Napló, 1999. október (Veszprém, 55. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-11 / 237. szám

1999. október 11., HÉTFŐ Sokan köszönhetik életüket az ismeretlen véradóknak Önkéntes véradói hálóza­tunkra európai viszonylat­ban is büszkék lehetünk, ám a kórházak vérellátásának mai rendszere sürgősen korsze­rűsítésre szorul. A modern el­látórendszer megszervezése nemcsak bölcs előrelátást, ha­nem sok pénzt is igényel. Minden korszerű államban írott-íratlan szabályok szerint és szigorú biztonsági feltéte­lekhez építik ki a megbízható vérellátó rendszert, amelynek katasztrófahelyzetekben is ele­gendő vértartalékkal kell ren­delkeznie. Az utóbbi hetek pusztító földrengéssorozatai­nak szomorú tényei is igazol­ják: a vér életmentő anyag és semmi mással nem pótolható, bármikor és bárkinek szüksége lehet rá. A megfelelő mennyiségben és összetételben rendelkezésre álló vér az ellátórendszer ré­vén biztosítható, de annak a működtetése felettébb bonyo­lult feladat. Mindig figyelem­be kell venni, hogy csak egész­séges vért kaphat a rászoruló, illetve adott esetben csupán egy-egy elemét. Az Európai Unió - amelynek reméljük, ha­zánk is rövidesen tagja lesz - e tekintetben tovább szigorított követelményeket támaszt a tag­országokkal szemben. A hazai vérellátó rendszer korszerűsí­tése már csak emiatt sem várat­hatott magára, s az év elején, közel hatmilliárd forintos költ­ség-előirányzattal meg is kez­dődött. Dr. Mikola István főigazga­tó, az Országos Vérellátó Szol­gálat vezetője szerint minden a jóváhagyott program szerint halad. A cél az, hogy úgy le­gyen a korábbinál szervezet­tebb és megbízhatóbb a vérellá­tó szolgálat, hogy közben meg­őrizzük Európa-szerte irigyelt önkéntes véradó mozgalmun­kat, amelyen 200-250 ezer ön­zetlen és segítőkész polgárunk­ra számíthat a szolgálat a hét­köznapokon, s még több segíte­ni akaróra veszélyhelyzetben. Mikola István azt is elmondta: a költségvetésből igényelt és el­várható források mellett nem­zetközi pályázatokon való rész­vétellel és banki hitelek felhasz­nálásával érik el, hogy a kor­szerűsített vérellátás minden­ben megfeleljen a jövő század követelményeinek, azoknak a minőségi előírásoknak, amiket a vérfeldolgozással szemben tá­masztanak. Napjainkban ugyanis már sokféle elemére bontva, „feldol­gozva” használják fel a vért gyógyításra, és a vérből gyógy­szerek is készülnek. A vér tisz­taságáért mindent elkövetnek, ennek érdekében a rendszerben megfelelő eljárásokat, gépeket, berendezéseket alkalmaznak. Ezeknek a beszerzése és mű­ködtetése sok pénzt igényel. Vi­szont a betegek díjmentesen jut­nak a vérkészítményekhez, azo­kért csak a kórházak fizetnek a biztosítónak, ők is lényegesen kevesebbet, mint az EU orszá­gaiban szokás. A főigazgató megerősítette, hogy nálunk a jö­vőben sem jöhet szóba a véradás térítéses változata, ami több or­szágban mindennapos gyakor­lat. Ezzel a megoldással ugyan­is nehezebben lenne kiszűrhető a fertőzések veszélye, mivel a pénzért vért adók többnyire a legszegényebb rétegek világá­ból kerülnek ki, akiknek a meg­élhetésük függ a véradásból származó jövedelemtől. Maris János FÓKUSZ Kilencven év kilenc titka Várpalota Városért kitüntetést adományoztak Csiky Iván díszpolgárnak Pontosan erre szokás monda­ni, hogy lóg az eső lába, szóval olyan borús, szürke idő volt az elmúlt szombaton. Befejeztük a beszélgetést, javasoltam, a vas­tagabbik kabátját vegye fel. Focimeccsre indultunk, a Bá­nyász-pályára. Útközben meg­jegyezte, dolgozószobájában ott a sok kézirat, dokumentum, fo­tó, de már fárasztja a rendezke­­dés, pakolás. Talán ha valaki se­gítene... A focipálya