Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-22 / 44. szám

1994. február 22., kedd TE­VE JEGYZET Rajzfilmek Frakk, a jellemes magyar vizsla ismét feltűnt az esti mesé­ben a képernyőn, és bizony kalandjait nemcsak a gyermekek élvezik, hanem mi, felnőttek is. Frakk rajzilag pompásan meg­alkotott figura, mozgása pedig elbájoló. Nem kis dolog ez manapság, amikor a rajzfilm műfaja erő­sen felhígult. Gépies mozgás, a végtelenségig eltorzított figu­rák jellemzik ezeket a fimeket. Különösen sokat ártott a kom­putertechnika az animációs filmeknek, bár el kell ismerni, hogy a lehetőségeik végtelenek. A gépiesen kiagyalt sztorik viszont annál elkedvetlenítőb­­bek. A hupikék törpikék nem tudom mennyire lehetnek népsze­rűek a gyermekek körében, én viszont az ötlettelen történetei­ket erősen meguntam. Általában a hosszúra nyúló, száznál több darabot kitevő rajzfilmsorozatok hamarabb kifulladnak, mint akár egy Dallas-eposz. Pedig az is alaposan kifulladt. Ugyanígy fiaskónak bizonyult a két pompás komikus, Stan és Pan rajzfilmben történt megelevenítése. Ők maguk voltak a karikatúrák, és karikatúráról nem lehet karikatúrát készíteni. Stan és Pan így animációs megvalósításban a nyomába sem ér annak a két figurának, akik ötven évig nevettették a nagyér­demű közönséget. kvázi Egyházi iskola - Kezdetben vada az ige... Háromezer levél a szerelemről Francia lány lett a Kedves Júlia Kedves Júlia! Azaz: Cara Giulietta, merthogy a levelek Olaszországba, Rómeó és Júlia városába, Veronába érkeztek. Igaz, a boldogtalan szerelmesek már korábban is és folyamato­san küldték szívük valamely tit­kát borítékba zárva, most azon­ban annyira komolyan vették e szívhangokat, hogy egy színé­szekből, énekesekből, filmesek­ből álló zsűrire bízták, választa­ná ki a legjellemzőbbet a szerel­mesek napjának, Valentinnak előestéjén. Nos, szerintük a „Kedves Júlia, 1994” díjat egy 21 éves francia lány kapta. Charlotte kisasszony szerint: „A mai fiataloknak alig van idejük a szerelemre. Dolgozniok kell. Félnek az AIDS-től. Sok olyan embert ismerek, akik összeháza­sodnak ugyan, de nem szeretik egymást. Barátok és kész. Azért maradnak együtt, hogy ne le­gyenek magányosak.” Miről tudósították még a tra­gikus sorsú Júliát? Daniele Ca­sertából megírta, hogy öt éve szeret egy remek fiút, aztán megismert egy férfit, és elvesz­tette a fejét. Az úr kétgyermekes apa... Evelyn Miamiból azon ke­sereg, hogy fogalma sincs, mi­képpen közölje szüleivel: a fiúja néger.... Brigitte töredelmesen bevallja Párizsból, hogy elcsá­bította a tíz évvel fiatalabb tanít­ványát, Gerardot... Alfred Bel­giumból megvallja, hogy ma­dame Simone esténként a laká­sára rendeli, ahol zene és tompí­tott fény mellett kell szolgálatot teljesítenie, lévén a hölgy ma­gántitkára... A holland Ulrich örömmel tudatja az ártatlan Jú­lia kisasszonnyal, hogy három esztendeje őrülten szerelmes­­ a barátjába... Nem igaz, hogy a szerelem rabság. A szerelem szabaddá tesz. Kivéve, ha egy elítélt tör­vényes feleségét a védőügyvéd­je szereti el, írta egy ifjú ember, életfogytiglani lakóhelyéről, a börtönből. (MTI-Press) Arat az AIDS-halál Az Egyesült Államok börtö­neiben előforduló halálesetek csaknem harminc százalékánál az AIDS okozza az elítéltek ha­lálát - jelentette az MTI-Pano­­ráma az amerikai igazságügy­minisztérium 1991-re vonatko­zó hivatalos vizsgálatának