Napló, 2006. június (62. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-11 / 23. szám, Vasárnapi Napló

2006. JÚNIUS 11., VASÁRNAP MEGYEI KÖRKÉP3 Megbízottként is megbízhatóan VASÁRNAPI VENDÉG: DR. HORVÁTH IMRE EZREDES, AKIT MÁSODSZOR BÍZTAK MEG A FŐKAPITÁNYSÁG VEZETÉSÉVEL Fegyelmezett ember vagyok, tudomásul vettem a megbízás­ról szóló döntést, ami egyéb­ként nem lepett meg - nyilat­kozta lapunknak dr. Horváth Imre ezredes, akit június else­jével, immár másodszor bíz­tak meg a főkapitányság veze­tésével. Halmos György­ ­ Bánfi Ferenc külföldi kiküldetését meghosszabbította és távozott a főkapi­tányság éléről, meglepte az országos rendőrfőkapitány személyét érintő dön­tése? - Nem lepett meg, úgy gondolom, a je­lenlegi helyzetben ez volt az egyedü­li, valószínűleg a legjobb megoldás. Választások után voltunk, nehéz lett volna rövid idő alatt olyan főkapitányt keresni, akit ki lehet nevezni, hiszen személyéről még a megyei közgyűlés­nek is dönteni kell. Arról nem is be­szélve, hogy az új minisztériumi struktúrában a rendészet átkerült az igazságügyhöz. Egyébként jólesett a közgyűlés elnökének véleménye, aki a munkánkról, a rendőrség tevékenysé­géről elismerően nyilatkozott. - Megváltozott-e a helyzet, hiszen má­jus 31-ig azért még Bánfi Ferenc volt a­­ főkapitány? - Gyakorlatilag semmi nem változott. § A tábornokot tájékoztattuk a megyei­­ helyzetről, azaz naprakész volt, de a­­ döntéseket itt hoztuk meg. 2 - Miként éli meg, hogy másodjára is megbízást kapott és nem kinevezést? - Több mint harminc éve szolgálok a rendőrségnél, ez idő alatt sok fel­adatot kellett végrehajtanom. Fe­gyelmezett vagyok, tudomásul ve­szem a döntést, ez nem érzelmi kér­dés. A megbízással több a felada­tom, mert a főkapitányság irányítá­sa mellett bűnügyi igazgatóként ezt a területet is irányítom, tehát egy­szerre két pozíciót kell ellátni. A megbízás ugyanolyan jogokat és kö­telezettséget ró rám, mint a kineve­zés. A megbízás egyébként arra is jó, hogy átlássam, miként működik a főkapitányság, el tudom-e látni a feladatokat.­­ Számít-e az, hogy megbízott vagy ki­nevezett főkapitány van a megye élén? Pontosabban látszik-e ez a különböző mutatókon? - Véleményem szerint nem látszik meg. Példaként említhetem, hogy so­ha nem volt a megyei főkapitányság olyan eredményes, mint tavaly, ami­kor megbízott főkapitánya volt, de hangsúlyozom, ez nem a személyem­nek köszönhető. Ez az elindított folya­matoknak és a rendőri állomány mun­kájának köszönhető. - Mi lesz az előző főkapitány által elin­dított reformokkal? - Ezek nem egy személyhez köthető­­ek, hanem csapatmunka eredménye. Megvalósítottuk az integrált ügyeleti rendszert, a számítógépes ügykeze­lést, megalkottuk a integrált bűnmeg­előzési programot, mindezt elsőként az országban. Ha a szakterületemet nézem, akkor a bűnözők top 10-es lis­táját már egy évvel korábban kiadtuk, mint a többiek. Visszatérve a megbí­záshoz: azt azért vállaltam, mert veszprémi városi kapitányként nem tudtam azokat az elképzeléseket meg­valósítani, ami szerintem lendületet adhatott volna a munkának. Erős ka­pitányságokat szeretnénk, ahol meg­van a szükséges személyi és tárgyi fel­tétel. Elértük egyébként, hogy a kapi­tányságok eredményesség tekinteté­ben felzárkóztak egymáshoz, és hatal­mas siker az is, hogy a 2005-ben elkö­vetett élet elleni bűncselekmények tet­teseit felderítettük. Ez a megye rend­őri állományának köszönhető, hiszen a sikereket külső segítség nélkül ér­tük el. A rendőri intézkedések elleni panaszok száma is csökkent, úgy vé­lem, a társadalmi megítélésünk ked­vezőbb lett. Ezzel az állománnyal, a kapitányságokkal zökkenőmentesen végre tudnánk hajtani a szerkezeti át­alakításokat. - Vállalná a kinevezést is? - Igen, bár úgy látom ez még a jövő, hiszen ha lényeges átalakítások lesz­nek a rendőrség szerkezetén belül, ak­kor talán jobb is, hogy addig nem ki­nevezett van a főkapitányság élén. Dr. Horváth Imre ezredes nős, lánya rendőr, fia építész három unokával büszkélkedhet. 1968-ban végezte el a Belügyminisztérium tartalékos tisztképző iskoláját. 1970. szeptem­ber elsejétől nyomozó a veszprémi kapitányságon. 1975-86-ig nyomozó a megyei főkapi­tányságon. 1986-tól 1989-ig a veszprémi kapitányság vizsgálati alosztályvezetője. 