Napló, 2005. szeptember (Veszprém, 61. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-17 / 218. szám
2005. szeptember 17., SZOMBAT HÉTVÉGE A művészeti köztudat formálója ■ Tóth B. Zsuzsanna A diszeli Első Magyar Látványtárat másfél évtizeddel ezelőtt a vizuális kultúra csiszolása, formálása céljából hívta életre négy házaspár, egyikük, Vörösváry Ákos és Gyökér Kinga gyűjteményére alapozva. Az alapítvány az egykori Stankovics-malom romos épületét varázsolta újjá hét év alatt, hogy 1997-től kiállítóházként szolgálja a kultúrát. Mottóul egy reformkori érem két oldalának szövegét választották: Lelki esméret szerént. Csak az E köz Jóra tekints. Egy értő kritikusuk szerint az alapítvány gyűjteménye, noha bármelyik hazai, modern művészettel foglalkozó képtár megirigyelhetné számos remek darabját, mégis merőben különbözik a magyarországi múzeumi és magánkollekcióktól. Nem törekszik a szavatolt és a szakmai közmegegyezésből tudható értékek akkumulációjára, a nagy nevek ABC-je helyett műveket szerez meg és az általános gyűjtői szemlélet számára felelőtlen vakmerőséggel vállalja saját ízlését és személyes „elfogultságait”. Magaménak érzem Márai szavait, melyek szerint: „Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a "csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéd. S amikor a művész már nem tud művén segíteni, az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.” - A régiségekkel, néprajzi anyaggal úgy foglalkozunk, hogy az a kortárs művészet befogadását elősegítse. Ennek jegyében rendeztük az ünnepi nyitókiállítást is „Mindenkinek kenyér és rózsa” címmel 1997- ben. Itt minden kiállított tárgy a kenyérről és rózsáról szólt, bár meglehetősen szélesen értelmezve jelentésüket. Az idézet egy 1954-es, Szent Erzsébet legendájára utaló pásztorfaragás felirata - mondta Vörösváry Ákos. A későbbi, évente egy-egy alkalommal megújuló és aztán egész éven át látogatható tárlatokról szólva hozzátette, hogy a Látványtár felmutatott egy csokrot a gyűjteményében levő, illetve látókörébe került, a közmegegyezés mérlegét még sohasem vagy csak épp, hogy megpróbált remeklésből is, Remekművek és remekművek címmel. A fényképezés 150 éves útját a maga sajátos láttatásával és az igazán rá jellemző, jó értelemben vett gátlástalanságával idézte meg a bemutatóház „Szubjektív a fotó a Látványtárban” című tárlaton. A millenniumot pedig az „Ég és Föld násza” című kiállítással, jeles néprajzi anyag bemutatásával ünnepelték. Az „Lőtt képek” című kiállítás során felemerült a kérdés, hogy a kép és az írás egymásrautaltságáról, mellérendeléséről van-e szó. A Látványtár tágan értelmezte a tükör, a tükrözés fogalmát is, önarcképek, arcképek, tenyérképek és másnemű tükrözések is színesítették az értelmezés reményt keltően végtelen szövetét „A tükör képei” című kiállításon. A pusztulás, az elmúlás drámáját pedig főként tárgyak, a drámaian elpusztult, illetve pusztuló tárgyak demonstráltak a „Minden mulandó” című bemutatón, melyet a Fábry-féle „Dizájn Center” kóstolója követett. Ennek során a Látványtár kísérletet tett arra, hogy Fábry Sándor humorista „kacatgyűjteményét” kiállításként mutassa be. Fennállásának tizenötödik születésnapjára a Látványtár vendégségbe hívott falai közé más magángyűjteményeket, illetve azok kiválasztott darabjait, festményeket, grafikákat, printeket, szobrokat és dobozműveket mutatnak be a jövő nyárig nyitva tartó, A műgyűjtés dicsérete című tárlaton. A kiállítások rendezésénél külön figyelmet követel a speciális kiállítótérből fakadó sajátosság, hogy egy-egy alkotás, illetve képegyüttes különböző helyekről látható. Ez nagy kihívás, hiszen a művek így sokszorosan