Napló, 2000. október (Veszprém, 56. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-14 / 242. szám

2000. október 14., SZOMBAT KRÓNIKA Új utakon a régi elnökkel Tisztújítás a kereskedelmi és iparkamaránál A kötelező kamarai tagság október végén megszűnik. Me­gyénkben tegnap a kamarai rendszer mostani átalakításának zárófejezetéhez érkeztünk, utol­só küldöttgyűlését tartotta a kö­telező tagságú, valamint első küldöttgyűlését az önkéntes tag­ságú Veszprém Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara. A délelőtti kötelező tagságú küldöttgyűlésen nem volt hatá­rozatképes a fórum, az ismételt ülésen megtárgyalták a kamara mérlegét, valamint a költségve­tését. Délutánra az önkéntes tag­ságú Veszprém Megyei Keres­­kedelmi és Iparkamara első, tisztújító közgyűlésének 102 küldötte közül 97 volt jelen. Ez az érdeklődés azt jelzi, hogy a tagok szeretnék kézbe venni sa­ját szervezetük ügyeinek intézé­sét. Henger Károly régi elnök úgy fogalmazott, hogy mostan­tól új úton jár majd a kamara, amelyhez új emberek, új típusú működés kell. Az önkéntes ka­marának megyénkben mintegy 2400 tagja van. A kamara tagjai cégeik árbevételét tekintve Veszprém megye gazdaságának 75 százalékát képviselik. A küldöttgyűlésen megvá­lasztották a szervezet tisztségvi­selőit. A választás előtt Csabai Tamás (általános alelnöki je­lölt) és Vágó Péter (kereskedel­mi alelnökjelölt) visszalépett. A résztvevők Henger Károlynak, a régi elnöknek szavaztak bizal­mat, általános alelnöknek dr. Fazekas Jánost választották. Az ipari tagozati alelnök Németh Frigyes, a kereskedelemi, szol­gáltatási tagozati alelnök Dózsa László, a kézműves tagozati al­elnök Kövecs Lajos lett. A két küldöttgyűlés közti szünetben nyitották meg a magyar kamarai rendszer 150 éves tevékenységét dokumentá­ló vándorkiállítást. tremmer Az önkéntes tagságú kamarában a korábbinál nagyobb felada­tok várnak az elnökre és az alelnökökre Fotó: P. K. Felújították a téglagyárat (Folytatás az 1. oldalról.) Ezután leállították a termelést, és csaknem hétszázmillió fo­rintos beruházással felújították az épületeket, új technológiai sort alakítottak ki, és felépítették az új égetőkemencét is. A változást nem követte létszámleépítés. Ma száz embernek adnak itt mun­kát, de a tervek között további bővítés szerepel. A korszerű üzemből naponta tizenegyezer üreges falazótégla kerül ki, ame­lyet főleg a dunántúli építkezőknek szánnak. A cégcsoport mát­­raderecskei gyárában ugyanilyen téglából napi huszonkétezer készül. A Leier cégcsoport magyarországi építőanyag-üzemei­nek száma a devecserivel hétre nőtt. csépi Két év várakozás után avatás (Folytatás az 1. oldalról.) A Padányi iskola 1991-ben indult, a tornaórákat kezdetben egy tornaszobában tartották. A két intézmény összevonása után az iskola egy rossz állapotú, életveszélyes tornacsarnokot örökölt. Az új épület alapkövét 1998. augusztus 31-én tették le, a tornacsarnokhoz csatlakozó két kisebb tornatermet, a hat osztálytermet és a két nyelvi ter­met már korábban birtokba vet­ték a diákok. A 2300 négyzet­­méter nagyságú épületet -melyből 840 négyzetméter szol­gálja a testnevelést - Martin Gábor és Stasznyi Éva tervezte. A beruházás 314 millió forintba került. A tornacsarnokot Márfi Gyula érsek áldotta meg, hang­súlyozva, hogy a kereszténység vallja: Ép testben ép lélek. Ápol­nunk, fejlesztenünk kell testün­ket, de fegyelmeznünk is. A tornacsarnok avatásán ju­talmazták az iskola legjobb sportolóit, zárásként sportbe­mutatókat láthatott a közönség. B. E. Márfi Gyula érsek megáldja a tornacsarnokot Gáspár-fotó A tizenötödik