kapujában előre paroláztak neki, szólt ez a korának is, de a Várpalotai Bá­nyász Sportkör örökös tisztelet­beli elnökének is. A kilencven­­esztendős Csiky Iván, Palota díszpolgára október 8-án, a Vár­palotai napok '99 megnyitóján vehette át az önkormányzat kép­­viselő-testülete által adomá­nyozott Várpalota városért ki­tüntetést. Csiky Iván élete nyitott könyv, kilencven esztendejéből hetvenhármat Palotán töltött. Sorsa a város huszadik századi története. Sportszervezői tevé­kenysége ugyanúgy közismert, miként a lengyel emigránsok se­gítése, a körmöcbányai (krem­­nicai) testvérvárosi kapcsolat megteremtésében vállalt szere­pe, s a hosszú közéleti lajstrom­ban megemlítendő az utazók klubjának megszervezése vagy a helytörténetírás. Iván bácsi most eddig még el nem mondott titkait mesélte. 1. A szülői ház. „Erdélyben, Hunyad megyében születtem 1909. december 18-án egy Fel­­pestes nevű kis faluban. Szép gyerekkorom volt. Rajtunk kí­vül csak egy magyar család élt a környéken, Brádyék, öt gyere­kükkel, korban hozzám illőn ők voltak a játszótársaim. Apám jegyzőként kilenc színtiszta ro­mán falut látott el. Anyámat Gi­zellának hívták, a háztartást ve­zette, s két bátyámmal együtt bennünket nevelt. Magas, ked­ves, szép arcú asszony, végig vele voltam, itt halt meg Várpa­lotán.” 2. Az iskola. „A szülőfalum­ban nem működött iskola. Apám és Brády földbirtokos fo­gadtak egy nyugdíjas tanítót, tő­le ismertük meg a betűvetést.” 3. A menekülés. „Hétéves le­hettem, már dúlt a nagy háború, nem lehetett maradásunk Hu­­nyadban. A front a falunk köze­lében húzódott. Akkor úgy kép­zeltük, csak ideiglenesen jö­vünk át Magyarországra. Mi előbb indultunk, de apám kije­lentette, addig marad, amíg az ellenség a falu határát el nem éri. Táviratban jeleztük a mai szlovák Komá­romban élő rokonainknak, hogy anyámmal és nagyanyám­mal hárman ér­kezünk. Majd valamikor...” 4. A szere­lem. „Sümegen jártam a főreál­ba. Volt egy polgári leányis­kola is, nagyon szép lányokkal. A nevekre még emlékszem, egy káptalanfai leányra, Stréber Lujzára és a ne­­meshanyi Fel­kei Juliskára. Molnár lánya volt Juliska, gyö­nyörű, szőke hajú. Meghívtak a lányiskolái farsangba is, ott tán­coltam Lujzával és Juliskával. 5. A sportkör. „Először még úgy hívták az egyesületet, hogy Várpalotai TE. Csak labdarú­gás volt. A bányász fiatalok, az Unió Tornaegylet csak alakul­gatott, aztán huszonhétben hi­vatalosan is megalakult. Kijár­tam az edzésekre, nem mint iga­zolt játékos, de néha azért beáll­tam, edzőmeccsen még gólt is rúgtam.” G. Székely Mária. „Felesé­gem is Erdélyből származik, a családjával a negyvenes évek elején érkeztek. Véletlenül is­merkedtünk meg, már itt, Palo­tán, a bányánál. Hozzánk osztot­ták be, irodai munkára, az érté­kesítési osztályra. Beszélget­tünk, sétálgattunk. Cukrászdába nem jártunk, mert nem volt Pa­lotán cukrászda. A háborút, a bombázásokat együtt vészeltük át a bánya mélyén, az óvóhelye­ken. Negyvenöt júniusában há­zasodtunk.” 7. A politika. „Igyekeztem mindig távol tartani magam a politikától. Gyerekként, otthon Erdélyben persze szembesültem a politikával, magyarok és ro­mánok közötti ellentéttel, hal­lottam mindenfélét. Aztán Palo­tán úgy alakult, nem érdekelt a politika. A szociális kérdésekre figyeltem, ez is a gyerekkorból származik: egyszerűen, szeré­nyen éltünk.” 