Napló, 2003. január (Veszprém, 59. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-08 / 6. szám
2003. január 8., SZERDA SPORT Folytatás az első helyről Az Elekthermax Vasasnál nem titkolják: a bajnoki cím elnyerése a cél ■ Novothny Ottó Újoncként kezdte a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a versenysorozatot a pápai Elekthermax Vasas. Igaz, a csapat fentről bukott le, de ettől függetlenül mindenképpen dicséretet érdemel, hiszen nem csuklott össze az NB III-as búcsútól, sőt igyekszik viszszatérni a korábbi pontvadászat mezőnyébe. Jó úton is haladnak, hiszen az őszi végeredmény szerint három pont előnnyel vezetik a tabellát, miközben csupán egyetlen vereséget gyűjtöttek össze a szezonban. - Már a tavalyi rajtnál egyértelmű volt a célunk, ami azóta sem változott: bajnokságot nyerni - fogalmazott pontosan Marton Miklós, az Elmax edzője. - Igaz, fogalmunk sem volt, hogy milyen erős mezőnybe csöppenünk. - Ezen a téren milyenek az első félévi tapasztalataik az ellenfelekről? - Van öt olyan klub, amely megközelítőleg egyforma tudású. A többiek valószínűleg nem szólhatnak bele az érmek sorsába. Inkább a küzdőterek minősége okozott óriási csalódást: gyakorlatilag a megyei I. osztályú csapatok pályáinak zömén nem szabadna bajnoki labdarúgó-mérkőzést rendezni. - Mégis sikerült első helyen telelniük. - Az eredménnyel természetesen elégedett vagyok, azonban a mutatott játékunkkal nem mindig voltam így. Különösen sajnálom gyulafirátóti vereségünket, ahol sérülések és eltiltások miatt sajnos nem tudtunk tervezett teljes csapatunkkal pályára lépni. - Gondolom, megvonták már az őszi szezon mérlegét. - Nem szoktam a játékosokat egyénileg értékelni, ezért megdicsérek mindenkit, akik becsülettel végigküzdötték a hónapokat. Elégedett voltam a fiúk hozzáállásával. - A klubon belül mennyire adottak a feltételek a célul kitűzött tavaszi bajnoki „ ünnepséghez” ? - Ilyen nyugodt körülmények között még soha nem dolgoztam. Minden biztosított a jó eredményhez, amiért köszönettel tartozunk a klub vezetőinek és a támogatóinknak is. - A szponzorokról jut eszembe: átigazolási időszak következik. - Nem tudom, anyagilag hogy állunk, de szakmailag van néhány pont, ahová lehetne új játékosokat hozni. Pontosabban minden sorban szükség lenne egy-egy emberre. Egyetlen gondunk volt ugyanis végig, amit még nem említettem, viszonylag kevesen voltunk. Persze nem panaszkodom: ha a játékoskeretünk együtt marad, akkor is elégedett leszek. Egyébként a közös felkészülést január 20-án kezdjük majd meg. Kérdeznem sem kell, tudom: tavasszal a jelenlegi pozíciót szeretnék megőrizni. - Ez természetes. Ugyanakkor játékban sokat kell fejlődnünk, illetve a szinte minden meccsen jelentkező hullámvölgyek idejét szeretnénk lerövidíteni. Az sem mellékes, hogy az új év valamennyi összecsapásán jó lenne megőrizni a veretlenségünket. - Mindenesetre ez a hétvégi pápai teremtornán finoman szólva sem sikerült. - Mit mondjak erre? Olyan játékosok vannak a keretben, akik nem éppen teremspecialisták. Különben sem kispályán akarunk bajnoki címet nyerni... A pápai Elekthermax Vasas a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság újoncaként - igaz, „felülről” jött ebbe az osztályba - a tabella élén várja a tavaszi folytatást. Hasonló végeredményt várnak nyáron is... Fotó: Zwicker Tamás Eredmények, érdekességek • Tapolca város évadnyitó nemzetközi sakkversenyén a negyedik fordulón jutott túl a 89 benevezett játékos. A Budapesten rendezett vetélkedés január 11-ig tart. A tapolcai színeket hatan képviselik, közülük Szirmai verte Lantost, Majeric győzött Göcze ellen, míg Pásztor döntetlent játszott Gondával. Nagy megszerezte az egy pontot Bednaytól, míg Adrián megosztozott azon Kováccsal. Rónyai viszont kikapott Szabótól. Jelenleg Bíró és Bérezes állnak az élen, ők eddig megszerezték valamennyi pontjukat, míg mögöttük csak felet vesztett Gonda, Majeric, Pásztor, Bencze és Balogh. A Női teremlabdarúgó-torna helyszíne volt a tapolcai Batsányi iskola tornaterme. A kilenc együttes látványos és színvonalas mérkőzéseken döntötte el a helyezések sorsát. A döntőben a keszthelyiek 2:1-re verték a Tapolcai Honvédot. A harmadik helyért: Keszthely I.