Napló, 2006. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-24 / 20. szám

10 .NAPLÓ A NAP FILMJE RTL Klub - Az Édesek és mostohák című film „fel­dob" egy rázós témát, de nem jut el a megoldásig. A film így a két főszereplő hölgy jutalomjátéka lesz, akik mellett labdába sem rúghat az egyébként kivá­ló harmadik, Ed Harris. Isabel (Julia Roberts) me­nő divatfotós, aki a karrierjét nagy gonddal építgeti, a csa­ládanyai feladatokat azonban nem neki találták ki. Ám egy napon mégis szembe kell néznie a legrosz­­szabbal. Szerelme, Luke (Ed Harris) ugyanis két gyerek apja, ráadásul az édesanyjuk, Jackie (Susan Sarandon) ma­ga a tökély. A két nő tűz és víz, egyfor­mán erős, független nők, de jelen helyzetben sajnos ellen­felek és háborúban állnak. Hamarosan azonban meg kell találniuk egymáshoz az utat, mert kiderül, hogy Jackie ha­lálos beteg, s gyermekeinek szerető, gondoskodó anya kell. Hogyan lehet megmenteni egy családot, ha nem számít­hatnak többé arra az emberre, aki eddig összetartotta azt? Helyettesítheti-e bárki is az egyetlen személyt, akinek a vállán nyugodott az egész építmény, s aki élete közép­pontja volt? Ezekre és sok más kérdésre keresi a választ az Édesek és mostohák (21.50) című film, amelyet Chris Columbus rendezett. Nevéhez fűződik a Reszkes­setek, betörők!, a Mrs. Doubt­­fire és két Harry Potter-film megrendezése. A ma esti film nem mélyül el túlságosan a témában,de Ju­lia Roberts és Susan Sarandon játéka miatt mindenképpen érdemes megnézni. Édesek és mostohák Két kiváló színésznő jutalomjátéka az édes-bús vígjáték Isabel (Julia Roberts) és Jackie (Susan Sarandon) erős, független nők, akik kezdetben egymás el­lenségei, később azonban kénytelenek szövetséget kötni egy nem várt, szomorú esemény miatt Hat balek kalandjaiból jó kis közönségfilm TV2­­ Már vetítik a mo­zikban az Üvegtigris má­sodik részét, de jó, ha előtte a tévében megnéz­zük az elsőt, és megis­merkedünk a főszerepe­ket játszó hat jóbaráttal, akiknek eseménytelen élete egy csapásra felfordul. Az elmúlt öt évben az Üvegtigrisnek (21.25) sike­rült az, ami a magyar filmek közül csak kevésnek. A film a mozikon kívül elkezdte élni a saját életét. Üvegtigris-rajon­­gói klubok alakultak, több egymás utáni évben rendeztek az ország különböző pontjain Üvegtigris-fesztivált, és a „Tigrisből” származó monda­tok közül több szállóigeként kering. A történet első olvasatra ta­lán nem hordoz magában bor­zongató izgalmakat: egy út­­széli büfékocsi egyáltalán nem ambiciózus tulajdonosa, Lali különös, időben és térben is megfoghatatlan világban él öt barátjával, akik a maguk módján próbálnak boldogulni - és a maguk módján vallanak ezek a próbálkozások rendre kudarcot. Ám helyzetük és ők maguk attól lesznek izgalma­sak, hogy Laliék akkor sem adják fel életmódjukat, ha a külvilág szemében már meg­buktak. Mert az ő szemükben a külvilág lényegtelen, sajá­tos, öntörvényű világukban jól érzik magukat és nem is akar­nak szembesülni