Napló, 1997. október ( 53. évfolyam, 228-254. szám)

1997-10-11 / 238. szám

1997. Oktobern., SZOMBAT Kell-e vészforgatókönyv? A Fidesz - Magyar Polgári Párt már vészforgatókönyvvel is rendelkezik arra az esetre, ha alkotmányos válság fenyeget­né az országot. Orbán Viktor időről időre meglepi a politikai elitet és a közvéleményt egy-egy ilyen kijelentéssel. Bizonyára ő pontosan tudja, mikor mit és miért tesz. Politikai karrierje az emlékezetes Nagy Imre-temetésen el­hangzott beszédével kezdődött. Egy ország emelte fel a fejét bátor kijelentéseire. Népszerűségi indexe megugrott: a nagy­mamák és unokák pártja okos érveivel, felkészült politikusai­val nem hagyott kétséget a jövő vállalható irányai felől. Aztán - hogy csak az emlékezetes mozzanatoknál marad­junk- állítólag Antall József halálos ágyán ráhagyományozta politikai végrendeletét. Máig nem fedte fel Orbán Viktor, mi­ről is volt szó tulajdonképpen, így ez a talány feltehetően bár­mikor felidézhető lesz, amikor a helyzet úgy kívánja. Később mintha visszavonult volna egy kicsit a nyilvános­ságtól, majd nem is oly rég az ellenzéki pártok szövetségének lehetőségét kínálta fel. Ki tudja, miért, meglehetősen hűvös fo­gadtatásra talált javaslataival. A hasonló értékeket képviselő pártelnökök nem lelkesedtek egyhangúlag a náluk jóval fiata­labb politikus kezdeményezéseiért. Az eltelt nyolc esztendő alatt Orbán Viktor életpályája nem biztos, hogy úgy fejlődött, ahogyan tervezte vagy ahogyan alakulhatott volna. Pártja a második országgyűlési választá­sokon sem szerepelt igazán sikeresen, sőt... Pedig az idő sür­get. A fiatal demokraták ma már polgárosultak, elvesztették hamvasságukat, ám bölcs öregekként azért még nem léphet­nek fel. És most itt van ez a vészforgatókönyv. Miért is van erre szükség? A pártelnök szerint a népszavazás követeléséről gyűjtött aláírások mellőzésével kiírt népszavazás alkot­mányos válságot eredményezhet. Ráadásul az Alkotmánybí­róság véleményét meg sem várva élt jogával a parlament, és döntött a törvényesen megválasztott honatyák többsége az ügyről. A törvények és alkotmányozási szabályok politikai érdekek­től vezérelt csűrésének-csavarásának tűnhetne a dolog, ha nem ilyen horderejű kérdésről lenne szó. Sem a NATO-csat­­lakozás, sem a földeladás nem tekinthető ugyanis olyan jelen­téktelen ügynek, amely miatt érdemes lenne eljátszani a nép­szavazás fontosságát. Sokkal fontosabb, hogy a választópol­gárok nyilváníthassanak végre véleményt, dönthessenek az ország sorsát, jövőjét érintő kérdésekben. Ezt pedig nem tehe­tik meg vészforgatókönyvek árnyékában. Mit is akar tehát Or­bán Viktor? Néhány évvel ezelőtt az egykori miniszterelnök, Antall Jó­zsef a következőképpen reagált az akkori ellenzék támadásai­ra: Uraim, tetszettek volna megnyerni a választásokat... Ez a tanács felér egy politikai végrendelettel is. Csak tudni kell, ho­gyan lehet teljesíteni. Vészforgatókönyvet lobogtatva nem biz­tos, hogy sikerül... Bartók Péter FÓKUSZ NAPLÓ 5 Hétnapos megszállottsággal Jövőre nem indul a parlamen­ti választásokon, viszont a vá­ros jövőjével kapcsolatban to­vábbra is komoly elképzelései vannak Leszkovszki Tibornak, Várpalota polgármesterének, aki tegnap délután, a Várpalo­tai napok megnyitóján vehet­te át az önkormányzati képvi­selő-testület által adományo­zott Várpalota városért kitün­tetést - Meglepődött, amikor meg­tudta? - Meglepődtem és nem is egészen örültem neki. Sohasem kitüntetésekért dolgoztam, nem is halmozom őket. Ismerve a je­lenlegi átlagos közhangulatot, nem kértem a személyes elis­merést. Viszont amikor a ke­zembe került az előterjesztés, kellemesen csalódtam, mert olyan képviselők indítványoz­ták, akikkel nekem évek óta korrekt a kapcsolatom, de nem mondható el, hogy egy tálból cseresznyéztünk.