Napló, 1997. április ( 53. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-02 / 76. szám
1997. április 2., SZERDA TUDOMÁNYTECHNIKA Életmentő Jupiter Kaliforniai bolygókutatók szerint óriási szerencsénk van a Jupiterrel. Ez a nagy bolygó hatalmas gravitációs vonzásával magába szippantja a világűrben éppen arra kószáló rengeteg kisbolygót és üstököst. Márpedig, ha ezt nem tenné, akkor szaporán záporoznának ezek az égi vándorok a Földre. A hatalmas becsapódások időről időre szinte halott pusztasággá változtatnák bolygónk felszínét, így például nem állna elegendő idő rendelkezésére két ilyen becsapódás között, hogy ott magasabb rendű élet alakulhasson ki. Születő tejutak Holland csillagászoknak a nagy csillagvárosok, a galaxisok születéséről is sikerült felvételt készíteniük a Chilében épített nagy távcsővel. A látható mindenség szélén hatalmas, lassan forgó felhőt fedeztek fel, valószínűleg egy olyan gigászi képződményt, amelynek hidrogénjéből éppen galaxisok alakulnak ki. A felhő 12-15 milliárd fényévnyire van tőlünk. Különös bolygó Genfi bolygóvadászok is távoli, más csillagok körül keringő bolygórendszereket fedeztek fel. Vizsgálataik szerint a tőlünk 42 fényévnyire lévő Pegasus 51 nevű csillag körül egy jókora bolygó kering. Feleakkora, mint a Jupiter. Mindössze tízmillió kilométerre kering napja, a központi csillag körül. Ebből valószínű, hogy a különös bolygó a csillag forró magaslégkörében rója pályáját. A nők jobbak Orosz és cseh kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a nők alkalmasabbak a hosszú ideig tartó űrutazásra, mint a férfiak. Az űrutazásban eddig a férfiak jobban bírták a szűk kabinban az irányítással járó fizikai megterhelést. A hosszú ideig tartó űrutazások viszont - a Marsig és vissza 550 nap - pszichikaiig kiegyensúlyozott személyzetet igényelnek. A kísérleteknél ennek az igénynek a nők jobban megfelelnek: hidegvérűbben reagálnak az unalomra és a tartós stresszre, míg a férfiaknál ez agressziót váltott ki. Módosult életkor A világegyetem korát a csillagászok - méréseikkel - 8-12 milliárd évre teszik, ugyanakkor ismernek olyan csillagokat is, amelyek korára több év adódott. Képtelenség, hogy egyes csillagok idősebbek legyenek, mint az univerzum, ez a paradoxon időszerűvé tette a világegyetem korának újbóli meghatározását. A hamburgi csillagvizsgálóban talán sikerrel oldották fel ezt az ellentmondást. Egy olyan kvazárt vizsgáltak, amelynek egy galaxis által eltérített fénye két különböző úton jut a Földre. A kétféle terjedési idő különbségéből kiszámították a Hubble-állandót, ebből pedig a világegyetem korára 10-12 milliárd év adódott. NAPLÓ 9 Földközelben az évszázad üstököse Jelenleg szabad szemmel is látható a kora esti, illetve a hajnali égbolton a Hale-Bopp- Üstökös, amely a századvég egyik csillagászati szenzációjának és egyben látványosságának is ígérkezik. A Hale-Bopp annál is érdekesebb égitest, mert létezéséről két éve még semmit sem tudott az emberiség, jóllehet már járt a Naprendszer belső térségében, így a Földünknél is, legutóbb mintegy 3-4 ezer éve, tehát a történelmi idők hajnalán. Feljegyzések azonban akkor még nem készültek róla. Az üstököst két amerikai amatőr csillagász, Alan Hale és Robert Bopp pillantotta meg először teleszkópján 1995 júliusában. Mindketten ugyanazt a csillagképet tanulmányozták, amikor feltűnt nekik egy