Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-25 / 47. szám

1994. február 25., péntek Vergődés D.-t nyolc éve ismerem. Egy dunántúli irodalmi konferen­cián találkoztunk és megtudtam róla, hogy 41 éves gimnáziu­mi magyartanár. Esszéi, tanulmányai az egyetem elvégzése óta jelentek meg a folyóiratokban, vidéki irodalomtörténész­ként rangot vívott ki magának. Néhány alkalommal kötetlen irodalomórát tartottam az osztályaiban, F. Scott Fitzgerald és Hemingway barátságáról, közös európai éveikről és Gra­ham Greene regényeiről beszéltem tanítványainak, akik ra­jongva tisztelték pontosságáért, nagyvonalúságáért, közvet­lenségéért. D. egyaránt kiegyensúlyozottan élt a munkahe­lyén és otthon, családja körében. Felesége gyerekorvos, kis­lánya egy másik városban gimnazista. A három embert a szeretet példaképeként emlegették. Tavaly augusztusban D. otthagyta a gimnáziumot és elvál­lalta a polgármesteri hivatal művelődési osztályának a veze­tését. Soha nem beszéltünk egymás között politikáról, de D.-t liberális szemléletű és eszmeiségű tanárnak ismertem, ezért csodálkoztam, hogy a kormánypárti többségű testület szolgá­latába szegődött. Később rebesgették, hogy a polgármester magas fizetéssel láncolta magához, nyíltan megvette a hűsé­gét. D. feladta volna elveit? Erről lehet szó, mert azóta irtó­zik az ellenzék kulturális rendezvényeitől, semmi pénzért nem vegyülne köreikkel, még rásütnék a bélyeget, hogy lepaktált velük. D. persze nem vált gerinctelenné, erkölcse lényéből és nem a kényszerű érdekazonosságból ered. De ezzel pokollá tette az életét, vergődik, őrlődik, szenved, mint a gyengekezű közép­vezető, aki a főnökénél és a beosztottjainál egyformán jó akar lenni. A középszerűségnél roh­adtabb dolog nincs, ő is rájött már erre. D. munkáját ebből az érzelmi zűrzavarból következően átgondolatlanság, kapkodás jellemzi. Vitái, összetűzései megszaporodtak a pedagógusokkal, a művelődési hálózat munkatársaival és a képviselő-testület tagjaival, mivel dönté­sei, előterjesztései megalapozatlanok és hiányosak. D. tudat alatt sorozatban meggyőződése elleni intézkedéseket hoz, ám ezeket naivan helyesnek véli, noha éppen a felfogásbeli ficam miatt elfogadhatatlanok, kritizálhatók. S ettől D. kezd megza­varodni. Hetente telefonálok neki, kéthetente találkozunk. Barátom nyúzott, elhanyagolt, az íróasztalán hamutartó, tele csikkek­kel, pedig soha nem cigarettázott. Konyakkal, ginnel kínál, pedig soha nem ivott rövid italt, legfeljebb a vasárnapi ebéd­hez egy kisfröccsöt. A magánélete is kisiklott, ingerlékenysége oda vezetett, hogy felesége a kórház nővérszállására költözött a kislány­­nyal. Ő. esténként egyedül vagy egy alkalmi szeretővel itta ré­szegre magát a kétszintes lakásban. Egy átmeneti, enyhébb időszakban, amikor a hivatalban nem nyomasztották a gon­dok, és a polgármester megszüntette ellene a fegyelmi eljá­rást, visszakönyörögte a feleségét. De már ritkán mosolyog­nak egymásra. Legutoljára az irodalomról beszélgettünk. Mióta hivatal­nok lett, nem olvasott könyvet és irodalomról egyetlenegy sort sem írt le. De nincs képben, szellemi fáziseltolódása szán­­nivaló. Valószínűleg rossz vezető, aki nem bírja az iramot, a gyűrődést, a hivatali párbajokat, a testület döfködéseit