Napló, 1995. október ( 51. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-14 / 243. szám

1995. október 14., SZOMBAT FÓKUSZ ÍRÁSJEL Úgy, mint Amerikában? Fölmentették O. J. Simpsont. Az egyik esküdt így indokolt: „Mi nem azt döntöttük el, hogy O. J. ártatlan, hanem azt, hogy az ügyészek nem tudták minden kétséget kizáróan bebizonyíta­ni bűnösségét.” A védelem nem a terhelő bizonyítékok cáfolatára helyezte a hangsúlyt, hanem arra, hogy bebizonyítsa, a nyomozás során a rendőrök felületes, hanyag munkát végeztek, sőt, az egyik nyomozó egyenest fajgyűlölő, állításával ellentétben többször használta a „nigger” kifejezést. Ezért hát jó okkal lehet felté­telezni róla, szándékosan kreált bizonyítékokat azért, hogy O. J. Simpsont rács mögé dughassa. Az esküdtek a védelemnek hittek. Mire a több mint egy évig húzódó tárgyalás véget ért, az esküdteknek nem volt kétsége afelől, hogy az ügyben nyomozó amerikai rendőrök hanyagok, hazugok, fajgyűlölők, esetleg csalók. Az O. J. Simpson-perben nem az bizonyosodott be, hogy a néger szupersztár gyilkos-e avagy nem, hanem az, hogy az amerikai átlagpolgár nem hisz saját rendőrségében, azaz nem hisz a társadalom egyik demokratikus intézményében. Nálunk a Magda Marinko-per okozott hónapokig kellemes borzongást. Show volt a javából. A kíméletlen idegenlégiós, a pénzért gyilkoló zsoldos a szemünk előtt vedlett át bűnözőből showmanné. Egyre többet lehetett hallani arról, a bűnösségét igazoló terhelő bizonyítékok meginogtak. Néhány újságban megjelentő kérdés: Magdát fölmentik? Aztán az emberek szél­­tében-hosszában elkezdték beszélni, Magdát fölmentik. Föl­mentik még akkor is, ha bűnös, mert így megy ez már­ még eb­ben az országban, szabadon lop, csal bárki, a gyilkos meg megússza, ítélt és elítélt a közvélemény. Egy pillanatig nem bí­zott saját bíróságában, úgy, ahogy folyamatosan nem bízik a társadalom demokratikus intézményrendszerében. Tisztára, mint Amerikában? És mit sem változtat ezen a tény, hogy Magdát nem mentet­ték föl, életfogytiglant kapott, a Magyarországon kiszabható legsúlyosabb büntetést. Amerikában a bizalmatlanságot egy konkrét történetben egy konkrét ügy váltotta ki, nevezetesen az, hogy a rendőrfel­ügyelő „niggerezett". Nálunk közéleti személyiségek, magu­kat politikusnak vallók nemegyszer „zsidóztak”, életteret, fa­jokat emlegettek. A legnépszerűbb ellenzéki párt vezére töb­­bedszerre engedi meg magának, hogy félre nem érthető kije­lentéseket tegyen a „melegekre”, egyik vezető politikustársát sanda célzásokkal „lemelegezze”. A társadalom e kisebbsé­gével szembeni méla utálat közben csak úgy süt belőle. Ami lehetne a magánügye, de ő politikai tőkét akar kovácsolni belőle. Nem bízunk demokratikus intézményrendszerünkben, s ez nyilván nem véletlen. Hiszen naponta hallhattunk vagy hall­hatunk nagy értékű privatizációs manipulációkról, főtiszt­viselők, fővámosok, főrendőrök korrupciós botrányairól, ve­zető gazdasági szakemberek maffiához fűződő kapcsolatai­ról. Úgy tűnik, van némi okunk a kételkedésre. (Igaz, nem az általánosításra.) De a rasszista, a kisebbséget kirekesztő és megbélyegző po­litikusok hitele, népszerűsége nem csökken. Sőt. Nem éppen úgy, mint Amerikában. Varga Domokos Péter ' |_-.s.. MH M­MM­­­­HM­­ MMMM­MH HNMMMN­HU . |. _. — | MM. fi. Láthatatlan kiállítás Pesten Párbeszéd a sötétben látók és vakok között Egy láthatatlan kiállításra szóló meghívó akadt a kezem­be nemrég az egyik egészség­­ügyi rendezvényen. A Más Szemmel Alapítvány által szervezett különleges bemuta­tó október 12-től december 17-ig tart nyitva Budapesten, a városligeti Palme-házban (Olof Palme sétány 1.) hétfő­ kivételével naponta 10-18, szombaton 12-22 óráig. A vakok számát 15-18 mil­lióra becsülik a világon, Ma­gyarországon körülbelül 30 ez­ren élnek. Hogy hogyan? Nos, ennek átélésében, megértésében segít a látók számára rendezett láthatatlan kiállítás, amelyre fel­nőtteket és gyerekeket egyaránt