Napló, 2005. szeptember (Veszprém, 61. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-30 / 229. szám

2005. szeptember 30., PÉNTEK Elmennek Angliába a magyarok A megyei kórház három szakorvosa vállalt külföldön munkát - Nincs megfelelő utánpótlás ! Martinovics Tibor Veszprém - A nyáron há­­om kiváló szakorvos távo­­ott külföldre a megyei kór­­házból. Két sebész Angliá­in, míg egy belgyógyász Franciaországban vállalt rosszabb időre munkát. Bár a kórház azonnal meghirdett­e az állásokat, eddig nem­elentkezett megfelelő képe­­ítéssel és gyakorlattal ren­­delkező szakorvos. A kamara állítja: a folyamat fején járunk, egyre több ma­­gyar orvos helyezkedik majd el­ülföldön. Jó szakemberek távoztak tő­­lünk, akik a munka java részét itták el, pótlásukat sem létszá­­m­lag, s ez a nagyobb baj, sem minőségileg nem tudtuk egyelő­­e megoldani - fogalmazott dr. Pákozdy János. A kórház igaz­­gatója szerint a döntés emberi­­eg tulajdonképpen érthető, hi­­zen az orvosok hazai fizetésük négy-ötszörösét kereshetik meg k­lföldön, márpedig a mai vi­­águnk egyre radikálisabban az egyéni boldogulásról szól, igaz, tálkán hozzátette: meggyőző­dése szerint nem szabad, hogy az orvost csak az anyagi boldo­gulása vezérelje. - A hazai orvosoknak job­­bágysorsuk van. Relatíve ala­­csony fizetést kapnak, a munka­­vállaláshoz szükséges esetleges akhelyváltoztatás pedig rendkí­vül bonyolult s komoly egzisz­­enciális kérdéseket vet fel. Ezért itthon nagyon alacsony az orvosok mobilitása. Én mint in­­ézményvezető nem tehetek semmit a jó szakemberek meg­tartásáért, nem tudok verse­nyezni a külföldön kínált fizeté­sekkel - így az igazgató, aki el­mondta, a meghirdetett állások­ra eddig elsősorban most végző erdélyi kollégák jelentkeztek, szakorvosok nem. Jelenleg a legújabb, szeptem­ber 1-jén beiktatott bértábla sze­rint egy tízéves gyakorlattal ren­delkező szakorvosnak mini­mum 166 ezer forint jár, ha egy­általán ezt ki tudja fizetni az adott egészségügyi intézmény, hiszen a 4,5 százalékos bér­emelést nem követte a kórházak finanszírozásának megfelelő átalakítása. Ráadásul néhány szakmában az említett finanszí­rozási problémák miatt az orvo­sok nem tudják megtermelni a fizetésük költségeit sem. A távozó Bognár János se­bészt, Valkó Attila plasztikai se­bészt és Erdélyi Zsuzsanna bel­gyógyászt egyelőre nem bocsá­tották el a megyei kórházból, fizetés nélküli szabadságot kap­tak, ám ez csak az intézményve­zető lojalitásán múlt. Az igazga­tó úgy nyilatkozott, munkatár­sai hétvégi vagy időszakos kül­földi munkavállalásába sincs beleszólása, hiszen a közalkal­mazott szabadidejében vállal­kozóként azt tesz, amit akar.­­ Informális úton eljutott hozzám, hogy a közeljövőben néhány orvos szintén elhagyhat­ja a kórházat s külföldön vállal­hat munkát. Ez nyilvánvalóan egyre nagyobb terhet jelent majd az intézménynek, de még egyszer mondom, ez ellen sem­mit nem tudok tenni - hangsú­lyozta Pákozdy János, aki sze­rint egyre inkább érzékelhetőek lesznek majd Magyarországon az orvoselvándorlás okozta problémák. Szakemberek véleménye szerint elsősorban a speciális tu­dással rendelkező orvosok, mint például az aneszteziológusok, érsebészek, ortopéd szakorvo­sok és általános sebészek távo­zására lehet számítani. Igaz, hogy pillanatnyilag mindössze száz magyar orvos büszkélked­het állással Angliában, de a Semmelweis egyetem kutatása szerint az orvoselvándorlás minden bizonnyal felgyorsul a következő években, az elkövet­kező évtizedben a hazai orvos­­egyetemek végzőseinek akár negyven százaléka is külföldön próbálhat szerencsét. Szakorvoshiány fenyeget a kórházakban. Dr. Pákozdy János kórházigazgató elmondta, a meghirdetett állásokra most végző erdélyi orvosok jelentkeznek A legfrissebb adatok szerint a magyar szakorvosjelöltek 66 százaléka szándékozik külföldön dolgozni, ők elvileg Nagy- Britanniától Svédországon át Németországig számos ország közül válogathatnak. A legnépszerűbbnek azonban Anglia tű­nik, a szigetországban eddig 360 magyar orvos regisztráltatta magát, állandó munkahelyen százan, helyettesítőként negyve­nen dolgoznak. Az esetek többségében nem a legjobb kórhá­zakban, hanem Manchester, Birmingham külvárosi részein, walesi és észak-skóciai bevándorlók lakta területen kaptak munkát-áll a Semmelweis egyetem egészségügyi menedzser­­képzőjének legfrissebb kutatásában. Beváltak a mobilposták Veszprém (V. I.)­­ Az or­szágban feladott levelek a vizsgálatok szerint három nap alatt érnek célba. Szalóki Csaba, a Magyar Posta Rt. Nyugat-magyarorszá­gi Igazgatósága hálózati igazga­tóhelyettese elemezte a számo­kat a posta partnertalálkozóján. Elmondta: bár kezdetben nagy volt az ellenállás, a gyakorlat bi­zonyította, hogy beváltak a mo­bilposták. Ahol úgy állapodtak meg a polgármesterekkel, hogy egy ideig párhuzamosan műkö­dik az állandó és a mozgóposta, már mindenütt a mobil mellett tették le a garast. A posta a jövő­ben rész-, illetve osztott mun­kaidőben foglalkoztat embere­ket, akik akkor ülnek az ablakok mögé, amikor nagy a forgalom. Ugyanakkor megkezdték az ügyfélfogadó terek korszerűsí­tését, ez a folyamat az évtized végén Veszprémet is eléri. Az igazgatóság osztályveze­tője, Jánosáné Fekete Aranka az új szolgáltatásokról adott tájé­koztatást, majd a veszprémi helyzetet Szentpéteri László, a veszprémi 1-es posta vezetője jellemezte. Elmondta: a város­ban teljesül az az elvárás, hogy három kilométeren belül min­denki talál postát, s a levélládák is nagyjából ezerméteres kör­zetből elérhetők. Dióssy László, Veszprém polgármestere kifo­gásolta, hogy a posta budaörsi logisztikai központjának indu­lásakor nem jutottak célba még két hét alatt sem a levelek. Szélsőséges volt ez a nyár Budapest (mti)­­ Szélsőséges volt az idei nyár, két napon is év­százados hidegrekord született, s másfélszer annyi csapadék hullott, mint a sokéves átlag - derül ki az Országos Meteoroló­giai Szolgálat összegzéséből. Június 9-én százéves hidegre­kord dőlt meg, a napi maximum­hőmérséklet országszerte 7—14 fok között alakult. Augusztus 9- én a Nógrád megyei Zabaron 4,6 fokot mértek, ilyen hidegre a mérések óta nem volt példa. FÓKUSZ SMS VÉLEMÉNYVONAL SZÓLJON HOZZÁ írásunkhoz! SMS-számunk: 06-90-631-300 Üzenetét NV (utána szóköz) jellel kezdje! NAPLÓ 5 RÖVIDEN Mellrákellenes küzdelem Budapest (mti)­­ Dobrev Klára, a miniszterelnök fele­sége, dr. Rácz Jenő egészség­­ügyi