Napló, 1994. június ( 50. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-01 / 126. szám

::.: 1994. június 1. | SZERDA I I­­­I­I. évfolyam, 126. szám ÁRA: 16,80 Ft ____ _ Házi­gáldány­­. ■ VPIO KOZEP-DUNÁNT­ÚL NAPILAP_________ Leépülő ágazatok, átalakuló piac Megnyílt az Industria '94 A kőbányai vásárváros­ban 24 ország csaknem ezer kiállítójának részvéte­lével kedden megnyílt az Industria '94, a beruházási javak szakvására.­ ­A beruházási javak kínála­ta a gazdaság színvonalának fokmérője. Ezen a bemutatón telt ház fogadja az érdeklődő­ket, s a vásár tükrözi a hazai ipar fejlődésének ütemét - hangsú­lyozta az ünnepélyes megnyitón Latorczai János ipari és keres­kedelmi miniszter. A tennivalókról szólva a mi­niszter elmondotta: a legfonto­sabb feladat a leépülő ágazatok válsághelyzetének ésszerű ke­zelése, valamint a versenyképes vállalkozások támogatása. -Elengedhetetlen a teljesítő- és a versenyképesség növelése, ebben az államnak is szerepet kell vállalnia - szögezte le a miniszter. Külön üdvözölte a vásár díszvendégeként Ausztriát. El­mondta: a szomszédos ország eddig körülbelül egymilliárd dollárnyi tőkét invesztált Ma­gyarországon, s mintegy 4500 osztrák érdekeltségű vegyes vállalat működik hazánkban. Mérlegen a teljesítmény - hirdeti a kiállítás szlogenje. S hogy az idei mérleg mit mutat, azt majd eldöntik a látogatók. (Az Industria '94 szakkiállí­tásról csütörtökön a Napló gaz­dasági mellékletében adunk részletes tájékoztatást.) Pályázókból nincs hiány Gabonaforgalmi privatizáció A napokban hirdettek nyilvános pályázatot az Ál­lami Vagyonügynökség engedélyével a végelszá­molás alatt álló Veszprém Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat öt egy­ségére. Mint Rajnai Elemér végel­számolótól megtudtuk, sokan érdeklődtek az egységek iránt. Kilétüket nem részletezheti, hi­szen titokvédelmi megállapo­dást kötöttek. Pályázni lehet Veszprém DV telepre, mely a Csillag utca 1- ben található. Ez egy palatetős gabonatároló. 500 ezer forint a bánatpénz. Ugyanennyit kell le­tenni annak, aki a Budapest út 69-ben található karbantartó üzemre pályázik. A vanyolai és a pápa-majori raktár lehetséges vevőire 500-50 ezer forint bánat­pénzt szabtak. A legolcsóbb ilyen tekintetben a Pápa­telkek címen meghirdetett terület, ezért 10 ezer forintot kell le­tenni. A pályázatokat július 5-én 10 óráig kell benyújtani a GMV tit­kárságán, Veszprémben, a Pá­pai utca 37-ben, három pél­dányban, cégjelzés nélküli borí­tékban, melyen fel kell tüntetni, hogy pályázatról van szó. Az ajánlatok közül meg kell jelölni az eredeti példányt. A vételi szándék bizonyítá­sára megkívánt bánatpénzt a pá­lyázónak a vállalat pénztárába, vagy a Takarékbank Rt. veszp­rémi igazgatóságánál nyitott el­különített letéti számlájára kell befizetni a benyújtási határidő lejárta előtt. A vásárláshoz E-hitel és kár­pótlási jegy nem használható. Értékeléskor azonos ajánlat ese­tén előnyt élveznek a hazai be­fektetők, illetve konzorciumaik, társaságaik. A kiíró a tender­­bontás után szóbeli vagy írásbe­li kiegészítést kérhet. Az egysé­gek bemutatóanyaga és a részle­tes pályázati kiírás megvásárol­ható a GMV titkárságán. V. I. Húszéves Sió-torkolat A Balaton és a Gemenci-erdő, a térségi árvízvédelem egyaránt hasznát látja annak, hogy 20 év­vel ezelőtt megépítették a Sió torkolati művét. Mégis sokkal kisebb mértékben kell megcsa­polni a Balatont, mint amikor még nem létezett a torkolati mű. Hazánk egyik legnagyobb víz­ügyi létesítménye eddigi haszná­latának tapasztalatait értékelték az évforduló alkalmából kedden Szekszárdon, a hidrológiai társa­ság emlékülésén. Annak idején sokrétűbb szerepet szántak a tor­kolati műnek, mint amennyit si­került megvalósítani az elmúlt két évtizedben. (MTI) Ötórás zárt ülést tartott a veszprémi közgyűlés Ranolder-díjak a pedagógusoknak Galambos Anna, a gyulafirátóti általá­nos iskola tanítónője, Nagy Árpádné, a Bem iskola igazgatója, Nagy Miklósné nyugalmazott óvónő és Szathmáry Ár­pád, a Közgazdasági Szakközépiskola tanára kapta az idei Ranolder-díjat Veszprém város önkormányzatától. A pedagógusmunka elismerését jelentő­ díjat tegnap a városi közgyűlésen adta át Dióssy László polgármester. Az ünnepi aktust követően az önkormányza­ti képviselők először a város tulajdonában lévő bérlakások értékesítésének helyzetéről tájéko­zódtak. Április 1-től a 4800 bérlakásban élő közül 1111-en jelentették be vételi szándékukat. Többségük egy összegben kívánja a vételárat fizetni, s mindössze 164-en akarnak kárpótlási jeggyel vásárolni. A vételi szándék bejelenté­sére jövő év márciusáig van mód. A közgyűlés egyébként - részben a köztár­sasági megbízott figyelem­felhívására hallgat­va - ismét módosította a bérlakások eladásáról alkotott rendeletet. Ez egyebek között szociális kedvezményt is tartalmaz. Ha a vételi joggal rendelkező bérlő nyugdíjas, és nyugdíja nem éri el a mindenkori hatályos öregségi nyugdíj­minimum kétszeresét, akkor öt százalék ked­vezmény illeti meg. Azok a vevők, akiknek családjában keresőképtelen eltartott van, utána 2,5 százalék kedvezményt kapnak. (Az oktatási intézmények vezetőinek kineve­zéséről a 3. oldalon olvashatnak.) Az­ egyik Ranolder-díjas: Nagy Árpádné, a Bem Jó­zsef Általános Iskola igazgatója Útavató Győrött Az elmúlt négy év a ma­gyar infrastruktúra fejlődé­sének aranykora volt, hi­szen minden eddiginél len­dületesebben épültek út-, telefon- és vízvezeték-há­lózatok -mondotta Scham­­schula György közlekedési miniszter kedden Győrött. A tárca első embere részt vett a Győrt Székesfehérvárral és Pápával összekötő 82-es és 83- as számú főutak győri közös be­vezető szakaszának elkészülte alkalmából rendezett ünnepsé­gen. Köszöntőjében rámutatott: az infrastrukturális fejlesztések tesznek lakhatóvá, komfortossá egy országot. Majd annak a re­ményének adott hangot, hogy a következő kormány ugyaneny­­nyire szívén viseli az infrastruk­túra fejlesztését. A cél változat­lan: az ország érdekeinek szem előtt tartása. Kolozsváry Ernő polgármes­ter a beruházást méltatva kije­lentette: a belvárosban máris érezhető, hogy csökkent az át­menő forgalom, amely már-már az elviselhetetlenségig terhelte a környezetet. A mintegy 400 millió forint költségű út a közle­kedési tárca és a városi önkor­mányzat közös beruházásában épült meg. A tervek szerint őszig elké­szül a Győrt elkerülő autópálya még épülő szakasza, s ezzel megteremtődnek a feltételek ar­ra, hogy a nemzetközi átmenő forgalom kikerülje a történelmi belvárost, sőt a szóban forgó be­vezető szakaszt is, amelyen ide­iglenesen halad. (MTI) Felesleges hivatalok? Ha végre akarjuk hajtani Ma­gyarországon a tovább már nem halogatható államháztartási re­formot, akkor az elmúlt négy évben létrejött sok felesleges hi­vatalt és állást meg kell szüntet­ni - hangoztatta Sárközy Ta­más, a Budapesti Közgazdaság­­tudományi Egyetem professzo­ra kedden Balatonaligán a humánpolitikai konferencia megnyitó ülésén. Többek kö­zött rámutatott: ilyen kis ország ennyi vezetőt, nagykövetséget, hivatalt nem bír el. Ezért ha az új kormány ezen változtatni fog, akkor az nem politikai tisz­togatás, hanem az államháztar­tási reform követelményeinek alkalmazása. A gazdasági szervezetek ala­kulását elemezve a professzor úgy látja hogy a magyar gazda­ság működési formái uniformi­záltak, részvénytársaságok és kft.-k váltják egymást. Ezt fel kell oldani. A humánpolitikában, vagyis a személyzeti munkában bekö­vetkezett változásokat Varga Péter, az Országos Humánpoli­tikai Egyesület elnöke össze­gezte. (MTI) MA A politológus szemével óriási a különbség az 1990-es és az 1994-es vá­lasztások között. Alapvető­en megváltoztak maguk a pártok, és megváltozott a vá­­lasztói magatartás is. Csak így érthető meg az MSZP győzelme. 4. oldal Egyet fizet -kettőt kap! A módosítás igazságo­sabbá teszi a támogatást, amelyet megkapják a dolgo­zók, a munkanélküliek és a nyugdíjasok is. Az új szisz­téma szerint az alacsonyabb jövedelműek több hozzájá­rulást kapnak, viszont a ma­gasabb keresetűek többet kell hogy fizessenek. 6. oldal Fegyverek rossz kézben Virágzik az illegális fegy­verpiac. Nincs olyan KGST- piacnak nevezett (vagy in­kább csúfolt) zsibvásár az országban, ahol bárki(!) ne vehetne magának gázsprét, gázpisztolyt vagy éles lő­fegyvert a szerényebb kivi­telű marokfegyvertől a va­dászpuskán át a kisméretű sorozatlövő Skorpióig vagy akár az izraeli Uziig. 6. oldal A növekedés gondjai Nem a Babes-Bolyai egyetem az egyedüli felső­fokú oktatási intézmény, ahol Romániában magyar nyelven is tanulnak, de ez messze a legjelentősebb. 7. oldal Hetenként egy nagyváros Szakértők szerint a né­pesség növekedése lesz az emberiség központi problé­mája a XXI. században. 7. oldal Csúcsfejek Százféle rögtönzött bo­nyodalom, groteszk helyzet kavalkádja ez a film. Min­denesetre a Csúcsfejek nem éppen a műfaj csúcsa. 7. oldal JVK­­E É és a Fiat összes típusa megtekinthető­ Tisztelettel meghívjuk a június 4-én 10 órakor kezdődő Az autókat folyamatosan ki lehet MÁRKAKERESKEDÉL M­el próbálni Nemzeti Sport - Autopress Kft. A programban terepjáró-bemutató­­ Balatonfüred Vasút a 4 Tel ■ 86/341 -375 bemutatójára, amely a balatonfüredi mólón kerül megrendezésre és 4-én, 21 órakor tűzijáték is szerepel

Next