Napló, 1996. június ( 52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01 / 127. szám

4 NAPLÓ KÖRKÉP Népművészeti udvar Vilonyán Különleges színfolttal gaz­dagodott csütörtökön a megye turisztikai kínálata, Vilonyán felavatták Zalai Károly István bakonyi cifraszűrszabó-mes­­ter népművészeti udvarát. Az évszázadokkal ezelőtti divatos falusi viseletét a mába átörö­kítő műhelyt és bemutatóter­met mostantól bárki megte­kintheti. Sőt szerencsés eset­ben az éppen dolgozó mester­től még a szakma fortélyait is ellesheti. Dr. Bethlen István, a Pán­­európa Unió Magyar Egyesüle­tének elnöke megnyitójában an­nak a reményének adott hangot, hogy talán sok követője lesz Za­lai Károlynak a bakonyi cifra­­szűrök készítésében. Hisz a ha­gyományápolás és a magyar kultúra jó hírének terjesztése mellett a tevékenység piaci érté­két sem lehet lebecsülni. Zalai Károlyt népi iparosként köszöntötte Gergely Imre, az Iposz kézművestanácsának tit­kára is, aki két díszes oklevéllel ismerte el az 53 éves népművész eddigi tevékenységét. A beszédek után Fodor Ba­lázs ösküi plébános megáldotta és megszentelte a Zalai család újraavatott címeres zászlaját és a népművészeti udvart. A megnyitót színes kiállítás­sal ötvözték, amelyen fafara­gók, tojás- és tájképfestők alko­tásai mellett bemutatkozott az a lovascsapat is, amely tavaly 4500 kilométert tett meg a hon­foglaló magyarok útján Ufától Budapestig. Nem hiányozhatott a zene sem. Nagy Máté kobozon és tekerőlanton adott elő régi magyar dalokat, és fellépett a papkeszi citerazenekar is. A műhely-múzeum megnyi­tásához elsőként Pál Béla or­szággyűlési képviselő gratulált Zalai Károlynak, aki a parla­ment millecentenáriumi albi­zottságának elnökeként maga is sokat tett a régi álom valóra vá­lásáért. A megnyitó után turisztikai fórummal zárult a program. Kö­zsér Miklós és Sípos Jánosné a falusi turizmusban rejlő lehető­ségekről tartott előadást a szép­számú közönség előtt. Győrffy Dr. Bethlen István megnyitójában annak a reményének adott hangot, hogy talán sok követője lesz Zalai Károlynak Fotó: Andrányi Az IFAT '96 utat mutatott A Veszprém Megyei MTESZ szervezésében har­minc szakember vett részt a napokban a müncheni kör­nyezetvédelmi kiállításon és vásáron. Az IFAT '96 nevű rendezvény méreteiben a leg­nagyobb a világon, hatása te­hát iránymutató a környezet­­védelmi iparág fejlődésére. A gazdasági szféra sehol sem lehet meg a különböző környe­zetvédelmi technológiák beve­zetése és folyamatos alkalmazá­sa nélkül. A müncheni szakkiál­lításnak ez volt az első számú jelentősége. Dr. Balogh István veszprémi környezetmérnök is tagja volt a delegációnak.­­ Ezt a vásárt háromévenként rendezik. Óriási területen több mint 1600 kiállító szerepelt, 40 országból - kezdte tájékoztató­ját a szakember. - Az általános alapproblémát az ivóvíz előállí­tása és a szennyvíz kezelése je­lenti. Ezek a mai világ legna­gyobb gondjai. A bemutatott gé­pek, technológiák értelemszerű­en e kérdéskörrel voltak kapcso­latosak. Majdnem ugyanilyen horderejű kérdés a hulladékke­zelésé, a kommunális és a veszé­lyes hulladékok körét együtt ért­ve. Érdekes tapasztalatot jelen­tett, hogy a nálunk fejlettebb or­szágokban nem tesznek éles