Napló, 2002. július (Veszprém, 58. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-27 / 174. szám

2002. július 27., SZOMBAT HÉTVÉGE NAPLÓ 7 A paloznaki Jockey Ewing Balaton-parti találkozás Kránitz Lajossal, aki szerint a színész hangja tartalom nélkül semmit nem ér ■ Varga Róbert A világirodalom összes nagy szerepét eljátszotta. Harminchat éve van a pá­lyán, az elmúlt szezonban kilenc darab­ban szerepelt. Mégis, ha megszólal, azonnal összesúgnak a háta mögött: itt a Jockey a Daliásból. Kránitz Lajossal, a Budapesti Kamaraszínház tagjával paloznaki házában beszélgettünk a Ba­latonról, a szakmáról és a hangról, ami tartalom nélkül semmit nem ér. Kránitz Lajos az 1970-71-es sze­zonban a veszprémi Petőfi Színházban játszott. Több szép szerepet formálha­tott meg, ezek közül az egyik kiemelke­dő Illyés Gyula Kegyenc című darabja, amiben Valentinius császárt alakította. A mű bemutatóján megjelent maga Il­­­lyés is, aki gratulált a színész édesany­jának fia játékához. Kránitz Lajos eb­ben az esztendőben lett a Balaton rabja. Mint mesélte: abban az időben még nem volt autója, busszal járt le Veszp­rémbe és a Balaton-parta, ahol szere­peit tanulta séta közben. Még téli zi­mankóban is képes volt róni a kihalt sé­tányokat, mert annyira megragadta a táj, a tó szépsége. Amikor elszerződött a fővárosba, a József Attila Színházba, később pedig a Népszínházba, akkor a nyarakat a két teátrum csopaki üdülőjé­ben töltötte. Aztán tizenkét évvel ez­előtt, amikor családi örökséghez jutott, olvasott egy újsághirdetést, hogy Pa­­loznakon szőlő eladó. Autóba ült és megvette az eladásra kínált telket. Az­óta, ha munkája engedi, akkor a nyara­kat a településen tölti kis házában. Nem tétlenül. Dolgozik, permetezik, rotál, szőlőt művel, kapál, vagy ahogy meg­fogalmazta: „túrja a földet”, mint bár­melyik Balaton-parti gazda. Amikor azt kérdeztem tőle, letele­­pedne-e Paloznakon, a népszerű szí­nész azt felelte: mostanában egyre többet fordul meg a fejében ez a gondo­lat. Harminchat éve van a pályán, a vi­lágirodalom összes nagy szerepét el­­játszhatta, igazából már nincs hiányér­zete. Szakmai nyugdíjasként szerző­dött le a Budapesti Kamaraszínházba, ahol az elmúlt szezonban kilenc darab­ban szerepelt. Arra, hogy visszatérne-e még egyszer a veszprémi színházba, azt válaszolta: titkos álma, hogy esetleg egy szerepet eljátszhat még azon a szín­padon, ahol pályafutása elején állt. Kránitz Lajos az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész. Jelleg­zetesen mély, öblös hangjára hamar felfigyeltek, így számtalan híres külföl­di színésznek (Jean Gabin, Anthony Quinn, Danny Glover, Bud Spencer) kölcsönözte a hangját. Azt tartja, hiába van valakinek jó hangja, a játék közben meg kell tölteni tartalommal is. Ettől szólal meg az úgy, ahogy azt a film és az adott karakter megköveteli. Statisz­tikát ugyan nem készített soha, de mint elmesélte, az elmúlt harminc évben annyit szinkronizált, hogy az általa te­lebeszélt hangszalagok körbeérnék az egyenlítőt. Emlékezés és népszerű szinkronszerepei közé tartozik a Dal­las, amiben Jockey Ewingnek kölcsö­nözte a hangját. A magyar Jockey, ha megszólal, akkor a mai napig összesúg­nak a háta mögött az emberek és a Dal­las hősét emlegetik. A szerepet megformáló Larry Hag­­mannal a közelmúltban Kránitz Lajos Újpesten találkozott az amerikai nagy­követ asszony egyik fogadásán. A két színészt bemutatták egymásnak. Ami­kor Larry Hagman meghallotta magyar kollégája hangját, nevetve mondta: jobb, mint az eredeti. A fővárosi Jászai Mari-díjas mű­vésznek két fia van. Egyikük sem lett színész. Kránitz Lajos nem is akarta ezt. Azt vallja, a színészi pálya olyan megpróbáltatásokat tartogat azok szá­mára, akik Thália szekerére vágynak, amit kevés ember tud úgy elviselni, hogy a családja ne lássa ennek kárát. Ezért örült annak, hogy egyik gyer­meke hangmérnök lett - dolgoztak is már együtt a szinkronstúdióban -, má­sik fia pedig a számítástechnika vilá­gában találta meg a hivatását. Kránitz Lajosék paloznaki házának közelében van egy temető, aminek szé­lén áll egy göcsörtös, megcsavarodott fa. A színész többször mondta már fe­leségének - aki egyébként a Veszprém megyei Vaszaron született -, hogy ha meghal, akkor majd a fa alá temessék. Úgy érzi, az ő élete is olyan, mint az a fa. Göcsörtös, csavarodott, megg­yűrt. Mégis él és áll. Mert mélyek a gyökerei. Kránitz Lajos ha nem dolgozik a fővárosban, akkor paloznaki házában pihen Fotó: Áfrány Gábor Azt a betyárját! Kézilabdasztárok a Sobri című film akasztási jelenetében ■ Varga Róbert Három világsztár kézilabdázó: Zlatko Saracevic, Éles József és Csoknyai István akasztotta fel Eperjes Károly Kossuth-díjas színészt tegnap Veszprémben a Sobri című ponyvafilm egyik je­lenetének a felvételekor. Megkondult a közeli temp­lom harangja. Reggel hat órakor a bitófát már ácsolták. A Jutasi úti lakótelep házai visszaverték a kalapácsütéseket. Kivégzésre, pontosabban akasztásra készül­tek a Vasas-pálya mögötti dom­bon. Egy betyár, név szerint a negyvenhárom esztendős Mu­­­fail Ferenc a bíróság ítélete sze­rint rövidesen lógni fog az erős kötélen. A Sobri című új magyar hat­részes film utolsó veszprémi forgatási napjára készült tegnap a filmes stáb. A forgatókönyv­író, operatőr és rendező Novák Emil nagyot kortyolt kávéjából, majd tenyerébe csapva jelezte: kezdődhet a munka. Megérkez­tek a statiszták, akik veszprémi, alsóörsi és könyékbeli önkéntes emberekből álltak, majd sorban gördültek be az autók a szerep­lőkkel. Szakácsi Sándor szend­vicset majszolt és egyáltalán nem látszott fáradtnak, pedig hajnali három órakor kelt, hogy a jelenetére Veszprémbe érjen. Aztán jött a Tenkes kapitánya, illetve most a Sobri film szerint Toldalagy. Zenthe Ferencet nagy örömmel fogadta a stáb, csakúgy, mint az ítéletfelolvasó bírót, Bitskey Tibort, a Kessel­stand Henriket játszó Hirtling Istvánt, az Antóniát megformá­ló Baranyai Verát és a Csányi Eleket alakító Széles Lászlót. Vérrel, pontosabban piros festékkel átitatott fehér ruhában aztán megjelent az elfogott be­tyár Milfail Ferkó, azaz Eperjes Károly, aki nagy örömmel vette tudomásul, hogy a vesztőhelyre kamerák kereszttüzében két ba­juszos pandúrnak öltözött fote­­xes sztár, Éles József és Csok­nyai István kíséri majd. Éles azért is örült a filmbeli szerepé­nek, mert kedvenc színésze a „Szamóca” becenévre hallgató művész, akitől kért is egy dedi­kált fotót a nagy találkozás emlékére. Majd Csoknyaival együtt karon ragadták a betyárt és elvonszolták a bitó alá. - Gyerekek, most már tu­dom, milyen az, ha ezek a fiúk megragadnak valakit a hatos vonalon. Abból semmi jó nem származik. Nagyon kemény srá­cok! - mondta nevetve a nép­szerű színész, aki megtisztel­tetésnek tartotta azt, hogy iga­zi sportemberekkel szerepelhet egy fimben. Az akasztófánál pedig Mil­­faitra várt egy olimpiai és világ­bajnok bombázó, a veszprémi csapattól elköszönő negyven­egy éves Zlatko Saracevic. A já­tékos karaktere, arcformája teli­találat volt a hóhér szerepére. Ezt többen meg is jegyezték a producernek, Kálomista Gábor­nak, akinek a kézisek szerepel­tetése az eszébe jutott. A magánéletben bohém és vi­dám „Sara papa” csak többszöri próbálkozás után tudta pontosan a hurkot Eperjes nyakára ráhúz­ni. Erre a stáb egyik tagja moso­lyogva jegyezte meg: „Nem gond, Papa, az első akasztás minden hóhérnak nehéz volt.” Az akasztási jelenet felvétele után Eperjes Károly ennyit mondott: Profin játszottak a ké­zisek. Akárcsak a pályán. Statiszták és sztár­­színészek Éles József és Csoknyai István pandúrként kíséri a vesztőhelyre Milfait Ferkót Fotók: Gáspár Gábor Zen­the Ferenc, Hirtling István és Szakácsi Sándor a forgatás szünetében A Milfait Ferkót alakító Eperjes Károlyt felakasztották

Next