és sa­ját lelki csatáját. D. olyanná vált, mint Fitzgerald regényhő­se, Gatsby - kábulatból a keserűségbe zuhant, szárnyaló illúziói csődbe torkolltak. Hónapokat fecsérelt el az életéből, de D. is tudja, hogy van kiút. A csúfos kitérők után is visszatalálhatunk eredeti helyünk­re, D. a katedrára, ahol megbecsülték és ahol mindig sóvár diákszemek várták élvezetes óráit. Kellei György A péntek a bűnös Vasárnapra mindig lehűl az idő? Vajon csak képzeljük, hogy vasárnapra elromlik az idő, vagy valóban rend­szeresen kitol velünk az időjárás? Adrian Gordon ausztrál atmoszférakutató szerint nem képzelődünk: statisztikailag valóban a vasárnap a hét leghide­gebb napja. A szakember nemcsak adat­tengerrel igazolta állítását, ha­nem magyarázatot is talált a je­lenségre. A hétfőn meginduló ipari termelés és a hétvéginél zsúfoltabb autóforgalom miatt felmelegszik az atmoszféra, en­nek hatására szerdától világ­szerte jelentősen emelkedik a hőmérséklet. A péntek a muzulmán or­szágokban munkaszüneti nap, s ekkor megszűnik a légkör mes­terséges fűtése, szabad szomba­ton és vasárnap a világ döntő többségén leállnak a gyárak, üzemek, és kevesebb autó köz­lekedik. Az ausztrál szakember úgy véli, a vasárnapi zord idő az egyik figyelmeztető jel: az em­ber olyan mértékben avatkozik a természetbe, ami még a Föld hő­mérsékletét is megváltoztatja. Mi a véleménye a fentiekről a magyar meteorológiai szolgálat ismert szaktekintélyének, Vissy Károlynak? - Nem értek egyet az ausztrál kollégával. Ha el is fogadom, hogy az ipari termeléssel és a közlekedéssel felszabaduló energia a környzetbe kikerülve felmelegíti a légkört, ez azonban talajszinten aligha éreztetheti­­itatását. Ha valami befolyásol­hatja a hőmérsékletet, az a fűtés­ből felszabaduló és a rosszul szi­getelt ajtókon, ablakokon kiszö­kő hulladékhő, de ez nem kötő­dik a hét elejéhez vagy végéhez. Ami a hazai tapasztalatokat ille­ti, utánanéztem: tavaly az év el­ső felében, főleg a tavaszi hétvé­geken, kimondottan melegek voltak a vasárnapok. Azt viszont el tudom képzelni, hogy az ipari termelés és a közlekedés okozta környezetszennyezés néhány évszázad múlva érezhetően is megváltoztatja majd Földünk légkörét. (Ferenczy Europress) Bp. Sz. TÜKÖR Tanulságos biztosítási mese Síkunk és takarítsunk? Fettikék nem baboná­sak, mégis 13-án érte őket a baj. -Különben is ki voltunk ké­szülve idegileg -meséli az asz­­szony. - Karácsonyra a szü­leinkhez utaztunk Jánossomor­­jára, és ott fogott minket a nagy hó. Csak egy héttel később jö­hettünk haza, mint ahogyan ter­veztük. És akkor, január 13-án este, kilenc óra tájban egyszer csak az a nagy robaj! Mire fel­eszméltünk az első sokkból, mindent beterített a por, a pi­szok. A plafon négy négyzetmé­teréről szakadt le a vakolat, a lá­nyunknak, aki tévézett, a lábát is súrolta. Azóta is retteg szegény. Rájuk jár a rúd Fenik Gáborék 1975-ben kezdtek építkezni a veszprémi Haszkovó utca 10/B alatt. A VÁÉV munkáslakásai épültek ott az egyemeletes épületekben, a család 1979-ben költözött be. Már az építkezés megkezdése­kor lakásbiztosítást kötöttek. Később, amikor felrobbant a ká­­véfőzőjük, és egy kissé megron­gálta a konyhát, örültek is a kis kártérítésnek. Mint ahogyan jól jött a Hungária Biztosító segít­sége