Napló, 1994. február ( 50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-21 / 43. szám

Ó -NAPLÓ TÜKÖR 1994. február 21hétfő Egy arc módosulásai Orbán Viktor -portré helyett Mit nem lehet kihagyni Or­bán Viktor portréjából? Az erők Mit lehet kihagyni? Minden pasztellszínt. Ha szobor gyúr­ható feketeborsból és pirospap­rikából, sóból és szellemből, nem lenne nehéz őt idevarázsol­ni. Tetszik a lendülete, talpra­esettsége. Erős politikai egyéni­ség vagy annak látszik. Politikai fűszere, csípős paprikája a szen­vedélyes határozottság - akár grízpapit főz, akár pörköltet. Nem értem viszont, mire va­ló volt pártjának öncsonkítása. Fodor Gábor kitoloncolása af­féle toweri mozzanat, dinaszti­kus kivégzés családon belül, tán hogy a címert meg lehessen vál­toztatni. Orbán Viktor végzetes pártvezéri tévedése: azt hitte, Fodor Gábor száműzésével sok­kal kevesebbet veszít (voksok­­ban is), mint amennyit nyer majd egy esetleges morzsolódó kormánykoalíció jobboldali há­za táján. A kezdeti, szókimondó Fidesz megnyugtató, egyen­súlyt szavatoló erőnek látszott, amelynek hatalomra jutásától egyik középerő sem retteg, nem akasztja fel magát tőle az MDF és az SZDSZ sem, nem iszik lú­got a KDNP és nem ugrik a Du­nába egyetlen szocdem sem, de még az MSZP sem esik végső kétségbe. Most viszont a Fidesz elfutott jobbra, mert azt hitte, ott adódik gólhelyzete. A választásokon kiderül, jó taktika volt-e. Szerintem jóval többet veszített a réven, mint amennyit átcsempészhet a vá­mon. Kivéve, ha a Fidesz kíván a holnap MDF-je lenni. Ehhez viszont kései volt a fordulat. És aki Lezsákot isteníti, most sem szavaz Orbánra. (Egyébként Lezsák sem az a szentelt bá­rányfelhőn lebegő vajákos ka­lóz, mint sokan képzelik.) Sőt. Aki Borossra szavazna, az sem tér át Fidesz-hitre, csak mert on­nan elzavarták Fodorékat. Akiknek ez a Fidesz tetszeni akar, azoknak Boross Péter érettebb, megbízhatóbb, tapasz­taltabb és ügyesebb Orbán. Ahogy egy profi fogalmazott: ezt a kormányt és koalíciót nem lehet jobbról előzni. Portré helyett - kérdések. Örülök, hogy nemzeti liberális pártként határozza meg magát az orbáni Fidesz - csak nem ér­tem, miért kezeli ezt újdon for­dulatként a közvélemény. Sze­rintem nem a Szent Korona cí­mű lap a nemzeti, az ellenzék minden tisztes tagolódása sok­kal inkább az. Hogy csak kezdő (újrakezdő) pártot említsek: Ki­rály Zoltán gondosabban, han­goskodás nélkül, hasznosabban nemzeti, mint akik ebből politi­kai üzletet csinálnak. A Fidesz színeváltozása, jobbrafordulása miatt most már biztos nem szavazok rá. De ma­rad bennem némi szomorú nosztalgia. Azt hittem, ez a párt és ez az Orbán képes lesz végre­hajtani e század legszüksége­sebb és legnehezebb politikai csodatettét, egyesíteni a jobb­közép, balközép és liberális, nemzeti politika erényeit. Eb­ben a kicsi országban erre lett volna szükség. Realista gazda­ságpolitika, érzékeny szociál­politika, minőségelvű oktatá­si, tudományos, egészségügyi program, harsányság nélkül építkező nemzetelvűség, hatá­rozott, eredetien új kezelése a gyűlölködésből eredő, mély, nemcsak magyarországi esz­mei-érzelmi válságnak (melyről a Fidesz ma jobbára hallgat), a hagyományos nemzeti értékek fejlesztő konzerválása egy nagyarányú, de az ország hitele­sen fölmért lehetőségeivel szá­moló modernizációs tervben - és így tovább. S ha mindebből egyet s mást fölleltem is a debreceni szöve­gekben -a Fidesz aurája meg­változott. Megváltozott a meta­kommunikációs üzenete. Csök­kent a progresszív, a humaniz­musban megtestesülő liberaliz­musa, legalábbis ilyen most a hangulat körülötte. Talán azóta, amióta Orbán Viktor kitessé­kelte egy értekezletükről a párt egyik akkori alelnökét, bizo­nyos Fodor Gábort. Isten óvja Orbánt attól a tévképzettől, hogy mindez csak néhány értel­miségi agyában módosította a képet, a tömegek viszont mellé­álltak. Bodor Pál Center lóugrásban A modern politikai pártok nem ideológiai alapon szerve­ződnek, hanem gyakorlati célok jegyében. Van ugyan néhány alapeszméjük - emberhúst nem eszünk, anyánkat nem szeplő­­sítjük meg; ha már nekünk is van, akkor tiszteletben tartjuk a magántulajdont­­, ám ezektől nem lettek tisztábbak a hábo­rúk, nem jobb az anyák helyze­te, és persze a tulajdon szentsé­ge..., hogy ne beszéljünk se a más birkájáról, se a más olajme­zőiről. Mindezeket észben tart­va igazán nincsen abban semmi rendkívüli, hogy a Fidesz-ve­­zérkar idővel megnyilatkozott, lekapta szakállát, füléből a csin­­gilingiket, ügyeskedett szék­házeladásokkal, rokonok vállal­kozásainál, és megvívta belső pozícióharcait, hogy mostanra mint jobbközép-konzervatív­­liberális-népi-nemzeti-keresz­­tényszociális elkötelezettségű, nem is tudom, mit hagytam ki... szóval: indul a választásokon. Ilyesmi történt a magyar '48-as nemzedékkel, ilyen az e századi nyugat-európai '68-as ifjúság­gal. Most meg velük. A beilleszkedés olykor nem gusztusos, de természetes. Az ember nemcsak étkezik, de az excrementumot is kiadja. Az se gusztusos, de természetes. Za­varba csak az ejt, ha az eddig futballozó center sakkfigura módjára kezd mozogni, kosárra dobva leüti a királynőt vagy a saját góljait két ponttal számol­ja. Kevésbé képletesen szólva: Orbán Viktor követhetetlenné válik. Tehetséges ember, győz­ni akar- O. K. Ilyen az élet. Vá­lasztási kiadásokra ingatlan­ügyekből csinált pénzt - ilyen a gazdaság. Ledarálta belső ellen­zékét - ilyen a politika. Koalí­ciós partnereket keres - ilyen a nagyobb politika. Sakkozva még arra is gondol az ember, hogy ha én ide a futómmal, ak­kor a szemközti beüt a paraszt­tal, rishk­oz, ugrik a huszárral, mire én... mire ő... Az óra ke­tyeg, s ettől az időzavaros töp­rengő kimondja a kombinációt, mire a szemközti leüti a labdát: az MDF nemet mond a felkínál­kozó Fidesz legfontosabb part­nerére. Okos. Egy lehető kor­mányalakításnál nem fog a Fi­desz vagy a sikerlistán minden­képp szerepelni akaró Orbán Viktor megoldhatatlan gondo­kat okozni. Róluk, látványos nyitólépések után, mára nyil­vánvaló, hogy készek dupla nelsonnal élni focizás közben, golfütőt alkalmazni lepénye­véskor, puskát jéghokiban. Mindebben pedig az a legin­­­­kább lehangoló, hogy ez a­­ nagy készség semmi jót nem ígér a jövőre nézve. Elkép­zelem, milyen gazdag játék­ötletekkel fog élni az orbános koalíció, ha a bárgyú választók­kal szemben kell majd a szándé­kát érvényesíteni. Ha a kor­mányzati pozícióban alkudozni kell - mondjuk - a munkaválla­lók dadogó deputációjával... De mivel még nem a győző szemé­lye érdekes, hanem az: mit is tetszenek akarni játszani? Rög­­bizünk vagy tarokkozunk? Berkes Erzsébet Győző lesz-e Viktor? Vajon mi történhetett Orbán Viktorral? Egy magyar fiatalemer, akit agyagba döngölősként ismer­tünk meg, kommunistaellenes és polgárpukkasztó jelszavak hangoztatójaként, szinte a sze­münk láttára vett föl legombol­­hatós nyakú inget, öltött nyak­kendőt és húzott elegáns zakót. Vannak olyanok, akik nem titkolva csalódásukat, azt fejte­getik, hogy a mi Viktor­ Győ­­zőnk elvesztette huszonéves hamvasságát, ha úgy tetszik: a hímporát. Számomra viszont a legújabb fejlemények - a válto­zatlanul népszerű Fodor Gábor eltávolítása a Fideszből - ép­penséggel azt