Napló, 1998. február ( 54. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-02 / 27. szám

MA Hol vegyünk gyógyszereket? A törvénytervezet nem mondja ki, hogy gyógy­szer kizárólag a gyógy­szertárban árusítható, így fennáll annak a veszélye, hogy az élelmiszerboltban vagy bármilyen üzletben ott lesz a polcokon a recept nélkül kapható készítmé­nyek sora. Anélkül a szak­ember nélkül, aki a kocká­zatokra is figyelmeztetné a vásárlókat. 5. oldal Megizzaszthat mindenkit A kérdőjelekkel együtt a kitöltendő rubrikák száma is szaporodott idén az adó­bevallásban. 5. oldal Odalett Kovács úr tisztessége Kovács urat tolvajnak néz­ték. Ha az ügyét egy kis jóhiszeműséggel, megér­téssel és nem utolsósor­ban emberséggel kezelték volna, akkor ma nyugodt ember lenne. 5. oldal Dallá válik lelkében a világ Négy évtized óvónői szol­gálat után Veszprém lakói­nak tisztes hányada nevel­kedhetett Marika keze alatt, sok helyen a szülőket és a gyermekeket is, sőt talán az unokákat is ő taní­totta elsőként a vers, az ének, a játék szeretetére. 9. oldal LIV. évfolyam, 27. szám__________________VESZPRÉM MEGYE NAPILAPJA_______________________1998. február 2., HÉTFŐ Gyorsuló utazások Autópálya épülne Veszprém-Szabadbattyán között kétezer után A kormány tavaly megho­zott határozata értelmében 2007-ig az országban több száz kilométer hosszúságú gyorsfor­galmi autópálya épül, s ezek a tervek részben Veszprém me­gyét is érintik. Az 1994-ben készült fejlesz­tési tervhez képest az M1-es autópálya teljes hosszában el­készült, az M5-ös folyamatosan épül, az M3-as már elérte Hat­vant, és a tavaly körvonalazott fejlesztési tervek értelmében az 5-ös és a 3-as autópálya tíz esztendő alatt eljut az ország­határig. A tavaly közzétett tíz­éves fejlesztési program értel­mében a 3-as és 7-es út építése a korábbi kormánydöntésben szereplő határidőkhöz képest meggyorsul. Kétezerig a gyorsforgalmi hálózat bővítése megyénket nem érinti. Viszont ezt követő­en várható, hogy Veszprém megyében is lesznek fejleszté­sek. (Határtól határig pár óra alatt címmel további részletek a 3. oldalon.) A 71-es út Balatonfűzfő és Balatonakarattya közötti szakaszát, amely nyáron rendkívül zsúfolt, egy keletebbre fekvő párhuzamos útvonallal tehermentesítenék Fotó: Gáspár Nem kell a húskommandó Megyénkben nem hoztak lét­re húskommandót, és a ható­ságnak nincs is tudomása zug­vágóhidak működtetéséről - tudtuk meg dr. Botor Attilától, a megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás igazgató főállatorvosától. A zugvágás inkább a barom­finál fordul elő. Legutóbb de­cemberben Balatonfűzfőn het­venezer forintnyi minőségvé­delmi bírsággal sújtották azt az embert, aki egy Vas megyé­ben engedély nélkül működő baromfivágóhídról származó árut próbált értékesíteni. A húst is elkobozták. Sertés- és marhavágással ugyanakkor több településen is foglalkoznak a vidékünkön hi­vatalosan. (Folytatás a 3. olda­lon, Nálunk nincsen zugvágó­­híd címmel.) A nagy lehetőség kimaradt zombaton délután Lemgóban eldőlt, hogy a hazaiak elsőként, a Fotex KCV másodikként jutott­urópa legjobb nyolc kézilabdacsapata közé. Felvételünkön a legjobb veszprémi játékos, Mezei Kchárd növeli a vendéggólok számát. (Tudósításunk a 11-es oldalon olvasható.) Egy trükkel kevesebb lett A visszaélések kiszűrése érde­kében, illetve a munkát kere­sők védelmében március 1- jétől jelentősen megszigorít­ják a magán-munkaközvetí­tők tevékenységének szabá­lyait. A már meglévő közvetítők­nek márciustól számítva fél évet adnak az újrabejelentkezésre és az új feltételek teljesítésére. A nyilvántartás a munkaügyi minisztériumtól a megyei mun­kaügyi központokhoz kerül, ami hozzáférhetőbbé teszi a cégek ellenőrzését - tudtuk meg a Veszprém Megyei Munkaügyi Központban. Az új rendelet életbelépésétől kezdve várha­tóan megritkulnak az üzenet­rögzítős, válaszborítékos ma­gán-munkaközvetítők, amelyek az elmúlt hét-nyolc évben az ötletek valóságos tárházát zúdí­tották ránk. (További részletek a 3. oldalon, Homoklapátolás a sivatagban címmel.) 