Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-25 / 47. szám

8 -NAPLÓ Játszottak az időnkkel Felháborít az, amit velünk tettek. Január 7-én indultunk Veszprémből Triesztbe, egyna­pos bevásárlóútra. Másnap, hajnali 5 órakor ér­keztünk meg, a csapat szétszé­ledt várost nézni, vásárolni. Délután indultunk vissza fá­radtan, az át nem aludt éjszaka és a délelőtti barangolás miatt. Este 8-kor értünk a magyar határra és már mindenki azt szá­molgatta, hogy körülbelül mi­kor nyújtóztathatja ki végre ott­hon elgémberedett lábait. A határon azzal fogadtak bennünket, hogy se előre, se hát­ra nem mehetünk, mivel állító­lag érkezett egy bejelentés, mely szerint Triesztből több busz in­dult áruval megpakolva, ezért mindent át fognak nézni. Az előttünk álló busz vámo­lása este 7-től reggel 5-ig tartott. Ha valóban érkezett ilyen beje­lentés, miért nem kértek erősí­tést a határra? Miért nem állították félre azokat a buszokat, amelyekben vásárosok ültek, és miért nem engedték tovább azokat, ahol az utasok jó része 3-4 ezer forint ér­tékben vásárolt? Miért kellett 15 órát állnunk a határon? Miért nem engedték este, hogy a hozzátartozóinkat tele­fonon értesítsük a késésről? Miért nem engedték, hogy WC-re elmenjünk, még az út melletti bokrosba sem? (Ez is határsértésnek minősül?) Miért beszéltek (kiabáltak) velünk úgy, mint valami csőcse­lékkel? Hogy engedheti meg magá­nak a magyar határőr, hogy gyű­lölködve a szemünkbe vágja, mi magyarok vagyunk a legszeme­­tebbek? Miért kellett még egy éjsza­kát fürdés, fogmosás nélkül ké­nyelmetlen üléseken végigkín­lódnunk? Milyen jogon mond­ják, hogy 1-2 busz miatt nem fognak a fejük tetejére állni?! Azokban a buszokban sok ember ült, betegek, anyukák, akik kicsi gyereket hagytak ott­hon, dolgozók, akiknek reggel munkába kellett volna menniük. Játszottak az időnkkel, mi pe­dig megalázva beléphettünk végre saját hazánkba. A történet csattanója, hogy a mi buszunkat nem is nézték át, csak egy táskába néztek bele szúrópróbaszerűen, pedig ha té­teles vámvizsgálat lett volna, legalább tudom, miért álltunk majdnem egy egész napot. Mindez történt Rábafüzesen 1994. február 9-én. Auerné Kiss Melinda Márkó, Bakonyi u. Melioráció és macera Melioráció a mezőgazdaság területén a többtermelés érdeké­ben történő talajjavítást jelenti. Ebben természetesen árkok, utak, hidak stb. bennfoglaltat­nak. Ezeknek a munkálatoknak költségét a volt kommunista ál­lam -értesüléseim szerint -már egyszer kifizette a termelőszö­vetkezeteknek, állami gazdasá­goknak. Most ezeket a költsége­ket azokkal a tsz-tagokkal akar­ják - talán újra - kifizettetni, akik azt a földet kapták kézhez, amelyet tetemes ilyetén költség terhel. Ha ez a talajjavítás tény­leg hozott bizonyos több terme­lést, abból a tsz-tag nem sokat látott, hiszen a termelési többle­tekből csak a vezetőség kapta leginkább a magas prémiumot. Most elindul a tsz-paraszt, hogy szemügyre vegye ezt a neki jut­tatott földet. Ámulva látja, hogy a föld megközelítése, az odave­zető úton nem is olyan egyszerű. Az árkok többnyire betömőd­­tek, a hidakat ellopták, csak a hídlábak maradtak. Voltak, akiknek a szőlőjét, akácosát ki­szántották, mert a táblában nem lehetnek ilyesmik. Egyetértek, de azzal már nem nagyon, hogy a kis erdőcskékből kitermelt fát nem a tulajdonos kapta meg, ha­nem a tsz értékesítette legin­kább. Nem tudom, hogy ezekre nem vetettek-e ki meliorációs költsé­get. Szerintem kár ezekkel a leg­többször légből kapott költségek fizetésével az amúgy is kizsarolt parasztság kedvét szegni, mivel ebből semmi jó nem származik. A termeléshez béke, nyugalom és biztos jövőkép kialakulása kell, nem ilyen-olyan macerá­­lás. Szalóky