Napló, 2003. január (Veszprém, 59. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-23 / 19. szám

6 NAPLÓ RÖVIDEN Elmarad az áremelés Napló-információ (rt)­­ A hazai fogyasztók február 1- jétől számíthatnak a távköz­lési szolgáltatások díjainak emelkedésére. Pápa és tér­ségének telekommunikációs társasága, a 89-es koncesz­­sziós körzetben szolgáltató Hungarotel Rt. nem kíván él­ni ezzel a lehetőséggel. A cég nem emeli hatósági áraikat, vagyis nem változik a belépé­si, az előfizetési, valamint a beszélgetések percdíja sem. A szabad áras szolgáltatások­nál is két-három százalékos, vagyis jóval az infláció mér­téke alatti árkorrekciót ter­veznek. Plusz nélkül is Viva Napló-információ (tt) - követi a divatirányzatokat, ezért folyamatosan alakul a VIVA+ televízió. A követke­ző szembeötlő változás janu­ár 27-től lesz érzékelhető, a csatornát ezentúl VIVA tele­víziónak hívják majd. Ez lesz az egyedüli VIVA tévé Ma­gyarországon, a korábbi, né­met nyelvű VIVA csatorna ezentúl nem lesz látható ha­zánkban. A névváltozással változik a tévé arculata is. Egészségvédelem Veszprém (V. I.) - A Veszp­rém Megyei Falugondnokok Egyesülete, a Megyei Köz­­művelődési Intézet az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálattal 12 kiste­lepülésen egészségvédelmi programsorozatot szervezett, amit februártól folytatnak. GAZDASÁG 2003. január 23., CSÜTÖRTÖK Nehezen jutottak dűlőre Lassan, de jól haladnak a Balaton-parti tehermentesítő út előkészítésével ■ Tremmer Tamás Közel ötéves egyeztetés után végre elfogadták a Ba­­laton-part tehermentesíté­sét hivatott út nyomvonalát, így elkezdődhetett az elke­rülő út építésének előkészí­tése. Szinte elviselhetetlen a nyári zsúfoltság a Balaton partján. A lakók, a nyaralók „szenvedé­sein” jócskán enyhítene, ha te­hermentesítő út készülne, csök­kentve ezzel az óriási forgalmat. Erre megyénkben a Balaton ke­leti felében van reális esély. A Balatonfűzfőt, Balatonkenesét, Balatonakarattyát, Balatonali­­gát elkerülő új 71 -es főútvonal a szakemberek fejében már évti­zedek óta felvetődött. Konkrét lépésre azonban csak öt évvel ezelőtt került sor, a látványo­sabbnak tűnő munka pedig az elmúlt év második felében kez­dődött. Hosszadalmas egyeztetés után fogadták el a Balaton-part tehermentesítését hivatott út nyomvonalát. Az út úgy épülne, hogy kikerülné a fent említett te­lepüléseket, s a balatonakarat­­­tyai Mol-benzinkútnál csatla­kozna vissza a 71-esbe. Óriási haladás, hogy a Balaton-törvény ebben a térségben már tartal­mazza ezt a nyomvonalat. Minderről Balogh András, a Veszprém Megyei Közútkezelő Kht. igazgatója tájékoztatta la­punkat. A Veszprém Megyei Közút­kezelő Kht. már évekkel ezelőtt elkezdte a balatoni tehermente­sítő út megvalósításának előké­szítését. Nagyon bonyolult Ma­gyarországon a hatósági enge­délyezés, nyilatkozta az igazga­tó, ezért haladnak ilyen lassan. Mára odáig jutottak, hogy az en­gedélyezés folyamatban van, a terület-igénybevételek is meg­kezdődtek, zajlik a földmérés, a kitűzés. Hátráltatta a munkát, hogy a kijelölt területen nagyon sok nadrágszíjparcella, kárpót­lás során visszakapott ingatlan van, a tulajdonosok száma ezer körüli, s velük egyezségre kell(ett) jutniuk. A nyomvonal által érintett földterületek gaz­dáinak a szakértőik által megál­lapított vételi árat kínálták fel, ha ezt ők nem fogadták el, a ki­sajátítás érdekében közigazga­tási eljárást kellett indítaniuk, ami szintén időigényes. Szeren­csére volt olyan hely, ahol egyezségre jutottak, már folyik közigazgatási eljárás Balatonfő­­kajár, Csajág, Balatonkenese térségében, Balatonfűzfő eseté­ben mindez később indul majd. Balogh András sajnálta, hogy több