Napló, 2001. december (Veszprém, 57. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-15 / 292. szám

2001. december 15., SZOMBAT KRÓNIKA - GAZDASÁG Részlegesen sztrájkoltak (Folytatás az 1. oldalról.) A figyelmeztető munkabe­­tüntetést azért hirdette meg az idekképviselet, mert törvény­­llenesnek tartja azt a kormány­­ati döntést, amely szerint az új minimálbér - a közalkalmazotti bértábla módosítás nélküli be­­ezetése - bruttó ötvenezer fo­­rntban határozza meg a legtöbb közalkalmazott bérét. A kor­­mány döntése 551 ezer közal­­kalmazottat érint, nettó bérük gy 37 700 forint lesz. Galambos István, a KKDSZ megyei ügyvivője elmondta, a munkabeszüntetés megyei észtvevőiről nincsenek pontos adatai, mivel a figyelmeztető strájk szervezése országos volt, néhány intézményről azon­­ban tudja, hogy élt a lehetőség­gel. Szüneteltette az ügyfélszol­gáltatást a Veszprém Megyei Levéltár, a megyei múzeumi­­gazgatóság. Zircen, a Bakonyi Természettudományi Múzeum­­ban a dolgozók egy része csatla­­kozott a felhíváshoz, ám az igaz­gató úgy döntött, a kiállítást nyitva tartják. Zárt ajtókat talál­tak az érdeklődők az ajkai mű­velődési központban és a deve­­cseri kastélykönyvtárban. A veszprémi Városi Művelő­dési Központban fél nyolc és fél tíz között tartottak munkabe­szüntetést, ám a figyelmeztető sztrájk az ügyfeleket nem érin­tette, hiszen ebben az időszak­ban a ház élete kevésbé nyüzs­gő, tájékoztatott Sipos Zoltán igazgató. A művelődési központ klubkönyvtárai szintén két órá­val később nyitottak. Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár mun­katársai csatlakoztak a felhívás­hoz, ám Halász Béla igazgató úgy döntött, a könyvtárt nem zárják be, hiszen a megjelölt időpontra már korábban könyv­­bemutatót hirdettek. - Csalódás lett volna vendégeinknek, ha ide jönnek vidékről, és kiderül, hogy elmarad a program - fo­galmazott az igazgató. A könyv­tár tehát nem zárt be, a szolgálta­tásokat azonban­ szüneteltette kilenc és tizenegy óra között; a látogatókat csak a fogadótérbe engedték be, ott újságot olvas­hattak. M­egvalósul egy régi álom (Folytatás az 1. oldalról.) Abban a városban, ahol a jö­­vő az otthonteremtés gondolata fölé épül, természetes, hogy a közösségeket is méltó hely illes­se meg - hangsúlyozta Áder Já­­nos. Ács János polgármester úgy vélte, hogy végre megvaló­sul egy régi tapolcai álom. A 700 millió forintos címzett álla­mi támogatásból felépülhet egy olyan csarnok, amely a rendez­vényeknek nagyszerű helyszí­névé válhat. Az önkormányzat mintegy 70 millió forint önrés­­szel járul hozzá a beruházáshoz. Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő az elhangzottakhoz hozzátette, hogy a mostani alap­kőletétel egy két-három éve megkezdett út folytatása, hiszen azóta lakásépítések kezdődtek, felépült egy új egészségügyi in­tézmény, megkezdődik az ipari­­park-beruházás, szálloda épül. A beszédek után Áder János elhelyezte az urnát a csarnok alapkövében, majd felavatta a Batsányi János Általános Iskola felújított tornatermét. Megkezdődött a fenyővásár (Folytatás az 1. oldalról.) A kiskereskedők legtöbb he­lyen Zala megyéből származó fákat kínálnak. Az árak külön­bözők, ezüstfenyőt a legolcsób­ban 1800 forintért adnak méte­renként, de 3000 forintért is lát­tunk. A lucfenyő a legolcsóbb, 600-800 forint métere. Egyes kertészetekben kapha­tó konténeres fenyő is, amelyet az ünnep után kiültethetünk. Ám a facsemete is bizalmi áru, érdemes általunk ismert ker­tésztől vennünk, mert a nagyobb üzemekben előfordul, hogy a kevésbé szép és nem egészséges fenyőket adják el gyökeresként. Célszerű megőrizni a vásárlás­kor kapott számlát, különösen, ha másik településre visszük a fát, nehogy fatolvajlás gyanújá­ba keveredjünk. A szakemberek azt mondják, hogy nem szabad a fenyőfákat a