Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-10 / 34. szám

1994 január 10., csütörtök KOTYOGÓ Régi szép idők Meg kell tanulnunk gyerekek, hogy a szép idők azok mindig a régi idők Voltak, azok a régi szép idők... Persze, amikor még fiatalok voltunk. Azok voltak ám a szép idők. És nemcsak mi voltunk fiatalok, hanem az a ma már ma­tuzsálem korú színésznő is, aki annak idején mindig szerelmes volt egy fiatalemberbe. Istenem, és mi mind szerelmesek vol­tunk beléje. Esett ki a szemünk, amikor a filmben a fiú nyakába borult. Ma meg, tessék megnézni, mi lett belőle. Akkor éppen véget ért a csúnya háború, nemigen volt mit enni, a zoknim lyukas volt, üldözték az ellenséget, az ember sohasem tudta, hogy nem ő-e az ellenség, féltünk, féldegél­tünk, de azok voltak ám a szép idők. Akkor voltak azok a hideg telek meg aszályos nyarak, még az Isten is minket vert, nemcsak a belbiztonságiak, abban a kutya hidegben még sírni sem mert az ember, mert ráfagyott a képére a könnye, abban a kutya hidegben. Azok voltak ám a szép idők. Meg Kádár alatt is, ugye... mégiscsak más volt a Kádár alatt. De persze Ferenc Jóska alatt még jobb volt. Azok voltak ám a szép idők, Ferenc Jóska alatt. Akkor volt minden, ami meg nem volt, az eszünkbe sem jutott. Persze Mária Terézia alatt sem volt rossz. Ugyan, valóban jó volt Mária Terézia alatt. De sokkalta jobb volt Mátyás király alatt. Na akkor voltak a szép idők, amikor vertük a törököt, ha visszajött, kivertük, mert ugye akkor volt az az erős fekete sereg. No az volt a had­sereg, nem úgy, mint most, amikor a seregben feketéznek a benzinnel meg a fűtőolajjal. De nem is volt akkor korrupció meg bűnözés, akkor, kérem, a háború volt, ölni kellett az ellenséget, de nem is volt annyi gyilkosság, mint manapság. Azok voltak a szép idők. Meg jó volt Géza idejében is. Nagyon jó idők voltak azok. Persze voltak akkor is olyanok, akik visszasiratták az etelközi állapotokat. Hogy minek kellett nekünk onnan eljönni, akkor sokkal jobb volt. De hát akkor is a szélsőséges jobboldal azt mondta: Nyomás előre, nekünk gyönyörű szép Magyaror­szágra van szükségünk, menjünk oda, mert ott jobb lesz, lesz virágzás, prosperitás, piacgazdálkodás meg minden. Pedig akkor jobb volt. A széna ára stabil volt, a sátorbérlet minimá­lis, a kaja meg ott bégetett meg bőgött a lábunk előtt. De a legeslegszebb idők tetszik tudni, mikor voltak? A Neander-völgyében, akkor, amikor mindenki ős volt. Akkor nem volt infláció, nem volt létminimum, mert az egybeesett a létmaximummal. Amit megvadásztál magadnak, az a tied volt, azután adót nem kellett fizetni. Nem voltak gyilkosságok, ha agyonütöttél valakit, hát agyon volt ütve. Nem volt nemi erőszak, mert mindenki azt csinálta. Nem volt se cenzúra, se sajtószabadság, se sajtó. Azok voltak ám az igazi régi szép idők. Ennél már csak az ősrobbanás volt szebb idő. Mert akkor még nem is voltunk a világon, de a világ se volt. Az volt a leg­szebb idő! Kvázi Sinkó Zoltán Magyar-japán nyelvrokonság? Megkérdőjelezi a ma­gyar nyelv finnugor rokon­ságát egy japán nyelvész: azt állítja, hogy a sárga, a kép, az öv, a víz, a tenger szavainkról és még jó né­hányról bizonyítható a tö­rök, mongol eredet és a kapcsolat az okinai, illetve a japán nyelvvel, csak épp ezt a tényt a finnugor dog­ma hívei nem szívesen ve­szik tudomásul. Macumoto Mokojo, aki ösz­­szehasonlító nyelvészettel is foglakozik a japán hacsijodzsi egyetemen, a hetvenes években magyarországi ösztöndíjasként mongol összehasonlító nyelvé­szetet tanulmányozott.