Napló, 1998. október (Veszprém, 54. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-10 / 238. szám

4 NAPLÓ Örömmel várt változások A tiszta tulajdonviszonyok megteremtésének érdekében a háziorvosi praxisok teljes privatizációját tervezi a kor­mány. Az elképzeléseket nem­rég egy budapesti fórumon is­mertette Gógl Árpád egészség­ügyi miniszter.­ ­ A változások indokaként a miniszter azt hangsúlyozta, hogy mindig a rendezett rend­szerek energiaigénye a legki­sebb, és ezzel a fórum résztve­vői is egyetértettek - mondta dr. Cselényi Gabriella veszprémi gyermek-háziorvos, aki maga is ott volt az orvosegyetemen megrendezett találkozón. - A terv különösen azért szimpati­kus, mert a tulajdonviszonyok helyretétele mellé egyszemé­lyes felelősséget rendel, vala­mint az anyagi és erkölcsi felté­telek biztosítását ígéri. Ahol a rendelők átadását térítéshez kö­tik az önkormányzatok, lehe­tőség lesz befektetési kölcsön igénybevételére, ami óriási do­log, mert az orvos „feje”, vagyis szakmai tudása és gyakorlata végre hitelképessé válik, megfe­lelő fedezetet és garanciát jelent majd a pénzintézeteknél. Az el­látási kötelezettség nem sérül ezáltal, hiszen az orvosnak, aki tanult, felesküdött a gyógyítás­ra, családot alapított és eladóso­dott, nyilván az az érdeke, hogy mielőbb gyökeret eresszen, be­fogadja a közösség. A részletek szerződésekben szabályozha­tók, a szakmai kontrollra pedig ott az ÁNTSZ és a kamara. Hasonlóan gondolkodik dr. Mántó István is, aki felnőtt-csa­ládorvosként dolgozik Veszp­rémben, s aki a Háziorvosok Egyesületének képviseletében már három éve ezt az álláspon­tot hangoztatta az önkormány­zattal folytatott tárgyalások so­rán. Talán épp az akkor szerzett tapasztalatai és a teljes privati­záció során várható érdeksérel­mek miatt vannak aggályai. A tárca elképzeléseit nagyon jó­nak tartja, de a megvalósulás a helyi hozzáállás függvénye. - sbe- Dr. Cselényi Gabriella veszprémi gyermek-háziorvos is egyetért a tervezett változtatásokkal Fotó: Áfrány KÖRKÉP 1998. október 10., SZOMBAT n A Precision Controls egy kis nemzetközi cégcsoport magyarországi tagja. Veszprémben megnyílt új II üzemünkben ipari pneumatikában használatos mágneses szelepeket, mágnes­tekercseket, mechanikus szelepeket és elektronikus részegységeket fogunk gyártani. Üzemünk kulcspozícióiba olyan munkatársakat keresünk, akik­­ szeretik az új feladatokat - hosszabb időre terveznek - szívesen működnének együtt az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban és Svájcban található testvérvállalatainkkal. Keresünk: RECEPCIÓS MUNKATÁRSNŐT Feladatkör: vendégfogadás, telefonközpont kezelése, ki- és bejövő levelezés intézése. Követelmény: nagyon jó német- és angolnyelv-tudás, azonnali belépéssel RAKTÁROS ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI MUNKATÁRSAT Feladatkör: idegenáru-ellenőrzés, beérkező áruk számítógépes nyilvántartása, komissiózás, az áruszállítás bizonylatolása és lebonyolítása Követelmény: Nagyon jó németnyelv-ismeret, B típusú jogosítvány és targoncavezetői engedély, számítógépes ismeretek, szakmai tapasztalat. Azonnali belépéssel. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el pályázatát (önéletrajz, bizonyítványmásolatok, igazolványkép a munkakör 2 megjelölésével az alábbi címre:­­ Precision Controls Bt., Größler Eberhard, V 8200 Veszprém, Lóczy u. 7/A ) Telefon: 88/442-111, fax: 88/442-115 Függetlenként Várpalotáért Tóth Kálmán, aki független je­löltként, az FKGP és a KDNP támogatásával indul az októ­ber 18-i választásokon a vár­palotai polgármesteri székért, csütörtökön ismertette a saj­tóval programját. A várpalotai születésű Tóth Kálmán — aki negyven évig a város gazdálkodásáért, fejlesz­téséért dolgozott, utolsó