881321-872 Horn szerint nincs ellenzéki alternatíva Várakozással kísért beszédet mondott a miniszterelnök az MSZP frakciójának és választmányának kibővített budapesti ülésén tegnap. Itt elismerte, hogy a kormány sikere a koalíció közös eredménye, ugyanakkor - kevéssé eredményes munká­juk miatt - bírálta a kabinet liberális minisztereit. Az ország felemelkedésében nincs alternatívája a szocialista politikának - jelentette ki Horn Gyula. Szerinte az ellenzék nem képes a kormányzásra, mivel nincs programja és szakemberei sincsenek. Az MSZP velük el­lentétben nem igazán kíván a múlttal foglalkozni, nem látja értelmét a felelősségrevonásnak annak ellenére, hogy 1990 és '94 között 5-700 milliárd forin­tos állami vagyon porladt szét és 5-7 milliárddal több kárpótlási jegyet adtak ki, mint amire konkrét határozat volt. (A továb­biak a 2. oldalon Kormányfői kritika a koalícióról címmel.) Világos célokat Orbán Viktor a sikeres gazdaságpolitikáról A személyi és vagyonbizton­ság erősítését, a korrupció mér­séklését, a feketegazdaság ará­nyának csökkentését, valamint a jogalkotás minőségének javítá­sát és a kiszámíthatóságot sorol­ta Orbán Viktor a következő kormány sikeres gazdaságpoli­tikájának feltételei közé a Fi­desz gazdasági konferenciáján. A Fidesz elnöke évi 7 százalé­kos gazdasági növekedést tart szükségesnek az Európai Unió­hoz való felzárkózáshoz. El­mondta: az új kormánynak vilá­gos célokat kell kijelölnie a tár­sadalompolitikában és teljesíte­nie is kell azokat. Bírálta a jelenlegi kormányt a nagy va­gyoni különbségek kialakulása miatt. Ugyanitt Latorcai János az infrastruktúra fejlesztését ál­lította a Fidesz gazdasági straté­giájának középpontjába. (MTI) Titokzatos nyomozás Bócz Endre fővárosi főügyész megerősítette, hogy a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal eljárást indított, amelynek kere­tében házkutatást tartottak a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályán, a kábítószerrészleg hivatali helyiségeiben. Túri András, a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal illetékese elzárkózott a tájékoz­tatástól az ügyben. Kuncze Gábor a vizsgálat le­zárása előtt nem kíván véle­ményt nyilvánítani az ügyről. Közölte: kéri az Ügyészségi Nyomozó Hivatalt, hogy amint lehetséges tájékoztassák a köz­véleményt a fejleményekről. A Fővárosi Ügyészségi Nyo­mozó Hivatal és a Belügymi­nisztérium Rendvédelmi Szer­vek valóban végrehajtottak egy közös akciót a Budapesti Rend­őr-főkapitányság szervezett bű­nözés elleni osztályán - tájé­koztatott Gergelics Zsóka, a BRFK sajtófőnöke. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal azonban elrendelte az egész ügy titkosítását, így ha arról bárki érdemleges információt szol­gáltat, az titoksértést követ el, ami a nyilatkozó személyre néz­ve újabb eljárást von maga után - mondta el. (MTI) P­annon Lapok Társasága sí február 7-től r| j 40 napon át j­ |j 15000 Ft értékű H nyeremény-betétkönyvhöz jut I egy-egy hűséges előfizetőnk A sorsoláson mindazok részt vesznek, akik folyamatos­ab k előfizetői a Naplónak, s lapunkat február, március és április 1­1 hónapra is megrendelték. A sorsolás közjegyző jelenlétében y) I történik. . § I A nyertesek nevét / \^ _ . H l naponta követesszük / O} lapunkban. /

Next