Napló, 2000. október (Veszprém, 56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-16 / 243. szám

2000. október 16., HÉTFŐ Önkormányzati választásokMegőrizték hagyományaikat Kertán és Ősiben tartottak időközi önkorn­ányzati vá­lasztást vasárnap. Mindkét fa­luban augusztus elején oszlat­ta fel önmagát a képviselő-tes­tület, mert a tagok nem tudtak tovább együtt dolgozni. Nagy, hetvenegy százalék fe­­letti érdeklődés és részvétel jel­lemezte a kertai helyhatósági választásokat. Az 551 szavazás­ra jogosult polgár közül 393-an mentek el voksolni. Ők a hét képviselői helyre jelentkezett ti­zennyolc és a polgármesteri szé­kért megmérkőzött négy jelölt között választhattak. Lapzár­tánk idején a szavazatok össze­­számlálása még­ javában tartott, de a legfőbb kérdésben, a pol­gármesterségért zajlott verseny­ben azért lényegesnek mondha­tó eredmény született: az eddigi polgármester, Gaál Sándor fö­lényesen utasította maga mögé ellenlábasait, így tovább folytat­hatja teendőit.­­ Öt polgármesterjelöltre és a kilenctagú képviselő-testület mandátumaira pályázó har­mincegy jelöltre adhatták le teg­nap voksaikat Ősi község szava­zópolgárai. A vasárnapi helyha­tósági választásokon négyen - közöttük a volt polgármester­­ függetlenként, az ötödik jelölt a Munkáspárt támogatásával in­dult a polgármesteri címért. A képviselőségre pályázók közül huszonnyolcan függetlenként, egy személy MSZP-támogatás­­sal, két jelölt a Munkáspárt aján­lásával jegyeztette magát a helyi választási bizottságnál. A helyi választási bizottság­tól kapott nem hivatalos infor­mációk szerint a szavazásra jo­gosultak 50­ százaléka adta le voksát, s Ősi községet 2002 őszéig dr. Bogárdy László, az eddigi polgármester irányítja. ns. - át. A törvényes keretek között zajlott le Ősiben a szavazás Penovác Károly felvétele Még egyszer az eljárásról (Folytatás az 1. oldalról.) A feljelentés alapján a Veszp­rémi Városi Ügyészség felje­lentés-kiegészítést rendelt el, amelynek lefolytatásával a me­gyei főkapitányság vizsgálati osztályát bízta meg. A főkapi­tányság vezetője az ügyben el­fogultságot jelentett be, melyre figyelemmel az országos főka­pitány az eljárás lefolytatására a Fejér Megyei Rendőr-főkapi­tányság vizsgálati osztályát je­lölte ki, ahol szeptember végén nyomozást rendeltek el hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. Ez azt jelenti, hogy a nyomo­zó hatóság adat- és bizonyíték­gyűjtő tevékenységet kezd el az üggyel kapcsolatban. Adott esetben okiratokat vizsgál meg, tanúkat hallgat ki, szakvéle­ményt szerez be annak érdeké­ben, hogy igazolni vagy éppen cáfolni tudja bűncselekmény megtörténtét. Amennyiben a nyomozás alapján a rendelke­zésre álló adatok bűncselek­mény elkövetését támasztják alá, és ezen adatok alapján meg­határozott személy a bűncselek­mény elkövetésével gyanúsítha­tó, úgy a személyt gyanúsított­ként megidézik, és közlik vele a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját. Ez az az eljárá­si cselekmény, ami a nyomozást „megszemélyesíti”, hiszen csak a konkrét gyanúsítás közlését követően beszélhetünk arról, hogy valaki ellen bármilyen bűncselekmény miatt eljárás folyik. A Fejér Megyei Rendőr-fő­kapitányság vasárnapi informá­ciója szerint még egyetlen sze­méllyel sem, így Pálfy Sándor polgármesterrel sem közölték a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját. Hogy lesz-e az ügynek gyanúsítottja, még nem tudni. Cég Rt/ILR. pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) Telefonszám: (88) 329­ 000. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 18,85 19,15 CHF 172,10 176,00 DEM 133,00 134,60 ESP 1,5500 1,6050 GRD 0,7530 0,8000 ITL 0,1337 0,1365 SEK 29,9899 31,0363 USD 301,00 306,50 Érvényes: 2000. október 14. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet www.goldinfo.hu Ima az épülő kálváriánál (Folytatás az 1. oldalról.) A tihanyi stációk elkészülte alkalmából rendezett ünnepség folytatásaként Gyűrű Géza pá­pai prelátus, érseki helynök mondott hála imát a kálvária újjáéledéséért, rámutatva a ke­reszt jelentőségére, megváltó erejére. Majd a bibliai szent he­lyeket idézve kívánta, a tihanyi kálvária is legyen olyan hely, ahová bárki elhozhatja örömét, bánatát, leteheti terheit az Úr keresztje alá, megtérve és meg­bocsátást nyerve Isten kegyel­me által. Felhívta továbbá a fi­gyelmet a keresztény ember feladatára, hogy imádkozzék azoknak a bocsánatnyeréséért is, akik „nem tudták, mit cselek­szenek”, s akiknek döntése nyo­mán a kommunizmus idején a tihanyi kálvária a rombolás mar­talékává vált. A megemlékezés végén Kor­­zenszky Richárd bencés perjel egykori újságcikkeket olvasott fel, amelyek a kálvária sorsát idézik. té KRÓNIKA NAPLÓ 3 Jubiláló kórusát és néptáncegyüttesét ünnepelte Várpalota Telt házas gálaelőadásokon köszöntötte a város a hosszú évek óta díjakkal, szakmai mi­nősítésekkel, hazai és külföldi koncertmeghívásokkal elismert, nyolcvanéves Bányász Kórust és a tinédzserkorba lépő, alapí­tásának tizenötödik születés­napját ünneplő Cserregő gyer­mek- és ifjúsági néptáncegyüt­test a 15. Várpalotai napokon. A nyolcvan esztendő hozott örömöt, sikert, bánatot, veszte­séget, ám az az igazán fontos, hogy a palotai dalosokban él a hit, a dal, a művészet iránti alá­zat, ami összetartja a kórust - emelte ki szombat este a Jó Sze­rencsét Művelődési Központ­ban, a Bányász Kórus ünnepi hangversenyén Leszkovszki Ti­bor polgármester. Palotai dalo­soknak kedves, szép emlékeke­ket, nagy sikereket hozó karna­gyokat, G. Somos Margitot és Zámbó Istvánt köszöntötték az ünnepen, a Bányász Kórust pe­dig az Erdélyből, Székelyudvar­helyről érkező Balázs Ferenc vegyes kar köszöntötte igényes produkciójával. A magyar kórusirodalom leg­szebb alkotásaiból, Esterházy Pál, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Bartók Béla, Balázs Árpád, Ko­dály Zoltán és Szokolay Sándor műveiből válogatták a műsort a karnagyok, a székelyudvarhelyi Orosz-Pál József, illetve a palo­tai Scwarczingerné Köveskuti Zita és a Bányász Kórus vezető­je, Borbás Károly. A Cserregők Székelyföldön gyűjtött nyárádmagyarosi, vala­mint a tizenöt év legszebb és legsikeresebb koreográfiáit fel­idéző rábaközi, kalotaszegi, pa­lóc és somogyi táncokkal, tardo­nai karikázóval léptek színpadra vasárnap délután. A tizenöt éves táncos társaságot méltató kö­szöntőjében Almás János, a Napló újságírója hangsúlyozta, a táncos a beszélt nyelven túl is­mer egy másik nyelvet is, ezzel üzenhet, kommunikálhat, új nyelvvel új világba léphet: meg­őrizve évszázadok népművé­szetének örökségét, képes min­dig újat mondani. A 15. Várpalotai napok zár­szavában a város polgármestere elmondta, hogy ismét sikerült sok-sok ezer helybélinek és több száz külföldi vendégnek három napra örömet szerezni. A mos­tani városünnep - remélhetőleg hosszú távra - hasznos hozadé­­ka viszont az osztrák és olasz kistérségekkel a hétvégén közö­sen kinyilvánított együttműkö­dési szándék lesz. A külföldi vendégkórussal közös éneklés és gyertyagyújtás a kopjafánál Penovác-fotó A dalai láma a bencés Pannonhalmán A dalai láma őszentsége volt a pannonhalmi bencés monos­tor vendége szombaton. Tibet száműzetésben élő val­lási és politikai vezetője néhány napos magyarországi látogatá­sát Budapesten kezdte, csütör­tök este bemutatta új magyar nyelvű könyvét. Pénteken és szombaton délelőtt a Nemzeti Sportcsarnokban találkozott a buddhizmus iránt érdeklődők­kel, illetve a hazai buddhista