beosz­tásában az önkormányzati köz­üzemi vállalat főmérnökeként, majd igazgatójaként­­ elmond­ta, számára a polgármester-je­löltség lelkiismereti kérdés. Úgy látja - a japán hiteltámogatással megvalósult környezetvédelmi rehabilitációs program kommu­nális beruházásai mellett­, a vá­ros lényegében nem fejlődött. A jelölt szerint kemény gaz­dasági, szervezői, városfejlesz­tési munkával, szakemberekkel, szakértői csoportokkal, érdem­ben működő, a város érdekében ,jó döntéseket hozó” képvise­lő-testülettel lehet szolgálni a várost. Tóth Kálmán kihangsú­lyozta, a város jó gazdálkodása nem minden, de alapvető és döntően meghatározhatja Vár­palota életét és fejlődését. Sze­retné mindezt pártoktól füg­getlenül, a „politikai villongá­sokat” megakadályozva, vala­mennyi várpalotai lakó boldo­gulásáért tenni. (új) ígérgetők aranykora Ha akarnánk, manapság a csillagot is le­hoznák nekünk az égről egyesek, legalábbis az ígéretek szintjén. Ezek a hetek-az önkor­mányzati választási kampány finisében - a hihetetlen nagyotmondások jegyében tel­nek. Mintha a politikai karrierre kacsinga­tók tanácsadói egyetlen módszert ismerné­nek: ígérj minél nagyobbat, lehetőleg a leg­egyszerűbb megfogalmazásban, és tjed a pá­lya. Nem kell vizsgálni a rendelkezésre álló anyagi lehetősé­geket, a megvalósítás módozatait, az esetleges tárgyi, illetve személyi akadályokat, pláne az előző testületek által megho­zott, még érvényben lévő döntéseket. Kritika érte például az elmúlt évek építkezéseit? Nosza, ígérjük meg, hogy mi majd lebontatjuk. Képtelenek voltak a település központjában uralkodó káoszt felszámolni? Mi egy­két hónap alatt rendet vágunk. Nem vált be a bevezetett parko­lási rendszer? Azonnal átalakítjuk vagy megszüntetjük. Tulaj­donképpen az sem számít, hogy magunk is részesei voltunk az előző időszak döntéseinek. Hiszen ha valaki, akkor mi tanul­hattunk belőle, és ezután majd egészen másképp csináljuk. Pénz,paripa, fegyver- ez kell a választóknak, de a képvise­lőségre pályázóknak is. Ne legyenek illúzióink: az a dolognak csak egyik oldala, hogy a jelöltek plakátjaikon, szórólapjai­kon mélyen a szemünkbe nézve kifejtik, mennyi mindent akar­nak értünk, a közért, a településünkért tenni. Mi pedig gondol­juk hozzá, hogy vajon ők mit akarnak a hatalmi pozícióba ke­rülve elérni. Ha a kettő nagyjából kiegyenlíti a képzeletbeli mérleg nyelvét, még mindig jól járunk. Ám ez igazából majd utólag fog kiderülni, amire persze nem is kell olyan sokáig várni. Mert néhány hónap múlva már nyugodtan bevallható, hogy nem ezt gondoltuk, és a helyzet sokkal rosszabb a remélt­nél, így igazából nincs mit tenni, mint az ígéretek kisebb-na­­gyobb részét feladni, előre magyarázgatni az eredmények vár­ható elmaradását vagy egyszerűen hagyni feledésbe veszni. Ígéretekkel tehát tele van a padlás, nehéz a sok közül vá­lasztani. Aki józanul gondolkodik, számot vet a körülmények­kel és az ezekből adódó lehetőségekkel. Ritka az olyan, de időnként azért előfordul, hogy mégis sikerül a csillagokat le­hozni. Ez most akár velünk is megtörténhet. Bartók Péter Négy jelölt, több száz kérdés Zsúfolásig megtelt a zirci mű­velődési ház azokkal a polgá­rokkal, akik találkozni kíván­tak a város polgármesterje­löltjeivel. A minapi lakossági fórumon Zirc városának négy polgármes­terjelöltje csaknem három óra hosszan át válaszolt a rájuk zúduló kérdések özönére. Ami a jövőt illeti, a jelöltek elképze­lései eltérőek ugyan, de számos ponton érintkeznének, vala­mennyien a város fejlődéséért, az élet jobb minőségéért, új munkahelyek megteremtéséért szállnak síkra. Holl András, aki az MSZP jelöltjeként indul, elsősorban az önkormányzat munkájának nyilvánosságát kívánja bővíte­ni, bevonva ebbe a munkába