azzal, hogy rég letértek arról a pályáról, amelyen a világ közben halad. Komikusoknak is kiválók: Szarvas József, Reviczky Gábor, Ru­dolf Péter, Gáspár Sándor, Csuja Imre, alul Horváth Lajos Ottó Rendezői portré: W. Petersen m2 - A német rendező, Wolfgang Petersen 1986 óta él Los Angelesben. Nevéhez első sikerként A tengeralattjáró kötődik, amely nemcsak hatalmas nézettséget hozott, hanem két Oscar-jelölést is begyűjtött. A tengeralattjáró kapcsán Petersen személyében az aka­démia először jelölte a leg­jobb rendező kategóriában egy német nyelvű film alkotó­ját. A film egyébként össze­sen hat Oscar-jelölést kapott, és abban az időben a legna­gyobb nézettségű európai film lett az Egyesült Álla­mokban. Végtelen történet című fan­­tasyfilmje a gyermeki lélek varázslatos világát festi elénk bájos, szeretnivaló figuráival. A kilencvenes években olyan sikerfilmek fűződnek a nevéhez, mint a Célkereszt­ben, Az elnök különgépe vagy - Dustin Hoffmannal a fősze­repben - a Vírus. Nagy bevé­telt hozott a Viharzóna és 2004-ben rendezett monu­mentális alkotása, a Trója is. A Filmrendező-portrék (m2, 21.00) című amerikai filmben Wolfgang Petersen­­ről vallanak pályatársai, szí­nészei (Dustin Hoffman, Re­ne Russo, Harrison Ford, Mary Elizabeth Mastranto­­nio, George Clooney, Jürgen Prochnow, Gerald McRaney, Tom Berenger, Diane Lane, Wendy Crewson), akik sze­rint Petersenben az a legjobb, hogy odafigyel a kis, igaz pil­lanatokra is a nagy kalandok mellett. 05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Kárpáti krónika (ism.) 05.40 Ag­rárhíradó 05.50 NAP-KELTE 09.00 Max. a zsaru­­ 43.: Gyújto­gatás 09.45 Világvédett lehetne: Kőfejtő - Fertőrákos (ism.) 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik Ben­ne: 11.28 Mit főzzünk ma? 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó dél­ben 13.00 Srpski Ekran 13.30 Unser Bildschirm 14.05 Afrika gyöngyszeme Portugál kalandfilmsor.­­11.® 15.00 Kalandos nyár­i Sorsok 15.53 Mozart 250 16.00 Híradó 16.05 Muzsnay Ákos műhelyében 16.20 Maradj velünk - Találkozás Jézussal 16.30 Katolikus krónika 17.0012+ Ifjúsági magazin 17.25 A NAGY Vita Talkshow® 18.00 Híradó; Gazdasági híradó 18.10 Körzeti híradók 18.24 Esti mese; Frakk, a macskák réme; Kék eger; Kukori és Kotkoda 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este 19.54 Sporthírek 20.05 Önök kérték... 21.05 Panoráma­­ 22.00 KEDD ESTE 22.45 Kultúrház 23.00 Kultúrház Extra 23.25 Híradó 23.40 Provokátor - fényképek a valóságból ® 00.10 A hegedűs Fr.-belga-német film (1994) ® Armand ünnepelt hegedűmű­vész és bálványozott férfi, de őt folyton a tökéletlenség ér­zése gyötri. Barátja halála után válságba kerül és egyre mélyebbre süllyed. Fsz.: Ri­chard Berry 01.45-01.56 Kárpáti krónika 00.10 A hegedűs Fr.