Napló, 1994. október ( 50. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-19 / 245. szám

4 -NAPLÓ _______________MEGKÉRDEZTÜK Milyen a „Soros”-jövő ? Alig két hete, hogy Dorn­bach Alajos (SZDSZ) ugyanezeken a hasábokon az úgynevezett „Gerbaud­­ügy”-ről beszélt. A hon­atyát egy másik téma is a figyelem középpontjába te­relte mostanság, jelesül: 10 éves a Soros Alapít­vány. Mi a következő évti­zed tervei felől érdeklőd­tünk.­ ­ Más szerepet szánunk az alapítványnak, mint amilyent eddig betöltött. Annak idején tudatosan vállaltuk a nyitott tár­sadalom lehetőségét elősegítő alkotók és közösségek támoga­tását. Nyilvánvaló, hogy most már mások a feladatok, más a cél. A minőséget kell támogat­nunk, a képzés és a továbbkép­zés lehetőségét megteremteni a fiatalok tízezreinek. Bár külön intézményről van szó, mégis ebbe az elképzelésbe illeszke­dik a Közép-európai Egyetem létrehozása. Sokáig minőségi kételyek merültek fel az egye­tem működése kapcsán, mára bebizonyosodott: világszintű oktatási lehetőséget teremtet­tünk meg. Alapítványunk jövő­je pillanatnyilag Soros György személyétől függ. Ő ugyanis több mint 20 millió dollárt költ Magyarországon jótékony cé­lokra minden évben. Nyilván­való, hogy ekkora pénzt sehon­nan máshonnan nem tudnánk szerezni. Ésszerűnek tűnt tehát, hogy valamilyen befektetés ho­­zadékából teremtsük meg az alapítvány hosszú távú anyagi biztonságát. Ez lett volna - vagy lesz? - az OTP, ahol is nem Soros úr eszközölte volna a befektetést, hanem az alapítvá­nya. Ezért is volt ésszerűtlen - bár nem teljesen váratlan - so­kak ellenkezése. Az ország ki­zárólag nyerhetett volna ezen a területen. Sáringer Károly Lőszerraktár az autóban Harmincezer gázpisz­­tolylőszert és tízezer jelző­rakétát találtak a vámosok egy Mercedes csomagtar­tójában kedden éjszaka Hegyeshalomnál. Az 1 millió 250 ezer forint értékű áru ismert német fegy­vergyártó cégtől származott, s Romániába akarta szállítani a kocsi német állampolgárságú vezetője és utasa. A szállítmányt nem rejtették el, a hat karton­dobozt a csomagtartóba rakták, s rádobáltak néhány ruhadara­bot. A szükséges iratok közül azonban hiányzott a lőszer Ma­gyarországon történő átszállí­tásának engedélye, s a számlák hitelességéhez is erős gyanú fért: a pénzügyőröknek nem a valódi számlát mutatták be, de a kocsi átnézése után az is elő­került. Guba István pénzügyőr szá­zados, hegyeshalmi vámpa­rancsnok-helyettes elmondta lapunknak, hogy a szállítmányt lefoglalták, az ügyet a győri székhelyű vámparancsnokság nyomozócsoportja vizsgálja. Amíg az eljárás folyik, addig az érintett személyek nem hagy­hatják el Győrt. Az ügyet a bíróság rövidesen gyorsított eljárásban tárgyalja. Várhatóan magas összegű pénz­bírságra büntetik a lőszercsem­pészt, továbbá lefoglalják szál­lítmányát. Útgyűrűavatás Győrnél Már Pápára is könnyebb eljutni Az M1-es autópálya Győrt elkerülő szakaszá­nak utolsó hat kilométeres részét adták át kedden a Rába-parti város határá­ban. Az útgyűrű teljes hossza 24 kilométeres, épí­tésére több mint 12,5 milli­árd forintot költöttek. A beruházás fővállalkozója a Kelet-Nyugat Autósztráda Útépítő Közkereseti Társaság volt, amely pályázaton nyerte el ezt a megbízást. Az infra­strukturális fejlesztés nyomán a nyugat-dunántúli város men­tesül a nemzetközi átmenő forgalomtól. A Budapest-Bécs közötti forgalom ugyanis a győ­ri belvároson keresztül haladt át, és egyre elviselhetetlenebb terhet rótt a városra, károsította környezetét, lakóinak egész­ségét. Kovács Kálmán, a közleke­dési tárca politikai államtitkára ünnepi beszédében az infra­strukturális fejlesztések és a gazdasági növekedés összefüg­géseire hívta fel a figyelmet. Ugyancsak tegnap forga­lomba helyezték a Győrt Pá­pával összekötő 83-as főút Mén­­főcsanakot elkerülő szakaszát is, amelynek kialakítása félmil­liárd forintba került. (MTI) Tetten ért betörők Rózsabokorból a fogdába Hívatlan látogatói voltak kedden hajnalban a gyula­­firátóti ABC-nek. A tettesek már összecsomagoltak, amikor megjelent az üzlet­ben két egyenruhás. A két veszprémi jó barát, a 25 éves F. István és a 24 éves V. Fe­renc kedden este a megyeszék­helyen, a Rózsabokor névre ke­resztelt presszóban iddogált, s amikor már fogytán volt a pénzük, úgy döntöttek, hogy valahová betörnek. Arra nem gondoltak, hogy Veszprémben néznek körül az éjszakában, itt túlságosan jól ismerték őket a rendőrök. Ezért határoztak úgy, hogy kiugranak Rátótra, elvégre ott is van bolt. Útközben szaty­rot vettek magukhoz, s egy vas­cső is a kezük ügyébe kevere­dett... Határozott mozdulattal betörték a bolt üvegét, s már gyűjtötték is a cigarettákat, ita­lokat táskájukba. Arra sem gondoltak, hogy vannak rosszul alvó emberek is, merthogy valaki meghallotta a csörömpölést, s értesítette a rendőrséget. A két járőr, Csere Kálmán törzsőrmester és Fehér György őrmester pakolás közben érték tetten a betörőket, akik nem tudtak meglépni a közel hatvanezer forintot érő áruval. A rendőrség őrizetbe vette őket. Jól ismeri a fogda szagát V. Ferenc, aki egy hónappal ez­előtt szabadult előzetes letartóz­tatásából. Korábban is hasonló ügybe „keveredett”. (m.) IMMUN­­UM'tNI - HlkUhb­b 1994. október 19., szerda Miniszter a piacon Rövidesen felülvizsgálják az importvámokat Szükség van egy hazai zöldség-gyümölcs nagy­kereskedelmi rendszer ki­alakítására, mivel ez ki­egyensúlyozottabbá tenné a piaci viszonyokat - így összegezte Lakos László földművelésügyi miniszter a kedden hajnalban a bu­dapesti nagybani piacon tett látogatásának tapasz­talatait. A miniszter szerint a jelenle­gi piaci helyzet ellentmondásos, mivel kínálnak nagy mennyisé­gű és jó minőségű, kitűnően adjusztált árut, ugyanakkor jel­lemző a sokféle, eltérő minősé­gű, kis tételű felhozatal is. Ezért lenne szükség a hazai zöldség­gyümölcs nagykereskedelmi rendszer újjászervezésére, amely egyben a termelési együttműködés térnyerését is szolgálná. Az esetenkénti piaci túlkínálat levezetésére egy úgy­nevezett kiegyenlítő rendszer szolgálna, de ilyen hatása lehet­ne annak is, ha létrejönne a re­gionális nagybani piacok háló­zata, melyhez Lakos László mi­nisztériumi - azaz állami - tá­mogatást ígért. A látogatáson részt vevő Kis Zoltán államtitkár elképzelhe­tőnek tartotta egy zöldségtőzsde kialakítását a későbbiekben, amennyiben ennek feltételei megteremtődnek. Az államtit­kár szerint a közeljövőben sor kerül az importvámok felülvizs­gálatára is. A tárgyalások már folynak a GATT-tal és az Euró­pai Unióval annak érdekében, hogy a magyar termelők védel­me nagyobb lehessen a magyar piacon. A nagybani piac éves árbevé­tele félmilliárd forint, adózás előtti nyeresége 100 millió fo­rint. Folyik a nagybani piac bő­vítése is, a jelenlegi 15 hektáros területet 20 hektárra növelik. Tervezik a zöldségtőzsdéhez szükséges infrastruktúra kiépí­tését is, amely mintegy 200-300 millió forintba kerül. (MTI) u­­­mi...................in ....................................|p | Kamatozó i ■■■' •w’ ® ~ 'A | á I !(j Kincstárjegy I 1995/X. • ■ i 1 ,| f I I áj *- I 1 — -------| j | Rövid távon­­ előnyösen | Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeg­ dátuma: 1994. október 21. Évi bruttó kamata 25%. cél, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a kivételes lehetőség a korábbi kincstárjegy tulajdonú­­tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, soknak! Ha Önnek most jár le 1994/11-es kamatozó olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra Kincstárjegye, a visszafizetett összeget azonnal derek­­magas kamatot kínál, ugyanakkor biztonságosá terheti az új, 1995/X-es Kamatozó Kincstárjegybe. = _ . , . _____ Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/X. ... , . , , ■ t l , ■ -u i­eee 1 tőzsdei forgalmazásra kerül, így ha tervei változnak, a­z A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon elad­­amely erre az időszakra igen kedvező kamatot nyújt,­hatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy­­§ Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a nevér­ől Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia, téket fizetik ki Önnek. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Ka­­október 17-21-ig jegyezhető. A kamatozás kezdő- motozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. * OTP Bank Rt. 8201 Veszprém, Budapest u. 4., Balatonfüred, Ajka, Pápa, Tapolca, Várpalota, Balatonalmádi, Devecser, Sümeg, Zirc • MNB Veszprém Megyei Igazgatóság 8200 Veszprém, Budapest u. 4. • Inter-Európa Bank Rt. 8200 Veszprém, Kossuth L. u. 6. • Quaestor Értékpapír Kft. 8200 Veszprém, Rákóczi u. 7. • Cooptourist Rt. 8200 Veszprém, Óváros tér 2. (a New York Bróker Kft. ügynökeként) • Kereskedelmi Bank Rt. (K&H) Pápa, Várpalota, Veszprém (a K&H Brókerház ügynökeként)­­* 1 a 1*1 AT o­ 1 i K«^W I 1 ^ L A M~P A g lllllllllllllllllllllllllllllll..................................................................................................................Illlllllllllllllllllllllllllllllllllllilrl

Next