különbséget a kétféle hulladék között. Sőt, megpróbálják azokat együttesen kezelni, egy helyen. A müncheni szakkiállítás ér­dekességeként lehetett értékelni a „spórolást” is. Arról volt szó, hogy még a leggazdagabb or­szágok, mint például az USA is, a maguk standján lényegében felsorolták azokat a cégeket, amelyek egy-egy speciális kör­nyezetvédelmi területtel foglal­koznak. Névvel, címmel, tele­fon- és faxszámmal, ami szük­séges a kapcsolatfelvételhez. Dr. Balogh István végezetül elmondta, hogy Magyarorszá­got négy cég képviselte a mün­cheni kiállításon, két fővárosi és két vidéki. B. J. Új távolsági Volán-járatok Országosan új távolsági és helyközi menetrend lép életbe június 2-ától, vasárnaptól. Ez­zel egyidejűleg a Veszprém megyei Volán-társaságok a következő új járatokat állít­ják forgalomba: Tapolca-Budapest (munka­napokon indul Tapolcáról 11.50-kor), Budapest—Balatonalmádi— Balatonfüred-Tapolca (mun­kanapokon indul Budapestről 17.40-kor). Sümeg-Veszprém-Budapest (munkaszüneti napok kivételé­vel naponta, Sümeg: 8.20, Bu­dapest: 14.45). Pápa-V­eszprém-Budapest (a hetek utolsó iskolai előadási napján, Pápa: 9.10, Budapest: 16.15) . Pápa-V­eszprém-Budapest (a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon, Pápa: 9.10, Budapest: 16.15) . Balatonfüred-V­árpalota-Bu­­dapest (naponta, Balatonfüred: 5.50). Budapest-Veszprém-Bala­­tonakarattya-Balatonfüred (na­ponta, Budapest: 10.00). Zirc-Bakonycsernje-Székes­­fehérvár-Budapest (munka­szüneti napok kivételével napon­ta, Zirc: 7.05, Budapest: 10.20). Zirc-Bakonyszentkirály-Kis­­bér (munkanapokon, Zirc:7.05, Kisbér: 11.00). Veszprém-Balatonkenese- Siófok (nyári tanszünetben munkanapokon, Veszprém: 8.15, Siófok: 10.40), Veszprém-Székesfehérvár- Budapest (Veszprém: 16.10, 19.50, Budapest: 20.30, 22.45). Új nemzetközi járatok: Pápa-Sopron-Eisenstadt (keddi napokon, Pápa: 7.45, Eisenstadt: 16.10), Pápa-Szombathely-Ober­­wart (csütörtöki napokon, Pápa: 7.45, Oberwart: 16.00). A fentiekről és egyéb válto­zásokról részletes felvilágosí­tást az autóbusz-állomásokon (ahol a menetrendkönyvek is megvásárolhatók) és a Balaton Volán Közlekedési Szolgáltató Egyesülésnél adnak. Állami garanciavállalás Az állam garanciát vállal az M3-as autópálya fejlesztésére felvett hitelre. A megállapodást pénteken írták alá a Pénzügymi­nisztériumban. Wolfgang Roth, az Európai Beruházási Bank alelnöke elmondta, hogy az EIB 95 millió ECU értékű hitelt nyújt a 190 millió ECU-be kerü­lő fejlesztéshez. A hitel 20 éves lejáratú, kamatozása márkában számolva 6,9 százalék. A köl­csön igénybevételénél a deviza­nem megválasztható. (MTI) Gyilkosság alól felmentve. Annak idején többször fog­lalkoztunk egy Várpalotán történt gyilkossággal. Első fo­kon a bíróság 12 évi börtön­­büntetésre ítélte a vádlottat. Az ügy végére csak évek el­teltével, a közelmúltban ke­rült pont. A bányászvárosban még 1992. február 4-én meggyil­kolták B. Sándort. Az ügyész­ség a főbérlő, Bognár László el­len emelt vádat emberölés bűn­tette miatt. Az ügyet a megyei bíróság tárgyalta, a 38 éves férfit 12 év börtönbüntetésre ítélték. A fel­lebbezést követően a Legfel­sőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az ügyet, új eljárás