Napló, 1997. január ( 53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-24 / 20. szám

1997. január 24., PÉNTEK FÓKUSZ Kell-e nekünk maszkabál? ✓ Újra itt a farsang, a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó vigasságok alkalma. Ősi hagyományt követve az önfeledt öröm és a köznapok nehézségeiből való kikapcsolódás szán­déka időnként jelmezbe bújtatja a bálozókat, ám egyre gyako­ribb a panasz, hogy csökken a kosztümösök száma, évről évre kevesebben rejtik magukat álarcos felismerhetetlenségbe. Idén még tovább gyérülnek, s egyszer csak megszűnnek a maszkabálok? A gazdasági nehézségek és a szegénység növe­­kedtével csökken a derű, a vidámságra való hajlandóság, és mindenkinek a saját vonásaival kell részt venni a böjtöt meg­előző karneválokon? Tudjuk, hogy a jelmezkölcsönzők borsos áron kínálják por­tékáikat. Sokan drágállják a selyemmasnikat, a flitter­eket, a műanyag ékességeket, talán még a krepp-papírt is. Mások ta­karékosságból vonakodnak maradandó átszabásokat ejteni a még használható kelméken. Ismét mások azt tartják, hogy elég volt a több évtizedes alakoskodásból; olyan időket élünk, ami­kor nem illik bújócskázni, mindenkinek nyíltan kell megmutat­ni önmagát és az általa képviselt irányzatot. Hozzáteszik, hogy a politikai és a közélet több tagja szabadon maskaráz­­hatna báli rendezvényeken, csak utána saját arcukat látnánk végre! Szó ami szó, legtöbbünk már rég nem bánná, ha ebben a szférában megszűnne a képmutatás. Sajnálkozunk a farsangi forgatag színeinek megfogyatko­zása miatt, csak több bajunk ne legyen! Vigaszul pillantsunk bele Gyulai Pál egyik levelébe, amelyet 140 évvel ezelőtt épp ezekben a napokban írt Berlinből, ahol atyai megbízásból gróf Nádasdy Tamás húszéves egyetemi hallgató mellett taní­­tóskodott. Tudós költőnk beszámolt a történelmi nevet viselő szülőknek: fiuk közel állt ahhoz, hogy szükségtelen kiadásba ártsa magát. Egy grófnő álarcos táncestélyre invitálta, ahol a maszk nem volt kötelező, de Tamás 60-70 tallér fejében pazar olasz jelmezt akart kikölcsönözni. A tanító és rábízottja közt éles, majd hosszan elhúzódó szópárbaj támadt, s az előkelő sarj csak nagy sokára látta be, hogy a nyugati világ bámulatá­ra, ugyanakkor a szülők hátrányára könnyelműen nem fecsé­relhet pénzt! Vagyis gróf uramék takarékoskodtak. Még farsangkor, jel­mezes bál alkalmával is. Pedig nem fenyegette őket a nincste­­lenség, a summát nem úgy nyögték volna ki. Hihetőleg föl se vették volna azt a pár tucatos többletkiadást. Végezetül tegyük fel a kérdést, hogy több negatív velejáró ellenére kell-e nekünk maszkabál, gondtalanabb tájak és tré­fára, vidámságra termett tradíciója? Néha szeretünk kilépni viseltes önmagunkból, le kívánjuk rázni az előítéletekből ránk aggatott kölöncöket, és megfordítva: röntgenszemmel át aka­runk hatolni minden idegen hacukán, hogy embertársunk igaz arcát lássuk. Nem kell ahhoz velencei álarc, hogy farsangi karneválokon kissé alakoskodhassunk. Hátha a víg órák után őszintébben vállaljuk föl magunkat! Márkus Zoltán A pusztító spanyolnátha esetleges utódjától tartanak Vihar előtti csend van, a pusztító spanyolnátha egy esetleges „utódjának” megje­lenésétől tartanak az idei inf­luenzaszezonban a szakértők. Bár december elején még egyes szakértők úgy nyilat­koztak, hogy az influenza „nyugalomban” lesz az idén, az Egészségügyi Világszerve­zet szakértői ma már egy tel­jesen új vírusvariáns megjele­nésétől tartanak. Egyes mikrobiológusok min­denekelőtt a veszélyt Kína szá­razföldi részei felől sejtik. Az 1918-as spanyolnáthajárványt­­amely 40 millió ember halálát okozta - ugyanis valószínűleg olyan vírusok idézték elő, ame­lyek genetikai anyagukat nagy­részt madaraktól nyerték. A