sejtetik, hogy Or­bán Viktor mostanában vált iga­zán potenssé. Vezetésével a fia­tal demokraták laza szervezete profi párttá fejlődött. A politi­kával immár hivatásszerűen foglalkozó fideszesek szétnéz­tek a magyarországnyi terepen, s úgy érzékelték, hogy a cent­rum kiürülőben. A nemzeti libe­ralizmusnak helye van a válasz­tók szívében, s ami legalább ennyire fontos: a vállalkozók zsebében. Nem állítanám tehát, hogy ez a gyors beszédű - némelyek szerint hadaró - ügyvéd har­mincéves korára megtárgyalt volna. Szerintem racionális helyzetelemzőnek bizonyult. Lehet, hogy elveszítette rokon­­szenvünket, de legalább politi­kussá vált. Cselekedeteit az ér­dek mozgatja, és a lehetőségek korlátozzák. Visszhang nélkül maradt filozófus tanácsadójá­nak, Bence Györgynek az a gon­dolata, hogy „Az élvonalbeli Fidesz-vezetők számára nem olyan tragédia, ha csak har­mincöt éves koruk után lesznek miniszterek.” Orbán Viktor csupán az ez­redforduló után tölti be a negy­venet, igazán ráér miniszterel­nök lenni (noha nyilvánvaló, hogy már a közeljövőben szíve­sen kipróbálná a miniszteri bár­sonyszéket). Nem árt felidézni a legutóbbi választásokról ismerős képet. A házfalakon lepedőnyi fotó, rajta három fej, egy magasságban. Deutsch Tamásé, a Fodor Gáboré és az övé. Nos, az előbbi kettő a százkilencven centit hajazza, Orbán Viktor pedig százötven-százhatvan kö­zötti. Azóta csaknem négy eszten­dő telt el, s úgy rémlik, hogy nemcsak felnőtt hozzájuk, ha­nem az egyiket el is hagyta. Zöldi László A politikus mondja Szemléletes hasonlat Mi a szüzességünket a vá­lasztásokkor vesztettük el, és az aktusnál jelen volt 411 ezer ember. Beismerés Az volt a stratégiánk, hogy a reformkommunizmus alatt ke­ményebben kell fellépnünk, mint a dikatúra alatt, mert a pu­hákat lehet nyomni. Üzleti ajánlat A politikus nem szolgáló, ha­nem ügynök, nem áldozatot hoz, hanem üzletet ajánl: én ezt a politikát kínálom, ha rám sza­vazol, kitűnő terméket vásá­rolsz. Változófélben Nem vagyok hajlandó egy vitában csak azért alulmaradni, mert az ellenfelemen volt nyak­kendő, rajtam meg nem. Népszerűséghajhászás? A kormánypártiak lassan valamennyien Fradi-drukkerek lesznek, mert ez ma a legnépsze­rűbb csapat. Mumus Szlogen járja most a Fideszen belül. Úgy szól, hogy Szájer Jó­zsit nem szabad senkivel szem­ben elindítani, mert akit legyőz, az kilép a pártjából, mint ahogy kilépett Pozsgay Imre és Fodor Gábor. Horn Gyuláról Az, hogy Hárn egyre idege­sebb, talán érthető. Ő mindig is szidta a Fideszt s engemet. Ez már '89-ben sem volt máskép­pen. A Nagy Imre-temetés után ő fordult a legradikálisabban szembe velem. Ám az idő nem őt igazolta, s ezzel nehéz szem­benéznie. Fohász Nem szeretnék trottyos öreg­úr lenni harmincéves koromra. Bosszúság Csak az bosszant, hogy nem én találtam fel Kolumbuszt. Egy hétközi focimeccs után Gyenge közepes, ma ez vol­tam. Vágyálom Ha egyszer kiöregszem a po­litikából, az MLSZ elnökeként szeretnék nyugdíjba menni. „Aki közszereplést vállal, az egy­szersmind arra is szerződik, hogy nyílt kártyákkal játssza­ az életét” - mondja egy volt válogatott asztaliteniszező, aki vállalati vezérigazgatóvá küzdötte föl magát. Talán nem is elsősorban a gazdasági vezetőkre gondolt, hanem a politikusokra. Közelednek a választá­sok, naponta érzékeljük, hogy a kam­pány megkezdődött. Illő hát megkér­dezni: kik a mi politikusaink. Mostantól az olvasókat megismertetjük néhány közíró véleményével. S miközben az oly­kor egymással is feleselő szerzők jel­lemzik a magyar pártvezéreket, remél­jük, a mozaikokból kikerekedik a kép. A fiatal demokrata

Next