városünnep Látványos megnyitóval kezdődtek el a hagyományos Várpalotai napok Amíg óvodások és nyugdíja­sok programjaival, közreműkö­désükkel ajánlhatom a rendez­vénysorozatot, addig jó szívvel kívánok egy kellemes hétvégét mindenkinek - jelentette ki Leszkovszki Tibor, a város pol­gármestere a tizenötödik alka­lommal megrendezett Várpalo­tai napok megnyitóján tegnap délután a városi sportcsarnokán. A péntek délutántól vasárnap késő estig tartó, huszonnégy eseményt hirdető palotai ünnep megnyitóján idén is látványos műsorral szerepeltek óvodások, iskolások, sportolók, táncosok. Osztrák, szlovák és román test­vérvárosok, illetve egy-egy ausztriai és olasz kistérségből érkező vendégek, polgármeste­rek, helyhatósági képviselők tisztelték meg a palotai ünnepet. Több mint tíz település küldte el megbízottját Várpalotára. A város önkormányzatának képviselő-testülete Várpalota város díszpolgára címet adomá­nyozta a japán hitel néven közis­mertté vált Várpalota és térsége környezetvédelmi rehabilit­á­­ciós program támogatásáért és miniszterelnökként való aláírá­sáért Boross Péter volt minisz­terelnöknek, jelenlegi minisz­terelnöki főtanácsadónak. A Várpalota városért kitüntetést vehette át az osztrák testvérvá­rosból, Wolfsbergből Helfried Presser nyugalmazott iskola­­igazgató, városi tanácsos és Werner Presser iskolaigazgató. Várpalota város nívódíja kitün­tetéssel ismerték el Gyulai Ildi­kó, a polgármesteri hivatal szo­ciális ügyintézője és Kardos Je­nádé, szintén városházi pénz­ügyi előadó több évtizedes munkásságát. A helyhatóság a városi ünne­­pen Thuri-díj kitüntetést ado­mányozott Borbás Károlynak, a Bányász Kórus karnagyának, illetve Szedlák Tamásnak, aki hosszú éveken keresztül ered­ményesen szerepelt, és megha­tározó egyénisége volt kapus­ként a Várpalotai Bányász ké­zilabdacsapatának. Az önkor­mányzat díszoklevéllel és pénz­jutalommal köszöntötte a nyolc­vanéves Bányász Kórust. A tizenötö­dik Várpalotai napok első est­jén a hagyo­mányos tűzi­játékot a Thu­­ri-vár környé­kén több ez­ren tapsolták végig. Ma és hol­nap a megszo­kott, főleg az idősebbekre számító, illet­ve sok-sok újdonsággal a fiataloknak kedveskedő, tartalmas programot kí­náló esemény­nyel folytató­dik a palotai ünnepség. (új) Óvodások látványos megnyitóműsora a Várpalotai napokon a sportcsarnokban Fotó: Penovác Kapcsolatokat is ápolhattak A Pápa környéki települések képviselő-testületei és a hiva­talok dolgozói találkoztak teg­nap Pápán. Az egész napos rendezvé­nyen - mint azt Szabadi János, a Pápakörnyéki Községi Önkor­mányzatok Szövetségének el­nöke köszöntőjében elmondta­­egymás megismerése, a kapcso­latok ápolása volt a cél. Mind­ezek mellett a sportban és más szabadidős tevékenységben is összemérték erejüket a polgár­­mesterek, a jegyzők és a közal­kalmazottak. A nap nagy ese­ményének az számított, amikor a PDSZ és a Somló Környéki Faluszövetség mérkőzött meg egymással. A labdarúgásban a Pápa környéki polgármesterek bizonyultak erősebbnek. Az egész napos rendezvényre ellátogatott a Települési Önkor­mányzatok Országos Szövetsé­gének elnöke is. Dióssy László a délután kezdődött fórumon egyebek között a TÖOSZ által összefogott 1600 önkormány­zat képviseletében kijelentette, hogy Veszprém megyében a legnagyobb a szervezettség, és ebben is élenjárnak a Pápa kör­nyéki önkormányzatok.