Napló, 2002. február (Veszprém, 58. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-09 / 34. szám
2002. február 9., SZOMBAT ■ Mátételki András A közelmúltban hirdetett nem jogerős ítéletet a pápai bíróság huszonöt drogos ügyében. Négy fiatalt összesen több mint 21 év börtön-, illetve fegyházbüntetésre ítéltek. Mások felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, próbára bocsátották őket, illetve pénzbüntetést kell fizetniük. Az alábbiakban az egyik fiatalember édesanyja szólal meg, aki elmondja, miképpen változott meg az életük a történtek óta. A cikkben nem a saját nevén szerepel a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt fiatal, s bizonyos részleteket elnagyoltunk - ez volt a család kérése. Megszűnt körülötte a világ „Amikor a férjem közölte velem a munkahelyemen a déli órákban, hogy a kisebbik fiunkat bilincsben vitték el a rendőrök otthonról, megszűnt körülöttem a világ. Semmire nem emlékszem, hogy aznap még mi történt velem. Azóta más lett az életünk. Félek az emberek kérdéseitől. Az első gyerekünket rendkívül következetesen neveltük, ahogy azt a nagykönyvben megírták. Etetés-fürdetés-alvás, menetrend szerint. Két évvel később koraszülöttként jött a világra Zalán. Kezdetektől elkényeztettük. Ott aludt mellettünk, féltettem. Jó lett volna, ha egy évet várunk vele az iskolával, de nem, engedtünk a nagyszülők nyomásának. Azt is a féltés mondatta velünk, hogy nem engedjük Győrbe, ahol vendéglátósnak tanult volna. Pedig erre a szakmára készült. Maradt mellettünk, géplakatos lett belőle. Soha nem bírta elviselni a kötöttséget, a napi nyolcórás elfoglaltságot. Jött-ment állandóan. Aztán kamaszként összehozott egy gyereket. Erről a kapcsolatról inkább nem beszélnék, leginkább a kicsi miatt. Amikor udvarlásai során kiderült, hogy ő már apa, a lányos szülők próbálták tőle távol tartani kislányukat. Többször sikerrel. Legutolsó barátnője viszont akkor is kitartott mellette, amikor két hónapra előzetesbe került. Még a középiskolában kiderült róla, hogy belekóstolt a szipuzásba. Attól kezdve árgus szemekkel figyeltem a két fiú útját, kapcsolatait. Éjszaka titokban megnéztem mindkettőjük vénáját, nincsenek-e rajta tűszúrások. Átkutattam a zsebeiket, s elolvastam a szakirodalmat, hogyan ismerhető fel, ha valaki drogozik. Figyeltem a pupillájukat, nem túl tág-e. Na, egyszer úgy jött haza Zalán, hogy csak úgy dőlt belőle a szó. Rosszat sejtettem. Mondtam is, menjünk orvoshoz! Szó sem lehet róla, még hogy ő drogozik?! Hittem neki. A másik komoly figyelmeztetés az volt, amikor sorra tűntek el az arany ékszereim. Mindkét fiú tagadta a lopást. Végül Zalán bevallotta, hogy komoly tartozásai voltak, arra kellett a pénz. Még ekkor sem derült ki, hogy kábítószerre kellettek a közel százötvenezer forintot érő ékszerek. Csak hallgattak és nyeltek Aztán november 6-án reggel fél hétkor megjelentek a lakásunkon a rendőrök. Én akkor már dolgoztam, a férjem nyitott nekik ajtót. Szerencsére nem kapott még egy infarktust a jelenetektől... Vagy hatan átforgatták a lakást, aztán megbilincselték a kisebbik gyerekünket. Még aznap letartóztatta őt is a bíróság. Sokáig abban bíztam, hogy tévedés történt. Zalán nem ilyen, nem bűnöző! - ezt magyaráztam többször is a rendőröknek. Számos