ered­ményét ismertetve. Ezek szerint 1991-ben 1863 elítélt halt meg az Egyesült Ál­lamok büntetés-végrehajtó in­tézeteiben, közülük 528-an AIDS-ben. Ez azt jelenti, hogy 1986-hoz képest több mint kétszeresére nőtt az AIDS-ben elhunyt elítéltek száma. Az ösz­­szes elítélt 2,2 százalékáról derült ki a vizsgálatok során, hogy HIV-pozitív, s ezek 0,2 százaléka betegedett meg AIDS-ben. TÜKÖR A transzfuziológia átszervezéséről Pazarló a vérellátás Hétvégi szabadidejüket is feláldozva neves hazai szakemberek találkoztak a közelmúltban Veszprém­ben, hogy több mint két­éves előkészítés után meg­fogalmazzák a magyar transzfuziológia (hétköz­napi szóhasználattal élve: a vérellátás­ átszervezését célzó népjóléti miniszteri rendelet tervezetét. Dr. István Lajos professzort, a program miniszteri biztosát és dr. M. Tóth Antalt, a veszprémi vérellátó vezető főorvosát arról kérdeztem, miért van szükség a­­hírek szerint gyökeres­­ változ­tatásra. A hiba nem az emberekben van­ ­ A jelenlegi vérellátó háló­zat az ötvenes években jött létre, egy olyan történelmi korszak­ban, amikor a szocialista tábor országainak politikáját az atom­háborútól való félelem miatt a védelmi koncepció uralta. A második világháború tapaszta­latai azt sugallták, hogy nem szabad néhány nagy vérellátó központot létrehozni, mert ha azok megsemmisülnek, min­dennek vége. A vezérlő elv tehát a decentralizáció volt. Azóta a világpolitikai helyzet kedvező­en megváltozott, így előtérbe kerülhettek az egészségügyi el­látás szempontjai. A reform lé­nyege, hogy szakítva a szovjet mintával, a transzfuziológia szerkezetét, szerepét és szemlé­letét a mai, korszerű orvostudo­mány igényei szerint formáljuk át. Ennek során messzemenően támaszkodunk az Európa Ta­nács és az Egészségügyi Világ­­szervezet ajánlásaira. - A vérellátásban mutatkozó zavarok, amelyekről időnként a sajtó is hírt ad, alátámasztani látszanak az elmondottakat. Pe­dig valamikor, nem is olyan ré­gen büszkén emlegettük a hazai véradó mozgalom sikereit... - Teljes joggal, hiszen abban európai szintet produkáltunk, köszönhetően a magyar nép se­gítőkész, humanitárius magatar­tásának. Úgy gondolom, ha a körülmények megváltoztak is, az emberek alaptermészete nem változott. Ott, ahol a véradás akadozik, más probléma van. A hibát nem az emberekben kell keresni.­­ A vérellátás és a transzfu­ziológia ugyanazt jelenti? - Abban az esetben igen, ha a vérellátás alatt nem egyszerűen a „karból karba” történő vérát­ömlesztést értjük, amint azt na­gyon sok laikus elképzeli. A transzfuziológia egy olyan tág fogalomkört jelöl, amelybe a véradók szervezésétől a levett vér vérkészítményekké való fel­dolgozásán át az orvosi felhasz­nálásra történő átadásig és ezen készítmények értő alkalmazásá­ig minden beletartozik. A terve­zett reform tulajdonképpen azt célozza, hogy a hálózat képes legyen mindezeket a feladatokat­­ az egyre növekvő költségek, biztonsági és minőségi követel­mények ellenére is- térítésmen­tesen és európai színvonalon el­látni. Megőrizni, ami eddig jó volt - Ehhez milyen változtatások szükségesek? - Az egyik oldalon elenged­hetetlen a centralizáció, ami azt jelenti, hogy a meglévő vérellá­tó intézetek egy része rövidesen regionális központtá alakul. Természetesen ezekben a cent­rumokban komoly technikai fej­lesztést, korszerűsítést kell majd végrehajtani. A felhasználói ol­dalon ugyanakkor a legteljesebb decentralizációra törekszünk: minden olyan egészségügyi in­tézményben, ahol a gyógyítás során vért, vérkészítményt hasz­nálnak fel, jelen kell lennie a szakma képviselőjének. A lé­nyegi változás ebben a két pont­ban foglalható össze, emellett viszont szeretnénk mindazt megőrizni, ami eddig jó volt.