felelgetnek egymásnak. A Látványtár működésének egyik lényeges alapköve pedig, hogy a kiállításrendezésről mint önálló művészeti ágról gondolkodunk, és azt ekként is gyakoroljuk -tudtuk meg Vörösváry Ákostól. A Látványtár 52 kiállítást rendezett 1991 óta az ország több pontján. Díszeiben évente egy tárlatot állítanak össze, de a kultúra mellett a közösséget is pártolják. A várossal karöltve építették meg a Falukemencét, amelyet a település közössége által választott „kemencenagy” gondnokol. Mára közösségi helyszínné vált, a társművészetek rendezvényeiből is kiveszi részét. A Látványtár udvarán remek helyet biztosít baráti találkozóknak, családi összejöveteleknek, kiegészítve a kiállítóház kínálatát. A Látványtár vállalkozásai tehát a magyar művészeti életben sajátos karakterükről és értékfelfogásukról nevezetesek. Kérdéseik, bár költőiek, szelíden provokálják is, ébresztgetik is az álmos közvéleményt. Mitől remekmű a remekmű? Felismerhető-e ma a ma született remekmű? Csak a régen született remekművekre mer vagy képes az ember így rámutatni? Miért múlik el általában annyi idő a remekmű megszületése és a róla ekként való közvélekedés kialakulása között? Az azonban bizonyos, hogy a Látványtár a jelenben akar maradni, a közvélemény helyett inkább önmagára akar hagyatkozni. Úgy gondolja, hogy „szabad”, „képes” és „merő” a vállalás, végső soron, morális természetű. Kérdéseik, bár költőiek, szelíden provokálják is, ébresztgetik is az álmos közvéleményt. Mitől remekmű a remekmű? A diszeli Első Magyar Látványtár bemutatóháza évente új kiállítással rukkol elő. Idén „A műgyűjtés dicsérete” című tárlattal várják a vendégeket télen is Az örökzöld Folly-arborétum ■ Szíjártó János Badacsonyörsön, a Kisörsihegy déli oldalán fekvő, mintegy öthektáros arborétum a fenyők misztikus világába kalauzolja a természetszerető embereket. A fenyvest a létrehozó és fenntartó családról Folly-arborétumnak nevezték el. Három generáció munkája, amit ön itt lát. Nagyapám, dr. Folly Gyula telepítette az első fenyőket, amit édesapám, majd én is folytattam, dacára a közben változó politikai viszonyoknak, gazdasági nehézségeknek. A csodálatos terület „túlélt” világháborút, államosítást, a tulajdoni, kezelési viszonyok többszöri változását - mondta Folly Gyula, az arborétum mai gazdája a helyszínen. - Azt a nagy atlaszcédrust még a nagyapám ültette - mutatta már a bejáratnál a többi fölé magasodó fát sétánk kezdetén. Alig pár lépés után az ég felé törő, keskeny oszlopos tiszafa és színes, bokorszerű kínai boróka állított meg minket néhány pillanatra. Ekkor jegyezte meg vendéglátóm, hogy az arborétumban gyakorlatilag minden cédrusfajta megtalálható. Az arizonai, a már említett atlasz, a himalájai, az európai, a libanoni. Az örökzöldekből álló Follyarborétum maga is tájformáló hatású, nagyszerűen illeszkedik környezetébe. A páratlan kilátás a Balatonra, a túloldalon lévő jellegzetes Fonyódi-hegy, a Badacsony teszi igazán teljessé a természeti szépségek nyújtotta látványt a látogató számára. A területen a telepítések három fő időszakát tekintve a legidősebb egyedek közel százévesek. A második világháború utáni generáció tagjai 35-55 esztendősek, míg az utolsó generációs növényanyag az ennél fiatalabb állományt foglalja magában. Az örökzöldekből álló gyűjtemény nemzetközileg is elismert, hiszen lehetőséget ad a fenyők növényrendszertani bemutatására és tanulmányozására. Honosítási, nemesítési kísérletek, ökológiai és fenológiai megfigyelések zajlanak itt, amire a százharminc fenyőfaj, a húsz lomblevelű fafaj, a közel harminc örökzöld és lombhullató cserjefaj kiváló lehetőséget kínál. A földön élő mintegy ezer