­­ A TÖOSZ önkormányzati ügyekben próbál márkásan ál­lást foglalni. Jelenleg a kétéves költségvetés ügyében hallatjuk a hangunkat, ugyanis ez komoly problémák elé állíthatja a tele­püléseket. A másik fontos kér­dés a gázközművagyon, a gáz­­szolgáltatókkal szembeni igény érvényesítésének a lehetősége. Szerintünk az 1993 és 1995 kö­zötti gázközmű-beruházásokat is figyelembe kellene venni. Ez a kérdés hamarosan a parlament elé kerül, s bízom abban, hogy az önkormányzatisággal meg­fertőzött polgármester képvise­lők azon lesznek, hogy az érin­tett önkormányzatok mihama­rabb pénzükhöz jussanak. Ugyanis csak így lesz lehetősé­gük fejlesztésre, beruházásokra. n­­s. Őszi munkák a szabadban (Folytatás az 1. oldalról.) Vannak olyan magok és hagymák, melyeket ősszel cél­szerű kiültetni. Ilyenek például a korán virágzó növények hagy­mái, de fokhagymagerezdeket és dughagymát is ültethetünk, mert akkor tavasszal korán lesz termésünk. Ha vetőmagot vásá­rolunk, akkor mindig tanulmá­nyozzuk a csomagoláson a fel­használási javaslatot. Lehetőleg a megadott időben, mennyiség­ben, sor- és tőtávolsággal ültes­sünk, vessünk. A kertészek egy része állítja, hogy jobb ősszel telepíteni a fa­csemetéket, oltványokat, mert akkor nagyobb a valószínűsége, hogy megered a növény. Ám ha mégsem sikerül elvégezni az ül­tetést, akkor átteleltethetjük a csemetéket és tavasszal is föld­be dughatjuk. Igen fontos, hogy facsemetét csak megbízható he­lyen vásároljunk, és ellenőriz­zük, hogy a csemetéhez, illetve az oltványokhoz megvannak a forgalmazáshoz szükséges en­gedélyek, igazolások. Sem a gyökéren, sem a törzsön nem le­hetnek kórokozók, gombák, kártevők, perzselések, rágás­nyomok, sebek. A telepítés előtt a csemetéket állítsuk vízbe, és ügyeljünk arra, hogy az ültetés után ugyanolyan magasan le­gyenek a talajban, mint a cse­metekertben voltak. A vadak károsításától veszé­lyeztetett területeken kötözzük be a fákat vagy használjunk vad­riasztó szert. V. I. Akinek lehetősége van rá, leg­alább a konyháravalót meg­termeli, még ha vesződséggel jár is a kertészkedés. Tegnap arról érdeklődtünk, tervez­nek-e az emberek ilyen prog­ramot a nyárias hétvégén. Az úrkúti Gubicza Zsanett családi házban él a szüleivel. Kertjükben sok a gyümölcsfa, krumplit, zöldségfélét is termel­nek. A földből mindent kiszed­tek, erre a hétvégére már csak a jonatánszüret maradt. A mun­kákba Zsanett is besegít, de leg­szívesebben a fűnyírást vállalja. Plechinger György vállalko­zó éjjel-nappal hajt, így nem na­gyon van ideje, hogy a szülei által Farkasgyepűn művelt 2,5 hektáros szántón dolgozzon, ahol a konyhai zöldség is megte­rem. De amikor leül otthon az édesanyja által feltálalt vacsorá­hoz, neki is jólesnek a friss ízek és az a tudat, hogy amit fo­gyaszt, nincs agyonpermetezve. A hajmáskéri Halmi Júlia er­re a hétvégére gyümölcsfa- és sövénytelepítést tervez most el­készülő háza udvarán. Alma-, szilva- és meggyfákat vásárolt, miután meghallgatta a hozzáér­tők tanácsait. Egy vegyes ágyás­­ban a virágok mellett paprika, paradicsom és zeller terem, ép­pen csak annyi, hogy ha hirtelen kell, legyen mihez nyúlnia. En­nél többre nem futja az idejéből. - sbe­­Fotó: Penovác Károly MEGKÉRDEZTÜK Kertészkedik-e ezen a nyárias hétvégén? Gubicza Zsanett Plechinger György Halmi Júlia NAPLÓ 3 Galérianyitó Tapolcán (Folytatás az 1. oldalról.) Alkotásaiból, szobraiból, képeiből könnyedség, az élet szeretete árad, s ha valaki el­időz művei előtt, érezheti a lelki gazdagodást hozó kisu­gárzást - mondta végül a köz­­társasági elnök. Marton László meghatód­va mondott köszönetet, a tár­lat kapcsán pedig megjegyez­te, hogy az itt látható alkotá­sok életének csupán egy töre­dékét mutatják be helyhiány miatt. Ezután megnyitotta a közönség előtt a galériát. szj.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék