Napló, 2005. február (Veszprém, 61. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-12 / 36. szám
2005. február 12., SZOMBAT ■ Dallos Zsuzsa Ma a legismertebb tizenéves arc Nagy Marcellé: óriásplakátokon, tv-reklámokban, újságok címlapjain naponta többször találkozhatunk vele - a Sorstalanság-béli képeken még kopaszon, a bemutató utánin rövid kefefrizurásan. Fegyelmezetten tűri a média rohamát, csakúgy, mint az általa formált hős, Köves Gyuri a megpróbáltatásokat. Nagy Marcell maga sem gondolta volna, hogy a Pál utcai fiúk után ismét nagyjátékfilmben szerepel majd. Igaz, hogy beiratkozott Földessy Margit színiiskolájába, de igazából sohasem akart színész lenni. - Sokféle dolgot próbálunk ki a foglalkozásokon, amiknek az életben később is hasznát láthatjuk, viszont közülünk sem készül mindenki színi pályára. Én is szeretek sokféle dolgot csinálni, a sport mellett érdekel a zene, szeretek olvasni. Marcell nem tipikus pesti tizenéves, választékosan formálja meg mondanivalóját, szinte alig használja a divatos szófordulatokat. Fegyelmezettsége mögött érdeklődő, nyitott, másokra nagyon figyelő emberke áll. - Szüleim igyekeztek nekem mindent megadni, sok időt töltöttek velem. Soha nem erőltetnek rám semmit, hagyják, hogy magam válasszak. Édesanyám többszörös országos bajnok volt hosszútávfutásban, édesapám válogatott öttusázó, de egyikük sem erőltette rám kedvenc sportágát, hagyták, hogy kosarazzam. Marcell felnőtteket megszégyenítő türelemmel válaszolt a sajtóvetítés után az újságírók kérdéseire. Szerényen, kedvesen hárította el a dicséreteket, szinte minden érdemet Koltai Lajos rendezőnek tulajdonítva. - Sutyi bácsival azzal kezdtük a napot, hogy az ókori mesterekhez-tanít ványokhoz hasonlóan sétálva megbeszéltük az aznapi feladatokat. Mindig megkérdezte, mit gondolok a felveendőkről és van-e valamilyen ötletem. Két megoldásomat el is fogadta, azok a filmben is benne maradtak. A kameráról is kérdezhettem, sokfélét ki is próbálhattam. Valószínűleg nem leszek színész még akkor sem, ha most épp egy színpadi szerepet kínálnak nekem, azonban szívesen lennék operatőr. Jó lenne megmutatni a világot olyannak, amilyennek én látom. - És milyennek látja? - Nem akarok szemtelennek tűnni, de más lefényképezni és más arról beszélni. - A Sorstalanságot másként forgatta volna, mint Koltai Lajos? - Talán néhány helyen igen. A regényt szüleim megvásárolták, de kétszeri nekifutásra sem voltam képes bajai pedig nagyon figyeltek rám. Édesanyám végig jelen volt, amíg dolgoztunk, egyszer-kétszer láttam kétségbeesettnek. Sutyi bácsi is ügyelt arra, hogy pszichikailag ne terheljen túl a történet. Ez persze nem jelenti azt, hogy fáklyásmenet volt minden jelenet rögzítése. Ráadásul az alapkérdés, hogy miként történhetett meg a holokauszt, még ma sem teljesen világos számomra. Fel tudok sorolni néhány dolgot, de igazából nem vagyok benne biztos, mit kellene tennem, hogy ma ehhez hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. Az alapkérdés, hogy miként történhetett meg a holokauszt, még ma sem teljesen világos számomra. Fel tudok sorolni néhány dolgot, de igazából nem vagyok benne biztos, mit kellene tennem, hogy ma ehhez hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. Nagy Marcell tíz centit nőtt és felnőtt lett a Sorstalanság forgatásán fejezni, mert elborzasztott az a sokra- Nagy Marcell média, amelyet látszólag szenvtelenül valószínűleg nem lesz írt le Kertész Imre. Amikor kiderült, színész, azonban hogy biztosan én leszek Köves Gyuri, operatőr szívesen lenne ismét elővettem és befejeztem. Fotó: Gáspár Gábor Mennyit tudott a forgatás előtt a holokausztról? A családom egyetlen ága sem volt közvetlenül érintett, s otthon a Spielberg-film kapcsán beszélgettünk róla. Egyébként nem holokausztfilmnek szánta Koltai Lajos a Sorstalanságot, hanem azt akarta érzékeltetni, hogy ma is megtörténhet bárkivel, hogy erőszakkal beavatkoznak az életébe. Sajnos a világ ma is ilyen, és az emberek nagy része ma is tétlenül nézi a mészárlásokat vagy a megalázásokat. - Felnőttek is megirigyelhetnék gondolkodását. Az iskolában nem furcsállják ezt a többiek? - Olyan gimnáziumba járok, ahol a diákok többsége hozzám hasonlóan gondolkodik. A nevét nem szívesen árulom el, mert nem szeretném, ha az iskola rendjét miattam bárki is megzavarná. - Mennyire viselte meg a fémforgatás? - Az, hogy nem jártam iskolába, különösebb gondot nem jelentett, letettem az összes különvizsgát. A barátaimmal jóval kevesebbet találkoztam, de a filmbéli fiúkkal a szünetekben sokat beszélgettünk. Engem mindig is vonzott az idősebbek társasága, a stábtag Szeretné mindenkinek megmutatni a világot ■ Ármás