nyitvatermő fajból hatszázra tehető a mérsékelt égövi, természetes változatok száma. A Folly-arborétumban ezek egyötöde fellelhető. Az első parcellában az atlaszcédrus ezüstös változatai hívják fel magukra a figyelmet, de itt magasodik a himalájai cédrus, az európai valódi cédrus, az egyik hazai erdei fenyő, az andalúziai jegenyefenyő, az amerikai duglászfenyő és a kínai szúrósfenyő. A hegyi mamutfenyő Észak-Amerika őserdeinek misztikus világát idézi, de az óriás tobozú fenyő hatalmas - kis túlzással, akár fegyverként is használható, szúrós tüskéjű - tobozai sem mindennapi látványosságot jelentenek. NAPLÓ 9 Kemencésház, régi gépek A közel harmincéves Magyar Építőipari Múzeum kulturális örökségünk becses része ■ Toldi Éva Hétköznapok művészetét őrzi a Magyar Építőipari Múzeum az építőipari mesterségek emlékeivel, téglagyűjteményével - foglalja össze az országos gyűjtőkörű, veszprémi székhelyű, idestova 30 éve működő, pótolhatatlan tevékenységet folytató intézmény mottóját egy idegenforgalmi kiadvány. A Magyar Építőipari Múzeum nem szokványos múzeum, kilóg a sorból, mint általában a műszaki múzeumok, talán azért, mert a mindennapokról, az ember szépre igényes környezetéről, e környezet megteremtésének „művészi” mesterségeiről és „mesteri” művészetéről ad látleletet. Az intézmény három helyszínen kínál látnivalókat a közönségnek Veszprémben. - Jelenleg a kályhás mesterház a főépületünk a Szent István utca 7. szám alatt - mondja Gy. Lovassy Klára, az intézmény igazgatója. Az itt dolgozó legutolsó kályhásmester Lili János volt 1914-ben. Bár inkább kemencésháznak lehetne bennünket nevezni, ugyanis három igen értékes kemencét is megtekinthet itt a látogató. Az épület hátsó, fagerendás szárnya körülbelül 300 éves, az utca felőli parasztbarokk része pedig 250 éves lehet. A szép és különleges műemlék épület hangulatában is megidézi a múltat, középen egy kedves kis udvarral. Ez az adottsága teszi lehetővé, hogy a kulturális örökség napjai alkalmából itt gyermekprogramokat is szerveznek évről évre, így az idén is. Ezúttal a vállalkozó kedvűek kipróbálhatják majd a hagyományos téglavetés módját is, illetve a bélyegkészítést. Már áztatják az agyagot a hétvégi programra, mutatja az igazgatónő, s hozzáteszi: ezenkívül folyamatos tárlatvezetést is tartanak. Az építőipari múzeum másik telephelye a Házgyári úton található, itt a látogató egy szabadtéri gyűjteményt talál az építőiparhoz kapcsolódó, ma már muzeális értékű gépekből, amelyek mostoha körülmények között, fedetlen terepen tűrik az időjárás rohamait a pénzhiány miatt. Mindemellett újdonságnak számít, hogy egy raktárépületben kis látogatható kiállítás nyílt, ahol érdekes építőipari eszköz- és szerszámtár, -gyűjtemény látható (lakatos, asztalos kovács, épületvillamosság, vízszerelés), továbbá műemléki épületekből származó folyosó, kapurácsok várnak végső elhelyezésükre az udvaron. Egészen különleges épülettartozékokat hoztak nemrég Budapestről, a Tanítók Házából e telepre, mutatja az igazgatónő. Közte vannak például maratott üvegek, kovácsoltvas díszek, szecessziós lámpák, öntöttvas korlátelemek és bélyeges téglák is. A Magyar Építőipari Múzeum különleges státusú intézmény azért is, mert bár országos gyűjtőkörű, de nincs tulajdonosa valójában, pályázatokkal teremtik elő munkatársai a tevékenységük fedezetét. A kulturális minisztérium törekszik arra, hogy működésük biztonságos hátterét mielőbb valamilyen formában megteremtse. Nagyon bíznak benne, hogy ez hamarosan megtörténhet, tájékoztat az igazgatónő. A múzeum szabadtéri gépgyűjteményéhez kapcsolódva érdekes eszköz- és szerszámbemutató kiállítás várja a látogatókat Fotó: K. B.