-belga-német film 06.20 TV SHOP 07.20 Űrbalekok -8. © 07.50 TV SHOP 08.50 Nye­rő Percek 10.00 Gyilkos sorok - 32. (ism.) © 11.05 Vadmacska - 17. ® 12.10 Vészhelyzet - 83. (ism.) © 13.10 Kojak - 97. ® 14.15 Halálbiztos diagnózis -15. ® 15.20 Magnum - 47. ® 16.20 Gyilkos sorok - 33. ® 17.25 A Vadmacska új élete © 18.25 Vészhelyzet - 84. £ 19.25 Nevess csak! - 63. ® 20.00 Happy Texas Amerikai vígjáték ® 21.55 A helyszínelők - 22. ® Az értékelés 23.00 Buffy, a vámpírok reme ® 24.00 Alul semmi - 66. ® 00.30 Ozzy 26. ® 01.00 Latin szeretők - 4. ® 02.00 A helyszínelők ® 02.55 Buffy, a vámpírok reme ̇ 05.15 Kojak - 97. (ism.)­­ 0 05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Kárpáti krónika 05.40 Agrárhíradó 05.50 NAP-KELTE 09.00 Válaszd a tudást! 10.00 Láthatatlan isme­rősök - A Föld mikroszkopikus élővilága - 4/4.: Mikrobák, a jövő katonái 10.55 Tudásakadémia - Hogyan legyünk sikeres vállalko­zók? - 10. 12.00 Déli harangszó 12.00 A fehér ruhás hölgy (szovjet film-2/1-2., 1981)­ 14.25 Pécs, a kulturális főváros 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Mainau - 2/2.: Az arboré­tum nevezetességei 15.20 A Merlin Kommandó műsorából Márta-Radnóti: Rímpárok holdas éjszakán 15.25 NAP-NYUGTA 18.00 Híres Zenei Gyűjtemények Kájoni kódex - 2/2. 18.20 Néprajzi értékeink Pománás edények az Avasságból 18.30 Kulturház Magazin 19.25 Esti mese Marci és a kapitány 19.40 Membrán 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek 20.35 Kultúrház 21.00 Filmrendező-portrék: Wolfgang Petersen Amerikai portréfilm 22.05 Pornográf viszony Francia film (1999)­­ Fsz.: Nathalie Baye, Sergi López 23.25 Záróra 00.10 Mozart 250 ÉJSZAKAI VÁLASZTÉK 00.20 Válaszd a tudást! 01.20 Tu­dásakadémia - Hogyan legyünk sikeres vállalkozók? • 10. 02.25 TS: Motorsport 02.40 Membrán 03.05 Panoráma © 03.55 Petrőc­­zi Éva - Szabó András-portré (Magyarország 2001) 04.25- 05.24 Bűvölet - 23.­­ 22.05 Pornográf viszony Francia film (1999) HBO 06.30 Büszkeség és balítélet 8 (amerikai romantikus vígjáték) 08.20 Goriot apó 8 (francia filmdrá­ma) 10.05 A nagy átverés 8 (ameri­kai vígjáték) 11.40 Ég velünk 8 (amerikai romantikus vígjáték) 13.50 Kék pillangó 8 (kanadai film­dráma) 15.35 Harry Potter és az az­­kabani fogoly 8 (angol kalandfilm) 17.55 Seal-koncert 1 8 19.00 Kisértés két szólamban a Amerikai zenés vígjáték 21.00 Sírhant művek - 55 « 21.50 Carnival^ - A vándorcirkusz 20. ® 22.45 A főnököm lánya 1 Amerikai romantikus vígjáték 00.10 Kettős ügynök 1. ® Amerikai filmdráma 01.40 Az utolsó pillanat * Angol thriller 03.15 Tripla kockázat S 04.45 Goriot apó @ HELYI MŰSOROK SZÍNHÁZ Veszprém: Petőfi Színház: ma 17.00 órakor A TIZEDES MEG A TÖBBIEK, Medgyaszay-bérlet Pannon Várszínház: 15.00 órakor ÍME AZ EM­BER, ifjúsági előadás a Séd filmszínházban. MOZI Veszprém: Cinema City, Balaton Pláza: Ma ÜVEGTIGRIS 2.: 13.15, 15.30, 17.45, 20.00 órakor. KŐKEMÉNY GÁLÁD: 16.15,20.15 óra­kor. DICK ÉS JANE TRÜKKJEI: 16.30, 18.30, 20.30 órakor. NARNIA KRÓNIKÁI: 14.15, 17.00,19.45 órakor. KING KONG: 13.00 óra­kor. CSAK SZEX ÉS MÁS SEMMI: 14.15,18.15 órakor. Hemo: 20.00 órakor KING KONG. TELEVÍZIÓ VESZPRÉM TV 9.00 Kukkantó. Gyermekmagazin 