hidegről egyből a meleg lakásba vinni. Helyes, ha mielőtt felállít­juk, alaposan lezuhanyoztatjuk. A gyökeres fenyőt se tegyük ki az ünnep után mindjárt a hideg udvarba, hanem fokozatosan szoktassuk a hideghez. Veszprém (sbe) - Védőnői továbbképzést tartott tegnap a Hemóban az ÁNTSZ Veszprém Megyei Intézete és a Védőnők Országos Egyesületének Veszprém megyei szakosztálya. A megyében dolgozó kollé­gákat Gyarmathyné Doma Gab­riella megyei vezető védőnő kö­szöntötte. A százötven résztvevő hasz­nos előadásokat hallhatott az inkontinenciatermékekről, az újszülöttkori haspuffadásról, a női egészség megőrzésének lehetőségeiről, és arról, hogy miként tudnak segíteni az ál­taluk gondozott családok konf­liktushelyzeteinek megoldásá­ban. Szó volt a lelki kiégés ve­szélyéről és a feltöltődés mód­jairól. Ez alkalommal adták át az Év védőnője díjakat Kelemen Sán­­dornénak, Kuntár Ferencnének és Szilassy Albertnénak. A családokért dolgoznak Az év védőnője díjat Szilassy Albertné, Kuntár Ferencné és Ke­lemen Sándorné (balról jobbra) kapta Fotó: Áfrány Megható újra látni a kicsiket Egykori kis betegeket láttak vendégül a megyei kórházban Veszprém (sbe)­­ Immár hagyo­mány, hogy a me­gyei kórház újszü­lött és gyermek­­intenzív osztálya karácsony előtt ünnepséget rendez azoknak a gyere­keknek, akik éle­tük első heteit be­tegen vagy kis sú­lyú koraszülött­ként az osztályon töltötték. Dr. Szabó Éva osztályvezető fő­orvos tegnap hat­van apróságot üd­vözölt az 1999- ben született, kö­rülbelül kétszáz gyermek közül. Sajnos nem hívhatták meg vala­­mennyiüket, a testvérekkel és szülőkkel érkezők így is megtöl­tötték a kórház ebédlőjét. A Kuckó óvoda óvónői ked­ves bábműsorral szórakoztat­ták a kicsiket, majd krampu­sza kíséretében megérkezett a Mikulás. Bár néhányan meg­szeppenve figyelték az esemé­nyeket, akadt néhány megle­pően bátor csöppség, akik han­gos énekkel, szavalattal első­ként érdemelték ki az ajándékot. A csokoládéval megrakott kosa­rakból és a terített asztal finom­ságaiból természetesen jutott mindenkinek. Az osztály dolgo­zói meghatottan figyelték a za­jos téblábolást, hiszen a két év­vel ezelőtti képeket élesen őrzi meg az emlékezetük. De az ak­kor inkubátorban ápolt, gépekre kötött apróságokról ma már sze­rencsére nem mondaná meg senki, milyen nehéz is volt az in­dulásuk. A szüleikkel és testvéreikkel érkező apróságok megtöltötték a megyei kór­ház ebédlőjét Fotó: Gáspár Gábor A hétvégén még tilos a tavak jegére menni! (Folytatás az 1. oldalról.) A szakemberek megállapítot­ták, hogy a tó jege partközelben is mindössze csak 6,5 centimé­ter. Ez kevés a biztonsághoz, ah­hoz ugyanis legalább tíz centi­­méteres vastagság kell. A csü­törtöki erős szél feltörte a jeget, így beljebb a tó még foltokban hullámzik. A repedésekben friss fagy­ások vannak, ami 1—2 centi lehet, ez pedig különösen veszé­lye, így ezen a hétvégén még ti­los jégre menni a Balatonon, szögezte le Miklós Tibor. Hasonló a helyzet a tihanyi Belső-tónál, ahol szintén vé­kony még a jég. Pintér Tibor, a Tihany Kht. ügyvezetője, a tó kezelője elmondta, úgy vélték, a tavat körülbelül hétcentis jég fe­di. A bizonyosság kedvéért teg­nap délelőtt próbaléket vágtak. Azt tapasztalták, hogy a jég nyolc centi körüli, ez a vastag­ság még nem elegendő ahhoz, hogy biztonsággal lehessen kor­csolyázni. A nagyobb baj az, hogy a jeget 10—15 centi vastag hóréteg fedi, így nem lehet látni, hogy hol vannak lyukak, repe­dések rajta, ez pedig még veszé­lyesebbé teszi a területet. Két címzett támogatás jutott csak a megyébe Veszprém (h. é.)