8. Örömök és csalódások. „Én tényleg boldog ember lehe­tek, mert hiába töröm az agyam, nagy csalódásról nem tudok ma­gának mesélni. Az örömöket a sport hozta, amikor a labdarú­­gócsapat mindig egy-egy osz­tállyal magasabb bajnokságban szerepelhetett. Talán megen­gedhető nekem, ha azt mon­dom, számomra öröm volt az er­délyi és felvidéki területek visz­­szacsatolása is.” 9. A Várpalota Városért ki­tüntetés. „Soha nem dicseked­tem a munkámmal. Én is érez­tem, mennyit ér, de ezt a város is érzi. Szívesen tettem. Nincs a világnak az a városa, se Lon­don, se Párizs, de egy se más, amiért én a Várpalotát itthagy­nám. Én megéltem a város pusz­tulását és újjáépülését. Renge­teg barátom is van, de én min­den palotai embert szeretek. Amit megkaphattam, mindent megkaptam Várpalotától.” Ármás János Csiky Iván úgy érzi, mindent megkapott Vár­palotától, amit lehetett Fotó: Áfrány Véget kell vetni az önpusztításnak! Mindinkább terjed hazánkban is az önpusztító szokás, a dro­gok fogyasztása. Az eddig megtett ellenintézkedések csekély ha­tásúak, s éppen a legveszélyeztetettebb korosztály, a fiatalok védtelensége nyilvánvaló. Ezen a helyzeten kíván a kormány változtatni a nemzeti drogstratégia kidolgozásával és végre­hajtásával. A kábítószerek terjedése fő­ként a fiatalok egészségét, jövő­jét veszélyezteti. Természetes tehát, hogy a vele szembeni, ha­talmas anyagi ráfordítást igény­lő kormányszintű fellépés csak az Ifjúsági és Sportminisztéri­um és az egészségügyi tárca összehangolt munkája révén le­het eredményes. A minisztériu­mok munkája révén lassan ösz­­szeálló nemzeti drogstratégia egyik részegységének már elké­szült első változatáról dr. Bácsi Ernőt, az Egészségügyi Minisz­térium miniszteri kabinetjének helyettes vezetőjét kérdeztük. - A kábítószer-fogyasztás megelőzésének gyakorlati lehe­tőségeit a társadalmi élet feltéte­lei, az oktatás, a nevelés, a tö­megkommunikáció és egyéb té­nyezők határozzák meg. Ezek­től függ, hogy hányan, milyen körből keresik a pótszerekben a boldogságukat. A megelőzés módszereinek kidolgozása és feltételeinek megteremtése az ISM feladata, az egészségfej­lesztésnek a fiziológián (élet­tan) és a népegészségügy isme­retanyagán alapuló elveit és módszertanát, stratégiáját azon­ban az egészségügyi szakembe­rek dolgozzák ki és teszik köz­kinccsé. A kábítószerügy kulcs­helyzetében lévők­­ korszerű addiktológiai (kábítószer-or­voslástan) kiképzése és tovább­képzése az új szakorvosképzé­si rendelet ez év augusztusi ha­­tálybaléptével magasabb szintre emelkedik. Az oktatásüggyel összefogva a tanárok felkészíté­se az egészségügyi ismeretekkel is elkezdődött a közelmúltban. - Kik azok, akiket ön kulcs­­helyzetben lévőknek nevez? - A pszichiátertől az iskola­orvosig és a háziorvosig, az ápo­ló- és a védőnőtől a népegész­ségügyi és a tisztiorvosi szolgá­lat szakemberéig hosszú a sor. Ők a megelőző és gyógyító had­járat közkatonái, ha már straté­giai tervről van szó. A megelő­zés és egészségfejlesztés felté­tele a mindenkori helyzet tudo­mányos biztonságú felmérése, a tendenciák és a népegészség­ügyi befolyásolási módszer ku­tatása, kifejlesztése. Az Egész­ségügyi Minisztérium egy ala­kulóban lévő egészségfejleszté­si kutatóintézet keretében kí­vánja majd összefogni a kutatá­sokat. A mentálhigiénés prog­ramiroda már ismert és működő egysége ennek. A szükségletfelmérést köve­tően szakszerűen megalapozott, drogfogyasztás-megelőző prog­ramokat szerveznek, amelyeket folyamatosan értékelnek, alakí­tanak. Hasonló igénnyel kezde­ményeznek iskolai és más­­ la­kóhelyi, egyházi és kortárssegí­tő szolgálatok stb. - megelőzési közösségi programokat is, ame­lyek közreműködői többnyire nem az egészségügyi szakem­berek lesznek. A megelőzést és a korai felismerést szolgálják a veszélyeztetettek között végzett szűrővizsgálatok. — Kik a veszélyeztetettek?