esetben nem tapasztaltak kifejezett segítő szándékot, pe­dig a települések érdekeit meg­próbálták maximálisan figye­lembe venni. Papkeszi miatt például sokat csúszott a hatósági eljárás. Velük szóban többször is megegyeztek, de írásban mégis ennek homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatot kap­tak tőlük. Az elmúlt hétvégén Balatonfűzfőn ismét egyeztet­tek. Az igazgató úgy látta, a község új ve­zetése felismerte az elkerülő út fontossá­gát, s úgy tűnik, sike­rül kompromisszum­ra jutniuk. A tervezett prog­ram szerint 2004- 2006 között a tényle­ges útépítés is elkez­dődik. A közútkeze­lőnél azt szerették volna, hogy a munka 2004-ben elinduljon, és 2006-ban már be is fejeződjön. A terv megvalósulása nagy­mértékben függ a he­lyiek hozzáállásától. Ezzel a beruházás­sal az országos úthá­lózat-fejlesztés két­szeresen is jól járna, hiszen a balatoni 71- es tehermentesítő út a távlati ter­vekben szereplő M8-as nyom­vonalán épül. Az is igaz viszont, hogy az or­szágos úthálózati keretterv fe­lülvizsgálata során ismételten felmerült, esetleg más nyomvo­nalon haladjon az M8-as. Ezért ma még nem tudni pontosan, ez a szakasz része lesz-e az új autó­pályának, mindenesetre a közút­kezelő úgy építi a tehermentesí­tőt, hogy ezen a nyomvonalon bármikor megépíthető legyen az autópálya. A térképkivonaton tisztán látszik, több község tehermentesítését is meg­oldhatja a 71-es út megvalósuló új szakasza SMS VÉLEMÉNYVONAL SZÓLJON HOZZÁ írásunkhoz! SMS-számunk: 06-90-631-621 Üzenetét NV (utána szóköz) jellel kezdje! Jelentősen növekedett a GM profitja Napló-információ (ke) - A General Motors profitja 2002 negyedik negyedévében 1,02 milliárd dollár volt, ami négyszerese az egy évvel korábbi eredménynek - áll a Smart Money legutóbbi számában. A világ első számú autógyár­tójának egész éves jövedelme 1,74 milliárd dollárra növeke­dett a megelőző évi 601 millió dollárról. A multinacionális vállalat nemzetközi piaci részesedése az Egyesült Államokban 0,2 száza­lékkal növekedve az elmúlt év­ben 28,3 százalék volt. A cég ez évi tervei közt szerepel az olyan csúcskategóriás modellek for­galmának növelése, mint a Chevrolet Suburban és a Hum­mer H2. Mindemellett a GM úgy dön­tött, hogy idén mintegy egymil­lió jármű esetében egy energia­­takarékos, hibrid benzin-elekt­romos erőforrást is kínál majd választási lehetőségként. Ebben az évben a GM összesen 10 mil­liárd dollár profitra számít az autóeladások, hitelügyletek és néhány feleslegessé vált ingat­lanának eladása révén. A GM Europe 2002-ben szin­tén sokat javított eredményein: az egy évvel korábbi 767 millió dolláros veszteségét jelentősen, összesen 549 millió dollárra si­került mérsékelnie. A General Motors Asia-Paci­fic negyedik negyedéves profit­ja 66 millió dollárra nőtt a meg­előző évi 25 millió dollárról. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázati felhívása a NFA Termőföld állam által TP-­r-s életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlására A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (továbbiakban NFA) a 255/2002.(XII.13.) Korm. rendeletének 2. §-ában kapott felhatalmazás alapján pályázatot hirdet azon 60. életévüket betöltött termőföld-tulajdonosok (a továbbiakban: jogosult) számára, akik 1-20 ha közötti per-, teher-, és igénymentes tulajdonukat - a földrészletek számától függetlenül - életjáradék fizetése ellenében megvételre felajánlják a Magyar Államnak. Az NFA kiadatlan aranykorona részarány felajánlását is elfogadja, ha ezáltal a birtokegyesítés elérhető. A felajánlás nem fogadható el termőföld fedezet hiányában, valamint, ha az AK részarány sorsolása már megtörtént, de a tulajdonjog az