Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-24 / 46. szám

1994. február 24., csütörtök KOTYOGÓ Dobbantó lábak Ledöntött tabuk romjain új karrierek születnek. Karriert csinálni ma már nem szégyen, de dicsőség dolga. Aki fölkerül, vidáman lelógathatja a lábát. Alant a tömeg, aki csak arra vár, hogy a nyakán újabb és újabb karrierek szülessenek. Pityi Palkó, ott alant, is szeretne fölkerülni, no de ez szóba sem jöhet. Édesanyja, Pityiné már kora ifjúkorától arra ne­velte, hogy szerénynek kell lenni, nem szabad a mások rovásá­ra cselekedni, nem szabad kívánni a másét, sem szamarát, sem házát sem feleségét. Csak a munka nemesít, csak a mun­kával szerzett javakon van áldás. Hahaha! Minő elavult nézetek. Hiába nemesítő munka, ha csakis a harácsolásból jön össze a vagyon. A vagyon, amit az­tán be lehet fektetni, meg lehet tízszerezni, százszorozni s ami­vel aztán már hatalomra is szert lehet ám tenni. A pénz és a hatalom egymást szüli. A pénz a hatalmat és a hatalom a pénzt. E kettő pedig tökéletesen helyettesíti a tehet­séget. Tehetségesnek egyáltalán nem ajánlatos lenni, mert a te­hetség gátlásos. Sohasem bízik magában. Márpedig a gátta­­lan önbizalom viszi előre, és sohasem hátra az embert. Nem is kell lemenni az alfába ahhoz, hogy naponta elismé­teld magadnak: - Én vagyok a legokosabb, a legtehetsége­sebb, a legszebb! És utánam következem én és azután megint csak én, azután hosszú szünet következik és azután kezdődnek a többiek. Karriert csinálni nem lehet mások udvarias előretessé­­kelésével, az elesettek és nyomorultak pátyolgatásával. Kar­riert csak határozottsággal és dobbantó lábakkal lehet csi­nálni. Oda kell menni és azt mondani: - Tessék csak rám bízni ezt a céget, én majd mindent a he­lyére teszek, rendet teremtek és mindent fölvirágoztatok. Ne­kem a kisujjamban van a privatizáció minden csínja-bínja, a törvények kiskapui is a kisujjamban vannak. Tessék megnézni milyen gigászi kisujjam van nekem. És rá fogják bízni, mert sohasem bízzák arra, aki azt mond­ja: - Jaj, hát ez nekem túl nagy feladat, túl nagy megtisztelte­tés. Hogyan legyek én nyolcvan ember hajcsára és átverője? A pityipatkóra egyetlen dolgot lehet bízni: a gürcölést és a lemondást. És soha sem szabad elmulasztani figyelmeztetni őket. - Nekünk ma nagy erőfeszítéseket kell tennünk, bará­tom. Ma olyan időket élünk, amikor összeszorított fogakkal kell megtermetenünk mindazt, amit az előttünk volt panc­lerek elherdáltak, ellopkodtak, eldilettánskodtak. Te Pityikém fogd csak meg a végét, én az elejének az elejét, és csodákat műve­lünk. A csodák azonban sohasem állnak be. Csodák nincsenek, csak karrierek vannak, csodálatos karrierek. Sajna annak, ha valaki nagyon magasba kerül, van egy na­gyon nagy kockázata: magasból lezuhanni iszonyú veszély. Ha a karriercsináló lezuhan, legalább háromszáz pityipatkó­ra esik rá és töri a nyakukat. Kvázi Sinkó Zoltán Harc a fogyasztók szimpátiájáért Most pedig néhány szót szponzorainkról... - az Egyesült Államokban ez a mondat már megszokottá vált a különböző szórakoz­tató műsorok nézői és hall­gatói számára. A beveze­tést követő rövid, ám figye­lemfelhívó cégismerteté­sért azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a vállalatoknak. Egy amerikai cég csaknem tízezer dollárt fizetett azért, hogy a gyomorsav csökkentésé­re szolgáló termékét a chilis bab készítőinek főző-világbajnok­­ságán reklámozzák. Az Egye­sült Államokban megrendezésre kerülő labdarúgó-világbajnok­ságot szponzoráló társaságok­nak pedig fejenként 10 millió dollárral kellett hozzájárulniuk a költségekhez. A szponzorálás