Napló, 2004. április (Veszprém, 60. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-11 / 15. szám, Vasárnap Reggel

6 Riport, interjú 2004. április 11., vasárnap O­ld Boys: huszonöt év örömzene Annak idején elküldte a zenekarából Máté Pétert, mert nem tartotta megfelelő arcnak, viszont felfedezte Orszáczky Jackie-t és Charlie-t. Szidor Lászlónak ma négyféle névjegye van, üzletemberként járja a világot, miközben kopott farmerdzsekije helyet kapott a magyar rock­múzeumban, talán annak elismeréséül, hogy huszonöt éve rockerként alkotta meg élete főművét, az Old Boyst. A világ egyetlen olyan zenekarát, amelyben kis notesz őrzi, az évek során melyikük, mennyi sört engedett le a torkán. Ha az eddig megtanult összes nótát folyamatosan játszanék, két napig tartana a koncert. - Nem hittem volna, hogy egy ős­­rocker kifogástalan öltönyben, fényes cipőben, hamisítatlan üzletemben külsővel az egyik legelegánsabb fővá­rosi szállodában ad randevút. - Három céget működtetek, és mi­vel a legtöbb vendégem itt száll meg, hetente előfordulok ebben a hotel­ben. Utastájékoztató rendszereket fejlesztünk, forgalmazunk, az autó­pálya-információs rendszerekben piacvezetők vagyunk az Egyesült Államokban az ottani anyacéggel. Négy különböző névjegyem van: egy vezérigazgatói, két ügyvezető igazga­tói és egy zenekarvezetői. A zene nem kenyérkérdés, csupán hobbi, igaz, már ötven éve. - Kopott színpadi farmerdzsekije mégis a rockmúzeum ékessége, ami rockzenésznek az álmok netovábbja. Legendával ülnék szemben? - Sosem tartottam magam nagy rockernek, pedig nagyon jó együtte­sekben játszottam, az utolsó huszon­öt évben pedig a sikeres Old Boys ve­zetője és menedzsere vagyok. - Nagyon jó, de azért mégiscsak második vonalban zenélt: a Scam­­polo, az Atlantisz, a Dogs és az Illés- Metró-Omega árnyékában élt. Az Old Boys-szal viszont folyamatosan topon van. Nem késői ez a siker? - Lusta voltam annyit gyakorolni, hogy élvonalbeli zenész legyek. Más­részt sosem szerettem volna csak a zenéből megélni, a zenei gimnázium helyett is a technikumot választot­tam. Valóban nem csúcsrajáratott ze­nekarokban játszottam, de a Gemi­­nis évem meghatározó, hiszen az Old Boys ugyanazt csinálta, amit a Gemini a hatvanas évek végén. Ami a „másodvonalat” illeti: én indítot­tam el Orszáczky Jackie-t, nálam énekelt először Charlie, én vettem be Wittek Marit első zenekaromba, a Syncomba, tőlem ment az Omegá­hoz, és én küldtem el Máté Pétert, mert nem tartottam megfelelő arc­nak... - A mai Fotex-vezér Várszegi Gá­bor hívta a Geminibe. Nagyhatalmú üzletemberekként is hívják egymást? - A nyolcvanas években hoztam össze az első magyar-amerikai ve­gyesvállalatot, amikor a Fotex még kis cég volt. Akkoriban találkoztunk néhányszor, majd az Old Boys indu­lásakor lejött néhány bulira, sőt a Fotex-székházban is játszottunk egy kanadai bankár esküvőjén. Ma már nem keressük egymást. Sosem bo­csátotta meg, hogy otthagytam a Geminit, és átmentem a Dogsba. - Igaz, hogy előbb ismerte a kot­tát, mint a betűket? - Négyévesen már hallás után zongoráztam. A szomszédban lakott egy zongoratanárnő, aki a bátyámat tanította, majd egyszer átjött, mond­ván, hallja, milyen szépen játszik a tanítványa. Csakhogy akkor teljesen véletlenül én ültem a zongoránál. Rájöttek, hogy abszolút hallásom van, így a kottát hamarabb megis­merhettem, mint a betűket. - Mégsem ebből élt meg. Van egyáltalán valaki az Old Boysban, akinek a koncertek, a lemezek jelen­tik az egzisztenciát? - Nem is egy. Az együttest hatan alapítottuk, valamennyien dolgoz­tunk. Néhányan abba is hagyták a munkát, mondván, ebből is megél­hetnek. Korábban jó pénzt jelentett, de ma csak ebből nem lehet jól kijönni. A