Napló, 2005. szeptember (Veszprém, 61. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-06 / 208. szám

2005. szeptember 6., KEDD Főszezoni tapasztalatok (Folytatás az 1. oldalról.) A kezdő vállalkozóknak oko­zott gondot az, hogy mindezek ellenére nem voltak pontosan tisztában azzal, hogy mit várnak el tőlük. Például hiányos volt a vásárlói tájékoztatás, az osztály­ba sorolás, nem készültek gyárt­mánylapok, kalkulációk. Míg régebben előfordult, hogy csak magyar nyelven írták az étlapokat, ma már a legtöb­ben két idegen nyelven is ismer­tetik a kínálatot. Az üzletek többségében a fizetéskor is kivi­szik az étlapot és itallapot, így a vendég ellenőrizheti, hogy azt számolták fel neki, amit kért. A fogyasztóvédelmi felügye­lők az esetek harmadában nem találtak hiányosságot. Ezért a különböző jogcímeken kivetett bírságok összege megfelel a ta­valyi értéknek, mintegy 10 mil­lió forint, és nem emelkedtek a büntetési tételek sem. Arra na­gyon ügyeltek a felügyelők, hogy ismételten ellenőrizzék azokat az egységeket, amelyek­ben korábban szabálytalanságo­kat tártak fel. Azt tapasztalták, hogy a legkevesebb gond az ál­landóan a megyében dolgozó vállalkozókkal van, akkor is, ha több egységet működtetnek. Megszűnnek a torlódások Kereszteződésből körforgalom - Harmincmillióért egy hónap alatt átépítik Tapolca (sz. j.) - Hosszas előkészítő munkálatok után tegnap megkezdődött a vá­ros egyik, talán legforgalma­sabb és közlekedéstechni­kai szempontból legproblé­másabb kereszteződésének körforgalmi csomóponttá történő átalakítása. A város Veszprém felőli ol­dalán lévő Kossuth és Juhász Gyula utcai kereszteződés már régóta megérett az átalakításra, hiszen az alárendelt útról érkező autósoknak sokszor igencsak hosszúra nyúlik a várakozási idő a jelentős járműforgalom és az ahhoz viszonyított szűk áteresz­tőképesség miatt. A tegnap megjelenő munkagépek immár a beruházás látványosabb - bár a várható lezárások, elterelések miatt kényelmetlenséggel járó - szakaszát jelezték az arra közle­kedőknek. Parapatics Tamás önkormányzati főtanácsadó la­punk érdeklődésére elmondta, hogy a közbeszerzési eljárás és a közművek kiváltásával kapcso­latos egyeztetések után elkez­dődhetett az időben is rövidebb építkezés.­­ A harmincmillió forintos beruházás remélhetőleg három­négy hét alatt befejeződik, és ez­zel az itteni mindennapos torló­dások is megszűnhetnek - véle­kedett Parapatics Tamás. Azt is megtudta lapunk az önkor­mányzati főtanácsadótól, hogy a körforgalmi csomópont kialakí­tásával párhuzamosan a helyszí­nen a csapadékvíz-elvezető há­lózat kapacitását is bővítik, ugyanis a nagyobb esőzések után ezen a szakaszon gyakorta hömpölygött a víz. Munkagépek tűntek fel Tapolcán, a város Veszprém felőli szakaszán, a Kossuth és a Juhász Gyu­la utca kereszteződésében Fotó: szíj. Ujjak nélkül a haza bölcse Balatonfüred (M. T.) - Le­törték a Tagore sétányon ál­ló Deák Ferenc-szobor egyik kézfejének ujjait. A rongálás valószínűleg az augusztus 20-i ünnep éjszakáján tör­tént, a hivatal azonnal meg­tette a feljelentést. Ismeretlen tettes ellen rongá­lás vétsége miatt folyik a nyo­mozás - tájékoztatta lapunkat a Balatonfüredi Rendőrkapitány­ság hivatalvezetője. Bíró Barna lapunknak elmondta, a sétányon a rendőrök rendszeresen teljesí­tenek szolgálatot, ennek ellené­re minden bizonnyal az augusz­tus 20-i rendezvények forgata­gában rongálhatták meg a műal­kotást, amelyet egyébként még akkor éjszaka a járőröző rend­őrök észleltek is. Dr. Bóka Ist­ván polgármester lapunknak el­mondta: a szo­bor megcson­kítását követő napon a hiva­tal azonnal megtette a fel­jelentést, illet­ve értesítették Melocco Mik­lós alkotót. Amennyiben a rendőrségi nyomozás nem jár ered­ménnyel, a hi­vatal saját költségén fe­dezi majd a szobor helyre­­állítását. A Kossuth­­díjas