­­ Az írásos és fonetikai, kö­zös eredetre utaló megdönthetet­len bizonyítékok hiányában nem lehet persze határozottan állítani a magyar-japán nyelvi rokonsá­got, mint az indoeurópai nyelvek szanszkrit eredetét, de e bizony­talanság igaz a finnugor kapcso­latra is - hangsúlyozza. - A ten­ger szó a mongolban is tenger, csak épp égboltot, Istent jelent, vagyis japánul tennot. Nem tudni persze - teszi hozzá - melyik nyelvbe, honnan kerültek jöve­vényszóként a hasonló szavak, de a példák szerinte mindenképpen igazolják: Ázsia keleti részén tar­tózkodtak valamikor a magyarok. A sárga szóval közel azonos hangzású a japán sira, ami fehé­ret jelent - a régi és az új mon­golban sira -, és mindkét színt az ősök a nyersselyem leírására használhatták. Eleinknek az év­szakok megjelölésére feltehető­en csak két szavuk volt, valószí­nűleg azonos szóval fejezték ki a tavaszt és a nyarat. Japán nacu (nyár) és a haru (tavasz) roko­nítható az ősi mongol nirai szó­val és a mi nyár-tavasz szavunk együttesével. Akit ez nem győz meg, az gondolkodjék el a kép szavunkon, ami a mongol heb­­bel (forma, kép) rokonítható. A magyar törzsek keletről való indulását bizonyítja a kincs (kínaiul a kin aranyat jelent) szavunk, vagy az üldözni kife­jezés (ami mongolul urdeh, ja­pánul pedig ou). Macumoto professzor különben Finnor­szágban is tanulmányozta a nyelvi kapcsolatokat, és feltűnt neki az, hogy a finnek mekkora értetlenséggel kísérik a magyar nyelvészek finnugor búvárko­dását, helyesebben ez irányú érdeklődésük szinte kizáróla­gos voltát. A finnek figyelme is a keleti nyelvek, a török kap­csolat kutatása felé fordul, Ma­gyarországon viszont hiányzik ez a fajta kitekintés - hangsú­lyozza. Marton János TÜKÖR Finnországi tapasztalatok veszprémi szemmel Szertartás és üzlet Kié a hatalom? -ez volt az a kérdés, amely legin­kább foglalkoztatta a Dr­óssy László polgármester vezette küldöttséget, ami­kor a közelmúltban Veszp­rém finnországi testvér­­városában, Rovaniemiben tett ötnapos kirándulást. Nos, a kérdésre mindvégig nem találták meg a választ, emellett azonban a polgármester és dr. Magyarády Péter, a gaz­dasági bizottság elnöke, László Veronika, a polgármesteri hiva­tal nemzetközi referense és Sándor György önkormányzati képviselő Veszprém város kül­döttségének tagjaként nagyon jól érezte magát. Finnországi tapasztalataikról szívesen meséltek a Finn-Ma­gyar Baráti Társaság minapi összejövetelén. - Mi a testvérvárossal igazá­ból most ismerkedtünk meg, az­az önkormányzataink csak most vették fel a kapcsolatot - mond­ta a polgármester. Elmondta, hogy számára az emberek első látásra nagyon zárkózottnak tűntek, de - mint később