-Merész Amatőrök 3:0. A legjobb kapusnak Kranabeth Editet (T. Honvéd), játékosnak Dózsa Enikőt (Keszthely) választották. A gólkirályi címet Antal Anett (Merész Amatőrök) érdemelte ki. • A Tapolcai Honvéd SE NB III-as férfi tekecsapata háromnapos jubileumi emléktornán vett részt Vonyarcvashegyen. A vetélkedőn 30 együttes lépett pályára, a tapolcaiak az előkelő 5. helyet szerezték meg. A névsor: Vörös Andor, Nagy László, Ángyán Tibor, Kiss József. Ráadásként Vörös egyéniben győzött, hiszen 427 fás eredményét senki nem tudta felülmúlni. • Sportosan búcsúztatták az óévet Ajkán. A rendkívül jó hangulatú futóversenyen 119- en álltak rajthoz. Érdekesség, hogy a mezőnyben több önkormányzati képviselő is ott volt, sőt, Schwarcz Béla polgármester is teljesítette a 2003 méteres távot. Az abszolút legfiatalabb indulónak járó különdíjat Szabó Ágnes, a legidősebb futóét Tornyos Géza vehette át. • Százötven gólnak örülhettek a pályára lépők Balatonfüreden a körzeti téli teremlabdarúgótorna nyitónapján. A 32 csapatot nyolc csoportba sorsolták a szervezők. A mérkőzéssorozat március közepéig tart a Széchenyi szakképző iskola tornatermében. Az első forduló eredményei: Korona-Conser 9:1, Tabán-Füredi Zebrák 6:2, Tihany-Földházi Trans 4:1, Cordis-Ninó 3:6, Spicc-Roma Junior 25:2, Nívó-Kenwood 13:1, Autóhifi-Geipl Építő 5:4, Füredi öregfiúk-Playback 4:1, Csopak-Minarik 9:0, Annabella- Gyopár Zánka 2:2, Vitrolás- Beatrice 9:3, Pécsely-Borvirág 5:4, Roma-Red Scorpions 6:4, Arács-Handball 6:6, Budai Építők-Műszakisok 3:0, Balett Ász-TLC 0:4. Az Annabella csapata nem bírt a zánkaiakkal (csíkos mezben). A mérkőzésen mindkét csapat 2-2 találatot szerzett Fotó: Zwicker Tamás Szavazhatnak a legjobb sportolókra Veszprém (kd) - A korábbi évek hagyományainak megfelelően a megyei sporthivatal idén is jutalmazza a tavalyi év legjobb sportolóit. - A szakszövetségek ajánlásai már beérkeztek, s ennek megfelelően nagyjából kialakult a lehetséges legjobbak mezőnye - jegyezte meg ezzel kapcsolatban Tüskés Endre megyei sportigazgató. - Azonban nem szeretnénk teljesen szakmai megítélésre leszűkíteni az értékelést, kíváncsiak vagyunk a közvéleményre is. Ezért lehetőséget kívánunk biztosítani véleménynyilvánításra, hiszen számos olyan sportoló, csapat szerepel a megyében, aki k)nek a jó szereplése esetleg nem mindeki előtt közismert. Sportrovatunk holnapi számában ezért közöljük az eddig beérkezett javaslatokat, amelyeket még tovább lehet bővíteni. Az ezután beérkező észrevételeket szintén figyelembe veszi a „bírálóbizottság”, s alkalomadtán különdíjakat adományoz. A január 25-én esedékes eredményhirdetés alkalmával természetesen a korábban megszokott ünnepélyes körülmények, sportbál keretei közepette vehetik át a győztesek és helyezettek a megyei sporthivatal díjait. Az észrevételeket Veszprém, Wartha Vince utca 3. címre kell eljuttatni, ahol az illetékesek várják a javaslatokat. NAPLÓ 11 LÁTTAM. HALLOTTAM Most lehetne változtatni ■ Novothny Ottó Új év, újra elosztott sporttámogatások. Érdekes, hogy a Veszprém megyei városokban általában botránymentesen zajlik az illetékes bizottságok munkája, vagyis különösebben nem „hangosak" a döntés következményei. Tavaly ugyan Ajkán akadt némi feszültség, de arra fogadni lehet, hogy Veszprém mindig „üdítő” kivételt jelent, amivel természetesen semmiféle szabályt nem erősít... Igaz, a megyeszékhelyen évről évre szűkül a pénztárca (pontosabban fogalmazva az inflációt sem követi a sportpénz, kivéve a 2001 -es esztendőt, igaz, előtte évben viszont tízmilliójóval visszaesett a korábbi támogatás mértéke), az idén pedig szinte idillikus körülmények között beszélhetik meg a lehetőségeket a sportbizottság tagjai. Mozgásterük ugyanis oly csekély, hogy néhány perc alatt elvégezhetik felelősségteljes „elosztó” munkájukat. A kézilabdázók és focisták szerződést lobogtathatnak, illetve hozzájuk csatlakoznak (állítólag) az idén az atléták is. Ezzel szinte ki is ürült a kassza, ráadásul például a Fotex esetében finoman szólva is képmutatás az a húszegynéhány millió, amit lecsípnek a sporttámogatás keretéből. Az utóbbi időben ugyanis alig múlik úgy el városi közgyűlés, hogy ne kapna valamilyen „gyorssegélyt” a klub, legutóbb például 20 milliót, azt megelőzően ennek a dupláját. (Ehhez jön még a kedvezményes terembérlet és sok egyéb is, ami másnak nem jár. De félreértés ne essék: az eredményeik alapján megérdemlik. Csak valahogy ideje lenne őket külön „polcra” tenni, mert amíg a közösből is kapnak, a többi klub lehetőségei sérülnek.) Egy szó, mint száz, szerintem óriási lehetőség előtt áll a veszprémi sportbizottság. Ha nem akar „kvázitestület" lenni, gyökerestől változtathatja meg a sporttámogatás rendszerét, ráadásul úgy, hogy közben az érdekelteknek is jót tesz. Első lépésként az elosztható pénzből valamennyi veszprémi sportegyesület sportolási lehetőségeit kellene megteremteni. Magyarán, megegyezni az iskolákkal, az egyetemmel és az együttműködés eredményeként biztosítani azt, hogy a csapatok ingyen edzhessenek és lejátszhassák a mérkőzéseiket. A terembérleti díjakat pedig az önkormányzat állná (ez egyébként olyan városban, ahol saját sportlétesítmény is van, magától értetődő dolog.) Ezt követően lehetne a maradék pénzt valójában arra fordítani, ami a célja: az élő sportra. Más kérdés, hogy éppen az előbb írtakból következik, hogy cseppet sem túlzás a megállapítás : a veszprémi sporttámogatás összege (figyelembe véve a környékbeli városokban létező viszonyokat) a legkevesebbek közé tartozik. Még a megyén belül is... Új rádiós vezetőség alakult Veszprém (M.) A közelmúltban újjáalakult a megyei rádióamatőrök területi szövetsége, amely célul tűzte ki, hogy minél több amatőrt kell megnyerni a sportágnak. A területi szövetség tagsága az Ajkai Rádióklub és a Bakony Rádióklub tagságára épül, ahol a rádiózásban és az elektrotechnikában magas színvonalon felkészült amatőrök több hazai és nemzetközi versenyen értek el figyelemre méltó eredményeket. Tavaly kiemelkedően szerepelt a Bakony Rádióklub csapata: Herend fölött, a Haragtetőn üzemelő állomásukon szép sikereket értek el az éteri küzdelmekben. Az országos versenyeken több első és második helyezést értek el, ugyanakkor egyéni versenyzőik is számos jó helyezést szereztek minősítő versenyeken. Az amatőr rádiósok területi szövetségének új elnöke Demecs István lett, alelnöknek Tölgyesi Zoltánt, míg vezetőségi tagnak Pék Zoltánt választották. Az ellenőrző bizottság vezetője Czinder Gábor lett, tagjai: Kovács Miklós és Felde László. ---------NAPLÓ-------Főszerkesztő: Bartók Péter Felelős szerkesztő: Horváth Éva Rovatvezetők: Gáspár Gábor, Kellei György, Kis Dezső, Kovács Erika, Varga Domokos Péter Szerkesztőség: 8200 Veszprém, Szófia u 2/A. Levélcím: 8201 Veszprém, Pf. 161. Telefax: (88)579-432. Központ: (88)579-420. Titkárság: 579-421. Városi szerkesztőségek és ügyfélszolgálati irodák: 8400 Ajka, Szabadság tér 11. Tel.: (88)215-105. 8500 Pápa, Kossuth u. 22. Tel.: (89)313-214. 8300 Tapolca, Deák Ferenc u. 7. Tel.: (87)510-470,510-573. 8100 Várpalota, Szent István u. 3. Tel.: (88)371-317. 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Tel. és Fax: (88)406-420. Telefonos hirdetésfelvétel: (40)949-459. Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán, Gidai Judit. Tel.: (88) 541-677 Kiadja: Közép-dunántúli Napló Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12., a Pannon Lapok Társasága tagja. Kiadásért felel: Gyerák András, Kázmér Judit, Kovácsi Miklós ügyvezető igazgatók. Központi főszerkesztő: Győrffy István Hirdetési főosztályvezető: Martin Beierlein Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa Nyomtatás: West Hungary Nyomdai Centrum Bt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88)541-631. Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 0133-2104. Index: 25-061 Megrendelhető: a Pannon Lapok Társaságánál, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre (3%-os kedvezménnyel) 5791 Ft, fél évre, folyószámláról utalva (5%-os kedvezménnyel) 5672 Ft, egy évre (8%-os kedvezménnyel) 10 985 Ft, egy évre, folyószámláról utalva (10%-os kedvezménnyel) 10 746 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88)541-681. Ingyenes zöldszám: 06(80)949-199. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az