János : Akár érettségi tétel is lehetne a címben megjelölt téma, s egy ilyen kérdésnek nyilván valamennyi maturáló középiskolás örülne, mert valljuk be: erről írni hálás feldatat. Tesszük most ezt mi is jó szívvel, s ha valakinek a vizsgákhoz némi „mankót” adunk, akkor az úgy még jobb. Pörgetheti az emberfia az irodalomtörténeteket, illetve a versesköteteket, hol is kezdje ezt. Laza csuklóval válaszolhatnánk, természetesen Balassi Bálinttal, ki mással. De nem! Hanem Janus Pannonius az első, bizony, a pécsi püspök. Akiről talán nem annyira köztudott, hogy ifjú korában finoman fogalmazva is igencsak pajzán epigrammákat rótt papírra „hölgyekről és hölgyeknek szánva”, s ezeket a huszadik század első évtizedeiben a magyar történelemről írt köteteket Szekfű Gyulával társszerzőként jegyző Hóman Bálint és baráti köre fordított le latinból magyarra, afféle szórakozásként. Balassi a verseit egy-egy nótára írta. Neki Júliája volt, lesz ez még majd később is másoknál. Az Csak búbánat nótájára jegyzett Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Júlia dicséretén kezdi el című versében (érdemes azért még egyszer elolvasni ám ezt a verseimet!) így fogalmaz: „Júlia a lelkem, mikoron szól nekem, szerelem beszél velem, / Júlia ha rám néz, azonnal eszem vész, mert szerelem néz engem, / Júlia hol alszik, még az is úgy tetszik, hogy ott nyugszik szerelem.” Balassi rajongó szerelmes, de mennyire az. És a mi jó Csokonai Vitéz Mihályunk? Neki Lillája volt, boldog-boldogtalan szerelemben. „Egy öszveséggel ily sok / Gyönyörűt, becsest ki látott? / S ki boldogabb Vitéznél?” - írja A boldogsághoz című poémában, de tudjuk, hogy ott a szomorú sors, ahogy A reményhez című vers befejezésében fogalmaz: „Bájoló lágy trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!” Kevés költőnknek adatott meg az, ami Petőfi Sándornak, aki boldog házasságban élhetett az ő Szendrey Júliájával. Tessék, neki is Júliája volt! Már 1846. november 20-án így fogalmaz A reszket a bokor, mert... című versben: „Szeretsz, rózsaszálam? Én ugyan szeretlek, / Apád-anyád nálam / Jobban nem szerethet”, majd megírja Kohón 1847 szeptemberében a Szeptember végén című költeményt, a magyar líra egyik legőszintébb vallomását. S esztendőre rá A hegyek között című alkotásban így szól: „Kedvesem, ki egy személyben / Aszony s gyermek, örömében / Jön és megyen, pillangó tűz, / Virágot szed, koszorút fűz, / Majd eltűnik, majd előjön, / Úgy lebeg a hegytetőkön, / Mint egy álom tüneménye, / Mint a rengeteg tündére.” Ismerték ezt az idézetet Petőfitől? Arany Jánostól alig ismerünk szerelmes verset, s hogy egy kicsit előreugorjunk, például Babits Mihálytól is keveset. Nyilván ezzel nem a két költőóriás munkásságát gondoltuk pillanatig sem bírálni. S nem felejthetjük ki a sorból Vajda Jánost, aki elsőként szakít a Petőfi által stílusként meghagyott - Szerb Antal szavait idézve - „biedermeier felfogással” a szerelmi lírában. Neki Gúlája volt, ábrándosnak induló, boldogtalanságban végződő szerelemben írt róla Húsz év múlva. Harminc év múlva. „De néha csöndes éjszakán / Elálmodozva, egyedül / Múlt ifjúság tündértaván / Hatytyús képed fölmerül.” Jön Ady Endre, hozza, keresi, kergeti, szenvedi, elbocsátja, őrzi szerelmeit, Lédát és Csinszkát. Petőfi rajongva volt őszinte szerelmes, Ady okosan az. Ő a „százegyszer százszor tört varázs” költője, ő aki a csacsika, csacsinszka Csinszkának írja örök értékű vallomását: Őrizem a szemed. Szebbet, keservesebbet azóta is kevesen. Talán Radnóti, már a „háborúba ájult” Szerbiában, a Heidenau-lágerben, Zagubica fölött a hegyekben, a kockás noteszbe jegyezve, levelet a hitveshez. „Rejtelmek, ha zengenek, / őrt állok, mint mesékbe. / Bebújtattál engemet / talpig nehéz hűségbe./ ...Én is írom énekem: / ha már szeretlek téged, / tedd könnyűvé énnekem / ezt a nehéz hűséget.” József Attila Flórának című verséből idéztünk. A költő, akiben összegyűlik Balassi, Csokonai és Petőfi rajongása, de mindez együtt Vajda János és Ady bolyongásával. A költő, aki nemcsak szerelmest, hitvest keres, hanem bennük az elveszített anyát - a Mamát - is. Idemásolom most is, amit a nagy családi emlékkönyvbe írtam be anno, Áginak, az esküvőnk napján, ez is a Flórának című versből való, számomra a magyar irodalom talán legfontosabb nyolc sora: „Érdemeimből megértettél, / bátorrá vakmerőből tettél, / kínlódtál, amig nem szerettél, / egész világom ege lettél, / hát dícsértessél s hirdettessél, / minden korokon át szeressél / s nehogy bárkiben alább essél, / mindig mindenütt megméressél!” „Dicsőítessél s hirdettessél” Szerelem a magyar klasszikus költők lírájában Janus Pannoniustól József Attiláig HÉTVÉGE NAPLÓ 7