helyre írtam levelet, mindhiába. A veszprémi börtönbe én nem mentem be látogatáskor, mert nem tudtam, hogy milyen hatással lennék rá. Helyette mindennap írtam neki levelet. S küldtem gyakran a csomagokat. Cigarettával, kajával, pornóújsággal sikerült megváltania a csicskásságát, de így is pokol volt neki odabent lenni. Lefogyott, az idegei megviselődtek, eléggé odavolt. Mi meg csak itthon ültünk magunkba roskadva. Közeledett a karácsony, de senkinek nem vásároltunk ajándékot. Fenyőfánk se volt. Szenteste előtt két nappal engedték ki a börtönből. Akkor álltunk neki vásárolni, készülődni az ünnepre. Tavaly ősz óta barátainkat elkerüljük, mert félünk, hogy egyszer csak nekünk szegezik a kérdést: Zalán is bent volt? Emlékszem, átjöttek hozzánk az ismerőseink, s szóba hozták, hogy a városban sok drogost összeszedtek a rendőrök. Hallgattunk. Indulatosan mondták: mind rohadjon bent a sitten, mert lehet, hogy holnap a mi gyerekeinket kínálják meg a kábítószerrel. Tovább hallgattunk és nyeltünk. De végül is igazuk volt, mert senki nem akarja, hogy a drog egy életre tönkretegye az életét, a társadalom szélére sodródjon, végül a börtönben kössön ki. Menekülni messzire A nagyszülők úgy tudják a mai napig, hogy Zalán tavaly télen Ausztriában dolgozott egy építkezésen, azért nem látták. Persze ha karácsonyra nem engedik haza, mindent el kellett volna mondanunk a rokonságnak, így ezt megúsztuk. De az állandó gyötrődés nap mint nap bennünk él. Éjszaka felriadok, ha a lépcsőházban hangosan jönnek-mennek a lakók. Megint Zalánért jönnek? Nézzen körül a lakásban! Festeni kellene, felújítani ezt-azt. De nem érdekel. El akarok költözni vidékre, távol a várostól, az ismerősöktől, a még fel nem tett kérdéseiktől. Magamhoz akarom láncolni a két gyereket. Persze ez már késő, tudom. Akkor is, el innen, el!” „Félek az emberek kérdéseitől” Egy drogozás miatt felfüggesztett börtönre ítélt fiatalember édesanyjának vallomása Könnyű belesodródni a drogok világába mti-illusztráció A köszönöm ritkán érkezik Egy nap alatt háromszor mentették ki ugyanazt a személyt ■ Tremmer Tamás Vizes családból származik ifj. Bagyó Sándor, így nem csoda, ha ő is a víz mellett éli a mindennapjait. Az általa irányított Vízi Mentők Balatoni Szakszolgálata Egyesület vezetőjeként a munkája is a Balatonhoz köti. A családból, az ismeretségi körből senki nem lepődött meg azon, hogy ifj. Bagyó Sándor az életét a vízhez kötötte. Még meg sem született, amikor már volt egy vizes kalandja. Édesanyja vele volt állapotos, amikor édesapja egy európai tavon a hajójával elsüllyedt, de kimentették. Egyébként a szülei is otthonosan mozogtak a vízben, anyja úszott, apja pólózott, így aztán számára sem lehetett idegen a víz. Már gyermekfejjel vitorlázott. Két nagybátyja pedig vízi rendőr volt, innen is a kötődés. Ifj. Bagyó Sándor egy 1956- ban disszidált magyar család tagjaként Svájcban látta meg a napvilágot. Szülei 1975-ben olyat tettek, amit kevesen mertek, hazaköltöztek. Az ifjú Bagyó a Magyar Vöröskereszt Zala megyei szervezetén belül kóstolt bele a balatoni vízi mentésbe. Korábban csak helyi szinten működtek vízimentőcsoportok, ő úgy gondolta, ezt a problémakört az egész tavon egységesen kell kezelni. A megoldás érdekében 1999-ben létrehozták