akkor is, amikor autóbal­esetet szenvedtek. -Hátránk jár a rúd... Először azt sem tudtuk, hogy mit csinál­junk. Sírjunk vagy takarítsunk? Aztán úgy gondoltuk, legjobb lesz, ha azonnal bejelentjük a kárt a biztosítónál, és amíg a kár­szakértő ki nem jön, addig min­dent úgy hagyunk, ahogy van. A férj január 14-én tett beje­lentést, a szakértő csak három nap múlva tudott jönni. Azt ajánlotta, bátran takarítsanak fel, ő úgy is elvégezheti a mun­káját. Január 18-án vette szem­ügyre a plafont, és megállapí­totta, hogy biztosítási esemény nem történt. Fettikék szomorú­an mondták neki, hogy ők pe­dig úgy gondolják, az óriási mennyiségű hó terhelhette meg a sima tetőt, és talán attól van az a rengeteg gyanús repe­dés a szomszéd szoba plafonján is... Január 20-án a repedt plafon­ról, a másik szobában is lehullott a vakolat. Szerencsére senki sem sérült meg, csak egy heverő tört össze. A 78 négyzetméteres lakásból a négyfős család most már csak egy­­ 12 négyzetméte­res­­ szobát tudott használni, a többiben fehér lepellel takarták le a bútorokat, és maguk is csak szellem módjára közlekedtek bennük. Az újabb kárt is beje­lentették. -A férjem munkanélküli, a segélye kevesebb mint 10 ezer forint. Az én nettó bérem alig több mint 10 ezer. A fiunk kato­na, a lányunk 13 éves. Anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy magunk újra tudjuk vakol­­tatni a lakást. Nem tehettünk mást, csak vártunk... Elbocsátó szép üzenet Vártak és reménykedtek. Le­sújtotta hát őket az a levél, ame­lyet Tál Ferenc, a Hungária Biz­tosító Rt. megyei igazgatója feb­ruár 3-án írt nekik, amelyben közli velük, hogy sajnálattal ol­vasta az esetüket, és az esemé­nyük leírását. „A biztosító azon­ban csak akkor téríthet, ha a biztosítási feltételek szerinti kockázati esemény bekövetke­zik. Hónyomás nem követke­zett be, illetve attól a kár nem következhetett be, valószínűsít­hető a kivitelezési hiba, amely ugyancsak nem biztosítási ese­mény”- állt a levélben a magya­rázat. - Tudomásul vettük, hogy nincs igazunk. A biztosítást majd 20 éve kötöttük, igazából nem is tudom már, mire szól? Biztos elmagyarázták annak idején, de... Sem idegünk, sem energiánk arra, hogy bíróságon bizonyítsuk be az esetleges kivi­telezési hibát. És akkor is, ki te­hető felelőssé az esetért? A nagy cég a kisemberért Tál Ferenc igazgató a minap inkább csak magánemberként volt hajlandó elmondani a véle­ményét az ügyről, de mégis úgy érezzük, érdemes azt leírni, hi­szen sokak számára tanulságos lehet.­­ Az egyes eseteknél a bizto­sító minden körülményt felül­vizsgál, és számon kéri az ügynöktől is, hogy az ügyfél tisztában volt-e a biztosítási fel­tételekkel a szerződéskötés pil­lanatában. Ezt a munkatársak azzal bizonyíthatják, hogy a biz­tosítási kötvényt a biztosított aláírta. Kérdésünkre, hogy a kisem­ber kihez fordulhat, miután megkapta biztosítójától a kár­szakértői vizsgálat „elbocsátó szép üzenetét”, inkább arról szólt, mit tehet egy nagyvállalat igazgatója egy nem igazán nagy átverőnek látszó károsult érde­kében?