szobrász, Melocco Mik­lós alkotását a tavalyi év ok­tóberében állí­tották fel a hí­res tóparti sé­tányon. A szobrot tavaly októberben állították fel a Ta­gore sétányon Penovác-fotó Épül az új kórházi szárny (Folytatás az 1. oldalról.) A nyári esős időszak némi gondot okozott az ütem tartásá­ban, de a csúszást napokon belül pótolják. Az igazgató kijelentet­te, korábbi ígéretéhez híven a kórházépítésnél a ZÁÉV a rész­munkák megbízásánál, ameny­­nyiben egyforma ajánlat érke­zik, a helyi vállalkozókat része­síti előnyben. A földmunkáknál, különböző kiváltásoknál, az al­építmények kialakításánál szin­te csak helyi, illetve környékbeli vállalkozásokkal dolgoztak. A szerkezetépítéssel is egy közeli céget bíztak meg - erre a mun­kára Várpalotán nem találtak megfelelő vállalkozást. A szer­kezetépítés befejezése után a belső munkáknál a helyiek újra számíthatnak a megbízásokra. Mint megírtuk, a Medicomp­­lex Kft. többmilliárdos beruhá­zásban hatszintes kórházi szár­nyat épít, ahol helyet kap a járó­beteg-ellátás, az egynapos sebé­szet, egy rehabilitációs, illetve ápolási részleg és egy szociális otthon. A városi kórház működ­tetését idén szeptember 1-jétől a Medicomplex tulajdonában lé­vő Palotahosp Egészségügyi és Szolgáltató Kft. látja el. KRÓNIKA Badacsonyi mulatság Veszprém (SL) - Szeptem­ber 10-11 -ig rendezik meg idén a Badacsonyi szüretet - hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján tegnap. Az idei mulatságot a szépség, a vidámság, a verítékes munka hamarosan beérő gyümölcse és a tájhoz, a hegy levéhez fűződő szeretet jegyében rendezik meg. Az idei felvonuláson mintegy negyven csoporttal több vesz részt, mint a korábbi években. A hagyományhoz híven szürke­­marhafogat kocog az élen, mö­götte sorban a szőlőharang és a huszárezred vonul. A közönség szórakoztatását az elmaradha­tatlan lisztes és kormos gyere­kek, valamint patkolókovácsok biztosítják. Idén is bor- és ételkí­náló fogatokkal, fúvószenekar­ral és néptánccsoportokkal, a helyi óvodásokkal és kisiskolá­sokkal vonulhat a nagyérdemű. A tervek szerint ebben az évben is külön fogaton, díszmagyar­ban utazik a képviselő-testület. Idén gólyalábasok, zászlóforga­tók és hastáncosnők is részt vesznek a felvonuláson, ami szeptember 11-én délelőtt tíz órakor indul a Tatay Sándor Általános Iskolától. A kiváló borokon és étkeken kívül szombaton délután fél négytől a Pegazus Színház Te­rülj, terülj asztalkám! című ze­nés bábjátéka szórakoztatja a gyerekeket a badacsonyi Szász Pál-telken felállított fesztivál­sátorban. Este fél hétkor kezdő­dik Janza Kata és Csengeri Atti­la musicalparádéja. Este kilenc­től kifulladásig a Koktél együt­tes muzsikájával szüreti mulat­ság lesz az Egry József Művelő­dési Házban. Vasárnap fél ki­lenctől gyülekeznek a felvonu­lók a Tatay Sándor iskola előtt. A felvonulás közben, a Szent Imre-templom előtt Földi István plébános áldja meg a szőlőha­rangot. A délutáni programok­ról a Kalimatu Saloonband, Hatvani Kiss Gyöngyi és Tárnai Kiss László nótaszója, a Mistery Gang Rockabilly Trió és Márió, a harmonikás gondoskodnak. NAPLÓ 3 RÖVIDEN Egyetemi tanári kinevezés Budapest (mti)­­ Sólyom László köztársasági elnök hétfőn 106 egyetemi tanár­nak adta át kinevezését Ma­gyar Bálint oktatási minisz­terrel együtt a Néprajzi Mú­zeum aulájában. A kinevezé­sekről szóló határozatot még a korábbi államfő, Mádl Fe­renc írta alá. A köztársasági elnök egyetemi tanárrá ne­vezte ki az oktatási miniszter előterjesztésére 2005. szep­tember 1. napjával dr. Nagy Endrét, a Veszprémi Egye­tem tudományos tanácsadó­ját, a Műszaki Kémiai Kutató Intézet igazgatóját. Feloszlatott MSZP-szervezet Budapest (mti)­­ A Magyar Szocialista Párt etikai bizott­sága hétfőn feloszlatta a párt nagykanizsai szervezetét, miután az országos választ­mány által megadott