­­ Hőfejlesztésről esik szó, az emberek rögtön kíváncsiak lesz­nek: mennyibe kerül és van-e rá fedezet? - Nagy kérdés, amire még mi sem tudjuk a megnyugtató vá­laszt. Egy biztos, elkülönített pénzalap nem áll rendelkezé­sünkre. A reformot mégis el kell kezdeni, mert olyan kényszerpá­lyán vagyunk, ami csak a leg­utóbbi hónapokban egymilliárd forintjába került a nemzetgazda­ságnak. A nálunk fejlettebb or­szágokban a transzfuziológia két alapvető törekvése a bizton­ság és az önellátás. Magyaror­szágnak különösen az önellátás terén van behoznivalója, pedig az évente levett 500 ezer egység vér elegendő lenne, hogy fedez­ze a hazai igényeket. - Végül is akkor miből van hiány? - Egy-egy átmeneti időszak­ban, főleg Budapesten vérből is, de nem ez a fő gond. A baj az, hogy korszerű technika híján nem tudjuk feldolgozni a vért, nem tudjuk kivonni belőle az életmentéshez ma már nélkülöz­hetetlen alkotókat. Azt a faktort például, ami az örökletes vérzé­kenységben szenvedő emberek gyógyítására szolgál, külföldről vagyunk kénytelenek behozni százmilliókért. Ugyanígy az al­bumint, ami súlyos sérültek éle­tét mentheti meg. Holott ezek és még sok egyéb benne van az 500 ezer egységnyi vérben. Ez rette­netes pazarlás, mielőbb tenni kell ellene. - Mi lesz hát az első lépés? - Terveink szerint az idén jú­lius 1-jére befejeződik a szerve­zeti átalakulás. Az ország 64 vérellátó állomása közül 28-nál találtuk úgy, hogy a meglévő feltételekre alapozni lehet egy későbbi, kiemelt fejlesztést. - A többi megszűnik? - Nem, csupán a tevékenysé­gük tér majd el a regionális központokétól. A reform sike­réhez persze valamennyi érin­tettnek be kell látnia, hogy a he­lyi érdekeknél vannak átfogóbb célok is. Önkormányzatok bevonásával - Egy ilyen átszervezés nyil­ván megköveteli az önkormány­zatok együttműködését is... - Olyannyira, hogy az Or­szágos Vérellátó Szolgálat ve­lük kíván nonprofit jellegű köz­hasznú társaságokat létrehozni az intézetek működtetésére. Mi, a szakma képviselői szolgálni és szolgáltatni akarunk, ők ellátási garanciákat várnak tőlünk. Ne­vezetesen, hogy vérből, vér­­készítményből mindig elegendő mennyiségben kapják meg, amire szükségük van, s olyan áron, hogy a kórházaik képesek legyenek megfizetni. Sajnos ke­vesen tudják, hogy a vérellátás az egészségügy legdrágább, leg­nagyobb költséggel járó részte­rülete, miközben a folyamat mindkét „végén” - a vért adó és a vért kapó vonatkozásában - ingyenes.­­ Nem tartanak attól, hogy pénzügyi források hiányában a reform eleve kudarcra ítélt? - Sok mindentől tartunk, en­nek ellenére lépnünk kell. Ha ez lassacskán közhelyként hangzik is: Európa felé... S. Bonnyai Eszter A Mulberry ucca taljánjai még tartják magukat, ám üzleteik, vendéglőik túl ele­gánsak az őket körbeölelő Új-Kínában, Ná­­polytól Manhattanig: Sorrento Ristorante, s az uccákon a sárga veszedelem andalog, és az olasz teherfelvonóját már kínai kezeli, s az olasz uccán csak átsiet­ a sárgája. Lesz maga juszt is az enyém, csak az enyém, csak az enyém: a