­­ Az összes körülményt fi­gyelembe véve, a kár enyhítésé­re vonatkozó személyes javasla­tomat megtehetem a vezérigaz­gatónak... G. Pintér Edit Fotó: Kovácsi Október Huszonharmadikai fogadás a követségen: a Püski előtti szakállas úrfi - míg mi az első fogásnál tartunk - a részeg­ség bizonyos jeleit mutatja. Szőke magyar úrleány (jesz, van neki mindene) -az anyja is magyar, jesz, szőke és kövér -arra vesz rá, hogy azt mondjam: ez a szőke is érne annyit! Ha eszembe nem juttatná a másfél üveg pezsgő, a fiamnak igen megörülne a kisasz­­szony. Neked az anyja való, jesz, csont nélkül százhúsz kiló. Jesz, tán nagyon. Ao. Hevesi, ötvenhatosból lett új amszterda­mi kongresszusi képviselő fia ánglus kép­pel, ánglus kiállással, ánglus szájmozgással (ajakferdítéssel), amerikai szóval adja át az atyja, családja s a maga nevében az üdvözle­tét az ünneplő gyülekezetnek, hogy a végén rászánja magát a magyar nyelvű köszöntésre is:­­ Szerbusz. Vagy szervusz, ilyesmi. Jesz, lelkem, akinek a szaga is idevalósi már (keni magát ez is, mint a szerecseny). Más magyarember s magyarasszony színtiszta amerikai magyar­ gyermekére is rácsudál­kozhatom. Ki ezt cserél, ki azt. Úgy fest. Ki alkalmas reá, ki nem. Rákényszerül vagy sem. Nem föltétlen, ám a gyermekét már más haza ne­veli. Visszavánszorogva - harminc uccát­­ a Felsővárosban, fejfájdító pezsgővel telítve csak ámul az ember: itt, uraim, élni lehet! Békén hagynak, ha lopok, ha csalok, ha az árokban alszom, ha ilyen vagy olyan va­gyok, el ne kapjanak! Tetten ne érjenek! Szabad, szabad, szabad vagyok! Szabad le­hetsz, ha dolgozhatok , ha a züllésről le­mondasz. Szabadon lehetsz angolszász, angol-ame­rikai. Jesz, egy új világ! Hol azt csinálsz, amit akarsz? Végig a Második Fasoron: éc­­cakai jókedv, fölszabadultság, maradj itt! Maradj Amerikában. Rögtön. (Rettenetes!) Azon nyomban. A Második-fasorban éjsza­ka, az ötvenkettedik-uccából jövet: élet! Bármikor. Bárkinek. Szeret. Szeretsz? Úgy­hogy ami engem illet: haza. Szeretni kell, ennyi az egész. És Molnárék Nyolcvanegyedik-uccai úti irodája. Jesz. Szédületes. Ha hiszed, ha nem. Persze ha az ember megiszik másfél lityi pezsgőt... Mi baj! Édes Lelkem! (Tizennegyedjére)­­ Régen kétszáz magyar vendéglő volt itt, ma négy-öt, magyar zene egy helyen, a Hetvenötödik­ ucca s a York-fasor sarkán, a Red Tulipban. Éva Kávéháza az Első, Hungarian Pastry Shop az Amszterdami, a Mokka a Második fasoron, s a Második fasoron a Nyolcvanket­­tedik uccánál is magyaré a vendéglő. E helyt a legutóbb négy magyar megakadályozta, hogy a rabló elszedje a pénzt a pénztárostól: követelődzésére az ivócimborák ráordítot­tak, mire az rémületében kiszaladt az uccára. Ezek utánavetették magukat s üldözni kezd­ték. A Második fasoron szaladgáltak össze­vissza, a végén a rabló kiáltott rendőrért. Uncle Ványa Bácsi kávézója a Nyugati­oldalon. A Városligetben, hol ezrek futnak, sétál­nak, kerekeznek, páran lovagolnak, kastélyt másznak, Jagelló Ulászló lovasszobránál ábrándoznak, csupa mosoly kínai leány szó­lít meg, nyissam már ki az ásványvizes üvegjét, tesz, akár nálunk a kupakja, olyan kedves, hogy amikor csodálkozva visszané­zek az egyedül kiránduló ázsiai cica digieknél is kedvesebben integet. Sokáig nem marad egymaga ebben a nap­sütötte, hétvégi manhattani ligetben! No, tesz, aki bírja, marja. New York int vele Isten áldját. (Folytatjuk.) Sarusi Mihály Hun, ki M­anhattani levelek a Kastély-szöllőkbe (17. rész) NAPLÓ-7

Next