határ­időig nem állított új képvise­lőjelöltet. A kanizsai szerve­zet eredetileg Fodor Csabát jelölte az 1994 óta képviselő Göndör István helyett. Törvényt is módosítanának Az elbocsátott üzemi tanácsi tagok visszavételéért a Fidesz Pétfürdő (ár) - A Nitrogén­­művek Rt. üzemi tanácsa rendkívüli felmondással el­bocsátott négy tagja ügyé­ben sajtótájékoztatót tartott tegnap reggel a Fidesz - MPSZ. A térség országgyűlési kép­viselője, Gyapay Zoltán, vala­mint Kontur Pál, a párt munkás- és alkalmazotti tagozatának or­szágos elnöke az NRt. kerítésé­től távolabbi területen fejtette ki álláspontját, mivel ahhoz nem kaptak engedélyt, hogy közvet­lenül a cég bejárata előtt talál­kozzanak az újságírókkal. A munkástagozat szolidaritási nyilatkozata rögzíti, a Fideszt felháborodással tölti el, hogy a törvényi munkajogi védelem dacára szakszervezeti érdekvé­dőket rendkívüli felmondással az utcára tesznek. Kifejtik: „Pét­fürdő élő példája annak a sokad­szor bebizonyosodott ténynek, hogy ha a privatizáció nem kellő körültekintéssel zajlik, akkor a munkás, családos emberek ki­szolgáltatott helyzetbe kerül­nek, állásukat, megélhetésüket veszítik el. Ez a pénzközpontú gazdálkodás eredménye.” Kontur Pál az MSZP mun­kás- és érdekvédelmi tagozata elnökének, Filló Pálnak a fi­gyelmébe ajánlotta, hogy jelen esetben, kormányzati pozíciójá­nál fogva, az MSZP-re különle­ges felelősség hárul: a jog és a törvény alóli kibújást megaka­dályozva az egyedüli lehetséges megoldást kell támogatni, a tör­vényes beavatkozás megsem­misítését, az NRt. üzemi taná­csánál az eredeti állapot visz­­szaállítását. Gyapay Zoltán be­jelentette, a jövő héten kezdődő őszi parlamenti ülésszak során törvénymódosítást nyújtanak be annak érdekében, hogy végre egyértelműen megfogalmazza a jogszabály a munkavállalók és az érdekvédelem jogosítványa­it, a törvény szövegében ne ta­láljon kibúvót a munkaadó. Sok fiatal szeretne színpadra kerülni Jön a Képzelt riport - Szereplőválogatás a Pannon Várszínházban Veszprém (V. R.) - Szerep­lőválogatást tartott a Pannon Várszínház vezetése a Séd filmszínházban. A teátrum október 15-én mu­tatja be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. A darabhoz keresett Vándorfi László rendező és Re­­govics Zsuzsa énektanárnő a hétvégén 16-30 év közötti sze­replőket. A válogatásra az or­szág több pontjáról érkeztek fia­talok, akiknek tánc- és énektu­dását, mozgáskészségét, prózai feladatmegoldó képességét tet­ték próbára a szakemberek. A nyolc órán át tartó meghallgatás után a 75 jelentkező közül 42-en kezdték el a próbákat. A koreog­ráfus Krámer György lesz. Az előadásban a várszínház eddigi darabjaiban látható tehetségek és rutinos színészek szerepelnek majd, ők alakítják a főbb szere­peket. Eszter Hatás Andrea, Jó­zsef Sánta László lesz. A ripor­tert Sashalmi József, a pokol an­gyalát Szeles József, Mariannát Oravecz Edit alakítja majd. Frantisekként Egyed Brigitta, Mamieiként pedig Zayzon Csa­ba lép színpadra. Vándorfi László 10 éve a Pe­tőfi Színházban színpadra állí­totta a darabot, olyan színészek­kel, mint Kováts Kriszta, Gaz­dag Tibor és Novák Péter. Ab­ban az előadásban Oravecz Edit és Sashalmi József is szerepelt. A rendező azt mondta: teljesen más lesz a mostani bemutató, hi­szen azóta sokat változott a vi­lág, és a mindezt a mű üzeneté­vel megpróbálják aktualizálni. Vándorfi László és a válogatásra jelentkezett fiatalok Áfrány-fotó HIRDETÉS C­H?RJ­IE_R. pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) ____________Tel.: 88/329­ 000___________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 240.0000 246.9000 CHF 155.0000 161.0000 GBP 351.0000 364.0000 SKK 6.0500 6.6000 USD 191.0000 197.9000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényes: 2005. szeptember 5. . Nyitva mindennap 8-21 óráig

Next