későbbi belépők jó része is profi zenész, nincs munkahelyük, másoknak a zenéhez kapcsolódik az állásuk. Van köztünk villamosmér­nök, mélyépítő mérnök, techni-ti­kus, újságíró, festőművész is. - Az Old Boys mégiscsak Szidor László mérnök-közgazdász életének főműve. Ön is így gondolja? - Jórészt igen. Huszonöt évig rám hárult a zenekar összetartása, min­denki tudja, hogy én voltam és va­gyok a zenekar motorja. Számomra kényelmes dolog pendlizni a munka és a hobbi között. Ráadásul a cégve­zetés a zenében is kamatozik. Né­metországba például úgy kerültünk ki, hogy ügyfelem szerette a zenét, lejött az egyik pesti Old Boys-buliba, tetszett neki a koncert, az oldott han­gulat, és meghívott bennünket. - Az oldott hangulatban talán nem is sejtette, hogy e profi buli­zenekar dobosa még azt is feljegyzi, hogy az együttes melyik zenésze mennyi sört fogyaszt... - A régi dobosunk pontos statisz­tikát vezetett, kis noteszében kis kuglikkal jelölte, az illető zenész hány korsót küldött le, sőt, ha valaki már kezdett eldőlni, a fekete kugli pi­rosra váltott. Tudtuk, ki, mikor dőlt ki a sorból. Dobosaink megérik a pénzüket. A miskolci tévé kért tőlem interjút, és fel sem tűnt, hogy az öl­tözőben a riporter hangosan kérde­zett. Normálisan válaszoltam, de körbenéztem, és a röhögéstől ful­dokló társakat láttam. A két dobos ugyanis korábban előadta a riporter­nek, hogy nagyot halló vagyok. - Lehet, hogy az Old Boys valami­féle Beach Boys, amely csupa öröm­zenét játszik, amelynek tagjai tetőtől talpig zenéből vannak, mindig élve­zik, amit csinálnak, amolyan igazi örömzenészek? - Ez a titka annak, hogy huszonöt éve megvagyunk. Ma is majdnem minden második nap játszunk vala­hol, és éppen ez az az öröm,­amit a közönség észrevesz, már az első számtól élvezi, hogy happy az egész. - Ezért is mondogatja olykor, hogy az Old Boys a Bazilikán és a Parla­menten kívül mindenütt játszott? - A Budapest Arénát leszámítva nincs az országban stadion, koncert­helyszín, ahol ne léptünk volna fel. Ráadásul manapság már a vidék ze­nekara is vagyunk. Nincs étterem a hazai főutak mentén, amit ne láto­gattunk volna meg. Született: 1946. november 10., Budapest Családi állapot: Huszonöt éve él elvált feleségével Tanulmányok: Műszaki Egyetem erősáramú villamos­­mérnöki kar (1972), digitális elektronikai szakmérnöki (1976), Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem (1985) Nyelvtudás: angol, német Zenekarok: Syncom, Decca, Gemini, Dogs, Scampolo, Atlantis, Old Boys­­Lemezek: kilenc Old Boys­album­­ És persze a Nickelsdorf utáni uniós régióban is ismerősen cseng már az Old Boys neve, például tiszte­letbeli bajorok is lehetnének a pop­rock magyar öregfiúi. - 1983-ban kezdtünk a bremer­­haveni jazzfesztivál záróbuliján, amelyre még háromszor hívtak a ké­sőbbiekben. Óriási élményeink fű­ződnek a müncheni Olimpiai Stadion park­jához, amelynek kü­lönleges koncertszín­padán szinte már visszatérő törzsven­dégek vagyunk. Pél­dául két éve, az Atléti­kai Európa Bajnokság zárónapján a Gipsy King, a Spencer Davis Group társaságában. Ők voltak az előzenekaraink, hiszen mi léptünk fel utoljára... Vannak revival bandek, de olyan együttes, amelynek ennyire széles a repertoár­ja, a német piacon sincs. Többször voltunk Brémában, Frankfurtban, Stuttgartban, Kielben és más nagyvá­rosokban. Játszottunk nyolcvanezer ember előtt, és százötven fős kis né­met klubban is. Együtt a Sweet-tel, a Tremeloes-zal és sok más nagy ban­dával. Minden évben meghívtak ben­nünket Németországba, sokszor sze­repeltünk az ottani televíziókban is. Mindenkitől játszottunk mindent, az eredetihez annyira hűen, hogy azt hitték, az eredeti banda van a színpa­don. Hét énekhang