9.30 Kilátó. Kulturális magazin 10.00 Híradás 10.15 Pan­non híradó 10.30 Veszprémi közéleti magazin: Tudósítás a szentkirályszabadjai reptér átvéte­léről 10.37 Hétköznap a Sólyi úti idősek ottho­nában 10.44 Stúdióvendég: dr. Szalay András, az SZDSZ városi elnöke 10.55 Hajóépítés Veszprémben 11.00 Híradás 11.15 Veszprémi sporthíradó 11.30 Képújság 17.00 Az utókor dicsérete 17.30 Képújság 18.00 Magyar opera­csillagok gálaestje Balatonfüreden 2. 19.00 Híradás 19.15 Pannon híradó 19.30 Epi-tech. Építkezési magazin 19.32 Téli munkavégzés az építkezésen 19.40 Reneszánszukat élik a kan­dallók 19.50 Mivel foglalkozik a belsőépítész? 19.55 Csináld magad, szőnyegpadló 20.00 Híradás 20.15 APEH-percek 20.30 Hírháló 21.00 Kleopátra. Am. filmdráma 2.23.00 Akarj élni! Környezet- és természetvédelmi magazin 23.30 Benne-show. Szórakoztató magazin SÉD TV Veszprémben 19.00 Séd-híradó 19.20 Vágatlanul 19.30 Mú­zsa. Kulturális magazin 20.05 Szivárványsztár. Könnyűzenei magazin 20.25 Litvániában járt a Veszprém Táncegyüttes 20.55 Séd-híradó 21.15 Múzsa 21.45 Biztonsági zóna. Aktuálpo­­litikai magazin 22.05 Séd-híradó SÉD TV vidéken 18.00 Ajka, 19.00 B.füred, B­almádi 19.00 Séd­híradó 19.20 Vágatlanul 19.30 Hobbi-Zoo. Kis­állatkedvelők magazinja 20.05 Múlt 7 20.20 Képmás-est Családmagazin 21.20 Séd-híradó 21.35 Múlt 7 21.50 Szívhang. Egészségügyi magazin 22.20 Séd-híradó SÉD TV vidéken, más műsorral ■ 19.00 Várpalota BALATON TV UHF 34-es csatornán Balaton-parti telepü­lések kábelrendszerén élő adás minden este 18 órától 0.00-24.00 Képújság ÖBÖL TV Alsóörs, B­almádi, B.fűzfő, B.Kenese, Felső­­örs, Litér, Királyszentistván és Papkeszi 19.00 Birtokba vette Veszprém és Szentki­rályszabadja a repteret. Gyémántdiplomá­sokat is köszöntöttek Kenésén. A kultúra napját ünnepelték B.fűzfőn. Jótékonysági NABE-bál Almádiban. Kenesén jótékony­­sági bált szerveznek. Litéri sokadalom nép­tánccal és népzenével. A Himnusz szüle­tésnapjára emlékeztek B­almádiban 0.00-24.00 Képújság 6.45, 8.30, 19.00, 21.30 Ism. FÜRED TV 20.30 Hírháló 21.00 Kleopátra. Am. film 2. Alsóörs 18.00 A múlt heti adás ism. VÁRPALOTA TV 9.00 Az előző napi műsorok ismétlése 17.00 és 19.30 Hálózatos műsorok 18.00 Közéleti magazin 18.45 Vidám vasárnap -a Hit gyülekezete műsora 23.00 Ismét­lések PÁPA TV 17.00 Az utókor dicsérete 17.30 Képújság 18.05 és 19.05 Hírek 18.15 Sportösszefog­laló 20.30 Hírháló 21.00 Kleopátra 2. 23.00 Magazinműsor TAPOLCA TV 17.00 Varnus Xavér műsora 17.30 Képúj­ság 20.30 Hírháló 21.00 Kleopátra 2. Am. filmdráma 23.00 Akarj élni! 23.30 Bencze­­show RÁDIÓ RÉGIÓ RÁDIÓ 5.30 Hírek 5.39 Falurádió 6.00, 7.00 és 8.00 Kossuth-krónika 6.30 és 7.15 Nyugat­dunántúli krónika 6.50 Programajánló 8.20 Tőke és piac 9.05 Őszidő 15.05 Irány­tű 16.00 és 18.00 Kossuth-krónika 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.00 Hírek 17.30 Nyugat-magyarországi krónika BALATON RÁDIÓ Nonstop műsor az elmúlt tíz év és napjaink legnagyobb