ingatlannyilvántartásba még nem került bejegyzésre. Az állam célja a termőföld életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlásával, többek között, a rendezett tulajdonviszonyok kialakulásának elősegítése, a tulajdonközösség megszüntetésével. Ezért a tulajdonhányaddal rendelkező jogosult felajánlását az NFA csak abban az esetben fogadja el, amennyiben a saját nyilatkozatához csatolja valamennyi tulajdonostárs nyilatkozatát a tulajdonhányad átruházásáról, mert csak teljes földrészlet kerülhet megvásárlásra. Az NFA a termőföldet az állam nevében adásvétel jogcímén szerzi meg és a vételárat a hivatkozott rendeletben foglalt feltételek szerint megkötött életjáradéki szerződés alapján a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, a MÁV Rt. Nyugdíjigazgatóságától ellátásban részesülők esetében pedig a MÁV Rt. Nyugdíjigazgatósága útján folyósítja. A védett, illetve védelemre tervezett természeti területek, valamint a korábbi jogszabályok szerint zártkertnek minősülő területek kivételével felajánlható valamennyi külterületi termőföld (ideértve az erdőt is). A felajánlott termőföld és aranykorona részarány együttes vételára jogosultanként nem haladhatja meg a 3 millió forintot, de el kell érnie a 100 ezer forintot. Ez utóbbi feltétel teljesülése esetén, különösen indokolt esetben, az 1 hektárnál kisebb termőföld életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlása is engedélyezhető. A jogosultak kérelmüket a pályázati felhívásnak az FVM Értesítőben történő közzétételétől számított 60. napig nyújthatják be külön pályázati nyomtatványon, amelyet személyesen vagy postai úton a felajánlott termőföld fekvése szerint illetékes körzeti földhivatalnál kell benyújtani. (A nyomtatványok beszerezhetőek a körzeti földhivatalok ügyfélszolgálatánál, az NFA központjában és területi (megyei) irodáinál, amelyek címei megtalálhatók a www.nfa.hu internetes honlapján.) Ugyanaz a jogosult csak egy életjáradéki szerződést köthet, de szerződése - pályázaton kívül - módosítható, legfeljebb összesen 20 hektár területmértékig, illetőleg összesen 3 millió forint vételárig. A pályázatokat az NFA a 2001. évi CXVI. törvény, a Ptk. és a 255/2002. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint bírálja el. A pályázatok elbírálásánál azonos feltételek esetén előnyben részesülnek az idősebb jogosultak. A pályázathoz az alábbi mellékleteket kell csatolni: a) A termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlásáról szóló 255/2002.(XII.13.) Korm. rendelet 1. sz melléklete szerinti nyilatkozatokat. E nyilatkozatokat földrészletenként illetve személyenként külön-külön kell megtenni. b) A vételre felajánlott földrészlet(ek) 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap másolatát*; c) az illetékes települési önkormányzat jegyzője által valamennyi földrészletről külön-külön kiállított adó-és értékbizonyítványt*; d) amennyiben a felajánlott termőföldet korábban haszonbérbe adták, a hatályos haszonbérleti szerződés másolatát. Hiánypótlás egy alkalommal a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül lehetséges. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kapható: - a körzeti földhivatalok ügyfélszolgálatánál; - az NFA területi (megyei) irodáinál (Ezek címei megtalálhatók a www.nfa.hu internetes honlapon, valamint jelen Pályázati Felhívás mellékletében); - az NFA 06-80 204-266 központi zöldszámán (2003. január 20-a után); - a somodi@ mnfa.hu e-mail címen, valamint­­ a falugazdászoknál. BENEDEK FÜLÖP Elnök c. államtitkár * A hiteles tulajdoni lap másolatot, valamint az adó-és értékbizonyítványt az adásvételi szerződés megkötésekor kell benyújtani! 11

Next