van nálunk, más­részt a tudatos törekvésnek, hogy tö­kéletesen adjuk vissza a nótát. Talán nem véletlen, hogy Chris Andrews például, aki eredetileg a Yesterday Man-t énekelte, miután tőlünk is hal­lotta, a szám után gratulált. Ahogyan Albert monacói herceg is megkö­szönte egyik koncertünket, igaz, tőle nem énekeltünk semmit... - Sosem hívták az Old Boyst ven­déglátózni, mondjuk egy, a karibi­szigetek között úszkáló luxushajóra? - Sokszor és sokfelé. A múlt héten is ajánlottak hat hónapos szerződést a Kanári-szigetekre, de ez nem a mi műfajunk. Én sohasem akartam fel­adni az itteni munkáimat. Négy vi­lágrészen megfordultam, olyan em­bereket ismertem meg, akiknek ze­nészként a közelébe sem jutottam volna. És ha ezek a nagyon gazdag, komoly emberek eljöttek Budapest­re, és leugrottak Old Boysra, kivirult arccal jegyezték meg: fantasztikus, hogy én még ezt is tudom. Ennél na­gyobb öröm nem kellett. De a töb­biek sem kívánták itthagyni a csalá­dot ilyen hosszú időre. Nagyon meg­fizetik az ilyesmit, sokan csinálják szívesen, de az én agyam nem állt rá. Mindig azt mondtam, az Old Boysra csak az jöjjön, aki valóban bennün­ket szeretne hallgatni, mert ha nem érzem, hogy a közönség velünk együtt lüktet, legszívesebben lemen­nék a színpadról. - A pop és a rock öregjei közül so­kan keresték meg, hogy szeretnének az Old Boysban továbböregedni? - Gyalúan álltak sorba, és kínál­koztak azzal, hogy jobban játszanak, mint a mostani zenészünk. Ma már ez ritka. Válogathattam volna, de so­ha senkit nem küldtem el a zenekar­ból azért, mert esetleg volt nála jobb. Ezt tudják is rólam. Ha valaki mégis elment magától, felvételiztettem a helyére. Soha nem akartam super­­groupot létrehozni. Az Old Boys ép­pen arról szól, hogy néhány kivétel­től eltekintve közepes zenei tehetsé­gű emberekből állt össze, és tudott együtt nagyot produkálni. Öregfiús legek A legelső koncert: 1979. november 20. Postás Műv. Ház A legnagyobb buli: Joe Cocker előtt 400 ezer embernek A leghidegebb buli: 2000. január 1-jén 80 ezer nézőnek A legérdekesebb adat: 650 nótát tanultak meg A legtöbbet játszott nóta: Rock Around The Clock A legkülönlegesebb koncerthelyszín: Szardínia, Korzika A leginkább megható adat: az 55 éves átlagéletkor SZIDOR LÁSZLÓ Charlie, énekes Kuncze Gábor: - Különleges a viszo­nyom Szidor Lacival, rövid ideig az első ze­nekarában, a Syncom­­ban játszottam. Az Old Boys azt mutatja, mint a Megasztár is, hogy nem fontos magyarul énekelni, jól és profin kell produkálni. Ebben az ama­­tőrös dologban látom a profizmust, és imponál, hogy nem a pénzért csinálják, hanem a zene szeretetéből, ami lejön a színpadról is. Csodálatos, hogy huszon­öt éve együtt vannak, és az is jó, hogy az Old Boys nem a nosztalgiáról szól. - Visszahozzák a fiatal­ságomat, ami ugye, öt­­ ven felett cseppet sem elhanyagolható. Valódi házibulis zenét csinál­nak, amit nem lehet anélkül hallgatni, hogy az ember ne in­duljon el a táncparkett felé. Szimpatikus, kiegyensúlyozott társaság, évtizedek óta ugyanazon a színvonalon játszanak. Ha tehetem, ott vagyok a nagy Old Boys-bu­­likon. Nem csupán a zenéért ragaszko­dom hozzájuk: emberileg is végtelenül rokonszenvesek számomra. politikus Kovács Kati, énekes - Az Old Boysról mindig­ ­ a dobosuk, Bardóczy Gyuszi jut eszembe, végtelenül aranyos, imá­dom a humorát, remek kolléga, de ez a zenekar többi tagjáról is elmondható. Nagyon jó bulis együt­tes, ha közös műsorban lépünk fel, min­dig meghallgatom őket, élvezem, amit és főleg, ahogyan csinálják, de olyankor soha nem nosztalgiázom, ezt a szót nem is ismerem. Az Old Boys sem a nosztal­giát jelenti, ma is ugyanolyan srácok, mint amikor huszonöt éve elkezdték.

Next