elmosódott, pamacsszerű folt, amelyről kiderült, hogy a Nap felé közeledő üstökösről van szó. Az is feltűnt, hogy többi társától eltérően igen korán észlelni lehetett, amikor még csak a Jupiter távolságában járhatott. Az üstökösök különös tagjai az égitestek családjának. A Nap körül keringenek, de pályájuk a bolygók pályájával ellentétben megnyúlt, így keringésük közben egyszer igen közel kerülnek a Naphoz, majd irdatlan messzeségbe eltávolodnak tőle. Az üstökös maga általában nem nagy égitest. Magva - legtöbbjük esetében - csak néhány kilométer átmérőjű. Piszkos hólabdákhoz lehetne őket hasonlítani, amelyekben kisebb-nagyobb kődarabokat vízjég és megfagyott gázok tartanak össze. A Naphoz közeledve azonban a fagyott gázok elkezdenek párologni, és az üstökös ,,növekedni” kezd, előbb magvának átmérőjét sokszorosan meghaladó gázburokkal veszi körül magát, majd pedig hosszú csóvát ereszt, amelynek fenséges látványát köszönheti. A Hale-Bopp az eddig ismert üstökösöknél viszont amiatt is érdekesebb, mert a mérések szerint magva jóval nagyobb társaiénál. A csillagászok becslése szerint átmérője akár háromnégyszer nagyobb is lehet a legismertebb üstökösénél, a 76 évente bennünket meglátogató Halleyénél. Ez lehet biztosíték arra, hogy különösen március végén, április elején az évezred egyik legfényesebbnek tetsző égitestjeként fog néhány éjszaka az égbolton tündökölni, mielőtt ismét visszasüvít a Naprendszer távoli vidékeire. A csillagászokat azonban a látványon túl a Hale-Bopp öszszetételének a szerkezete is érdekli. Tekintve, hogy az üstökös igen távoli térségekből érkezett, feltételezik, hogy olyan ősi gáz- és anyagfelhőkről nyújthatnak újabb információkat, amelyekből Naprendszerünk is kialakulhatott. A csillagászok a Föld szinte minden részéről vizsgálják a Hale-Boppot. Résen kell lenniük, hiszen erre legközebb csak a ötödik-hatodik évezredben lesz ismét alkalma az emberiségnek. A Hale-Bopp majd két évvel ezelőtti váratlan feltűnése egyúttal felveti azt a kérdést is, hogy milyen veszélynek van kitéve Földünk. A csillagászok ugyanis természetes jelenségnek tartják, hogy üstökösök más égitestekbe csapódnak, azaz érvényes a „mindenkit érhet baleset” elv. Legutóbb 1994 nyarán figyelhettünk meg hasonló jelenséget, amikor a Shoemaker- Levy-9 üstökös a Jupiter bolygóba rohant, miközben darabokra szakadt. A bolygónkon keletkezett „sebek”, azaz kráterek tanúsága szerint Földünket is eltalálhatta már jó néhány üstökös. A legjelentősebb ezek közül az lehetett, amely mintegy 65 év millió esztendővel ezelőtt találta telibe Földünket. Feltételezések szerint ennek nyomán pusztulhattak ki 65 millió évvel ezelőtt viszonylag rövid idő alatt a dinoszauruszok, amelyek pedig mintegy 200 millió éven át uralták bolygónkat, így ez a kozmikus baleset más irányba terelte a földi élet fejlődését. Jelenleg azonban már jól kiépített megfigyelőrendszer jelezné még időben, ha esetleg egy üstökös Földünk felé venné útját. A Hale-Bopptól azonban nem kell tartanunk. A számítások szerint március 22-én került a legközelebb a Földhöz, de ekkor is 187 millió kilométerre volt tőlünk, azaz még a Napnál is jóval távolabb. (A Föld-Nap átlagos távolság 150 millió kilométer körüli.) Annak, aki meg kívánja pillantani a titokzatos égi vándort, a csillagászok azt javasolják, hogy derült idő esetén naplemente után az északnyugati égboltot kémleljék