madárinfluenza-vírus azonban csak egy „köztigazda” közvetí­tésével juthatott az emberre, s ez valószínűleg egy háziállat, a sertés volt. A sertések sejtjeinek úgy a madár-, mint az emberi influenzavírusra van receptora, a szárazföldi Kína egyes része­in pedig szorosan egymás kö­zelében élnek a madarak - pél­dául kacsák -, a sertések és az emberek. Jelenleg a WHO programja keretében világszerte 110 labo­ratórium működik együtt az új vírustörzsek felfedezésében. Egy igazán új és erős törzs azonban az átlagos másfél év helyett hat hónap alatt is képes világszerte elterjedni, míg az oltóanyag kifejlesztése minimá­lisan 6-8 hónapot vesz igény­be. Tehát a járvány már pusztí­tásának döntő részét „elvégez­né”, mire a vakcina elkészül­hetne. További probléma, hogy az influenza-oltóanyag gyártá­si kapacitása világszerte 130 millió darab szezononként, ez pedig egyszerűen túl kevés lenne, így nem csodálható, hogy az Egyesült Államokban és Kana­dában máris vésztervek létez­nek, hogy az influenza-oltó­anyagokat felvásárolják és meg­felelően elosszák,­­ így egész könnyen világra szóló tüleke­dés törhet ki a vírusellenes gyógyszerek korlátozott meny­­nyiségéért - vélekedik a brit egészségügyi minisztérium ille­tékese. Az influenzajárványt először Hippokratész írta le Krisztus előtt 412-ben. A járványok e századi történetében 1918-ban a spanyolnátha (az A vírus), 1957-ben az „ázsiai influenza” és 1968-ban a „hongkongi inf­luenza” szedte áldozatait. Az influenza elnevezés a 14. szá­zadból származik, amikor az emberek a bolygók együttállá­sát tették felelőssé a járvány ki­töréséért. A legveszélyesebbnek bizo­nyuló A vírus emberekben és állatokban egyaránt előfordul­hat és genetikai állománya időről időre kissé módosul. A nagyobb baj akkor van, ami­kor az emberi és állati vírus örökítőanyaga hat egymásra, egész „víruskromoszómák” cserélődnek ki, s ezáltal - a gén­technikai manipulációkhoz ha­sonlóan - új vírusváltozat fejlő­dik ki. NAPLÓ 5 A polgárokat nem érdekli a vita, szolgáltatást várnak Dr. Zongor Gábor a megyék helyzetéről és más gondokról Nem lehet kiderí­teni, melyik politikai erő akarja továbbra is lebegtetni a­ megyei önkormányzatokat. Ezért lényegi válto­zás helyzetükben eb­ben az évben sem várható - mondta dr. Zongor Gábor, a me­gyei közgyűlés elnö­ke a vele folytatott beszélgetésben, ahol szóba került a telepü­lésekkel, ezen belül a megyei jogú várossal kialakult kapcsolat és annak jövője is. - A többi önkor­mányzathoz hasonló­an működése hetedik évébe lépett a megyei önkormányzat is. Az eddig eltelt hat év változatos volt. Mire számít a ciklusból hátralévő két évben? Nyugodtabb lesz?­­ Nem lehet tud­ni, hogy nyugodtabb lesz-e, amikor az el­fogadott alkotmánykoncepció olyan sejtelmes megfogalma­zást tartalmaz: újra kell gondol­ni a középszintű önkormányza­tok kérdését. Gyakorló önkor­mányzat ezzel nem érthet egyet, hiszen az elmúlt hat évben bebi­zonyosodott, hogy a megyei ön­­kormányzatokra szükség van. Ez nem jelenti a regionalizáció feladását, s csúsztatás a kettő szembe­állítása. A történelmi tradíció középszinten a megyé­ket igazolja. A régiók szervezé­se egyben a szövetségi állammá való átalakulást is feltételezné, aminek nincs realitása. Megyék közötti együttműködés koráb­ban is volt. Most kétirányú játék zajlik: miközben elvonnak ha­tásköröket, ugyanakkor elvár­ják, hogy szövetkezzünk. Ha a megyék valódi területi önkor­mányzatként működhetnének, akkor lenne mit összeadni, len­ne mire szövetkezni. Jó példa erre a balatoni megyék összefo­gása, vagy Komárom, Fejér, Veszprém megyék együttműkö­dése a Bakony térségében. A nyugati határszéliekkel máris kialakulhatna az észak-dunán­túli régió. De ehhez hatáskör, pénz és szervezés kell. Pénzosztó