slágereivel, óránként hírekkel nSJEB K­LUB 06.00 Reggeli - Süss fel nap! 09.00 Recept Klub (ism.) 09.15 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.35 Recept Klub 11.45 06- 81-603-000 Közben: 12.00 Hír­adó 13.20 A nagy csapat­­ (ame­rikai vígjáték, 1989) - A clevelan­di baseballcsapat tulajdonosának elege van az üzletből, ezért úgy dönt, hogy kiszáll a buliból. Hogy szándékát igazolja, összeállít egy vesztes csapatot. A cél érdeké­ben az új edző egy igazi kétbalke­zes bandát verbuvál össze, amelynek tagjai még járni sem tudnak egyenesen, nemhogy ütni. Fsz.: Tom Berenger, Charlie Sheen, Wesley Snipes, Rene Russo 15.10 Disney-rajzfilmsorozat: Csipet csapat 15.35 Sheena, a dzsungel királynője @ Barát a bajban 16.30 Balázs ® 17.30 Mónika ® 18.30 Híradó 19.00 Fókusz ® 19.35 Legyen Ön is milliomos! 20.20 Barátok közt Magyar sorozat - 3247-3248. 20.55 A Grace klinika ® Amerikai filmsorozat A donor Egy balesetben megsérült fér­fit agyhalottá nyilvánítanak. Izzie és Christina mindent el­követ, hogy életben tartsák. Felkutatják a férfi családját, hogy engedélyezzék a férfi szerveinek kivételét. 21.50 Édesek és mostohák - Amerikai vígjáték (1998) Fsz.: Julia Roberts, Susan Sarandon, Ed Harris 00.15 Találkozások - este B- 00.30 Igaz történetek Tiltott kapcsolat ® Amerikai film (1996) Fsz.: Sharon Lawrence, Brian Austin Green, John Getz 02.00 Fókusz (ism.) ® 13.20 A nagy csapat Amerikai vígjáték 07.00 Híradó 07.10 700-as klub 08.00 Híradó 08.20 Sporthíradó 08.35 Reggeli start 09.00 Drazsé 10.40 Közvetlen ajánlat 11.05 A Guldenburgok öröksége - Lassú ébredés (ism.) 12.05 Laci bácsi konyhája 12.30 Délidő 13.05 Ki ad kevesebbet 14.05 Újságíróklub 15.00 Közvetlen ajánlat 15.30 Játszma 16.30 Közvetlen ajánlat 17.00 Modern Horgász 17.30 Közvetlen ajánlat 18.05 Fórum 19.00 24 óra 20.15 Fehér folt 21.15 A Guldenburgok öröksége A kistestvér 22.00 Ki ad kevesebbet 22.10 Világóra 23.00 Játszma 24.00 Vidám vasárnap (Ism.) 02.05 Himnusz 06.00 Laktérítő 06.25 Tények Reggel 06.55 Mokka 09.00 Szóda 10.00 Teleshop 11.35 Salome - 147.­ 12.05 JÁTÉKIDŐ 12.55 Jackie Collins: Vad játszma Am. romantikus film - 2­2. 15.35 Anita, a bűbájos bajkeverő 125. 16.05 Knight Rider-18.­ Az arany bűvölete 17.05 Hetedik mennyország Amerikai filmsorozat -100. Századszor Ericet sokkolja a hír, miszerint Mary egy mondvacsinált ürüggyel otthagyta a nagyszü­leit, hogy hazautazzon a szülői házba. Valójában azonban Marynek azért kellett hazud­nia, mert az édesapja szüle­tésnapjára meglepetéspartit szervez a család. 18.00 Lisa csak egy van-2. 18.30 Tények 19.00 Jóban-rosszban 232. 19.30 Aktív 8 20.10 ÁLL AZ ALKU 20.50 ÚJ MŰSOR!!! Nem a Te napod! ® Szórakoztató show-műsor 21.25 Üvegtigris © Magyar vígjáték (2000) Fsz.: Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor Közben: Kenósorsolás 23.35 Moziverzum © 00.05 Tények Este 00.30 Hack - Mindörökké zsaru­­17. ® Az ártatlanság védelme Amikor egy férfi betör egy vál­lalat raktárába, szemtanúja lesz egy gyilkosságnak A ren­dőrségre azonban nem mehet, mert próbaidőn van kiüt és, ha elmondaná a történteket, ak­kor a betörés miatt végleg le­csuknák. 01.25 Az utolsó motoros banda 2.­­ 6/5.­­ 02.20 Aktív (ism.) © 18.00 Lisa csak egy van Német sorozat - 2. hírJBI 06.05 Lapzárta (ism.) 06.30 Hír­adó 07.00 Reggeli járat 09.05 Kü­lönkiadás (ism.) 10.00 Híradó 10.35 Különkiadás (ism.) 12.00 Híradó 12.35 Háttér (ism.) / Hun­­garorama 13.00 Híradó 13.35 Háttér (ism.) / TV Shop 14.05 Visszhang (ism.) 15.00 Híradó 15.35 Európai híradó (ism.) 16.05 Keresztmetszet (ism.) 17.00 Hír­adó 17.35 Csintalan 18.30 Hírek 18.35 Esti gyors 19.00 Híradó 19.35 Esti gyors 20.35 Lapzárta Vitaműsor újságírókkal 21.00 Híradó 21 21.35 Click Online 22.00 Híradó 22.30 BBC World Híradó 23.05 Vörös és fehér (ism.) 23.35 Lapzárta (ism.) 2006. JANUÁR 24., KEDD DUNA 05.30 Gazdakör 05.50 Reggeli muzsika 05.55 REGGEL 08.30 HUNGARORAMA - Kitekintő 08.35 Cimbora (ism.) 09.05 A nemzet könyvtárának kincsei 09.15 Bevarrva - 18/7.: Egy kis édesség 09.50 Bűvölet - 60/38.­­ 10.45 Világunk (ism.) 11.45 Hír­adó 12.00 Déli harangszó. vers 12.05 Gazdakör (ism.) 12.25 Nemzedékek - Beszélgetés Be­­reményi Gézával és Eperjes Ká­rollyal 13.00 Kivánságkosár 13.50 HUNGARORAMA - Ki­tekintő 14.00 KIKÖTŐ - Külön­kiadás a Magyar Kultúra Napjá­nak tiszteletére 15.05 Talpalatnyi zöld (ism.) 15.30 A zene megérté­se - 4/3.: Zeneszerzés 15.55 Camino (ismeretterjesztő film­sorozat - 8/1.) 16.25 Játékszabályok - 3/3. Újra feltalálni a kereket 17.00 Világunk 18.00 Híradó, sport 18.30 Váltó 18.40 MESE 19.00 Bűvölet - 60/39. © 20.00 1956: utak, keresztutak Eldorado Magyar játékfilm (1988)­­ Fsz.: Eperjes Károly, Pogány Judit, Eszenyi Enikő 21.40 Híradó, sport 22.05 KÖZBESZÉD 22.25 Az elnök emberei - Amerikai filmsorozat - 22/11.: Lord John Marbury Az elnök tudomást szerez ar­ról, hogy Kasmírban a pakisz­táni-indiai határon válság van kialakulóban. Bartlet nyugtalan amiatt, hogy mint­ a két hatalom rendelkezik nuk­leáris fegyverekkel, ezért tit­kos találkozóra hívja a két ál­lam nagykövetét. 23.10 KIKÖTŐ 23.40 1997, Rusztem feljegyzései, rajzokkal Kazah játékfilm (1998) 01.00 Himnusz 23.40 1997, Rusztem feljegyzései, rajzokkal M:11 1 17.15 Villámhírek 17.20 FIS Világ­kupa - Férfi műlesiklás, Schlad­­ming 19.30 ORF-híradó 20.00 Sport 20.15 FIS Világkupa - Férfi műle­siklás, Schladming 21.45 FIS Világ­kupa - Férfi műlesiklás 22.05 Vil­­lámhírek 22.10 Kettős bevetés 23.00 Nyomtalanul 23.45 Más Arc (amerikai akciófilm, 2003) 01.15 A gyanú árnyéka (am. thriller, 1998) 15.05 Élni a szerelemért 15.55 Bar­bara Karlich talkshow 17.00 ORF- híradó 17.10 Isten hozta Ausztriá­ban 18.25 valóban igaz 18.30 Jó ta­nácsokat adni Ausztriának - Fo­gyasztói Magazin 19.00 Tartományi hírek 19.30 ORF-híradó 20.00 Ol­dalpillantások 20.15 Univerzum 21.05 Riport 22.00 ORF-hiradó 22.30 Porondon 23.05 Keresztül ka­sul 24.00 ORF-híradó 00.20 Karoli­na a városban 00.40 Téma

Next