehetne - félol­dalt fordult, de a zakót még nem egé­szen öltötte fel. Mintha most jutna eszé­be, hogy... - Nyakkendő is kell! Mit ér az egész nyakkendő nélkül? - Ne bohóckodjon már. Végezzünk, egy-kettő! - Igenis - felöltötte hát, begombolta a mellén. Fura fény csillant a szemé­ben. Sebesen elindult a gyilkos felé. Az nem habozott. Kétszer egymás után lőtt. Áldozata mellére célzott. George arcán fájdalmas fintor jelent meg, de semmi sem tarthatta vissza. Máris oda­ért az idegenhez. Az úgy megdöbbent, hogy mozdulni sem tudott. George ki­tépte kezéből a pisztolyt, és azzal vágta fejbe - a pasas meg döbbent arccal dőlt a padlóra. A házigazda nadrágszíjjal jól ösz­­szekötözte, aztán telefonált a rendőr­ségre. Akkor bukkant fel a titkárnője, a sző­ke, nagy keblű szépség. - Jézus Mária, mi történt? - Tulajdonképpen semmi - szerény­kedett George. - Eljött az a pillanat, amire hetek óta vártam. Mióta tudom, hogy a feleségemnek szeretője van - George levette zakóját, szeretettel meg is simogatta, mielőtt visszaakasztotta a fogasra­­, azóta hordok golyóálló za­kót, kedvesem. Mit szólsz, milyen előre­látó voltam? És csak akkor hagyták abba a szen­vedélyes csókolózást, amikor az első szirénázó rendőrautó lefékezett a ház előtt. NAPLÓ -9 Munkácsy emlékezete A magyar festészet világító rakétája Százötven éve, 1844. február 20-án született Munkácsy Mihály. Az alcím Kampis Antal mű­vészettörténetéből származik, aki így ír: „Fölszállt a magyar festészetnek az a világító rakétá­ja, amely egy időre egész Euró­pát elkápráztatta fényével, Munkácsy Mihály művészete.” Bizonyára felesleges lenne itt megírni Munkácsy életrajzát az éhező kis asztalosinastól a pári­zsi szalonok „fénylő csillagáig” — talán két dolog nem közismert. Apját a szabadságharcban való részvételéért bebörtönözték, ki­­szabadulása után rövidesen meghalt, s akkor már Munkácsy édesanyja sem élt, így kezdődött hányatott élete. A másik érde­kesség, amelyet Székely András monográfiája a sors tragikomi­kus fintorának nevez, csak a fes­tő halála után került elő a bártfai levéltárból egy 18. századi ősé­nek végrendelete, aki vagyonát letétbe helyezte valamelyik mű­vészi tehetségű utódának isko­láztatására. Munkácsyt Kampis szerint „Már a kezdet kezdetén az élet­kép vonzotta. A cselekvő és a passzív lelki folyamatokon áteső emberek megjelenítése. Két első kompozíciója (Regélő honvéd, Levélolvasás) is ezt tanúsítja. A mozdulat- és lélekrajzon kívül pedig sajátos festői problémák, világítási hatások tolakodtak ecsetére. Alapjában véve ez a tárgykör töltötte ki egész pálya­futását.” Fordulatot jelentett életében a Siralomház, amelynek mű­vészi és anyagi sikere lehetővé tette, hogy élete hátralevő 25 évét Párizsban élje leb ontva a remekműveket, arcképeket, de „kíméletlen menedzser-fele­sége” nyomására lekötötte ma­gát egy műkereskedőnek, aki „nagy” képeit többnyire az Egyesült Államokban adta el, s úgynevezett szalonképeket készíttetett vele. E korszak leg­nagyobb műve a Milton (New Yorkban), amely elnyerte a pári­zsi világkiállítás aranyérmét. Valóban az úgynevezett „nagy” képek tették világhírűvé, de igazi értékei a lelkéből fo­­gamzottak, amelyekben a ma­gyar nép életét örökítette meg, mint legismertebb képei: az Ásí­tó