mindazokat, akiknek szívügye a város élete és gazdálkodása. Horváth László az SZDSZ je­löltjeként átlátható viszonyokat teremtene az önkormányzatnál, hangoztatta, véleménye szerint a változásokra szükség van, ám ez nem jelent visszafordulást. Dr. Varga Tibor eddigi polgár­­mester, független jelölt a többi között a vállalkozások fejleszté­sében látja a jövőt és folytatni kívánja azt a folyamatot, ami az elmúlt esztendőkben megindult. Varga Zoltán gazdajegyző, kép­viselő a Fidesz - MPP, az FKGP, a KDNP és a Nemzetisé­gi Fórum jelöltjeként méretteti meg magát, tervei között szere­pel a többi között a település to­vábbfejlesztése, a közbiztonság javítása és a hagyományápolás. gg Tempus-nap Veszprémben A Tempus Közalapítvány az általa koordinált oktatási együttműködési programok­ról tart tájékoztatót október 13-án Veszprémben. Az országos információs kampányt első ízben tavaly ren­dezte meg a Tempus Közalapít­vány. A tájékoztató napok ke­retében az idén Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Veszprémben és Sze­geden a felsőoktatási Tempus és Ceepus programokról, valamint a Socrates összes alprogramjá­­ról hangzanak el előadások. A rendezvényre felkérték a régió egy-egy nyertes Comenius, il­letve Lingua pályázatának koor­dinátorát, hogy a projektek elő­készítésének és összeállításának folyamatáról és gyakorlati tud­nivalóiról tájékoztassa a pályáz­ni szándékozókat. Veszprémben október 13-án, kedden rendezik meg a regio­nális tájékoztatónapot a Veako székházában (Vár u. 37.). A ren­dezvényre minden érdeklődőt várnak. Információt a 88/422- 022/4139-es telefonon kap­hatnak. B. E. Kertbarátok őszi programja Gazdag programmal várja tagjait és az érdeklődőket a vörösberényi Fábián József kertbarát kör az idén ősszel is. Október 19-én a távol-keleti növényvilágról hallhat majd a közönség, novemberben az új bor kezelése, a háziállatok leg­gyakoribb betegségei kerülnek napirendre. A hónap végén megszervezik a hagyományos Katalin-bált. A decemberi ter­vek között az újonnan megvá­lasztott városi képviselőket és a polgármestert várják klubjukba. Szükség van agrárkamarára Az agrárágazat jövő évi pénz­ügyi szabályozórendszerével kapcsolatban Ebele Ferenc, a Veszprém Megyei Agrárka­mara elnöke kifejtette szer­dán a kamara elnökségi ülé­sén, hogy szét kell választasa a szociális és a piacgazdasági részt a mezőgazdaságban. A testületnek a kamara elnö­ke elmondta, hogy több mint 160 milliárd forintot szándékoz­nak jövőre a mezőgazdasági ter­melők támogatására fordítani. A támogatásnál elsősorban a kis­üzemeket, a húsz hektárnál ke­vesebb területen gazdálkodókat kívánják preferálni. A téma vi­tájánál volt, aki politikai szán­dékot sejtett abban, hogy a kis­üzemeket erőteljesebben támo­gatja a kormány. Ezzel szemben akadt, aki helyeselte a kicsik na­gyobb arányú segítését. Dr. Mészáros Gyula, a kama­ra titkára ismertette a gazdasági kamarák státusával kapcsolatos képviselői előterjesztéseket és a kamarai gazdajegyzők helyze­tével összefüggő kezdeménye­zéseket. Köztudomású, hogy éppen a földművelésügyi tárca minisztere indítványozta a köte­lező kamarai tagság eltörlését. A parlament előtt egy javaslat áttekintése áll, amely szerint a kistermelőknek nem lenne köte­lező az agrárkamarai tagság. Ez­zel pedig a Veszprém Megyei Agrárkamra tagjainak mintegy harmadát veszítené el. Ha a gaz­dajegyzői hálózat a földműve­lésügyi hivatalok hatáskörébe kerül, akkor is meg kell tartani­uk a vidéki irodáikat és a hatósá­gi szerepek helyett át kell térni a szolgáltató jellegű kamarára. A vitában legtöbben annak a véle­ményüknek adtak hangot, hogy meg kell őriznie az agrárkama­rának azokat a feladatokat, ame­lyeket hosszú idő alatt sikerült kiharcolniuk. V. I.

Next