kínaiasított Keleti- Broadwayn is egy kifüstölt zsinagóga. A Kínai város és Harlem közt a még elég­gé fejér Yorkville morzsolódik, majd ha a kettő találkozik. Manhattan szigetén Afrika s Ázsia. Jest, szőr, lordsága. A brooklyni híd alatt eltaposott férfiú fek­szik, följebb az Első fasoron a teli busz ott­hagyja az összeesett úriasszonyt. Jesz, a tár­saskocsi - tele velünk - megy tovább a ma­ga útján. Jesz, az élet. Jesz. A vitorláskikötőben az orosz kereskedő­inas kelet-európainak néz, s hogy visszakö­szönök anyanyelvén, marék ajándék képes­lappal lep meg. Örül a hazainak. - Fiam, így nem bizonyos, hogy jó üzlet­ember válik belőled! Akinek az otthoni a legkedvesebb. A Szecsuáni vendéglőben Jób mester ere­deti kínai nyalánkságokkal traktál, úgyhogy a valódi kínai csípős zöldséglevest követő­en, másodikként, a hántolt rizsához kocso­nyás szószban lebzselő öt-hat összekunko­­rodott, hernyóképű főtt tengeri jószág. Bá­tyám szerint a nagy halak csemegéje ez a ro­pogós kis mitugrász óceáni herkentyű. Jesz, ízek, mármint hogy ízekből álló, fu­ra ízű valami - épp a hányinger elkerül. - Hogy ízlik? Oly kíváncsi a vendéglátóm, hogy míg az elsőket le nem nyelem, maga nem nyúl a sa­játjához. Gyakorlott kínai étekfogó, meg­elégszik a távol-keleti csirkepaprikással. A faluban meg nem ennék! Öcsém a ké­szítőjével együtt lökné ki az ablakon. - Azt elhiszem - nyugszik meg, hogy én viszont bekapom. S így már ő is nekiláthat. Jesz, szakácsával együtt vágná ki. - Barackpálinka és kolbász, ezen a kettőn elvoltam. Megvolt valahogy ötvenhattól Ameriká­ban. Kína csak a desszert. Jesz, a csemege. All right, de hogy ennyire?! Kár, hogy pálci­kát nem kaptunk.­­ Az amerikai erre nem ér rá! A legjobb az egész Kínából a jól kisült, ropogós töpörtyűre emlékeztető csörege, mit legelőbb tesznek elénk, majd hozzá - mibe mártani lehet - lekvár. Végre valami (öreganyám ízeire emlékeztető) embernek valót is falok! Jesz, nagyon jesz, szinte makszi. S Lin­­colnvárosban a Világvárosi Dalszínház megérett arra, hogy oldalba eresszem. Jesz, jó hely, van latrinája ebben a vagabundvi­­lágban. Yes, a newiyorki Falu a Washington téren, hol az egyetemmel szemközt Farkas-ház (előtte Garibaldi szobra). Jesz, Farkas tata az aradi pusztaottlakai tanyáról a békési faluba, Újkígyósra költözött, más Farkast meg átevett a fene az óceánon, túl az atlanti vizeken. Ki is volt öregapám! Az összes vizekből. Hétközben vonatot fékezni, hétvégén - sza­badnapon - a pár hold földet művelni, hogy a végén tizennyolc nagy (katasztrális, azaz német) hold legyen belőle. Jesz, valamelyikben meg Dos Passos la­kott. Hogyne, most gazda helyett farmer le­hetne az öregem. Jesz, amerikai Békés countryban. Wall meg veil. Jaj, ha ezt Mama láthatná! Reggel jönne, este mehetne, való, látta! Untig elég. tesz. Untig tesz. Csak nehogy megelevenedjék (álmom­ban) a hasamban az a kínai tengeri hernyó! Szegény, még a pesti Matróz csárdában, a Dunán bekapott nyalánkságokat (úgymint a jóféle, ránk meredő szép pár megkeménye­dett tapogatójú éti csigákat, s az úgyszólván szivárványcsontozatú, menyecskehánytató kecskebékacombokat­ is túlszárnyalta. Jesz, aki zabálni akar, ne csiga-bigázzon! Jay­ucca tizenkettő. Báj. (Folytatjuk.) Sarusi Mihály Hun, ki Manhattani levelek a Kastély-szöllőkbe (14. rész) NAPLÓ-7

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék