Napló, 1994. március ( 50. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-01 / 50. szám

2 -NAPLÓ MTI-PANORAMA ■ Belgrád - Hétfőn először indítottak útnak Boszniában segélyszállítmányokat úgy, hogy előzetesen nem foly­tattak tárgyalást a szemben álló erőkkel, csupán bejelen­tik a konvojok indítását és útirányát. Az első ilyen kon­voj Metkovicból Jablanicán keresztül halad Szarajevóba, vagyis a horvát-muzulmán frontvonalak körzetén át. A gépkocsioszlopokat fegyve­res katonák kísérik. Michael Rose tábornok, a boszniai ENSZ-erők parancsnoka újabb erősítést kért a kék­sapkások számára. Mint mondta, 3-5000 ENSZ-ka­­tonára lenne szüksége ah­hoz, hogy hatékonyan ellen­őrizhesse a horvát-muzul­mán tűzszünetet. ■ Chisinau - Moldovában a vasárnapi parlamenti vá­lasztáson fölényes győzel­met arattak a volt kommu­nisták. A 13 induló párt kö­zül az Agrárdemokrata Párt szerepelt a legsikeresebben. Mögöttük az ugyancsak a kommunisták utódpártjának tekintett szocialisták követ­keznek, akik reformellenes kampányukban közösen lép­tek fel az orosz ajkú lakoso­kat tömörítő Egység Párttal. ■ Tunisz - A PFSZ mind­addig nem folytatja az USA által kezdeményezett és tá­mogatott közel-keleti béke­tárgyalásokat, ameddig a szélsőséges telepeseket nem fegyverezték le. „Nem tár­gyalhatunk, míg a zsidó tele­pesek fegyverei palesztin fe­jekre vannak irányítva” - je­lentette ki Abed­ Rabbo szó­vivő a PFSZ vezetésének tuniszi ülése után. ■ Washington - Jichak Ra­bin izraeli kormányfő hétfő reggel az ABC televízió reg­geli adásában ismételten el­ismerte, hogy a hebroni mé­szárlás szégyenfoltot ejtett Izrael nevén, de szerinte csak egy mód kínálkozik a trauma okozta válság felol­dására: mihamarabb folytat­ni az izraeli-palesztin tár­gyalásokat. ■ Párizs - Egy franciaor­szági kisvárosban, a Párizs környéki Sarcelles-ben hét­főre virradóra antiszemita feliratok jelentek meg több izraelita létesítmény és a he­lyi rendőrkapitányság falain. „Zsidó gyilkosok, Palesztina győzni fog” - hirdették a mázolt jelszavak a hebroni eseményekre utalva. ■ Moszkva - Az októberi puccsisták ügye hétfőn to­vábbra is az orosz belpoliti­ka első számú témája volt. Állást foglalt az orosz parla­ment, a duma is, és vissza­utasította, hogy túllépte vol­na hatáskörét és megsértette volna az alkotmányt. Alek­­szej Kazannyik, a távozó fő­ügyész beszámolt róla, hogy az államfő környezetéből hogyan próbálták meg rá­venni az amnesztia életbelé­pésének és a puccsisták kiengedésének megakadá­lyozására. Kazannyik sze­rint megbízott utódja, Alek­­szej Iljusenko szintén azok között volt, akik igyekeztek megakadályozni Haszbula­­tovék szabadon bocsátását.­­ Az orosz hatóságok nemkí­vánatos személynek minősí­tették hétfőn James Morrist, a CIA moszkvai képviselő­jét. Morris kiutasítása válasz Alekszandr Liszenkónak, az orosz titkosszolgálat wa­shingtoni képviselőjének múlt hét végi kiutasítására. ■ Kairó - Nyolc iszlám szélsőséges vesztette életét hétfőre virradóra egy össze­csapás következtében, nem messze Asszuántól. A biz­tonsági erők azért indítottak hajtóvadászatot a muzulmá­nok ellen, mert részt vettek egy rendőr meggyilkolásá­ban Felső-Egyiptomban. ■ Bukarest - A román rá­dió és a Rompres jelentései szerint a 41 román megyé­ben tíz-, illetve százezres létszámmal, különböző for­mákban vettek részt a dolgo­zók a két legnagyobb román szakszervezeti központ által hétfőre meghirdetett egyna­pos sztrájkban, amely első­sorban az ipar különböző ágazataira, a közoktatásra, a távközlésre terjed ki - de általában