területén tisz­teletre méltó rekordok is szület­tek. A Coca-Cola például több mint 900 sportverseny, csapat és kulturális szervezet hivatalos tá­mogatója, többek között a Nem­zeti Kosárlabda Szövetségé és a Nemzeti Jégkorong Ligáé. Az amerikai üzletemberek azonban nem pusztán emberba­ráti szeretetből költenek ilyen hatalmas összegeket ,jótékony célokra”. Mint az MTI-Panorá­­ma írja, a fogyasztók fokozato­san hozzászoknak az általuk lá­togatott rendezvényeken reklá­mozott árukhoz, s végül azután majd ezeket vásárolják meg, minthogy ezek a termékek kedvenc csapatukat, stadionju­kat vagy kellemes eseményeket idéznek fel bennük. Közvélemény-kutatási ada­tok szerint az amerikaiak fele annak a vállalatnak a termékét vásárolja, amely kedvenc csapa­tát vagy műsorát szponzorálja. Három évvel ezelőtt, 1991-ben az amerikai üzletemberek öt ka­tegóriában (sport, popzene, fesztiválok és kiállítások, társa­dalmi rendezvények, művészet) összesen 2,8 milliárd dollárt költöttek támogatásra, a követ­kező évben 3,1 milliárdot, 1993- ban pedig 3,7 milliárd dollárt. Az idén előreláthatólag 4,2 milliárd dollárra nő ez az ösz­­szeg. A legtöbb pénzt - mintegy 110-115 millió dollárt -a Philip Morris cég fordítja ilyen célok­ra. Ezzel jócskán megelőzi a Co­­ca-Colát, a Kodakot és a Gene­ral Motorst is. A reklámban jártas szakértők szerint a támogatás olyan sajá­tos befektetésnek számít, amely idővel meghozza a maga hasz­nát, avagy mint a Coca-Cola képviselője állítja: a szponzorá­lás tulajdonképpen a termék okos marketingje. TÜKÖR NAPLÓ-7 Amit a szívedbe rejtesz A másik József Attila Az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozik szeretetre, hogy a szeretet visszatartsa őt oly dolgok elkövetésétől, me­lyeket fél megtenni. Őt olyasmiért verték, amit so­ha nem tett volna. Ő az a gyermek, akit nem szeret­tek s akit ezenkívül azért vertek, mert nem tudták el­viselni azt, hogy nem sze­retik. József Attila sorai ezek, ami­ket egy kávéház félreeső zugá­ban firkantott le egy kockás fü­zet üres lapjaira. A füzetet Gyömrői Edit, a költő analitiku­sa nyomta a kezébe, azzal a cél­lal hogy egy akkoriban napvilá­got látott friss pszichológiai vizsgálati módszert alkalmazva közelebb férkőzzön a költő sze­mélyiségéhez. József Attilának tele kellett írnia a füzetet, sza­vait és gondolatait hagyva a ma­guk útján bóklászni.­­ A füzet tartalmát - bár né­hány mondatfoszlánnyal lehe­tett találkozni különböző újsá­gok hasábjain - a hatvanas években ismerhették meg még mindig csak szűkebb rétegek, szamizdat kiadvány formájá­ban. A szöveg teljes tartalma először csak 1990-ben jelent meg az Atlantisz kiadó gondo­zásában. A közben eltelt idő alatt az irodalmárok évtizedeken át vi­tatkoztak a leírt szöveg megje­lentetésének eshetőségén. Nap­ló? Szürrealista szabad vers? Pszichológiai kóranyag? A nyil­vánosságtól mindenféleképpen elzárandó intimitás? Egy költő mítoszának lerombolása? Egy beteg elme­beteg gondolatai? Irodalom? Ilyen s ezekhez ha­sonló kérdések és kételyek aka­dályozták meg a füzet megjele­nését. Ma már, aki a Szabad öt­letek jegyzékét külön akar­ja választani József Attila költé­szetétől, nemcsak egy költő sze­mélyiségét bontja meg, de ma­gának is hazudik. ,Legjobb ha mindent elmon­dok” - írja József Attila. Trágár asszociációs gondolathullámok, őrült, a költő személyiségében felgyülemlő ötletek és élmé­nyek, önemésztés és önirónia, megsemmisítő gúny a világ felé, félelmek­­ koitusztól, nőktől, barátoktól — megdöbbentő és szomorú é­lettársítások, iro­dalom. A bajok lerakódnak az em­berben, mint a csontokban a mész. 13 