­­ Az ön által is említett köz­hangulat a városban azt is mondja, egy önkormányzati cik­lus végén ismerjük el a polgár­­mester tevékenységét, a közel tízmilliárd forintos beruházás, a környezetvédelmi rehabilitá­ciós program irányítását, sike­res befejezését - de a százméte­res síkfutásban idő előtt, úgy nyolcvan méternél még ne os­­­szuk ki az érmeket. - Ez a közhangulat, vagy akik ezt az álláspontot hirdetik, azt is mondják, nekem száztízet kellene száz méteren futnom. Erre csak az a válaszom, valamit azért én is elkezdtem itt. - Idén júniusban írtam a vár­palotai expo megnyitása alkal­mából egy jegyzetben, a japán program irányításában ön töb­bet vállalt, mint hivatali köteles­sége lett volna. Miért tette?­­ Számomra ez fontos kér­dés. A válaszom ugyanaz, amit a Magyar Köztársaság állam­polgárainak mondtam, amikor 1995. augusztus 31-én vissza­adtam országgyűlési képviselői mandátumomat. Ha nagyképű­ségnek tűnik, legyen az, de ab­ban a pillanatban úgy érzékel­tem, ha nem állok az élére, nem valósul meg a program. Hiába voltak aláírva a dokumentumok. Ezzel együtt sértő számomra, amikor hallom, mások kikapar­ták a gesztenyét, s amikor már minden rendben volt, akkor vet­tem át az irányítást. Nem kívá­nom most részletezni, a végre­hajtásban hány ezer óra mun­kánk van. Ezt hat önkormányzat csinálta végig, viszont a befeje­ző műsorszám már csak ben­nünket érint, annak az lesz a cí­me, hogy várpalotai fűtőmű. - Volt olyan pillanat, amikor úgy gondolta, ennyi, elegem van, nincs tovább? - Nem én, hanem a csalá­dom! Napokon keresztül tíz-ti­­zenkét órákat tárgyaltunk a ja­pánokkal, aztán egy hónap múl­va kezdtünk mindent elölről, nulláról. A kimerültségemet már otthon is nehezen viselték. Visszafordítom a kérdést: ki kérhetne rajtam bármit is szá­mon, ha listás képviselőként maradok a parlamentben, s pár­tom katonájaként csöndesen el­üldögélek? - Miként lehet tudatosan úgy megszervezni a munkát, hogy le­hetőleg minden beleférjen? - A protokollra ott a szombat és a vasárnap. A napi hivatalos munkában pedig az ügyek sür­gőssége által megkívántan kell sorrendet állítani. Sokan a sze­memre vetették, de nekem ilyen a munkamódszerem és a stílu­som. Akik hét éve velem dol­goznak itt a városházán, tudják, az ügyekbe mindig csak annyi embert kell bevonni, amennyi szükséges, de nekik tényleg ott kell lenni. - Jövőre valamikor tavasszal parlamenti választásokat, vala­mikor ősszel önkormányzati vá­lasztásokat rendeznek. - Az országgyűlési képvise­lő-választás engem nem érint, egyértelműen közöltem, hogy sem megyei, sem országos lis­tán nem vállalok szerepet. Vi­szont úgy érzem, a hét éve el­kezdett munkát be kell fejezni. Ráadásul a japán program sem ér véget jövő ősszel. De még mindig nem ez a legfontosabb. Októbertől Pétfürdő önálló, szeretném a munkatársaimmal bebizonyítani, hogy ez a telepü­lés, Várpalota így is életképes, jelentősebb életszínvonal-csök­kenés nélkül. Magyarul: nem pofára estünk, hanem talpon maradunk. Van elképzelésünk. - A kitüntetéshez tartozó bronzplakettre az ön nevét gra­vírozták. - Ezt akkor is egy közösség kapta. Amelyiknek része a csa­ládom, akik elviselik, hogy ott­hagytam a gazdasági életet, s a napi nyolcórás munkavállaló­ból hétnapos megszállott let­tem. S ide tartoznak a munkatár­saim és a képviselő-testület tag­jai is. Köszönöm annak, aki megszavazta, annak is, aki tar­tózkodott, de köszönöm annak is, aki a pokolba kíván, mert én akkor is ez vagyok. Álmás János Leszkovszki Tibor: - Úgy éreztem, ha nem állok az élére, nem