mintegy 15 fokos szögmagasságban, hajnalban pedig nem sokkal a Nap megjelenése előtt az égbolt északkeleti régióit fürkésszék. Hegedűs György A Hale-Bopp az eddig ismert üstökösöknél amiatt is érdekesebb, mert a mérések szerint magva jóval nagyobb társaiénál Hiedelmek és mítoszok... Valószínűleg csekély csillagászati ismeretekkel rendelkezhetett annak az amerikai szektának a harminckilenc tagja, akik a múlt héten egy kaliforniai kúrián vetettek véget életüknek abban a reményben, hogy egy „közelgő ufó”, feltehetően a földközelben száguldó Hale-Bopp-üstökös elszállítja őket egy távoli bolygóra. Az üstökösökkel kapcsolatos hiedelmek és mítoszok mindadddig elterjedtek voltak az emberiség körében, míg nem ismerték az égi mechanika törvényeit. Az első feljegyzések az üstökösökről az ókorból származnak. A görög csillagászok és bölcselők azonban úgy vélték, hogy az égbolton látható pamacsszerű tünemény földi eredetű, azaz légkörünkön belüli kipárolgás idézi elő. Az egyszerű emberek, de még az uralkodók és a főpapok is féltek azonban a furcsa jelenségtől, amelyet nem tudtak mire vélni. Krisztus előtt 44-ben, nem sokkal Julius Caesar halálát követően üstökös tűnt fel az égen, és a rómaiak úgy gondolták, hogy az nem más, mint a meggyilkolt diktátor lelke, amely a halhatatlan istenek világába tart. A középkorban háborúk és járványok közeledtét látták az üstökösökben. A krónikák szerint 1456-ban, amikor a később Halley-üstökös néven ismertté vált kométa tűnt fel az égbolton, II. Callixtus pápa újabb imákat rendelt el, mert úgy vélte, hogy az a Nándorfehérvár felé özönlő török sereg hadiszerencséjét hozhatja. Az üstökösök mibenlétét csak a XVI. és a XVII. század nagy csillagásznemzedéke ismerte fel. A dán Tycho Brache 1577-ben mérte meg először az üstökösök távolságát, és arra a következtetésre jutott, hogy jóval a Föld légkörén túl száguldó égitestekről van szó. Ezáltal cáfolta a jelenség földi eredetét. Százöt évvel később Edmund Halley angol csillagász tanulmányozta az 1456-ban, 1531- ben és 1607-ben készült üstökösfeljegyzéseket, és kiszámította: egy és ugyanazon üstökössel van dolgunk, tehát újabb 75-76 év elteltével, 1758-59- ben annak ismét jelentkeznie kell. A Halley-üstökös a jelzettidőpontban valóban feltűnt az égen, és így bebizonyosodott, hogy a kométák a Nap körül keringenek és periodikus jellegűek, azaz pontosan meghatározható időpontokban látogatnak meg bennünket. A forradalmi felfedezések ugyanakkor tápot adtak azoknak, akik szerették misztikus révületbe kergetni embertársaikat. Donald Yeomans, a Jet Propulsion Laboratorynak, az amerikai űrkutatási hivatalnak, a NASA-nak a Naprendszer kutatásával foglalkozó tudományos központjának a munkatársa, az üstököstörténelem szakértője a Reuter hírügynökségnek elmondta: 1773-ban egy Joseph- Jerome Lefrancais de Lalande nevű francia riogatta a párizsiakat azzal, hogy állítása szerint 61 üstökös szágult a Föld felé, jóllehet tisztában volt azzal: az ütközésnek nagyon csekély a valószínűsége. Angliában pedig 1843-ban egy William Miller nevű szélhámos „számította ki”, hogy az abban az évben megjelent üstökös április 3-án kioltja a földi életet. A világ végét megjósoló forgatókönyv azonban igaztalannak bizonyult. A dinoszauruszok kihalását meteoritbecsapódás okozta A dinoszauruszok kihalását egy hatalmas meteorit becsapódása okozta. Legalábbis amerikai