Károly Egeralja Pozitív tapasztalat Február 10-én a 11:35-kor in­duló 14 Y-os helyi járatos autó­buszban felejtettem retikülömet az egész havi nyugdíjammal és irataimmal együtt. Leszállás után észleltem, hogy táskám a buszban maradt. Ezután a Bala­ton Volán veszprémi pályaud­varára mentem és az ott szolgá­latot teljesítő forgalmistához fordulva segítséget kértem. Megelepetésemre a forgalmi szolgálat vezetője soron kívül, rendkívül udvariasan azonnal segítségemre volt és a táskámat - melyért köszönet a buszvezető­nek és a Balaton Volán dolgo­zóinak - azonnal és hiánytala­nul részemre visszaszolgáltatta. A köszönőlevelemet ezért ké­rem, hogy megjelentessék, mert az utóbbi időben a Balaton Vo­lánt többször elmarasztalták, van azért ellenpélda is. Buday Árpádné Veszprém, Stadion u. A minap a délelőtti órákban férjemmel és kutyámmal sétál­tunk a Jutasi úti Barátság park­ban. Gondtalanul játszottunk, örültünk egymásnak mindad­dig, míg két pulinak látszó kutya került az utunkba. Tőlünk nem messze leültek, s farkcsóválva néztek felénk. Jobban megnézve őket szá­nalomra méltóak voltak: esőtől átázva remegtek, bundájuk kó­cos, piszkos gondozatlan volt. Nyakukban oltási biléta lógott, nyakörvük kopott és szakadt volt, ezekből a jelekből arra kö­vetkeztettünk, hogy már régóta kóborolhatnak. Arra gondoltunk, bevisszük őket az állatkórházba, hátha ke­resi őket valaki. Férjem magá­hoz hívta a pulikat, akik lélek­vesztve rohantak hozzá, minden simogatásra és kedves szóra nyüszítve örömtáncot jártak. Ki tudja, mióta nem kaptak egy si­­mogatást vagy egy gyengéd szót?! Befogtuk őket és elindultunk telefonfülkét keresni, hogy fel­hívjuk az állatkórházat. De ki tudja, miért, a környéken egyet­len fülke sem üzemelt, illetve a pénzt elnyelte, de vonalat nem adott. Kitartó utánajárásunk után találtunk egy üzemképes fülkét s beszéltünk a kórházzal. Sajnos egy hölgy kedvesen elutasított mivel ők nem tudják befogadni a város kóborló kutyáit hely- és pénzhiány miatt. Arra a kérdésemre, hogy ho­vá adhatnám le őket, ismét nem tudott választ adni, de elmondá­sa szerint nem is tud ilyen intéz­ményt a városban. Azt tanácsol­ta, ha a kutyákon van biléta, hív­jam fel az önkormányzatot, ők majd a szám alapján megadják a gazdi címét, ezek után már csak az a dolgom, hogy hazavigyem a szökevényeket. Meglepődtem egy kissé a válaszon, de az álla­tok szemébe nézve elhatároz­tam, hogy csak azért sem adom fel. Felhívtam hát az illetékest, akinek megadtam a bilétákon szereplő számokat, ő pedig egy óra múlva a tulajdonos nevét és címét. Örömmel indultunk a megadott címre, ahol egy idő­sebb hölgy és úr fogadott min­ket. Miután elmondtuk, hogy miért is jöttünk, a hölgy nevetés­be kezdett és kacagva elmondta, hogy a kutyák szinte minden reggel elszöknek mialatt a csa­lád tagjai munkába indulnak és jót nevetett azon, hogy még az önkormányzathoz is telefonál­tunk. Mire a bácsika is megszó­lalt: - Pedig én nevelni szoktam őket -s elővett egy hosszú botot bizonyítékképpen. A pulik azon nyomban a kert végébe iszkol­­tak. Persze ezen mi nem tudtunk ilyen jót mulatni s keserű lett a szánk íze. Az eset után hosszasan el­gondolkodtunk, miért nincs a városnak egy tisztességes állat­otthona, ahová a többi, biléta nélküli kivert vagy elveszett ku­tyákat le lehetne adni?! Pár nappal később megdöb­benve láttuk a két kutyát ismét a parkban. Nem láttuk értelmét hazavinni őket, habár már tud­tuk hová valók! Némethné Csapó Annamária Veszprém, Jutasi u. Pulikaland OLVASÓK FÓRUMA 1994. február 25., péntek Reménység gyűlt szívemben Mindig a szerkesztőséget keresem meg, ha öröm vagy bánat ér. Én a lapjuknak csak köszönettel tartozom, hiszen