várnak. A 15 percenként indított csoportok háromnegyed órát töltenek el vaksötétben. A láto­gatók tájékozódását az indulás­kor kapott fehér bot és egy vak kísérő segíti. „Ez a 45 perc a realitáshoz közeli élményt ad arról, aho­gyan a vak emberek élnek, de nem pontosan azt, mert... és in­nen ön következik. Kérdezzen bátran arról, amit esetleg végig sem gondolt. Valóban sötétség­ben élnek-e a vakok? Mit tudnak a fényről és a színekről? Hogyan lesznek szerelmesek? Honnan tudják, merről jön az autó? Mit tesznek, ha szomorúak, és mit, ha mulatni van kedvük? Magá­nyosak-e, vagy épp ellenkező­leg, mivel társ, segítő nélkül nem élhetnek, vágyódnak az egyedüllétre? Elfogadják-e a lá­tó többség világát? És elfogad­­ja-e a látó többség - amelyhez ön is tartozik - a vakok világát? És kérdezze meg nyugodtan azt is, hogyan lehet és kell elviselni azt, ami egy vak ember számára egy életen át tart, és amit ön 45 percen át tapasztalt. Lehetséges persze, hogy nem lesznek kérdései vagy nem sze­retne beszélni, és a fényre ki­lépve, megszokott biztonságát visszanyerve inkább önmagá­nak tenne fel kérdéseket. Azt reméljük, hogy egy új vi­lág tárul fel ön előtt a sötétben” - olvasható a meghívóban. A Formák, illatok, hangok és párbeszéd a sötétben című látha­tatlan kiállítást a nagycsaládo­sok, a 70 éven felüliek, a sorka­tonák és a diákigazolvánnyal rendelkezők kedvezménnyel látogathatják, az utazáshoz a MÁV 50 százalékos célked­vezményt biztosít. Részletesebb felvilágosítás a 06(1)343-9024 vagy 343-9025-ös telefonszá­mon kérhető. - sbe - NAPLÓ 5 Mi és a versenytársadalom Az állampolgárok készsége és tehetsége a nemzet alapvető értéke Magyarország a mély és sú­lyos gazdasági romlás állapo­tába került, s az ezredfordulót követő években esélye annyi, hogy elérheti az 1988. évi szin­tet. Állapotunk ellentmondá­sos és fájdalmas, tudomásul kell vennünk, hogy rövid tá­von az is eredmény, ha a hely­zetünk nem romlik tovább, s 10-15 év átlagában, kedvező esetben is csak azt érhetjük el, hogy nem nő tovább a fejlett­ségi távolságunk az Európai Uniótól. Az újrakapitalizálódás követ­kező másfél évtizedes periódusa országunk számára keserves és megalázó szellemi rabszolga­­munka lesz. E folyamat kimene­tele azonban még annak árán is pozitív, hogy csak így tudunk túljutni a modernizáció szaka­szán - vélekedett a magyar jövő esélyeiről dr. Beszteri Béla poli­tikatudományi kandidátus, aki első hallásra igen lehangoló jö­vőképet vetített a hallgatóság elé a héten Veszprémben rende­zett tudományos konferencián. Szólt az értékrendek felbomlá­sáról, a pénz, a profit és a ha­­szonelvűség eluralkodásáról, a ránk váró ökológiai válságról, a multinacionális szervezetekről, maffiákról, a hitelszervezetek, érdekszférák és bűnszövetke­zetek összefonódásairól, anar­chiáról, erkölcsi bomlásról. Megpróbáltam rávenni egy kis derűlátásra, hátha még sincs az ország ennyire elkeserítő hely­zetben ... - Ez nem pesszimizmus, meg negatív kép, hanem realitás, és a helyzet ennél akár rosszabb is lehet - közölte, hangjában némi derűvel, az általa köztudottnak vélt tényt. - A baj ott kezdődött, hogy a rendszerváltáskor nem beszéltünk kapitalizmusról, ha­nem piacgazdaságról és demok­ráciáról. Meg kell tanulnunk mi­lyenek a viszonyok a verseny­társadalomban. Most mindany­­nyian a saját bőrünkön érezzük azt, mit is jelent ez a valóságban, mit jelent vesztesnek lenni, hi­szen a váltásnak nem csak győz­tesei vannak.. - De hiszen mi nem vagyunk vesztesek, legalábbis nem ezt érezzük, éppen ellenkezőleg, az emberek úgy vélik, most kezdő­dött igazán a szabadság, a de­mokrácia... - A magyar politikai kultúrá­ban a társadalom többsége nem humán értelmiségi, értékrendjé­ben első helyre nem a demokrá­ciát és a szabadságot helyezi, hanem a gazdasági növekedést, és ebből fakadóan azt, hogy ő miként él, miként élhetne, mi­lyenek a kilátásai. Az európai politikai kultúrában is jelen van­nak ezek a