kide­rült - valójában barátságosak, csak fel kell oldódniuk. - A helyi közigazgatás szö­vevényeit hasztalan kutattuk, viszont az üzleti élet számos szereplőjével ismerkedhettünk meg. Magyarország tiszteletbeli konzulja révén - aki éppen Ro­vaniemiben él - számos üzleti találkozót bonyolítottunk le, és ezeknek köszönhetően remélhe­tőleg a közeljövőben a Komfort Rt. és a Nitrokémia is finn kap­csolatokra tehet szert. Már a má­jusi Gizella-napokra is várunk egy küldöttséget, azonkívül ját­szadozunk a gondolattal, hogy az expo idején lehozhatnánk Veszprémbe a finn kiállítási anyag egy részét. És ha még a Lappset fajáték-referenciapark is megépülhetne nálunk...! Nos, azt hiszem, mindez csak sok pénz kérdése - mondta Dióssy László, akinek nagyon tetszett Finnország, mert ott rengeteg hely van. László Veronika szerint -aki korábban az ide­genforgalomban dolgozott - Ma­gyarország a fin­neket, az ezer tó országának né­pét csak ínyenc­ségekkel, külön­legességekkel vonzhatja. " Önképző művészeti tábo­rokba, szüretre, disznótorra talán szívesen kirán­dulnának hoz­zánk — mondta Veronika, aki ugyanakkor dicsérte az ottani fogadtatást, és érdekességként a rénszarvasfar­mon tett látoga­tásukat említet­te. Itt szertartáson vettek részt, játékból még a nyakukat is el­vágták, és aki kibírta a tortúrát, rénszarvastejet ihatott, amely a népi hiedelem szerint erőt ad, és szerencsét a szerelemben.­­ Amikor a munkanélküli­ségről, nemzeti jövedelemről beszélgettünk házigazdáinkkal, rájöttem, hogy mi idehaza talán túl szigorúak vagyunk a kor­mányhoz - mondta dr. Magya­rády Péter. Sándor György szerint Finn­országban valóban érzékelhető a 20 százalékos nyomasztó munkanélküliség. A természetet csodálatosnak találta, éppúgy mint az Arctic Museumot vagy a Mikulásfalut. A gyönyörű, de messzi Finnországot márciusban a test­vérvárosok találkozója idején újabb veszprémi önkormányzati küldöttség látogatja meg. A Finn-Magyar Baráti Társaság néhány tagja pedig az ottani test­vértársaság fennállásának 20 éves évfordulóját is megün­­nepli. G. Pintér Edit A többiek már csak ismételtek a szertartáson Vesszen a feje... A polgármester elsőként „élvezte” a tortúrát N­em tudni, álmodtam-e, vagy még­sem: alvás előtt kifut velem, két órán át vágtat Keleti-Felsőváros­­ból a manhattani fokhoz, az újyorki kikötő vitorlásaiig a csak centesekkel használható társasgépkocsi. Ámul rám. Én meg. A kikötőben megmászom az 1911-ben épült négyárbocos Pekinget. Gut és bály, Misád. Jesz, ez jó kis bor volt. A Nyolcvankettedik Magyar református tanácstermében Kossuth, Petőfi s más na­gyok óvják amerikai-magyar, magyar-ame­rikai, amerikai-amerikainak nem állítható, legfönnebb még magyar-magyar álmom. A lelkészt, ki e magyar istenházat állítot­ta, pár éve temették. No, jó éjt! Ennél jobbat. Édes Lelkem! (Harmadjára) A Szabadság-sziget a fáklyás Szabadság­­né-szoborral, s a hajón, mögöttem, a csuda­szép égigérő-házas, indiánlátta Manna-Hat­­ta, hol bölényből nem élt annyi, ahány égig­érő ház nőtt a lábuk nyomába. Miközben a hullám az Atlantié, a sirály a világtengeré, a hínár