­­ Elsősorban a hajléktalanok, a lelki krízishelyzetben lévők, a munkanélküliek, s persze a még iskolások. Az egészségügyi drogstratégia másik fő területe a már kialakult szenvedélybeteg­ség gyógyítása. Ennek a fázisai: az akut méregtelenítés, az elvo­nási tünetek kezelése, a kábító­szer-fogyasztás következtében már kifejlődött elmekórtani és belgyógyászati szövődmények kezelése, az absztinencia (ön­megtartóztatás) elérése. Az eh­hez szükséges szakambulanci­ák, a kórházak addiktológiai osztályai, a rehabilitáció intéz­ményei részben már léteznek, de színvonalukat fejleszteni kell, és számuk, kapacitásuk a mindenkori szükségletek szak­szerű felmérése alapján fog mó­dosulni. Fontos feladat a külön­böző jellegzetes állapotok, a különbözőfajta kábítószerek által kiváltott kórformák szak­mai protokolljainak a kidolgo­zása. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy magas szakmai színvona­lon, korszerű eljárásokkal, a mi­nőség-ellenőrzés lehetőségével, költséghatékonyan végezzék a gyógyítást. A diagnosztikai esz­köztár fejlesztése és elérhetősé­gének a biztosítása is alapvető fontosságot nyer a gyógyítás menetének és a kezelés ered­ményének ellenőrzésében. Az egészségügyi stratégia egyik legfontosabb eleme a jól szerve­zett együttműködés más szak­területekkel. A szociális, kultu­rális, oktatási, gazdasági, pénz­ügyi jogi, bűnüldözési és diplo­máciai szféra és az egészségügy tudatos összefogására van szük­ség! A jog és az orvostudomány határterületén különleges prob­lémák merülnek fel. A jogsza­bályok betartása egészségügyi szakmai érdek is. Másrészt az orvosi titok megőrzésének a biz­tonsága és a személyi adatvéde­lem alkotmányos kötelezettség, és feltétele annak, hogy a drog­függő beteg segítségért fordul­hasson az orvosaihoz. Nélkülözhetetlen a rendsze­res kapcsolat azokkal a társadal­mi szervezetekkel, egyházak­kal, amelyek a drogfüggőkhöz és a gyógyultakhoz is közel ke­rülhetnek, s akiket az egészség­ügy netán nem tud megszólítani. Ezek a szervezetek elsősorban tanácsadással, az életprogram gazdagításával, az életcél meg­találásának a segítésével, neve­léssel törekednek a drog elutasí­tására. Mindemellett elenged­hetetlen követelmény és nagy segítség azoknak a nemzetközi kábítószerügyi egyezmények­nek a betartása, amelyekhez Magyarország is csatlakozott. Dr. Ruzsicska Mária Egyre többen menekülnek problémáik elől a drogok keltette bódulatba Illusztráció: mti NAPLÓ 5 Egyre több a lelkibeteg négylábú is Az ember hű társa, a kutya is megszenvedi azokat a bajo­kat, amelyek a gazdi orvosa előtt jól ismertek: a magány-,k­ból fakadó szorongást, a ter­mészetes viselkedéstől eltérő magatartást. Állatorvosi statisztikák sze­rint növekszik a depressziós ku­tyák száma. Természetesen nem a kóbor ebekről van szó, hanem azokról, amelyeket biztonsági vagy más kényszerítő okból a lakásba zárnak. A tünetek: szét­rágott, tönkretett szőnyegek, be­mocskolt heverők. Egy svájci gyógyszergyár az említett sta­tisztika ismeretében elkészítet­te a kutyák kezelésére javasolt gyógyszert. A Clomicalm a tesztelés so­rán jól vizsgázott. A kísérleti ku­tyák hatvanöt százalékánál rö­vid időn belül helyreállt a han­gulati egyensúly. Igaz, egy má­sik csoport már attól is meg­változott, hogy megszűnt a be­zártság, érezhették a gazda kö­zelségét. Mindazonáltal a ku­tyákat sem kímélő társadalmi zavarok továbbra is hatnak, s ép­pen ezért az amerikai pénzügyi körök lapja, a Wall Street Jour­nal cikkírója szép jövőt jósol a depressziócsökkentő állat­­gyógyszernek. „Bármennyibe is fog kerülni, még mindig ol­csóbb, mint az ideges kutyák dü­höngése után rendbe hozatni a lakást.” (mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék