Napló, 2004. április (Veszprém, 60. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-11 / 15. szám, Vasárnap Reggel

2004. április 11., vasárnap Vasárnapi vendégünk Udvardi Erzsébet festőművész Balatoni harmónia feltámadáskor Az Exsultet gyönyörű középkori himnusz, amelyet év­századok óta énekelnek húsvétkor. Kis falusi templo­mokban és hatalmas dómokban egyaránt felcsendül, miként a tomaji templomban is. Azért festem most ezt a képet, mert e gyönyörű himnuszt szerény eszköze­immel szeretném láthatóvá tenni - mondta Udvardi Erzsébet badacsonytomaji festőművész, aki többek közt biblikus témájú alkotásairól, oltárképeiről, illetve azok arany és ezüst anyagairól ismert. A húsvét ünne­pe különösen kedves számára. Erről beszélgettünk, felidézve a bibliai történetet és annak hatásait. - Két évezred óta a legfé- Először a mennyei angyalok nyesebb nap húsvét, Krisztus kórusa zengi az örömhírt, az feltámadásának ünnepe. Ebben Exsultet, az első századokból a csodában a mindenség, az ég és a föld, a látható és láthatat­lan világ minden tagja részesül. Elmúlt a fekete, fénytelen, ször­nyűséges szenvedéssel és ha­lállal teli nagyhét, amikor a „nap, hold elsötétedett, ennyi kínt nem nézhetett”... A két­ségbeesés, az árulás, a kétbe­való, gyönyörű latin nyelvű himnusz szerint, majd így foly­tatja a második szakaszban: „most örvendjen a föld is, su­ gárzásában a villámló fények­nek...” - folytatja. Gyönyörű utalás az emberi szem számára felfoghatatlan, a feltámadás fényeinek és ener­angyal hírül adja nekik a feltá­madást: „Miért keresitek az élőt a holtak között, nincs itt, feltámadott.” Életünk, hitünk, földi létünk értelme, vigasza és boldogsága ez a mondat, és utána a találkozások. A tanítvá­nyok félnek, nem hisznek az asszonyoknak, bezárkóznak. Krisztus pedig megjelenik ne­kik az Utolsó Vacsora termé­ben. Ne féljetek­­ ezek az első szavai hozzájuk. Ezek a szavak már több mint két évezred táv­latából szólnak mindig, min­den néphez és emberhez. Hi­szen mindig tele van a szívünk félelemmel és rettegéssel, fél a hatalom a hatalom elvesztésé­től, fél az alattvaló a kiszolgál­tatottságtól, korunk mélységes és rettenetes bugyraiban ez a sátáni sugallató félelem öldö­köl, gyilkol szinte megállítha­tatlanul. De Jézus azt mondja: Ne féljetek, én veletek vagyok a világ végezetéig. Nagy vigasz, remény, bol­dogság megváltásunk ünnepe, ez számunkra, számomra a húsvét - vallja Udvardi Erzsé­bet. Hozzáteszi, hogy ez a hívő ember hitvallása, de aki más vi­lágnézetet vall, aki úgy érzi, hogy mindez számára semmit nem jelent, örüljön a tavaszi vi­lág csodáinak. Mert misztéri­um az is, hogy a fekete földből, a kis hagymából megindul a növekedés, zöld szárat és piros tulipánt növeszt. A festő el­megy a boltba, festéket vesz, és megpróbálja lefesteni a gyö­nyörű tulipánvirágot. De a ti­toknak még sincs birtokában. Az isten alkotta természet szí­nének tüzét, fényét soha sem­milyen anyagból nem tudja tel­jes értékűen visszaadni. Legfel­jebb egy-egy ihletett pillanat­ban a szívünk érzi meg a cso­dát - mondja Udvardi Erzsébet, miközben vallja, hogy az arany és az ezüst anyagok nem a transzcendens mondanivalók használata kapcsán jelennek meg képein. - Tulajdonképpen a termé­szet látványa adta a kezembe ezeket az anyagokat. Életem tó-Udvardi Erzsébet: - Már a Balaton-parton festve megragadtak azok a fények, amelyek megjelentek a tó tükrén. A téli Balaton csodálatos, ezüstös ragyogása vagy a tavaszi domboldalban felvillanó virágzó mandulafák a napfényben szinte ezüstösen ragyogtak. Úgy éreztem, a hagyományos anyagokkal mindezt nem tudom kifejezni, csak az ezüst és a fehér vibrálásával. Aztán ott volt a szigligeti öbölben az őszi naplemente, amelyben szinte minden égő arannyá változik vábbi során, amikor a biblikus képekkel kezdtem foglalkozni, akkor ezek az anyagok, az arany és az ezüst már a kezem­ben voltak. A Bibliában szerep­lő matérián túli világ jelenségei - mint például az angyalok, az égő csipkebokor, a Színeválto­zás -, e látványok transzcen­dens valóságának érzékelteté­sére ezek az anyagok voltak számomra a legalkalmasabbak - mondja Udvardi Erzsébet, akinek napfényes műtermében most is ott áll az állványon egy készülő kép. - Beszélgetésünk elején em­lítettem az Exsultet, ezt a gyö­nyörű középkori himnuszt, amelyet évszázadok óta éne­kelnek húsvétkor. Azért festem most ezt a képet, mert e gyö­nyörű himnuszt szerény esz­közeimmel szeretném látható­vá tenni. Tbzs Kratochwill Mimi művészettörténész: Több alkalommal rendeztem és nyitottam meg Udvardi Er­zsébet kiállítását, könyvet is írtam a festőművésznőről. Ihletett költője ő a Balatonnak. Hitét akkor is érezzük, amikor külön­ben csak a színek, fények, a sötétség és ezek ellentéte lenne ér­zékelhető számunkra. Udvardi Erzsébet elérte, ami oly kevés művésznek adatik meg, a boldog harmóniát,­dés, reménytelenség legsöté­tebb éjszakája volt ez. De a húsvéti hajnal győzedelmeske­dett a halál felett, Krisztus fel­támadt - fogalmazza a művész a saját húsvétképét és ez eh­hez kapcsolódó érzelmell­­giájának minden emberi kép­zeletet felülmúló erejéről, ame­lyet a természet átélt. És a ter­mészet után az emberi szívet érinti meg a csoda, az asszo­nyok hajnalban kenetet visz­nek és üresen találják a sírt. Az Kiválasztották a Valahol Európában szereplőit Folytatás az 1. oldalról Mindkét főszereplőre két fia­talt választottak, a fiút a színház felfedezettje, Zayzon Csaba, illet­ve Sánta László alakítja. Utóbbi két szerepet is kapott, a második­ban a Parasztbibliában debütált Molnár Ervinnel váltják egymást. A női főszerepre viszont még nincs végleges jelölt, arra hárman is esélyesek. A veszprémi közön­ség egyik kedvence, a fiatal és te­hetséges Hatás Andrea mellett Mórocz Adrienn is versenyben van, mindketten a színház „régi harcosai”. Esélyes továbbá a szent­királyszabadjai Cordier Eszter is, aki Vándorfi szerint szintén remek hangi adottságokkal bír, és bár színpadi gyakorlata nincs, szemé­lyiségében kiválóan fedi a rá váró szerepet. A darab érdekessége, hogy visszacsábította Veszprémbe a Jézus Krisztus Szupersztárból és a West Side Storyból is ismert Gazdag Tibort, aki kiváló hangjá­val, őszbe forduló hajával méltó utódja lesz filmbéli elődjének, Somlai Artúrnak. A negatív hőst pedig Sashalmi József alakítja majd. A premier július 16-án a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély­ban lesz, de a nyárra tervezett hét-nyolc előadásból természete­sen Veszprémbe is jut, sőt azt Cseszneken, a film forgatásának helyszínén is előadják. - Statiszták ebben a darabban sem lesznek, hiszen rendkívül erős személyiséggel bíró, sokszí­nű tömeget szeretnénk. A sze­replők nagyon fiatalok, hasonló­an a főhősökhöz. Sok nehéz sor­sot találni a háború után összeve­rődött gyerekek között, őket biz­tos, hogy hitelesen játsszák majd a fiatalok, hiszen azt tapasztal­juk, a gyerekszínészek nem akar­nak más bőrébe bújni, ők csak magukat tudják adni. Szauder F­k f­elnőttek­eresztelése árpalotán Huszonkét felnőttet keresz­telt meg húsvét nagyszombatjá­nak estjén a feltámadási mise keretében Nagy Károly római katolikus kanonok, várpalotai kerületi esperes-plébános, a Je­­ruzsálemi Templomos Lovag­rend magyarországi nagyprior­ja. Károly atya a Vasárnapi Nap­lónak elmondta: a felnőtt katekumenek az elmúlt év őszén kezdték el a felkészülést, három héttel ezelőtt mutatták be őket nyivánosan a templom­ban a gyülekezetnek. A felnőt­tek húsvéti keresztelése ősi ha­gyomány, a liturgiában a tűz­­szentelés és a keresztvíz megál­­dása után történik. A kanonok hangsúlyozta, a felnőttkereszte­­lés része a 2003-ban meghirde­tett újraevangelizációs program­nak. Ma délelőtt Palotán a hús­véti szentmisében negyvennégy felnőtt veszi fel az elsőáldozás szentségét. (új) Aranysas www.asas.hu A­utósbolt ^ Kis-és nagykereskedés Suzuki, Maruti, Daewoo, HE, Opel és VW alkatrészek. éPt TAPOLCA, Baross G. u. 21. Tel.: 87/510-080; 87/510-082. ^KOSARAS EMELŐ BÉRELHETŐ^ 30/9469-966 Iful^ecU 'ÉPÜLET és AUTÓELEKTRONIKA­­_______Lízingcég_______ij ■ UHtl Lili *3 •, 4 i ^ ' M r ■ iillML8!* -W ri r országos hálózatának­­ bővítése céljából, !j ISSJnlímmSiEUIM ^ keres. g I ,Brókerirodák, vagy £ szakmai tapasztalattal­­ rendelkező személyek a jelentkezését várjuk. 2 J­EGYZET A valóság a kezünkben van Van-e mértékegysége az emberi butaság­nak? A kérdés gyakran terítékre kerül főleg manapság, amikor az ember nem tudja úgy bekapcsolni a tévékészüléket, hogy ne egy brazil szappanoperába vagy egy valóságshow­­ba bozlam. Új csillagok bukkantak elő a sem­miből Olyan sztárok, akik egymást tomfolva döntögetik a nézettségi csúcsokat, úgy, hogy egy álom villában üldögélve néha ellőnek egy poénos megjegyzést, amelyet másnap az erre szakosodón lap­piac igeként hirdet, sok százezres példányszámban. Új üzletág alakult ki, az interaktív biznisz, amely az Okik, Majkák, Popeyek arca mellé egyéb szolgáltatásokat is mellékel képeiket, hangjukat lekérheted a telefonodra, a hétvégi dis­zkók húzóneveivé váltak, lemezeket jelentetnek meg hamvukkal A huszonegyedik század emblémái lettek, akikről hamarosan Barbie babákat fognak modellezni, és ha nem vigyázunk, akkor gyermekeink is őket utánozzák majd A Milo frizura után jön majd a Segal tetkó, a Renato-féle olasz nyelvkazetta és Pandom ládácskáját sem a tudományos-fan­tasztikus filmek között keresgetik majd Ezt az utat járva szép lassan valóság lesz a jelenségből a kiszavazás pedig mindennapi életünk részévé válik A pártok vezetőit egy hétre összeköltöztetik és aki utoljára hagyja el a szobát, ő lehet a győztes. A jövőben a párválasztás egyenes ágú kieséssel működne, amelyben a rokonok szavazhatnak majd a fiúgyermekünk barátnőinek szimpátiavonalán. Az életünk nagy lépéseinél is kikérjük majd a nézők szavazatait, ha pedig nem fogadjuk el akkor elkövetkezik a pillanat, melyet a nagy manipulátortól gyakran hallhatunk: Utcaajtó, nyitj ki! De ne legyenek illúzióink. A nagy testvér addig szállítja a látszatvalóság kockáit, amíg le nem állítjuk A távirányító pedig ott van a kezünkben Rajtunk múlik, hogy melyik gom­bot választjuk, melyik valóságot. Egyszer valaki azt mondta, hogy minden műveltségét a televíziónak köszönheti. Amikor valamelyik családtagja bekapcsolta a tévé, ő egy könyvvel együtt átment a másik szobiba.. Lehet akár ez is a valóság, miként a butaság mértékegysége is az egy csalornavatás. 3 Körkép 3 Repülőszövetségi megemlékezés Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Magyar Veterán Repülők Szövetségének megyei szervezete szom­baton Veszprémben a Vámosi úti Hősi Katonai Temetőben, valamit a Jutasi városrészen található emlékműnél. • A szervezet az 1941. április tér Ezred volt parancsnoka 12-ei repülős és ejtőernyős ka­ mondott ünnepi beszédet. A­tasztrófa 63., valamint az 1944. Veszprémi Hagyományőrző július 8-ai bombázás polgári és Egyesület átadta a tragikus ejtő­katonai áldozatainak emléke ernyős balesetben elhunyt, Gál előtt tisztelgett. A rendezve- Istvánról elnevezett emlékpla­­nyen Asztalos István, Veszp- kettet, amellyel idén első alka- A megemlékezés alkalmából koszorúkat helyeztek el a temetőben és az emlékműnél rém alpolgármestere és Simon lommal egy újság gárdájának, Sándor nyugállományú erre­ az Aranysas szerkesztőségnek a hes, a 87. Bakony Harci Helikop- munkáját is elismerték. GONDOLJON A MELEG NYÁRI NAPOKRA KLÍMAAKCIÓ A FIATNÁL a készlet erejéig • Minden haszongépjármű ajándék klímával • FIAT STILD 1,4-es 95 LE-s motorral, 6 sebességes váltóval, ajándék klímával már 3 090 000 Ft-tól • FIAT STILD MW (kombi) ajándék klímával már 3 490 000 Ft-tól Fogyasztás: 5,71/100 km 100 km/óránál C02 kibocsátás 143-194 g/km • FIAT PUNTO akár kétzónás digitális ajándék klímával 2 390 000 Ft-tól Fogyasztás: 3,9-5,81/100 km 100 km/óránál C02 kibocsátás 119-197 g/km­­ NYÍLT HÉTVÉGE ! ÁPRILIS 17-18. *­­ A nyílt hétvégén: . ............. • PUNTO ACTUAL 3 a. dupla légzsákkal 2 020 000 Ft •PUNTO ACTUAL 5 a. ajándék metálfény, színrefújt lökhárító. 2 160 000 Ft

Next