az óceánparté, s a szag, való, az új­amszterdami Fölső-öböl már a sós világten­gerre viszen. Ragad is magával fellegkarcoló-magas, hídszaggató hajókat az Északi-folyóról, Hudson­ból jövet Kolumbusz óhazája iránt. A Szabadság-sziget? Sziget. Melyre ma­kói Pulitzer József hírlapi közreműködésé­vel raktak szobrot. Mellette a Hontalan-szi­get, a Bevándorló-sziget, Könnyek-szaba­­dítója, veszteglője sokmilliónak. Arra, a Város, túl a vizen, Bugyi-Bul­­dingjaival, Lármaházával, Fátlan Fasorai mentén a kőbe ültetett márvány, műkő, üveg kockaházaival. Szóval: Az Atlanti­­szon­ túl, Indiánország helyére rakott Bol­dogország, a Marikából lett, égre húzott szabadságmondatokkal kerített Nevijork. Harangkongatásnyira: az Államtanács­sziget. Ha jól látom, akár a Szajna, a Tiberis vagy a Körös partján, itt is: boglárfa platán­ja. A lábamnál: borostyán. Az indián Minissais partjáról lesem a megskalpolt bennszülöttekből rakott, felhő­be szaladó testhalmi toronyházakat. S a szi­geten akkora csillagos lobogó, s az új-jer­­sey-i túlparton sorban száz tucat zászló, hogy a magyari álliberális liheghet: ez nagyszerű, ebben semmi magyarkodás nin­csen! Aki ha otthon (szóval: nálunk) egyet­len háromszínű papírzászlócskát fölfedez, kiköp: micsoda soviniszta banda! Jesz, szőr, all right. Jól fog az atlanti huzatban a bizánci ber­zekém, állja a sarat indonéziai sarum, egy hétig hordhatom párizsi ingem. A veszteglőhelyen­­honnan még hazaza­varhatták a nekik nem tetszőket „... Mert a gőz-gáz, s villanygépek / Fél kezet nem szelnek el...” — Bevándorlási Múzeum, ho­va a Miss New Yorkkal hajózom át. Jesz, a Mariká­val a Marikának A Marikához. All right, azaz rá se rántsz bele. Az Amerikai Családi Album, mint szá­mítógép, Sarusiról, Kurtuczról nem tud, Kissről igen! Richard Kiss Hungaryból, Sophia Kiss az U. S-ból, majd Judy Kissa­ne, England. A Népek Világ-Fáján: ni, a hunky! Az innen (az úr 1892. évétől Krisz­tus 1954. esztendejéig) szárazföldre bocsá­tott tizenkétmillióból Italy két és fél, Russia majdnem kétmillióval, harmadikként Hun­gary (egész 1905-től 1931-ig) százhatvan­­ezerrel, Austria hétszázhetvenezerrel, ötö­diknek Ausztria-Hungary(az első időkben) hatszázötvenezerrel részesedett. A 19. hely jut Romániának nyolcvanezer, az első húsz utáni 3. dobogó a (Fúj!) Trianon után létre­jött Czechoslovakiának negyvennyolcezer, a 26., már-már sereghajtó Yugoslavia huszon­ötezer fővel, s a legutolsóként, 28. gyanánt emlegetett Switzerlandnak 1103 bevándor­lóját jegyezték a szigeti nagy könyvbe. Jesz, Bush az óráját nézte, amikor Antall József hosszan fejtegette neki a Fehér Ház­ban, milyen sokat köszönhet A­merika a magyaroknak.­­ A tolmácsa, aki angliai volt, nem tudta, hogy az amerikaiakkal (A­ Marika-iakkal) másképpen kell beszélni! Mi is, nekik: hazánk széttépését. Hiába, tesz. A műtárs füzet fényképén: a magyaror­szági Szűcs család, mint family cirka 1907- ből -emberkézben borosüveg, asszonyéban gyermek. Hogyne, amerikai jövendő. Hát, a hunkyk. (Folytatjuk.) Sarusi Mihály Hun, ki Manhattani levelek a Kastély-szöllőkbe 4. rész NAPLÓ-7

Next