kez­dődött. A megyei bíróság, dr. Kor­­bély Zoltán büntetőtanácsa 1994 októberében Bognár Lász­lót bizonyítékok hiányában fel­mentette az emberölés vádja alól. A Legfelsőbb Bíróság nem­rég helybenhagyta az ítéletet. -M - 1996. júniusi „SZOMBAT Lassabb korhatáremelést! Nem tiltakoznak a nyugdíj­­korhatár felemelése ellen, csak annak gyors bevezetését ellenzik a Nyugdíjasok Or­szágos Képviseletének vezetői - hangzott el csütörtöki sajtó­­tájékoztatójukon. Gál László, a képviselet tár­sadalombiztosítási bizottságá­nak elnöke példaként megemlí­tette Németországot, ahol a nyugdíjreform előkészítése 5 évig tartott. - Mi ugyanezt öt hónap alatt akarjuk keresztül­erőszakolni, jelentős társadalmi vita nélkül - tette hozzá. Ugyan­akkor szólt arról is, hogy az or­szágban a közelmúltban erőtel­jes privatizációt hajtottak vég­re, ebből a nyugdíjalapnak is ré­szesülnie kellene, hiszen a mos­tani nyugdíjasok a romokból hozták létre a privatizált létesít­ményeket. Mihalovits Ervin ügyvezető elnök tolmácsolta a képviselet tanácsának állásfoglalását, melyben azt kérik a döntésho­zóktól, hogy a nyugdíjakat 15 százalékkal emeljék, mivel az infláció okozta veszteség már elviselhetetlen a nyugdíjasok­nak. (MTI) A legnépszerűtlenebb „hős” A könyvhét balatonfüredi szervezői a megyénkből el­származott író-újságírót, Pünkösti Árpádot, a Népsza­badság munkatársát invitál­ták kötetlen beszélgetésre. A városi könyvtárban csütör­tök este csak félig-meddig teltek meg a széksorok, noha a téma többeket is érdekelhetett (vol­na), hiszen a háromkötetesre tervezett Rákosi-történet máso­dik darabja, a Rákosi a csúcson a Balaton-parti városban mutat­kozott be először. A szerzőt Horváth Lajos, a Laczkó Dezső Múzeum fiatal muzeológusa mutatta be közön­ségének. A Veszprémi Vegy­ipari Egyetem vegyésze a kém­csőtől a toll felé fordult, tíz évig a Napló rovatvezetője volt, majd Szegeden és Budapesten újságíróskodott. „Botcsinálta történész lettem” - vallotta ma­gáról, majd hozzátette: - Tíz éve morbid, szoros házasságban élek Rákosival.” Pünkösti Ár­pád eredetileg a környezeti em­­lékezőkre támaszkodó korfel­dolgozásba fogott, de a '88-89-ben hirtelen „felszabadult” poli­tikatörténeti intézeti dokumen­tumok meggondolásra késztet­ték, egy nagyon alapos, három­­kötetes munkába fogott. En­nek a gyümölcse a Rákosi a csúcson, amely terjedelme el­lenére is nagy olvasótáborra számíthat, hiszen az '50-es években munkáskörnyezetben még népszerű (!) vezér történe­tét nem a „házastárs” elfogult­ságával, hanem aprólékos tár­gyilagossággal elemzi. A cím­beli „hősről” Babitsot idézte. A nagybeteg költő Beszélgetőfü­zeteiben így jellemzi egykori tanítványát: „Ismerem Rákosit. Szegeden tanítottam 1906-8 között. Stréber!” A magyar nép is minősítette azóta a koncepciós és parasztpe­rek Moszkvából irányított ve­zéralakját, de azért mégsem árt összevetni­­ a legújabb kötet se­gítségével - szubjektív vélemé­nyünket Pünköstiével, aki egy Aczél Györgytől kapott 1962-es jegyzőkönyv segítségével a le­­vitézlett politikus utolsó okfej­téseit is papírra veti. Zatkalik András Nyárelő a balatoni hajózásnál Sűrítik a kompjáratokat és több lesz a személyhajó is va­sárnaptól a Balatonon. Bár a naptár szerint e hét vé­gén már beköszönt a meteoroló­giai nyár, a Mahart Balatoni Ha­józási Kft.