kutatók azt állítják, hogy most erre nézve minden kétséget kizáró bizonyítékot sikerült találniuk Florida partjai előtt a tengerben, pontosabban a tengerfenék lerakódásaiban. A tudósokat már nagyon régen foglalkoztatja, hogy miért halt ki 65 millió évvel ezelőtt a földi élőlények mintegy hetven százaléka, s köztük a dinoszauruszok. A kutatók feltételezései szerint 9,5-14,4 kilométer átmérőjű meteorit csapódott be a Földbe több ezer kilométeres óránkénti sebességgel, s 240- 290 kilométer átmérőjű krátert szakított ki. A felszabaduló energia egyes tudósok szerint olyan hőséget fejlesztett, hogy ez okozta az élőlények kipusztulását. Más kutatók úgy vélik, hogy a felkavarodó por hosszú időre elsötétítette az eget, a növények fény hiányában elhaltak és az állatok éhen vesztek. A mostani kutatások során 2600 méteres mélységben mintegy 90 méternyire fúrtak le a tengerfenék talajába. A talajpróbákban találták meg egy aszteroida nyomait - azaz bizonyítékot arra, hogy a feltételezett meteorit létezett -, s a legmélyebbről felhozott mintában megkövült állati maradványokat leltek. Az amerikai Országos Kutatási Alapítvány szerint a földtani tudományok terén ez az elmúlt húsz év legjelentősebb felfedezése - jelentette ki Robert Corell az alapítvány nevében. Ismét arccal a Hold felé Azóta, hogy 1972 december közepén az Apolló-17 űrhajósai magukra zárták a holdkomp ajtaját, és visszakapcsolódva az anyaűrhajóhoz, szerencsésen visszatértek a Földre, az emberiség nem küldött általa épített szerkezetet égi kísérőnk közelébe. Az idei esztendőben azonban újrakezdődik a Hold „testközeli” kutatása: az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA a közelmúltban bemutatta a Lunar Prospector nevű szondát, amely az őszszel kezdi meg küldetését a Hold körül. Az űrszerkezetet szeptember 24-én indítják. Öt nappal később, majd 400 ezer kilométer megtétele után, száz kilométerre a Hold felszínétől orbitális pályára áll. Elsődleges célja: tisztázza, hogy van-e víz a Holdon. Az eddig ugyanis csontszáraznak vélt égitesten tavaly egy amerikai katonai műhold lézeres vizsgálatai arra mutattak, hogy a Hold déli sarkán egy kráterben befagyott tavak vannak. Az elemzések szerint a kráterben lelt jég nem más, mint jelentős mennyiségű megfagyott víz, amelyet mintegy 3 és fél milliárd évvel ezelőtt egy becsapódott üstököstől örökölhetett a Hold. A szóban forgó holdbéli térségben a hőmérséklet mínusz 230 Celsius-fok - emlékeztetnek rá a szekemberek. A Lunar Prospector másik küldetése, hogy befejezze a Hold feltérképezését. A hozzánk legközelebbi égitestről - amelyen pedig már tíz embertársunk is járt - ugyanis még mindig hézagosak az ismereteink. Felszínének 75 százalékát még nem térképezték fel. A Lunar Prospector emellett további méréseket végez a Hold tektonikus és vulkanikus tevékenységéről, valamint geológiai adatokat is továbbít Hold talajának az öszszetételéről, azaz arról, hogy milyen ásványkincsek bányászására nyílhat egyszer majd lehetőség. Amennyiben a szonda egy esztendőre tervezett kutatóútja eredményesen fejeződik be, úgy számos izgalmas kérdésre kaphatnak választ a csillagászok. Például arra is, hogy lehetséges-e egy olyan űrállomás kiépítése a Holdon, ahonnan a bolygóközi térbe, elsőként a Marsra, emberekkel a fedélzetükön űrhajókat lehetne indítani. Az Apolló-15 holdautója a Hadley-szakadéknál 1971 nyarán