inas, a Rőzsehordó nő, a Rö­pülő asszony, a Vihar a pusztán, vagy a szabadságharc emléké­hez kapcsolódó művek, mint a Petőfi búcsúja a szülői háztól, a Tépéscsinálók, az Elbeszélés (A fiatal kapitány elbeszélése), ide tartozik a Búsuló betyár is, mert akkor még élt Rózsa Sándor csa­patának romantikája. Majdnem minden képén megmaradt azonban az emberek életteli megjelenítése: a Tépés­­csinálókban vagy a Zálogház­ban csakúgy, mint három nagy bibliai kompozíciójában (Krisz­tus Pilátus előtt, Golgota, Ecce homo) talán fontosabb a figye­lő-hallgató nézők, a mellékala­kok pszichológiai jellemzése, mint maga a kép témája. Különleges módszert talált ki kompozícióinak elkészítéséhez: már a Siralomházhoz is Békés­csabáról hozatott eredeti ruhá­kat, modelleket szerződtetett, felöltöztette és kompozícióváz­latai alapján beállította őket ha­talmas műtermében, majd le­­fényképeztette a jelenetet és részleteit, ezekből készültek előbb színvázlatai, az egyes ala­kok képei, mielőtt nekikezdett volna a végső festménynek. A Golgota egyik lovasfigurájához egy kitömött lovat is beszerzett, s arab ruhás panoptikumfigurát ültetett rá. Ragaszkodott az ünnepélyes témákhoz, a műtermi munká­hoz, a kompozíciók, tanulmá­nyok tömegével való előkészíté­séhez, és az aszfaltos alapozás­hoz, amely sötét hátterével segí­tett a színharmónia megteremté­sében, de az aszfalt öregedése lassan megfeketítette képeit. Nem fogadta el az impresszio­nizmust akkor sem, amikor már a posztimpresszionisták kora is lejárt. Amikor 1895-ben a ma­gyar kormány igyekezett haza­hívni, ezt írta feleségének: „Ad­janak nekem egy akadémiát, amelynek én volnék a vezető mestere, és én úgy fogom igaz­gatni, hogy gátat vessek az imp­resszionizmus beáramlásának, vagy legalábbis úrrá legyek raj­ta." Pedig néhány vázlata és táj­képe - például a Poros út két változata - közel áll az impresz­­szionisták fénylátomásaihoz. Sajnos már öregen, betegen, hanyatló korában - a millenniu­mi ünnepségek előkészítése so­rán — kapott megbízást a Parla­ment számára a Honfoglalás megfestésére, amely Lyka Ká­roly szavaival „nem mutatja a régi Munkácsy erejét, tüzét, su­galló hatását". 1865-től külföldön élt, '67- ben hazalátogatott rokonaihoz. Egy-egy képét még életében ün­nepélyesen bemutatták Buda­pesten: 1882-ben a Krisztus Pi­látus előtt, 1884-ben a Golgota című képének bemutatóira jött el. 1890-ben és '91 -ben végiglá­togatta pesti művésztársait, 1896-ban pedig az Ecce homo bemutatására érkezett haza. Kí­vánságának megfelelően itt is temették el. Életében dicsőítették, később csepülték, majd a harmincas években felfedezték benne a vázlatok és tanulmányok nagy mesterét. Legutóbbi jelentős ki­állítása 1952-ben volt a Műcsar­nokban - most, a jubileum al­kalmából újból a közönség elé kerülnek itthon lévő képei a bé­késcsabai Munkácsy múzeum­ban, a debreceni Déry múzeum­ben (ahol Ecce homo című képét őrzik) dokumentumkiállítást és nemzetközi részvéttel emlék­ülést rendeznek. Keszthelyen és szülővárosában, Munkácson is kiállítással emlékeznek meg az évfordulóról, Békéscsabán pe­dig Munkácsy Mihály-emlékhá­­zat nyitnak meg. Menczel János Munkácsy Mihály: Tanulmány a Krisztus Pila- Munkácsy Mihály: Ásító inas (1869) tus előtt című képhez (1880)

Next