-nél június 28-tól lép életbe a főidényi menetrend, mint arról a távirati irodát tájé­koztatták. Az elkövetkező há­rom héten az eddigieknél bő­vebb szolgáltatással áll a hajóz­ni, vagy éppen csak a tavon át­kelni szándékozó utazók rendel­­kezésére a társaság. A kompok most már nem óránként, hanem 40 percenként közlekednek Szántód és Tihany között. Az első járat a déli part­ról reggel 6 óra 40 perckor, az utolsó pedig 22.20-kor indul. Az északi partról először reggel 6 óra után 20 perccel indul a komp, az utolsó járat 22 órakor hagyja el a révet. A személyhajókon már eddig is élénkebb volt a forgalom, mint a múlt év hasonló idősza­kában. Elsősorban a hazai és külföldi csoportok, köztük isko­lások foglalták le a hajókat. Ezentúl a korábbi négy he­lyett már hét személyhajó jár Balatonföldvár és Tihany, Bala­­tonföldvár és Badacsony, vala­mint Keszthely és Badacsony között. (MTI) Növényvédelmi tanácsok A szőlőkben már tapasztal­ható a peronoszpóra és liszt­harmat első tüneteinek megje­lenése. Lisztharmat: az első keze­léseket kontakt (felületen ható) szerekkel végezzük (kén, Ku­mulus, Thiovit, Afugan, Kara­­b­ane), amelyeknek hatástarta­ma 7-10 nap. Ha a lisztes bevonat megjelent a szőlőle­vélen, alkalmazzunk felszívó­dó készítményeket (Systhane 12 EC, Trifimine 30 WP, Ru­­bigan, Sumi - 8 12,5 WP), ame­lyeket kontakt permetezősze­rekkel tanácsos kombinálni. A felszívódó gombaölő szerek­­­­kel egy vegetációs időszakban négynél többször ne perme­tezzünk. Peronoszpóra: mielőtt az olajfoltok megjelennek, kon­takt készítményeket (Vándo­­zebb Plus, Bordói lé, Rokkol) használjunk, később pedig a fel­szívódókat (Ridomil Plus, Mi­­kal 75 WP, Acrobat 50 WP). Jelenleg díszfákon, de főleg sasmeggyen károsít a pókhálós kecskerágómoly. A pókhálós szövedéktől a fák messziről fehérlenek. Ellenük jó a Di­­pel, Trebon, Sumi - Alfa, Decis 2,5 EC. Május 20-a táján tapasztaltuk először a burgonyabogár jelen­létét háztáji burgonyákban, és május utolsó hetében már tö­meges volt a tojásrakás. A vegy­szerek akkor a leghatékonyab­bak, ha a frissen kikelt lárvák ellen permetezzük. Alkalmaz­ható vegyszerek: Zolone 35 EC, Ultracid 40 WP, Levin 85 WP, Bancol 50 WP, Bancol 50 SC, Bi-58, Decis 2,5 EC Fendona 10 EC, Karate 5 EC, Chinetrin 25 EC, Chinimix 5 EC. A burgo­nyabogár ellen újabb védekezé­si mód a vedlésgátló Nomok­ 15 SC használata, amely a boga­rakra hatástalan. A hűvös, csapadékos tavasz kedvező volt a diófák és platán­fák gnomóniás megbetegedé­sének kialakulásához. A levele­ken kezdetben apró, barna, majd fekete foltok keletkez­nek, amelyek összefolyása ré­vén nagy kiterjedésű, elhalt folt­mezők alakulnak főleg az erek mentén. Súlyosabb esetben a betegség a levelek száradását, lehullását eredményezi. Fel­használható készítmények: Chi­­noin Fundazol 50 WP, Dithane M 45, Orthocid 50 WP, Topsin M 70 WP, Vondozeb Plus. Fon­tos a lehullott levelek össze­gyűjtése, elégetése a gomba megsemmisítése végett. A keze­lést évente legalább háromszor meg kell ismételni. Gyurffyné dr. Molnár Júlia Veszprém Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás Csopak

Next