valósul meg a japán program Tisztázódtak a félreértések az özvegyi nyugdíjaknál A sokféle értelmezés miatt félreértésekre adott okot a megreformált nyugdíjrend­szernek az özvegyi nyugdíjak­ra vonatkozó része. A kor­mány a minap elfogadta a tör­vény végrehajtási rendeletét, ami egyértelművé és értelmez­hetővé teszi. Először is megnyugtatásul elmondjuk azoknak a háztar­tásbeli özvegyeknek, akiknek saját jogon nem jár nyugdíj, és 1998 előtt özvegyültek meg: ők továbbra is megkapják elhunyt házastársuk nyugdíjának ötven százalékát. Ideiglenes özvegyi nyugdíj címén egy évig azok az özve­gyek is megkapják elhunyt há­zastársuk nyugdíjának 50 szá­zalékát, akik 1998-tól válnak özveggyé és saját jogon nem részesülnek nyugdíjban. Ennek megszűnése után, amennyiben a jogszabályban említett felté­teleknek megfelelnek, özvegyi nyugdíjként az elhunyt házas­társ nyugdíjának 20 százaléká­ra lesznek jogosultak. Az Országos Nyugdíj-bizto­sítási Főigazgatóság tájékozta­tójában az áll, hogy az 1998 előtt megözvegyültek választhatnak a megreformált avagy a régi rendszer alapján kiszámított nyugdíjra tartanak igényt el­hunyt házastársuk után. Azért adják meg a választás lehetősé­gét, mert van, aki a régi rend­szerrel, van, aki az újjal jár job­ban. A különbség a kettő között, hogy a régi rendszerben a saját jogon szerzett nyugdíjat az el­hunyt házastárs nyugdíjának az 50 százalékából egészítik ki, de ez az összeg január 1-jétől nem haladhatja meg a havi 24 ezer 300 forintot. Az új rendszer sze­rint viszont az elhunyt házastárs nyugdíjának a 20 százalékát megkaphatják, függetlenül at­tól, hogy ez az összeg milyen magas. Tehát, ha valakinek ma­gas a saját jogon szerzett nyug­díja, az akkor jár jobban, ha átlép az új rendszerbe. Az ala­csonyabb saját nyugdíjjal ren­delkezőknek viszont valószínű, hogy a régi rendszer felel meg inkább - tudtuk meg Horváth Győzőtől, a Megyei Nyugdíj­­biztosítási Igazgatóság főosz­tályvezetőjétől. A törvény szerint a kedve­zőbb összeg folyósítása az öz­vegy kérelmére történik. Azon­ban, mivel a döntést igen bo­nyolult számításoknak kell megelőznie - hiszen az elhunyt házastárs nyugdíját úgymond naprakész állapotba kell hozni, tehát hozzá kell adni az időköz­ben megtörtént összes emelést -, ezért a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivatalból, külön kérelem nélkül elvégzi ezt a fel­adatot, s legkésőbb október 20- áig levélben értesíti az érintet­teket, hogy számukra melyik variáció a kedvezőbb. Nincs teendőjük tehát azok­nak, akik özvegyi nyugdíjat kapnak, illetve valamikor jelez­ték, hogy igényt tartanak ilyen ellátásra. Csak akkor kell be­menniük a lakóhely szerint il­letékes nyugdíj-biztosítási igaz­gatósághoz, kirendeltséghez, ha nem igényeltek és nem is kap­tak házastársuk jogán özvegyi ellátást. Nekik be kell jelenteni igényüket az említett igazgató­­sági szerveknél. Más a helyzet azokkal, akik­nek özvegyi nyugdíjat eddig még egyáltalán nem állapítottak meg - nekik be kell jelenteni igényüket a nyugdíj-biztosítási igazgatóságon, illetve kiren­deltségen. Ha pedig házastársuk az elhalálozás időpontjában már nyugdíjas volt, akkor a Nyugdíj­­folyósító Igazgatóságnál. Horváth Győző, a Megyei Nyugdíj-biztosítási Igazgatóság főosztályvezetője lapunknak hangsúlyozta, minden arra jo­gosult 1998 január 1-jei­­atál­­­lyal fogja megkapni a rá néz­ve kedvezőbb nyugdíjösszeget, függetlenül az igénybejelentés, illetve a hivatalból hozott hatá­rozat kézhezvételének időpont­jától. Előfordulhat azonban, hogy januárban ténylegesen még nem folyósítják, azonban a következő hónapban visszame­nőleges hatállyal megkapják. Itt mondjuk el, hogy az 