éves korom óta csak álörömeim voltak. Csak azért örültem, hogy ne hőköljenek vissza tőlem az emberek. Aki eddig nem ismerte József Attila Szabad ötleteit lehet, hogy a szöveget olvasván meg­­botránkozik a költőn. A költőn, akinek őrültsége nyomon követ­hető verseiben s a hátrahagyott jegyzeteiben is. Az obszcén sza­vak, a gondolatok szabad tengő­­dése, vagyis e pár oldalas vers­próza, részlet az egészből, olyan részlet melyet a költőre oly jel­lemző már-már félelmet és vi­szolygást keltő őszinteség, szenvedély jellemez. Én József Attilát meg fogom ölni. Az éjjel elképzeltem..., hogy számba veszem a gázcsö­vet nagyot szippantok, hú­zok belőle aztán vége lesz. És olyan jó volt ezután nagy lélekzeteket venni: élek, megvan a nyakam, nem vágta el a vonat, nem vágták ki a nyelvemet sem. A homoszexualitásba, magányba, kurvák és bér­gyilkosok közé, vissza a mamához -menekülés ma­ga elől. Ádáz hajsza önma­gával. Elolvastam, amit eddig írtam, itt-ott a durvaságok láttán szorongás fogott el, elszomorodtam... a boga­rakat nem lehet mindet kipusztítani. Én bogaras vagyok. Rubin azt mondta , téged min­denki szeret, hiszen a verseid te vagy. A verseim nem én vagyok: az vagyok én, amit itt írok. Én sem szeretnék egy ilyen embert, azazhogy talán segítenék rajta... * Számtalan vélemény szerint a költő azzal a tudattal írta a fü­zetet, hogy annak szövege majd egyszer nyilvánosság elé kerül. A kéziratot szinte nyomdaké­szen készítette el. A lapokon pontosan 11 vagy 12 sor volt, a leírás módja s a szöveg tördelése is azt sejteti, hogy a megjelente­tés gondolata erősen foglalkoz­tatta, még akkor is, ha e szándék írás közben hol erősebben, hol gyengébben működött. József Attila roppant hiú, megjelenésére és megnyilvánu­lásaira sokat adó, skizofréniás volt. A mítosz és legenda, mely személyiségét körülveszi, sokat változott az évek folyamán, így a meghamisított ideálkép lassan helyére kerül. Költő volt, talán a legna­gyobb, küzdött mindazzal ami körülvette. Amit keresel, nincs, magadat keresed másban, ma­gadat szereted... * E hét kedd estéjén a Veszpré­mi Egyetem E kamaratermében Jordán Tamás színművész a Szókratész védőbeszéde előadá­sát követően József Attilának eme világirodalmi szinten is egyedülálló alkotását adta elő néhány, az eredeti szövegben nem szereplő vers kíséretében. Jordán Amit a szívedbe rejtesz című előadása már nyolc éve lát­ható a fővárosi Radnóti Szín­házban. A meghitt körülmények között - 50-60 ember előtt játssza, akik fülhallgatón hallják a csendben elmormolt szavakat és verseket - színpadra állított mű még mai napig is komoly vi­ták tárgyát képezi. A színművész kissé megle­pődött a veszprémi egyetemen összegyülemlő majd százötven érdeklődő láttán. Ugyanis ekko­ra közönség előtt még soha nem adta elő József Attila-műsorát, s ezért, mint az előadás előtt pár szóban elmondta, kénytelen volt változtatni a szöveg megjelení­tési formáján. Jordán Tamás kérte, hogy minél kevesebb szó essen róla és előadásáról, hisz József Attila szellemisége min­dennél sokkal lényegesebb s fi­gyelemreméltóbb. - E szöveg előadására egy konyhaasztal lenne a legmegfe­lelőbb, melyet pár ember körül­ül, az asztalon egy üveg vodka vagy bor, s aztán arcukba sut­tognám József Attilát - mondta az előadást megelőzően a szín­művész. Jordán Tamás jelenleg a leghitelesebb tolmácsolója a költőnek. A teátrális hangsúlyo­kat mellőző szavalás, a szín­padon ritkán látható nyílt tekin­tet, az idők folyamán kissé meggörnyedt test, s a fátyolossá vénült hang­­ József Attilát idézi elénk. Egy ilyen színházi előadás után tulajdonképpen minden