­­ A haj­máskéri iskola 12 tantermessé történő átalakításához, tornate­rem, konyha, étkező építésé­hez, illetve a farkasgyepűi tüdő­gyógyintézet rekonstrukciójá­hoz ítélt meg címzett támogatást az Országgyűlés. A parlament a héten döntött a jövőre kezdődő beruházások új címzett támogatásáról. A döntés alapján 43 beruházás részesül a több mint 35 milliárd forintos támogatásból. Megyénkből a hajmáskéri önkormányzat 266 millió 306 ezer forintot kap há­rom év alatt a több mint 306 mil­liós beruházáshoz, aminek ered­ményeként 12 tantermessé bő­vül az iskola, s tornaterem, konyha és étkező is épül. A far­kasgyepűi tüdőgyógyintézet 614 millió 400 ezer forintos re­konstrukciójához a megyei ön­­kormányzat 588 millió 400 ezer forintot kap két év alatt. Sokkal hosszabb az elutasí­tott támogatási igények listája. Megyénkből ezek között szere­pel Balatonfőkajár, Devecser, Litér, Lovászpatona, Pápa, Zirc, Szentgál, Ajka, Balatonfüred, Bakonynána és a megyei önkor­mányzat pályázata is. Útfejlesztések előbbre hozva (Foly­tatás az 1. oldalról.) Horváth Balázs beszélt az M8-as úttal kapcsolatos hálózati fejlesztésekről is. Jövőre pedig megkezdődik az M8-as Veszp­­rém-Márkó elkerülő szakaszá­nak építése és Várpalotától Szé­kesfehérvár felé a szélesítése is. Horváth Balázs, valamint Kuti Csaba, a Közép-dunántúli Fejlesztési Tanács és a me­gyei közgyűlés elnöke sajnálta, hogy a nyugat-dunántúli régió fejlesztési tanácsa nem támo­gatta a 8-as főút fejlesztési ta­nácsának pályázatát, amellyel hatástanulmányokhoz kértek pénzt. Erre a célra a közép-du­nántúli régió húszmillió forintot adott. NAPLÓ 3 RÖVIDEN Dr. Kovács Zoltán ismét jelölt Pápa (n. s.)­­ Sajtótájékoz­tatón jelentették be tegnap délelőtt Pápán a Fidesz - Ma­gyar Polgári Párt helyi és Pá­pa környéki szervezeteinek döntését. E szerint a párt or­szággyűlési képviselőjelöltje dr. Kovács Zoltán, a város polgármestere lesz. Mint el­mondták, a döntéssel a Ma­gyar Demokrata Fórum helyi szervezete is egyetértett. Kerékpárost ütött el Somlójenő (­la)­­ Kamion kerékpárost ütött el Somlóje­nő térségében tegnap délután fél hatkor. A kerékpárost mellkassérüléssel szállították az ajkai kórházba. A határőrség a hóláncról Budapest (mti)­­ A pénte­ken éjfélkor életbe lépett KRESZ-módosítás szerint, az időjárási viszonyoktól függően a határátkelőhelye­ken is kikerülnek a hólánc használatát kötelezővé tevő táblák, így a határőrség az or­szágba belépő autósoknál el­lenőrizni fogja a felszerelés meglétét - mondta el a határ­őrség szóvivője. Orodán Sándor ismertetése szerint ezeknek a mobil táblának a kihelyezését a Közútkezelő Kht. rendelheti el azokon az útszakaszokon, ahol az időjá­rás azt szükségessé teszi. A magyar határőrség nem ellenőrzi a hólánc, illetve a té­li gumik meglétét az ország­ból kilépő autósoknál, ám a korábbi évek tapasztalatai alapján a környező országok határőrei kérhetik ezeket a felszereléseket. Orodán Sándor felhívta a figyelmet: a külföldre készülő autósok számítsanak arra, hogy a szomszédos országok határ­őrei visszafordíthatják a hó­lánccal, illetve a téli gumik­kal nem rendelkezőket. TŐZSDE BÉT záróárak 2001.12.14. Név Záróár Vált. (%) Forg (M Ft) BUX 7193 +0,39 3224 ANTENNA 2700 -1,64 11 BCHEM 4640­­+3,11 22 DANUBIUS 3550 +0,14 118 DÉMÁSZ 8850 +1,55 41 EGIS 11000 -0,05 94 FOTEX 175 +4,79 6 GRABO 00­0 KÁRRJEGY 411+1,23 2 MATÁV 900 -2,07 767 MEZŐGÉP 1400 -2,23 0,2 MOL 5250 +1,16 392 NABI 3490 +0,87 68 OTP 16290 +1,18 934 PICK 4145 +0,12 4 PPLAST 2785 +1,46 12 RÁBA 1625 0 15 RICHTER 14830 +1,78 313 SYNERGON 785 -0,13 129 TVK 3230 0 96 ZALAKER 1670 -1,18_________7_ Veszprém, BUDA-CASH­O­ 12­­06/88-591-960 M­ost 100 000 Ft-tal több jut*karácsonyra! m­it­­100 000 Ft a kezdőrészletből, akár 3 hónap törlesztési halasztással! Swift már 250 000 Ft-tól, Wagon R+ már 300 000 Ft-tól! ! ünnepi ajánlatunk új, limitált modelljeinkre is érvényes! Ajánlatunk 2001. december 31-ig, a készlet erejéig tart. # Részletek a márkakereskedőknél.a zuki. A mi karácsonyi ajándékunk.

Next