1998. január 1-je után megözvegyül­tek már automatikusan az új rendszer szerint kapják a nyug­ellátást. - Bartuc - Mindennapi banalitás fenyővel és lábcédulával Róza néni beteg volt és idős. Úgy nyolcvan­­valahány. Amikor a hetvenediket taposta, ak­kor gondolt először arra, talán spórolni kellene a saját temetésre. De akkor még nem gondolta komolyan, csak később. Mert amikor a szom­szédasszony hirtelen meghalt, a családja fű­­höz-fához szaladgált pénzért. Röstelkedtek is nagyon, s hónapokig nyögték a nagy adóssá­got. Hogy is­ne, hiszen a szomszédék összes ha­vi bevétele a temetés felére sem futotta. Róza néni egyszer már összekuporgatott egy temetésre valót, aztán mégis odaadta a gyer­mekeinek. Ha rosszindulatú lett volna, azt is mondhatta volna, hogy megfejték, kicsikarták tőle. De akkor úgy gondolta, él még ő eleget, majd újra összegyűjti a pénzt, így legalább se­gített a gyerekeknek. Újra nekiveselkedett, és a 17 640 forintos nyugdíjából szorgosan rakos­gatta a pénzecskéjét a bankba. S amikor már egészen nyugodt volt, hiszen összejött a pénz a temetésre, akkor eldöntötte, hogy ezek után lel­­kiismeret-furdalás nélkül meghalhat. Még a sírhelyet is kiváltotta életében, ő nem dönti nyomorba munkásember fiát. Eljött az ideje, hogy elmenjen. Kórházba került. Azt kívánta, adja fel neki a pap az utolsó ke­netét. A fia szaladt az egyik helyről a másikra, s noha Róza néni tisztességesen fizette az egy­házadót, T. atya nem jött ki hozzá. Nem ért rá meg nem hozzá tartozott a dolog. A haldokló asszony fia a nyakába vette a várost, és mivel Róza néni bölcs ember volt és még egy helyen fizetett egyházi adót, papot is talált. Csak egy kissé későn. Róza néni a lelkipásztorra várva hasztalan halasztgatta a halált, mire a pap megérkezett, ő már eltávozott. Nyilván azzal a boldog tudattal, hogy senkinek sem okoz pénz­gondokat. Róza nénit kétezerért felöltöztették. A gyer­mekeinek már ott, a kórházban megmondták, melyik a legmegbízhatóbb temetkezési cég. A fia csak tompán bólogatott, amikor a kopor­sók képeit mutogatták neki, csak arra figyelt fel, hogy negyvenezer. Arra nem futja, vélte halkan. Elébe lendítettek egy olcsóbbat. Har­minc körülit. Meg is volt a véleménye róla a temetkezési vállalkozónak. Merthogy akármibe temeti az anyját. Látszott rajta. A gyászoló fiú csak bólo­gatott. Szemfedő 8 ezer. Koporsóbélelés 2900 és még valami 2500. A számlán később e szám mellett az állt: keretaláásás,fedlaplevétel. Szó­val valami. Kereszt, sötét, 2500 forint, vászon­párna (nem selyem) 300, lábcédula 100, kopor­sózár 200. (Koporsózár kétszáz - ugyan mi le­het ez, tűnődött el a munkásember, de fizetett. Ezen már ne múljon). A következő tétel: Fenyő: 1200. Állítólag a fenyőágak azért kellenek, hogy befedjék vele a koporsót, akkor nem ko­pog a fedelén a rádobott föld. Azután 1100 forintért a koporsóba helyez­­ték az édesanyát, 1800 volt a gyászkocsi a sírig, plusz halottszállítás helyben 1000 forint. Négy­ezer forint járt még a „ temetésben közreműkö­dők" -nek, nem egész ezer a sírásás és hanto­­lás, 300 forint a lakkozás (már nem is kérdezi senki, hogy ez mi lehet), a koporsó felirata 800, a bélelési díj egyezer, a vésés 1200. A „ temetés levezetése” ezer forint. A virágra, koszorúra nem kell sajnálni a pénzt, négyezer, ötezer. Az ásó­legényeknek külön kellett fizetni, és a pap­nak ötezret. Valahol száznál a gyászoló fiú már nem szá­molt tovább, örült, hogy csak egyhavi bérével kellett megtoldania Róza néni hagyatékát. Sze­rény, de szép temetés volt, olyan, amilyent Ró­za néni megérdemelt és amilyet megálmodott magának, miközben pénzecskéjét kuporgatta a saját temetésére. gg

Next