szó elkoptatott. Ami történt, meg­­idézhetetlen. Martinovics Tibor Fotó: Áfrány Jesz, a nagy- és vadmagyarnak, ki otthon föl nem venné magára nemzeti viseletét, ám aki itt, Amerikában kovbojkalapban jár, a magamfajta túl szabadelvű, majdhogynem zsidóbérenc, a világpolgárnak nacionalista, a Marxszal marsolónak meg eleve gyanús. Jesz, köztük vitorlázva. Jesz, nekivágtam a világtengernek, mint leleményes Odüsszeusz a habos víznek Ka­­lüpszó nimfa szigetéről. Jesz, amikor bezsi­­lipeltek Ferihegyen Amerika felé, mint Ogügé-szigetről az isteni férfit Ithaka iránt. Amikor berezel az ember! Nekem is segítettek az enyéim hajót ácsolni az átkeléshez. A hídjáró újra a föld alá bújva döcög ve­lünk Manhattanba, hol a néger (fülén fülbe­mászóval) veri a tam-tamot, hol a földalatti fölött, a Lexingtonon koromfekete baba rop­ja (micsodáját riszálja) magában. Tisztára Afrika. Csak nem: haza? Afelé. Gut­bály. Édes Lelkem! (Tizenharmadjára) Ha soká lennék idegenben, valami bájos fekete teremtés - mint most itt ez a 6-os földalattin a Keleti-oldal alatt - fajgyalázás­­ra késztetne! Jesz, amúgy elég serkentőek tudnának lenni az emberre. Az eddigi legszebb. Még Odüsszeusznak képzelem magam, ki vidáman töltött némely éjt - szerelembe vegyülten - kalüpszó nimfával, hogy nap­közben a tengerparton könnyezve vágya­kozzék Pénelopéjához! Elébb Kirké, majd meg Nauszika. Hogy milyen az ember. Újabb édes baba segíti tovább haza a hős vándort. Hogy ha kést tesznek a nyakadba, azzal védekezhess: fajgyalázás végett tetted! Püski könyvesboltja előtt két magyar ott­hontalan fiatal férfi. A szakállas szőke há­rom-négy éve van itt, egyre lejjebb csúszott, addig ivott, míg a végén a heti 360 dolláros rakodómunkásságától is megszabadult. A félszemű haver szintén csöves (Kisiratoson: csöves), rendre itt tanyázik a Püski-Corvin előtt. A kereskedőváros vitorláskikötőjével szemben új Jersey, s az Éjszakai-folyón hangos kirándulóhajó siet, egyhangú uszály halad s vitorlás (a dagadó fő­­s orrvitorlájá­val is csak) vánszorog fölfelé, a tenger felől a szárazföld belében beljebb. Jesz, A Világkereskedelem Szíve, tiszt­viselői délben a téren sakkozókat lesve falatoznak, a Hudson-parton napoznak vagy andalognak, s kívül elszívhatnak egy szivarkát. Manhattan a szebbik felével int Pá!-t. Harlem, hogy lenne ilyen magabiztosan elé­gedett? A Hudson-vize túloldalán, újdzsör­­ziben toronyóra helyett a toronyház felhő­karcoló alatt óriás kerti vekker jelzi a pontos időt hajósnak, manhattaninak. S hogy mu­tassam, mennyire odáig vagyok Amerikáért, hetes barna kóserkenyérrel etetem a galam­bokat. Ilyen vakítóan tiszta ősz­ havi időben: szemrevételezhetem az immár harmadik amerikai államot. Jesz, hogy a csudába ne! Folyamalattjáró hurcol ismeretlen hely­re, de új­ Jersey vízparti szívébe, s máris - a manhattani Nyugati-utca helyett -a másik állam névadó városának Pavonia-fasorában merülök föl; vízen túlról bámulhatom balfe­lé a Bugyi-buldingot, jobb kézre a Kéttor­­nyot, honnan jöttem, s újabb vitorlás-rév, hol jobb kerülni a föltűnést. Jó órácska az újjerseyi újkikötőben, s már tódíthatom: újabb három állam földjét ta­­podtam! Well. Mennyibe kerül, ha ennyi időre röpülök Pestről ide! Jönni, szétnézni, megmártani a lábam az akár tengeröbölnek is vehető fo­lyam vizében, rácsodálni a túlfelőli újgorkra s hazamenni, mint Mama, amikor megjárta a Balatont. Újra a kettősháznál: Vesey­ ucca, csabai Vészei, kezdek hazaérni. Az ember - jósze­rivel - el sem indult, s már. Búcsú. (Folytatjuk.) Sarusi Mihály Hun, ki M­anhattani levelek a Kastély-szöllőkbe (16. rész)

Next