akkor, amikor olyan kiszolgáltatott és beteg vol­tam, mindig segítettek. Ezúttal nagy öröm ért. Meg­hívtak a Nemesgulácsi Római Katolikus Iskola tanulóinak csa­ládias farsangi játékaira. Ne­kem, aki évek óta betegen, az unokáimtól szinte elérhetetlen távolságban élek, ez kimondha­tatlan örömet jelentett. Az ün­nep, a játék nagyon jól sikerült. Volt itt kacagás, móka. Szülők, vendégek, gyermekek, tanárok, hamar megfeledkeztünk minden gondunkról, együtt örültünk a kedves jelenetekkel, jelmez­­versennyel, tombolával, sok­sok nyereménnyel tarkított óráknak, melyek emlékezetesek lesznek számomra. Ezek a kis tanulók igazán kitettek magu­kért. Dicséret illeti őket és taná­raikat. Valami olyant kaptam, ami éveken keresztül hiányzott. Iga­zi, őszinte szeretetet. Ezeket a gyerekeket nem kellett fegyel­mezni. Ezek a gyermekek meg­találták a nagy kincset, az igazi szeretetet, tudtak egymásra fi­gyelni, őszinte boldogsággal él­ni a lehetőséggel. Köszönöm mindazoknak, kik az egyházi iskolák működését lehetővé tették. Reménység gyúlt öreg szívemben, talán ezek a gyermekek becsületes, boldog társadalmat fognak ki­alakítani. Schmidthoffer Ferencné Nemesgulács, Malomtanya Gazdálkodj okosan! Minden önkormányzat leg­főbb gondja, hogy pénzeszkö­zeivel úgy gazdálkodjon, hogy abból a településnek a legna­gyobb haszna legyen, ne csak egy szűk csoport érdekeit szol­gálja, hanem az egész lakossá­gét, a helybeliekét, az üdülőtu­lajdonosokét. Mindezek a gon­dolatok Balatonakaliban a mi­nap megtartott közmeghallgatá­son merültek fel bennem. Elöljáróban le kell szögezni, hogy a helyi önkormányzat ed­dig derekasan dolgozott. A köz­ség az utóbbi 4 év alatt többet fejlődött, mint annak előtte 10 év alatt. Ez összefügg az önálló­sodással, a saját gazdaszemlélet és az idegenforgalom gyorsabb ütemű fejlődésével. Mindezek előrebocsátásával kell elbírálni a helyi önkor­mányzat mostani döntését egy óvoda építésére. A kellő meg­fontolás és gazdasági számítá­sok nélkül megindított beruhá­zás 25 millió Ft-ba kerülne, éves fenntartási költsége pedig 6-7 millió Ft-ot tenne ki. A 20-25 óvodás gondozását és kb 80 fő nyugdíjas ebédeltetését 5-6 fő végezné. Ezek mellett érdekelt az óvodaépítésben 20-25 házas­pár, kiknek érdekeivel szemben áll 500 helyi lakos és 600 üdülő­tulajdonos érdeke. Ez utóbbiak elsőrendű érdeke a falu idegenforgalmának, az eb­ből származó jövedelemnek az emelése. A tömeges munkanél­küliség mellett jelenleg egyedül az idegenforgalom tud a lakos­ságnak megfelelő jövedelmet biz­tosítani. Ennek érdekében a falu jelenlegi állapotán gyorsan kelle­ne javítani. Ezért az egész falu ér­dekében az elsődleges fejlesztési célok a következők volnának: - vonzó, szép faluközpont ki­alakítása, mely az itt létesítendő, illetve átalakítandó szórakozta­tó létesítményekkel a helyi és környékbeli vendégek kellemes időtöltését tenné lehetővé, az idegenforgalom gyors fejlődé­sét vonná maga után; -a falu közepén húzódó, el­hanyagolt épületekből álló utca helyett elárusítópavilonokkal beépített sétálóutca létesítése; - a falun átvezető országút mindkét oldalán levő elhanya­golt, gazos területek parkosítá­sa; - az ugyancsak elhanyagolt strand és kikötőbejáratok rende­zése; - új sportpálya építése, eset­leg a régi bővítése, öltözővel, büfével való ellátása; - a pincékhez vezető utak rendbehoztala; -a szeméttároló és környéké­nek rendezése. Megvalósításukra az óvodára szánt 25 millió forint elegendő volna és ezek két év alatt megva­lósíthatók lennének. A faluköz­pont és a sétálóutca építésébe helyi vállalkozókat be lehet vonni, miáltal a befektetett ösz­­szegből kb 12-15 millió Ft. meg­térülne. Ebből és a felfutó ide­genforgalomból származó több­letbevételekből 3-4 év múlva az óvoda megépíthető volna. Az óvodánál nagyobb szük­ség volna egy általános iskolá­ra, melyet a szomszédos két községgel, Balatonudvarival és Dörgicsével előnyösen lehetne megépíteni. Az idekerülő peda­gógusok e községek kulturá­lis színvonalát nagymértékben emelnék, a legkülönbözőbb kul­turális, szórkoztató műsorok, sportversenyek színvonalas ren­dezését elősegítenék. Az új óvoda építése ellen szól, hogy a községnek van Balatonudvariban egy közösen megépített szép, modern óvo­dája. Balatonakaliban sokkal reáli­sabb egy új, modern, jól felsze­relt általános iskola megépítése és közös fenntartása. Több jutna mindenütt okos, hasznot hozó és nem felesleges fejlesztésekre. A bejáró kis óvodásoknak ké­nyelmetlenséget jelentő zsúfolt autóbuszokon való utazás meg­oldható egy közös 20-30 szemé­­lyes autóbusz beállításával. Ez az óvodások, később az általá­nos iskolai tanulók kényelme­sebb utazása mellett a nyári sze­zonban a vendégek kirándulását is lebonyolíthatná úgy, hogy a beszedett menetdíjakból a fenn­tartási költségek nagy része fe­dezhető lenne. Országunk nehéz helyzeté­ben égetően fontos, hogy min­den község, minden önkor­mányzat okosan gazdálkodjon, döntéseit alapos előkészítés, pontos gazdasági számítások alapján hozza meg. Gazdálkodjunk tehát előrelá­tóan és okosan! Dr. Gaál Károly, közgazdász Balatonakali, Dörgicsei út Lelkiismeretes buszsofőr Február 3-án 19.45-kor az 5- ös számú helyi járaton utaztam. Arra lettem figyelmes, hogy jóval az esedékes megálló előtt lelassít a vezető. Mint kiderült, a buszsofőr egy földön fekvő ala­kot vett észre. Az utasokhoz szólva kérte, nézzék meg, mert ha szükséges, mentőt hív. Miután kiderült, hogy a fekvő ember beszámítható állapotban van, csak többet ivott a kelleté­nél, a busz elindult. A buszon néma csend lett, s körülöttem többen megjegyez­ték, milyen kedves ez­ a sofőr. Az autóbusz vezetőjét Gosz­­tolai Jánosnak hívják. Jó lenne, ha minél több ilyen és ehhez hasonló emberséggel találkoznánk a közutakon. L. Istvánná Veszprém (az egyik utas) Ki segíti a fiatalokat? Velünk jóformán alig foglal­koznak. Pedig olyan kilátástalan helyzetben vagyunk, hogy azt már le sem lehet írni. A dolgok annyira elfajultak, hogy sokan már az alkoholba fojtják bánatu­kat. Vagy ami még rosszabb, törvénytelen úton próbálnak egy kis pénzhez jutni. A lakáshoz ju­tás szinte lehetetlen, és itt van a rengeteg fiatal munkanélküli. Próbálkozunk, de sajnos min­denhol minden hivatal elküld minket. Semmit nem kérünk, csak egy kis együttérzést, taná­csot, pár szót a miheztartás vé­gett. Kérdezzenek meg egypár fiatalt, mit várnak a jövőtől? Schlemmer Krisztina Veszprém, Dióssy M. u. Kutyaélet Egy hétvégét kell börtönben töltenie annak az amerikai ku­tyatulajdonosnak, aki a kutyáját két napig fedél nélkül, étlen­­szomjan hagyta. A lelketlen kutyatartónak hasonló körül­mények között kenyéren és vízen kell átvészelnie a két napot. Fenti sorokat az egyik országos lapban találtam. Mivel olvastam, milyen galád emberek élnek váro­sukban akik lelketlen, aljas mó­don bánnak az állatokkal, kikötik, éheztetik, kínozzák őket, úgy gon­dolom nem haszontalan a fentiek közlése. Hornyák Ferencné Balatonfüred, Lóczy u. Az olvasók fóru­­­­mában közölt levelek § | tartalmával nem fel- | tétlenül értünk egyet. Szívesen helyet | adunk a miénktől el- | | térő véleményeknek | is, de nem közöljük a f | személyeskedő, szél- | | sőséges hangvételű | | írásokat. A szerkesztőségbe | | érkező leveleket álta- | | jában rövidítve - s szerkesztett form­á- 1­á­ban­­ adjuk közre. Az oldalakat E. Hargitai Márta szerkesztette. 1 L____________________JI

Next