a Vízi Mentők Balatoni Szakszolgálatát, őt pedig az egyesület vezetőjének választották. A központ Zánkán, a Gyermek- és Ifjúsági Centrumban van, innen irányítják a vízi mentők munkáját. Az elnök elmondta, az első perctől kezdve azért dolgoznak, hogy bebizonyítsák, az elképzelésük jó, a Balatonon csak egységes vízi mentés létjogosult. A munkájukkal mindezt fényesen igazolják, a vízi rendőrségtől kezdve, a Balatoni Fejlesztési Tanáccsal bezárólag mindenki partnerként kezeli őket. Az elmúlt év tevékenységét egy késő őszi, zánkai sajtótájékoztató keretében értékelték. Az ember azt gondolná, hogy ezt követően tavaszig a téli álmukat alusszák. Nagy tévedés, szögezte le ifj. Bagyó Sándor. Minden napjuk mozgalmasan telik. Az egyetemisták, főiskolások körében már szervezik a tanfolyamokat, közülük kerülnek ki azok a fiatalok, akik az idei nyáron ott lehetnek a strandokon. Az eszközeik karbantartása is erre az időszakra esik, azt ugyanis nem engedhetik meg maguknak, hogy a csónakjaik nyáron ne legyenek üzemképesek. Mindemellett pályázatokat írnak, a technikát ugyanis folyamatosan bővíteni, korszerűsíteni kell. Az ember észre sem veszi, aztán hipp-hopp, itt a nyár. A 2001-es nyári szezonban 250 embert foglalkoztattak, ennyien vi ■■■■■■■ gyáztak a Balatonon üdülők biztonságára. Tavaly összesen 145 riasztás érkezett a zánkai központjukba, 207 ember mentésénél kellett segédkezniük. Mint mondta, minden eset más és más tanulsággal bír. Egy-egy mentés a szenvedő alany számára nem kis megpróbáltatást jelent.. Egyébként előfordult, hogy a nyár folyamán ugyanazt a személyt többször is ki kellett menteniük. A csúcs az volt, amikor egy szörföst egy nap alatt háromszor kellett kisegíteniük a háborgó vízből. Emberileg érthető, hogy akkor akart szörfözni, amikor jó erős szél fújt, ilyenkor azonban viharjelzés is van. Mindannyiszor jókor érkezett a segítség, de mihelyt a férfi kifújta magát, ismét deszkára pattant. Az esettel kapcsolatban ifj. Bagyó Sándor megjegyezte, az egyesület tagjai a körülményeket mérlegelve minden esetben mentenek, de azért elvárható lenne némi önkontroll is... A hála szinte ismeretlen fogalom a bajbajutottaktól. Mintha törvényszerű lenne, hogy kimentik őket. Nem is várnak hálát, hiszen az önként vállalt feladatukat végzik, de azért egy köszönöm olyan jól tud esni... Persze van ellenpélda is. A zánkai központba futott be a riasztás, hogy a viharban pecások hánykolódnak a Balatonban. Szakadó esőben, méteres hullámok közt kezdték keresni őket. A három horgász már maga sem hitte, hogy megmenekülnek. Amikor rájuk találtak, látszott rajtuk, felkészültek a legroszszabbra. Az utolsó pillanatban érkeztek. A horgászok még aznap délután megjelentek Zánkán, s egy pezsgőspohár-készlettel, valamint pezsgővel köszönték meg, hogy túlélték a nagy kalandot. A vízi mentők azóta is rendszeresen használják a poharakat, emlékezve arra, hogy ilyen is van... A Balatonon csak egységes vízi mentésnek van létjogosultsága. A 2001-es nyári szezonban kétszázötven embert foglalkoztattak, ennyien vigyáztak a Balatonon üdülők biztonságára A tavaly nyári viharban a vitorlásversenyről kimentett hajó a biztonságos kikötőben. Az egyesület tagjai a körülményeket mérlegelve minden esetben mentenek... RIPORT NAPLÓ 19