miniszter és dr. Szabó Pál, a Magyar Posta Rt. ve­zérigazgatója látta el első na­pi bélyegzővel a mellrák elle­ni küzdelem fontosságát hir­dető bélyeget csütörtökön. Az ünnepélyes eseményen jelen volt George Herbert Walker, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Nancy Goodman Brinker, a Susan G. Konen Mellrák Alapítvány elnöke. Bodai Balázs magyar származású amerikai orvosprofesszor kezdeményezte a jótékonysá­gi akciót. Amerikában eddig 670 millió bélyeget adtak el, s az így befolyt ötvenmillió dol­lárt a mellrákkutatásokra for­dították. Olcsóbb a távfűtés Zirc (V. R.) - Csökkent a távhőszolgáltatás alapdíja a településen. A legutóbbi tes­tületi ülésen a szolgálatóval történt egyeztetés után a kép­viselők elfogadták azt a ren­deletet, miszerint légköbmé­terenként az eddigi 440 forint helyett 427 forint 60 fillér lesz az évi alapdíj. Egészségnap Balatonalmádi (h.) - A ta­valyi nagy sikerű egészség­nap után idén is várják a ter­mészetgyógyászat, a termé­szetes életmód iránt érdeklő­dőket október 8-án a kulturális központba - tájé­koztatták a szervezők a Naplót. Az egész napos program­­sorozat délelőtt a Makray há­zaspár kiállításával kezdő­dik, majd előadások lesznek a kövekről és gyógyhatásaik­­ról, az érzelmi harmóniáról, valamint a fénnyel elérhető lelkiállapot-javításról. Szere­pelnek felmérések, bemuta­tók, tanácsadások a program­ban, a makrobiotika standján lesz biobüfé és biopiac. A rendezvény ingyenes. Búcsúzunk a régitől, várjuk az újat Ma jelent meg utoljára régi formájában a Napló, indulnak az új nyomdagépek Veszprém­­ Elérkezett a Napló történetének egyik legnagyobb változást hozó pillanata: holnaptól új formá­ban, megváltozott arculattal jelenik meg az újság. Lapcsoportunk, a Pannon La­pok Társasága veszprémi köz­pontjában, valamint Vas, Zala, Veszprém és Fejér megye szer­kesztőségeiben már régóta ké­szülnek a változásra. A Házgyá­ri úti nyomdai centrum közel kétezer négyzetméteres új épü­letében már indulásra várnak a gépek, hogy este négy megye lapját mintegy 220 ezer pél­dányban elkészítsék. A három­­milliárd forintos beruházás ava­tóünnepsége ma délben lesz: az impozáns épületet és az új nyomdagépsorokat működés közben is megtekinthetik a meg­hívott vendégek. A Napló az elmúlt évtizedek­ben megyénk szinte valamennyi családjának tagjává vált. Sokan talán már nem is emlékeznek rá, mióta fizetik elő az újságot. A fiatalok között többen vannak, akik gyerekkoruk óta ismerik a lapot, és felnőtté válva előfize­tik azt. Bizonyára nem véletle­nül dönt így közel 45 ezer csa­lád, hiszen nap mint nap csak a Naplóban olvashatják szőkébb környezetük friss híreit. Ma eljött a változás napja: a szerkesztőségekben már az új formában készül a holnapi új­ság. Ehhez kapcsolódva délután Veszprémben a volt Séd mozi előtt és az Óváros téren szóra­koztató programokkal, kirako­dóvásárral, kvízjátékokkal vár­juk az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. Este pedig indulnak a nyomdagépek, hogy szombaton reggel vadonatúj Naplót vehessenek kézbe az ol­vasók. A Házgyári úti nyomdai centrum új épülete a korábbi fölé magasodik. Ezentúl többet, szebbet, korszerűbbet kapnak az olvasók

Next