kö­zösségeknek adta át tanítását. Ott megyénk több buddhista képviselője is jelen volt, amint Pannonhalmán is. A jeles ven­déget dr. Várszegi Aszták fő­apát köszöntötte a főapátság templomában, méltatva azt a fá­radhatatlan küzdelmet, amelyet népe szabadságáért folytat. II. János Pál pápa nemrég arra biz­tatta a bencés apátokat, mondta, hogy kezdeményezzenek párbe­szédet a világvallások vezetői­vel. Kívánta, e párbeszéd egyik állomása lehessen e mostani. A köszöntés után a láma tibeti nyelven a találkozó lelki gyü­mölcseiért imádkozott, a főapát pedig a minden ember szívében lakozó Örökkévalóhoz fordult, hogy szűnjön meg az önzés, és szeretet uralkodjék a földön. A belső béke és a boldogság forrásának mibenlétéről szólott előadásában a dalai láma. Hiba volna, ha az anyagi biztonsággal azonosítanánk a belső békét, mondta, ha a hit, a lelkiek, az örökkévaló értékek nélkül akar­nánk a boldogságot elérni. A ke­reszténység, a mohamedán, a zsidó vallás, a buddhizmus, a hinduizmus is ugyanazokat az alapértékeket, üzeneteket - a szeretetet, a könyörületességet, a mások iránti megértést, az önuralmat - igyekszik közvetí­teni az emberekhez. De nem elég ezeket a tanításokat meg­hallgatni a templomban, hanem azt gyakorolni is kell az életben. Végezetül arra buzdított, hogy hitünkben gazdagodjunk, telje­sedjünk ki. A találkozó végén a bencés közösség tagjai és a ven­dégek kérdezhettek a tibeti val­lási vezetőtől. Joldi A dalai láma arra buzdított, hogy hitünkben gazdagodjunk, tel­jesedjünk ki Áfrány Gábor felvétele Lassan véget ér a nyárias ősz (Folytatás az 1. oldalról.) A hétvégén helyenként ko­csisorok alakultak ki a 71-es ba­latoni úton, s benépesültek brin­­gásokkal a kerékpárutak is. Csak első látásra volt megdöb­bentő, amikor a tóparton fürdő­ruhára vetkőzött, sőt a vízbe me­részkedő embereket láttunk — ők nem a naptárt nézték... A balatonfüredi kempingben nem érződött ezen a hétvégén a nyárias időjárás. Csakúgy, mint egy évvel ezelőtt októberben, közel húszan pihentek a sátor­városban. Talán azért nem jöt­tek vissza szép számmal, mert Nyugat-Európában már igen­csak rossz idő van. Mi sem örülhetünk sokáig ennek a jó időnek, mert mint a meteorológus elmondta, hétfő délutántól már várható a felhő­­södés, estétől pedig csapadékra is számíthatunk, de még így is átlag fölötti lesz a hőmérséklet a hét első napján. Aztán fokozato­san, napról napra lejjebb süllyed a hőmérő higany szála, ismét be­lebújhatunk az átmeneti kabá­tunkba. M. A. Jólesik ebben a melegben a fagylalt Fotó: P. K. Agyonverte haragosát Szombaton kora délután súlyos bűncselekmény tör­tént Balatonalmádiban: egy férfi dühében agyon­verte ismerősét. Mint azt a rendőrségen megtudtuk, az egyik balaton­almádi ház udvarán össze­szólalkozott két férfi. A 40 éves N. R., amikor már nem tudott indulatainak paran­csolni, felkapott egy karót, amellyel olyan súlyosan bán­talmazta 55 éves ismerősét, hogy az a helyszínen életét vesztette. A rendőrök őrizet­be vették a támadót halált okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt. Aznap délután Sümegen bukott egy motoros, akit súlyos sérülé­sekkel az ajkai kórházba vit­tek. Nem sokkal este hat óra előtt, Nagyvázsony és Tótvá­­zsony között egy szabályta­lan előzés miatt két személy­­gépkocsi frontálisan összeüt­között. A mentősök négy sú­lyos és két könnyű sérültet vittek kórházba. Vasárnap déli egy óra után Eplénynél egy kanyarban el­vesztette uralmát a gépkocsi­ja felett a vezető, aki autójá­val egy ház kerítésének, majd a villanyoszlopnak ütközött. Két súlyos sérültet vittek a mentősök kórházba. Este hét óra előtt Csajágon felborult egy személygépko­csi, ahol hat könnyű sérültet láttak el az egészségügyiek. (ma)

Next