nézetek. Tehát mi a fontos számukra? A gazdasági jólét vagy a szabadságeszmék megvalósulása? A magyar tár­sadalomra is jellemző a gaz­daságnövekedés-központúság, akár a többi kelet-európai or­szágra, kivéve a cseheket. Ők nagyon tudják értékelni a sza­badságot. A Kádár-rendszer második felében már érezhet­tünk viszonylagos politikai sza­badságot, a nyitottabb légkört, s ehhez képest a rendszerváltás a politikában számunkra csak annyi újat hozott, hogy még nyi­tottabbakká váltunk és realizá­lódott a többpártrendszer. - Miért maradtunk le a többi kelet-európai országhoz képest, mi miért nem tudjuk azt produ­kálni, amit például a lengyelek? - Bátrabban hozzányúltak a sokkterápiához, és a lakosság jobban elviselte azért, mert job­ban értékelte a szabadságot. Mindenesetre utólag könnyű okoskodni. Az előző politikai elit, de a mostani sem merte fel­vállalni azt, hogy kimondja, na­gyon rosszul állunk, és bizony még ennél is nehezebb idők vár­nak ránk. A tudomány viszont bátran kimondja, mert a való­ságban él és kritikus szemmel szemléli a világot. A világfejlő­dés fő irányát jelző kapitalista fejlődés emberibb, humánu­sabb, európai változata mellett teszem le a voksot. - Visszatérve Magyaror­szághoz, mire számíthatunk? - Ha nem sikerül olyan meggyőző és követhető progra­mot kidolgozni, amelyet a társa­dalom többsége hitelesnek tart, akkor a társadalom jelentős ré­sze manipulálhatóvá válik, po­pulista nézetek hatása alá kerül, ami letérítheti a tényleges pers­pektívát jelentő európai útról. Ebbe beleroppanhat az ország, és a fejlett világ elmaradott, je­lentéktelen szférájába csúszhat. Reális veszélyt jelent a szélső­­jobboldal és a szélsőbalolda­li mozgalmak összefonódása, amire a válság közelben levő eu­rópai társadalmakban már van példa. Magyarországnak érdeke az EU-hoz való csatlakozás, mert a szocialista kísérlet meg­feneklett, a kapitalizmus építé­sével objektíven vissza tudunk térni a sikeresebb európai trend­hez. A műszaki fejlődés és a tár­sadalmi haladás érdekében nem nélkülözhetjük az EU tapasz­talatait, amelyek a fejlődés fő tendenciáit mutatják. Ebbe az irányba jó és érdemes haladni. - Ha netán bejutunk az Euró­pai Unióba, akkor megszűnik ez a veszély? - Az ország leszakadásának veszélyei az EU-ban sem szűn­nek meg. A centrumba jutás ki­látástalannak tűnik, a félperifé­ria felsőbb régióinak elérése igen kívánatos eredmény lenne. S mindezt úgy volna jó elérni, hogy megőrizzük hagyomá­nyainkat és identitásunkat, hogy majdan az európai családnak ne szegény rokonaként éljük meg a harmadik évezred elejét - sorol­ta prognózisait Beszteri úr, aki azért beszámolójában időnként felvillantott némi optimizmust, idézvén például Gustano Villa­­palost, a madridi egyetem rekto­rát: „A jövőben a nemzet alap­vető értékeit nem az anyagi ja­vak fogják jelenteni, hanem az állampolgárok készsége és te­hetsége.” gombás Magyarország előnye a kul­túrában és az oktatási rend­szerben van - véli Beszteri Béla Mégis kinek az ítélete dönt? Orvosok és betegek párbeszéde a betegtájékoztatás helyzetéről Magyarországon évente mintegy 100 orvosi intézmény ellen per zajlik, de mivel csak öt éve lehet egyáltalán peres úton kártérítést követelni, ez egyáltalán nem olyan magas szám. Különösen akkor nem, ha azt nézzük, hogy például Svédországban 5 ezer ilyen per indul évente. Itthon az orvosi perek átlagban három évig tartanak, részben azért, mert a felek és a bíróság szá­mára ritkán van olyan pre­cedens, amelyre hivatkozhat­nának. Először rendeztek Budapes­ten országos konferenciát a fen­ti címmel a betegeket megille­tő tájékoztatási és beleegyezési jogról. A konferenciát a Zala Megyei Kórház kezdeményez­te, az orvosi kamara, a Népjó­léti Minisztérium és az Egész­ségbiztosítási Önkormányzat tevékenyen vettek benne részt. Munkatársunk kérdéseire vá­laszolva dr. Pető György egészségügyi PR-szakértő el­mondta: - A konferencia arra szerve­ződött, hogy még a Népjóléti Minisztérium vonatkozó rende­letének megjelenése előtt pró­bálja megteremteni egy olyan véleményalkotó fórum lehető­ségét, ahol az érintettek kicse­rélhetik véleményüket. Mind­amellett, hogy a konferenciák nemigen változtatják meg a vi­lágot, azt vártuk, hogy finomod­janak bizonyos szabályozási el­képzelések. Szeretnénk, hogy jobb meg­értés alakuljon ki az orvosok munkája és a betegek elvárá­sai között. A betegnek és a hoz­zátartozójának joga van az ala­pos tájékoztatásra, a betegnek tudni kell dönteni. A beteget, ha egyáltalán abban a helyzetben van, hogy mérlegelni tud, nem lehet rövid idő alatt felkészíte­ni az adott betegség összes as­pektusára. Vannak olyan orvosi érde­kek, amelyeket a beteggel meg kell értetni, az általa megérthető szinten, ugyanakkor az orvos felelőssége az, hogy mit ajánl, s az is, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy ha valamit nem tesz meg, mert a beteg vagy hozzá­tartozója nem egyezik bele, ak­kor annak milyen konzekven­ciái lehetnek. A jogászok egy­részt azon betegeket képviselik, akik úgy érzik, hogy nem meg­felelően látták el őket, az adott szakma szabályai szerint, más­részt a kórházakat. Tapasztala­tunk, hogy a betegek világszerte egyre megalapozottabb, egyre átfogóbb információkat szeret­nének tudni állapotukról, mivel minden orvosi beavatkozásnak van valamilyen kockázata. A kórházaknak ma már nemcsak etikai, hanem pénzügyi okokból is az az érdekük, hogy minél jobban lássák el a beteget, az mi­nél hamarabb meggyógyuljon, és szükség esetén hajlandó le­gyen visszatérni. Konzílium je­lenleg hazánkban csak kórhá­zon belül képzelhető el, több kórház orvosainak konzíliuma tudomásom szerint még nem gyakorlat. Ez hazánkban pénz­ügyi szempontból sem oldható meg, Nyugaton is csak a beteg kiegészítő biztosításának költ­ségére képzelhető el.­­A beteg végül is a kórház szakmai hírne­ve alapján dönt, hogy hova kí­ván befeküdni. Pető György kitért még arra, hogy a konferencia gerincét két kérdés hatotta át: milyen kötele­zettségei vannak a betegtájé­koztatással kapcsolatban a kór­háznak, és milyen jogai vannak a betegtájékoztatással kapcso­latban a betegnek. Ezek szabá­lyozása először jelenik majd meg új formában. Amit jelenleg a kórházakban aláíratnak a be­teggel, azt a kórházak jól felfo­gott érdekében teszik, de ezt pontosítani kell, hogy a beteg megértse, mit is ír alá. Dr. Várszegi József orvos­igazgató, a konferencia rende­zőbizottságának elnöke, a Zala Megyei Kórház orvos-igazgató­ja elmondta: kórházukban közel kétszáz orvosi beavatkozásra van már részletesen kidolgozott írásos anyag, amelyet a beteg elolvashat és aláírhat. Egyfajta szemléletváltásra van szükség, melyhez mindkét fél egyöntetű szándéka szükséges. Talán ab­ban is segített ez a konferencia, hogy a gyógyászati intézmé­nyek valamiféle konszenzusra jussanak, és ezzel a törvényho­zást is segítsék. Hazánkban nincs ma egyértelmű szabályo­zás arra, hogy mi az ideális lé­pés, ha a műtét során más jellegű beavatkozásra is szükség van, mint amiről a beteget korábban tájékoztatták. Nem lehet min­den esetben felébreszteni a bete­get egy újabb beleegyezés céljá­ból, és úgy nekikezdeni egy má­sik műtétnek. Ez nagymérték­ben növelné a beteg műtéti kockázatát. A döntés felelőssé­ge az orvosé, a kockázatot min­dig a beteg viseli. Más kérdés a valódi műhibák esete, ennek jogi rendezését a beteg számára meg kell adni. Hogy ez milyen módon, milyen gyorsan és ho­gyan történjen, ez már törvé­nyeken és a bírói gyakorlaton múlik. A beteg elküldése a mű­hibát elkövető orvos részéről egy másik orvoshoz - normális körülmények között - etikailag, morálisan és szakmailag is sú­lyosan elítélendő magatartás, amely ellen a kamarának és a munkáltatónak határozottan fel kell lépnie. A kamara egy idő után kizárhatja soraiból az ilyen orvosokat, lehetetlenné téve praktizálásukat. Előbb­­utóbb valószínűleg el fogunk jutni idáig is. Hoffmann József

Next