oly módon, hogy közvetlenül nem érinti az emberek mindennapi életét. Az egymillió tagot számláló Alfa kartell becslése szerint mintegy 500 ezer tagja kap­csolódott be az akciókba. ■ Durban - Legkevesebb 22 személy lett politikai gyilkosság áldozata a hét vé­gén Dél-Afrikában. Az áldo­zatok között van az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) egy helyi vezetője. Két kivétellel mindegyik gyilkosságot Natal tarto­mányban, Mangosuthu But­­helezi zulu vezető Inkatha Szabadság Pártjának szék­helyén követték el. A párt elutasítja a Dél-Afrikában áprilisra kitűzött általános választásokat, és szuvereni­tást követel a kilencmilliós zulu nemzetség számára. ■ Madrid - A spanyolor­szági Alicante repülőterére térítették el hétfőn az algé­riai légitársaság egyik bel­földi járatát, 124 utassal és hétfős személyzettel a fedél­zetén. A három légi kalóz politikai menedékjogot kért Spanyolországban. NAPLÓ Közép-dunántúli napilap Főszerkesztő: BALOGH ELEMÉR Főszerkesztő-helyettesek: HORVÁTHY GYÖRGY, VARGA DOMOKOS PÉTER Levélcímünk: Napló-szerkesztőség, Veszprém, Szabadság tér 15. Pf. 161,8201. Telefonszámaink: Szerkesztőségi alközpont (ugyanitt információ a hirdetésfelvételről, panaszügyek) 88/427-444, 427-043, 427-643, 427-645. Főszerkesztő, titkárság: 422-915. Telefax: 422-915. Sportrovat: 422-871. Kiadja a Közép-dunántúli Napló Kiadói Korlátolt Felelősségű Társaság, Veszprém Szabadság tér 15. Pf.161, 8201. Felelős kiadó: Kovács József, a kft. ügyvezető igazgatója. Telefon- és telefaxszáma: 88/422-852. Telex: 32-355. Terjeszti a Magyar Posta, a Rábahir Rt., a Bal-E-Hir Kft., Hermann Istvánná vállalkozó. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalban, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben, valamint a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) Budapest XIII. Lehel u. 10/a 1900. Közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hóra 375, negyedévre 1125, fél évre 2250,, egy évre 4500 forint. A NAPLÓ reklámirodájának telefaxszámai: 88/427-077,427-845. Pápai szerkesztőség, hirdetésfelvétel telefon, telefax: 89/313-665. Készül a Napló Multicom számítógépes szövegszerkesztő rendszerén. Fotóriportereink kizárólag FORTE nyersanyagra dolgoznak. Nyomás: veszprémi mj nyomda rt Felelős vezető: Fekete István igazgató, telefon 423-882. Telefonközpont: 426-688. Telex:32-619. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 25-061, ISSN 0133-2104 KRÓNIKA Kopogtatócédulák, ajánlószelvények Választási tudnivalók Az önkormányzatok jegyzői folyamatosan dol­goznak a választói név­jegyzékek összeállításán, amelyeket március 3-ig kell hitelesíteniük. Erről, illetve a választással összefüggő egyéb aktuális kérdésekről dr. Tóth Zoltán, a BM vá­lasztási irodájának vezető­je tájékoztatta az MTI-t. Mint elmondta: a választási bizottságok március 7-ig hirdet­ményt tesznek közzé a választás napjáról és a választók nyilván­tartásáról. A jegyzők ezzel egy­idejűleg minden választójoggal rendelkező polgárt úgynevezett kopogtatócédulával értesítenek arról, hogy milyen sorszám alatt szerepelnek a választói névjegy­zékben, illetve mely szavazó­körben voksolhatnak. Egyúttal megküldik számukra a jelölt­­ajánláshoz szükséges szelvényt is. Aki kimaradt a választói névjegyzékből, március 16-ig nyújthat be panaszt a jegyzőnél. Az ajánlószelvény, amellyel jelöltet ajánlhat a polgár, ezúttal eltér a négy évvel ezelőttitől, most ugyanis üres lesz a lap. Tóth Zoltán indoklásul elmond­ta: azért üres, mivel az adatvé­delmi törvény szerint az állam­polgárok maguk rendelkeznek adataikról, így ők döntik el, hogy a lapot kitöltik-e vagy sem, illetve átadják-e a szelvényt a gyűjtőknek. Ha kitöltik, a szel­vényen rögzíteni kell a nevet, a lakcímet és a személyi számot is. (Az Alkotmánybíróság dön­tését követő törvény választások esetében kötelezően előírta a személyi szám használatát.) Emellett a szelvényen fel kell tüntetni az ajánlott személy, il­letve az őt indító párt nevét. Füg­getlen jelölt esetén pedig ezt a tényt kell rögzíteni. A saját ke­zűleg aláírt ajánlószelvényt dá­tumozás után adja majd át a vá­lasztópolgár a szelvénygyűjtő­nek. Az ajánlószelvényeket a névjegyzék elkészítésétől (már­cius 9-től) április 8-ig lehet gyűjteni. Általában mindenütt gyűjthető a szelvény, kivéve a munkahelyeken, munkavégzés közben (például postás, díjbe­szedő), egészségügyi intézmé­nyek betegellátó részlegében, fegyveres testületeknél a szol­gálati időben és tömegközleke­dési eszközökön. Fontos tudni­való, hogy az ajánlószelvényért cserébe tilos ellenértéket átadni. A jelöltek indulásához szük­séges 750 ajánlószelvényt ápri­lis 8-án délután 16 óráig kell le­adni a polgármesteri hivatalok­ban, ahol ezeket utólag ellenőr­zik. A törvény szerint ugyanis egy választópolgár csak egy olyan jelöltet ajánlhat, aki az ő lakóhelye szerinti választókerü­letben indul. Több ajánlószel­vény kitöltése esetén mindegyik szelvényét érvénytelenítik. A művészek vacsoráztak, a közönség­­ várt Jóllakottan játszottak Türelmesen várunk. Igazán elkezdődhetne már. Több mint fél óra eltelt a meghirdetett kez­dési időponttól. A nagyérdemű vár. Senki sem ad tájékoztatást, egyáltalán megérkeztek-e a fő­városból a művészek. A bizony­talan várakozás egyre idegesí­­tőbb. Fölugrom, és a jegykiadó fiatalembertől érdeklődöm. Közli, hogy már a faluban van­nak a művészek, csak megéhez­tek, és előbb megvacsoráznak. Igazat mondott. Háromne­gyed órás késéssel, de jóllakot­tan megérkezett Molnár Miklós népi zenekara. Az már lényegte­len, hogy flanelingben, farmer­­nadrágban, utcai bakancsban. A beharangozott Berecz András énekes mesemondót - betegsé­ge miatt - Fábián Éva népdal­énekes helyettesítette. Mindez történt Szentgálon a Művelődési Házban, február 25- én, pénteken. A tiszteletre méltó fővárosiak mellett föllépett még a szentgáli Szűrös és a veszpré­mi Kurázsi csoport. andrónyi Sokmilliós hitelek - szabálytalanul kéz kezet mos Másfél évi nyomozás, bi­zonyítási eljárás után a keszthelyi városi bíróság dr. Szládovics Tamás bün­tetőtanácsa pénteken ho­zott ítéletet az utóbbi évek legnagyobb zalai pénzügyi visszaélése ügyében. Sohler István visegrádi vál­lalkozót, elsőrendű vádlottat há­romrendbeli, különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás, kétrendbeli hitelsértés, valamint vesztegetés és - társtettesként - négyrendbeli okirat-hamisítás miatt 5 évi börtönre és a köz­ügyektől való eltiltásra, mellék­­büntetésül 120 ezer forint meg­fizetésére kötelezte. Másodren­dű vádlott-társát, Ruszanov Mártont hasonló cselekménye­kért 2 és fél évi börtönre ítélték, valamint 80 ezer forint megfize­tésére kötelezték. A harmadren­dű vádlott, Németh István, a Postabank volt zalaegerszegi hi­vatalvezetője, büntetése - két­rendbeli okirat-hamisításért - 300 napi elzárás, vagy annak megfelelő 75 ezer forintos pénz­bírság. Az OTP volt Zala me­gyei igazgatóját, Kámán József negyedrendű vádlottat nagy va­gyoni hátrányt okozó hűtlen ke­zelés, vesztegetés és okirat-ha­misítás vádjával 3 évi börtönre, négyévi közügyektől való eltil­tásra, a vesztegetésre vonatko­zóan 1 millió 600 ezer, illetve to­vábbi 100 ezer forint megfizeté­sére ítélték. Az ítélet nem jog­erős, az eljárás folytatódik. Sohler István és Ruszanov Márton tőke, piac és szaktudás nélküli vállalkozásaikhoz egy zalaegerszegi cégtől 20 milliós kölcsönt vettek fel a helyi Posta­bank-fiók szabálytalan kezes­ségvállalásával. Később a fiók­vezető szintén Sohlerék útján 70 millió forint hitelt is folyósított az akkor már 116 milliós adós­sággal terhelt Borsod Aga­ Kft.­­nek. Ez utóbbi társaságba lépett be Németh István, aki veje, a megyei OTP-igazgató segítsé­gével igyekezett orvosolni a bajt. Kámán József összesen 80 millió forint hitelt folyósított, anélkül, hogy a borsodi cég hi­telképességéről meggyőződött volna. Sohlerék „cserébe” befe­jeztették a megyei igazgató ba­latoni villájának építését. (MTI) 1994. március 1.,kedd Új független, színes napilap Kedd reggeltől új színes napilap jelenik meg a ma­gyar sajtópiacon. A két­százezer példányban ki­adott Blikk 16 oldalon közöl információkat, szórakozta­tó, sport- és tanácsadó cik­keket. A lap főszerkesztője, Tőke Péter szerint jó értelemben vett bulvárlapot akarnak készíteni. A 16 oldalból kettő női témákkal foglalkozik. Rendszeresen írnak műszaki újdonságokról, egyál­talán mindenről, ami az olvasó­kat érdekli. A terjesztésben a postán kívül részt vesznek ma­gánterjesztők és a Blikk saját emberei is. Tervezik, hogy az új­­ságoskioszkoknál szendvicsem­berek tájékoztatnak a Blikk az­napi tartalmáról. A friss híreket nemcsak az MTI forrásaiból szerzik be, ha­nem műhold közvetítésével a vi­lágsajtó híreihez is azonnal hoz­zájutnak. A Blikk kiadó tulajdo­nosai: Svájc legnagyobb kiadó- és nyomdavállalata, a Ringier AG., valamint a Gannett, az Egyesült Államok legnagyobb újságkiadója. (MTI) Ajkán is HBO Az HBO mozicsatorna március 4-étől 6300 ajkai lakásban is előfizethető - jelentette ki az Atlantic Saj­tószolgálat munkatársá­nak Steve Smith, az HBO ügyvezető igazgatója és Fehér Péter, az ajkai Modul­technika Gmk igazgatója. Az HBO műsorát péntektől tíz napig kódolatlanul nézhetik azok az ajkai előfizetők, akik a Modultechnika Gmk kábeltévé­hálózatához tartoznak, így kivé­tel nélkül ízelítőt kaphatnak a mozicsatorna műsorából, me­lyet a szerkesztők az összes szó­rakoztató műfaj kedvelőinek íz­lése szerint állítottak össze. Azok az ajkai nézők, akik már­cius 19-ig befizetik az HBO áp­rilisi előfizetési díját, egész már­ciusban ingyen élvezhetik a mo­zicsatorna műsorát. Márciusban az összes szórakoztató műfaj kedvelői megtalálják a kedvü­k­­revalót az HBO műsorában: többek között exkluzív közvetí­tés keretében láthatják az előfi­zetők az idei Grammy-díj kiosz­tását, hallhatják Luciano Pava­rotti koncertjét szülővárosából, Modenából, élvezhetik Harri­­son Ford játékát a művész kü­lönböző filmjeiben, megismer­kedhetnek a küzdősportok le­gendás királyával, Bruce Lee­­vel, és elleshetik a tenisz klasszikus csillagainak titkait az ATP szenior teniszbajnokság meccsein. Ajka bekapcsolásával negy­ven magyar kábelrendszerben fizethető elő az HBO, melynek Magyarországon közel 150 ezer előfizetője van. VÁLASZTÁSI SAROK A KDNP veszprémi szerve­zete hírlevelet adott közzé a na­pokban. Ebben a négy éve ala­kult veszprémi szervezet tevé­kenységét tárják fel, és ismerte­tik programjukat. Mint írják, a hírlevél kiadását azok a vélemé­nyek indokolták, miszerint tevé­kenységükről kevés információ jut el a pártonkívüliekhez. Ezt a csorbát kívánják kiköszörülni és a hangjukat hallatni.

Next