szerep? - A megyék megerősítésétől sokan azért is tartanak, mert at­tól félnek, visszatérne a régi pénzosztó szerepkör. - Nem a településeket gyen­gítené az erősebb megye, hanem a központi hatalomtól vonna el olyan hatáskört, amit jobban el­láthatna. Jelentős változást 1997-től nem várhatunk. Talán az alkotmányozási folyamatban kellene egyértelműsíteni a már említett homályos megfogalma­zást. Annál is inkább, mert nem lehet kideríteni, melyik politikai erő akarja továbbra is lebegtetni a megyei önkormányzatokat. - Ha már nem tudják kiderí­teni, melyik parlamenti párt cél­ja a lebegtetés, lobbyzni azért tudnak a megyék? - Próbálkoznak, a harkányi, pécsi konferenciákon és ország­­gyűlési képviselőkön keresztül is. Egyelőre úgy tűnik, a köz­ponti hatalom természetéből adódóan nem akar decentrali­zálni. De hosszú távon az euró­pai integrációra készülő állam­nak a munka- és hatalommeg­osztás dolgában előbbre kell lépnie. Amíg ez nem történik meg, gyengék vagyunk a térség­­fejlesztésben, nem tudunk szol­gáltató megyévé válni. Senki­ben, sem a szakmában, sem a politikában nincs igény arra, hogy a települések helyett vagy megkerülésükkel működjön a megye. Itt van például a megyei területfejlesztési prekoncepció. Számtalan kistérségben nincs meg az erő, hogy megszervez­zék ennek vitáját. E tekintetben a megye semleges, viszont sze­retné megjeleníteni valamennyi település érdekét. Ösztönözni is szeretnénk, hogy valamennyi község fogalmazza meg saját fejlesztési koncepcióját. Mind­ehhez jogszabályi felhatalma­zásra és pénzre lenne szükség. - A megyei önkormányzat és a települések kapcsolatából ki­emelkedik a megyei jogú város­sal kialakult viszony, ami nem minősíthető felhőtlennek. Mi­ben különbözik e szempontból az előző és a mostani ciklus? - Az első ciklus négy éve átmeneti időszak volt. Min­denki tudta, hogy a megyei jogú város kategória nehezen kezelhető. Ezt meg­erősítette a '94-es törvénymódosítás a választási szisztémát illetően, tovább nö­velve a két önkor­mányzat közötti kü­lönbözőséget. E te­kintetben a legna­gyobb felelősség azokat a megyei jogú városi polgármeste­reket illeti, akik egy­ben országgyűlési képviselők is. Dióssy László polgármester úr többször is el­mondta, hogy szor­galmazni fogja a tör­vénymódosítást, de ez mindeddig nem történt meg, így sajá­tos kettősség alakult ki. Ha van megyei tö­rekvés városi felada­tok ellátására, akkor azt leg­alább szavakban támogatja a vá­ros. Erre eklatáns példa a me­gyei könyvtár rekonstrukciója, amelyre az első pályázatot a vá­ros nem is támogatta. Nem igaz a fele-fele - Ez miben nyilvánult meg? - A tény: az első pályázatot a megyei önkormányzat egyedül adta be. A megismételt pályáza­tot már támogatta a város, azzal a kikötéssel, hogy pénzt nem ad hozzá. Magyarán, ha a rekonst­rukció többe kerül a tervezett­nél, a pluszt a megyének kell vállalnia. Az a felvetés a megyei közgyűlésen, hogy megállapo­dás híján vizsgáljuk meg, mibe kerülne elvinni Veszprémből a megyei intézményeket, nem a megyegyűlés túlpolitizáltságá­ból fakadt, hanem mert nem ér­zékelhető, hogy a város polgá­rai kiszolgálására törekedne. Miközben rendezvényeket tar­tanak a színházban, büszkélked­nek vele, fenntartásának finan­szírozásáról vita folyik. - Pontosítsunk: Veszprém je­lezte, hogy átvenné a színház működtetését teljes egészében. - Ez igaz, de közben a me­gyei könyvtár nem érdekli a vá­rost. Mert ha Veszprém akar egy jól működő könyvtárat, ami az egyetem fejlesztése szempont­jából is fontos, akkor nevetséges azt mondani, hogy elviszem a színházat és ezzel letudom a könyvtárat. - A nézeteltérések nem a tu­lajdon körüli osztozkodásra nyúlnak vissza? Miben állapo­dott meg annak idején a megye és a város? - Megállapodást 1991-ben egyrészt ingatlanok tulajdonjo­gáról kötöttünk. A megyei ön­­kormányzaté lett a zöld ház és a régi városháza. A Pósa-ház pe­dig, amire akkor már megvolt a vevő, a városé lett. A régi mozi fele-fele arányban került a két önkormányzat tulajdonába. Ma­radt három intézmény, amelyek közös fenntartásáról, annak arányáról is megállapodtunk. Más kérdés, hogy például a me­gyei könyvtárt fele-fele arány­ban működtettük, miközben már akkor sem volt igaz, hogy az olvasók fele a megye más te­lepülésein él. Most csinálunk egy rekonstrukciót, a működte­tés költsége a jelenleginek több­szöröse lesz, az igénybevevők többsége pedig továbbra is dön­tően veszprémi, illetve egyete­mi hallgató. A mi dolgunk Veszprém megyében a könyvtá­ri szolgáltatás biztosítása. En­nek mennyisége a következő időszakban sem fog növekedni, hiszen kialakult már a hálózat. Mi szeretnénk, ha több pénz jut­na a kölcsönözhető könyvek számának növelésére. Ezért nem egészen világos a város koncepciója: szellemi és inno­vációs központtá akar válni, eközben a könyvtárt nem tekinti magáénak. Itt nem az a kérdés, hogy ki jár jól, hanem az, mitől város egy város. Nem helytálló az érvelés, hogy a klubkönyvtá­rak ezt a funkciót betöltik. Ha betöltenék, akkor nem volna annyi olvasója a megyei könyv­tárnak. Egyre rosszabb lesz­ ­ A megyei önkormányzat és a megyei jogú város kapcsolatá­nak elhidegülése nem Veszprém megyei sajátosság, legutóbb Bács-Kiskun megyében volt nagy vita. Változhat-e ez a hely­zet, s mitől? - A helyzet szerintem egyre rosszabb lesz. Magyar sajátos­ság, hogy mindent pénzügyi szempontból vizsgálunk és a feladatellátás a mérvadó. Ugyanakkor a polgárt nem ér­dekli a vita, hanem szolgáltatást vár. Miközben a város kulturális koncepciót készít, abban annak is szerepelnie kellene, milyen szolgáltatást vásárol meg a me­gyei intézményektől. A lényeg, hogy a városlakó hozzájusson és minőséget kapjon. Azok a pol­gármesterek - vannak jó néhá­­nyan -, akik egyben országgyű­lési képviselők is, érzékelhet­nék, miként lehet ezt a problé­mát megoldani, a helyzeten változtatni. A két önkormány­zatnak - az országban minde­nütt - a közös érdek, a polgárok kiszolgálása alapján kellene együttműködni. Horváth Éva Dr. Zongor Gábor: - Hosszú távon az európai in­tegrációra készülő államnak a munka- és hatalom­­megosztás dolgában előbbre kell lépnie Fotó: Gáspár Gábor Bolt után sírokat fosztott ki a banda Rövidesen sírrongálók áll­nak a bíróság elé, akik persze nem csak a temetőket járták, hogy némi zsebpénzre tegye­nek szert. Tavaly augusztus végén éj­szaka indult bevásárolni az ajka­­padragkúti vegyesboltba a hely­beli H. Rudolf (32), a városlődi H. György (27), az ajkai H. Ist­ván (30) és a szalapai H. László (26). Ez utóbbi férfi csak egy­szer, míg társai négyszer-ötször voltak már büntetve. A rutinjuk ez alkalommal sem hagyta őket cserben, a vegyesbolt ajtaját gyorsan befeszítették, majd te­kintélyes mennyiségű cigarettát és élelmiszert szedtek össze. A boltnak összesen félmillió fo­rintos kárt okoztak. Tavaly áprilisban viszont te­metők kifosztására specializál­ták magukat. A pápasalamoni, a herendi és az ajkarendeki teme­tő sírjairól 66 alumíniumvázát szedtek össze, melyeket fejszé­vel a felismerhetetlenségig szét­vertek. Ezután jelentkeztek a színesfémgyűjtőknél, akik az egyenként 2-3 ezer forintot érő vázákért pár száz forintot adtak. Az összeszokott csapat egyéb balhéjára is fény derült az eljá­rás során. Egy Balaton-parti nyaralóból százezer forint érté­kű gépeket hoztak el, míg egy döbröntei hétvégi házat alapo­san kirámoltak: a gázpalacktól a teáskészletig mindent elvittek. A nyaraló tulajdonosának több mint félmilliós kárt okoztak. (m. a.)

Next