1989- 1993 között a bűnügyi osztály vezetője. 1993-tól 2004-ig megbízott, majd kinevezett veszprémi kapitány. 2004-től a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója, illetve megbízott főkapitány. Rendőrtiszti főiskolát és jogi egyetemet végzett többek között Újra Harley-Davidsonok dübörögtek Megúszták az esőt az al­sóörsi Harley-Davidson Fesztivál motorosai a szombat déli felvonulás alatt, de a délutáni programot, a résztvevők hangulatát kicsit meg­keserítette a meg-meg­­eredő eső. Győrffy Árpád________ A 7. alkalommal megrendezett fesztivál 54 kilométeres távot megtevő motoros menete szom­baton délben indult el az Európa kemping elől. A csapat kezdet­ben több kisebb nagyobb cso­portra bomlott, de mire Tihany­ba értek, már egyetlen 6 kilomé­ter hosszú berregő, dudáló fo­lyammá vált a felvezető rendőrök taktikázásának köszönhetően. A rossz idő ellenére az idén is sok ezren nézték az út mellől a mo­torosokat. Csizmadia Gábor rendőr alezredestől, a rendez­vényt biztosító összevont rend­őri egység parancsnokától meg­tudtuk, hogy a felvonulás bal­esetmentesen lezajlott, és a fesz­tivál területén, illetve más ren­dezvényein sem történt említés­re méltó eset lapzártánkig. Ha­csak nem nevezhető annak az, hogy az idén hamisítják a belé­pőszalagokat. A csuklóra rögzí­tett papírszalagot fénymásolóval próbálták sokszorosítani. Ám nem számoltak azzal, hogy a vo­­nalkód leolvasó berendezés le­buktatja az ismétlődő jelzésű szalagokat. Egy nagyobb délutáni eső után estefelé ismét kisütött a nap. A szervezők és résztvevők lapzár­tánk idején abban reményked­tek, hogy gond nélkül meg tud­ják tartani este a Back 2 Black és a Hot Chocolate együttes kon­certjét. csapat kezdetben több kisebb-nagyobb csoportra bomlott, de mire Tihanyba értek, már egyetlen 6 kilométer osszú berregő, dudáló folyammá vált a felvezető rendőrök taktikázásának köszönhetően JEGYZET BARTA ÉVA Hinta vagy hanta? hintapolitikát folytat a kor­mánykoalíció állította Orbán Viktor a parlamentben a kor­mányprogram vitájában. Erre Kuncze Gábor hantapolitiká­val vádolta meg az ellenzéket. Úgy láttam, a fárasztó kam­pány után igencsak formába lendültek politikusaink. VOLTAK Jó POÉNOK, már-már bulvárba illő szófordulatok és képek, szemrehányások és a sértés határát súroló kifejezé­sek, hogy ne unatkozzon az a szegény tévénéző. Konkrét ja­vaslat csak ritkán hangzott el, olyankor letettem kedvenc nőlapom és megtiszteltem fi­gyelmemmel a parlamenti ritka madarat, gondolatban azonban vis­­­sza-visszatértem a vita nyitá­nyához: hinta vagy hanta - ez itt a kérdés. Persze, elég csak egy pillanatra emlékez­ni a kampányra, hogy rájöj­jünk: az ígérgetés hintája erő­sen kilengett mindkét olda­lon, gazdag hantával kísérve. Jobbról: katasztrófában az or­szág, de mi majd adunk 14. havi nyugdíjat és csökkent­jük a tb-járulékot. Balról: bár vannak gondok, de lesz in­gyenes utazás a 62 évesek­nek, meg aztán csökkenő adó, nagyobb családtámoga­tás. Most pedig kiderült, nem hogy az ígéretekre nem futja, hanem még abból is vissza kell venni, ami korábban már járt. Ezt pedig mindkét olda­lon tudniuk kellett a politiku­soknak, amikor felültettek bennünket. MÁR CSAK ABBAN bízhatunk, hogy a hinta a hátramenet után új lendületet kap. Csak nehogy a sok hanta közepet­te mi kiessünk belőle! Két nyári bemutató a Pannon Várszínházban Idén nyáron sem sokat pi­henhetnek a veszprémi Pan­non Várszínház társulatá­nak tagjai és vendégművé­szei. Vándorfi László igazgató-rendezőtől megtud­tuk, hogy a veszprémi vár­ban két bemutatót is tarta­nak júliusban: 7-én A dzsun­gel könyvét, 18-án a Mágnás Miskát láthatja a közönség. Révész Erika A Pannon Várszínház közönsége megszokhatta, hogy Vándorfi László nyáron is gondoskodik a veszprémiek - és nemcsak a veszprémiek - nívós szórakozta­tásáról. A dzsungel könyvét egyszer már megrendezte a Petőfi Színház­ban az előadás akkor óriási si­kert aratott. Ismét kiváló szerep­­osztással készül a bemutató. Mauglit Sánta László, Balát a hu­morista Éles István, Tunát egy te­hetséges, 15 éves keszthelyi kö­zépiskolás, Mag Dolina játssza, de fontos szerepet kap Hatás Andrea, Kovács Ágnes, Szeles Jó­zsef, Egyed Brigitta és Molnár Er­vin is. A darabnak összesen 48 szereplője lesz. A Mágnás Miska is igazi nyári program. A két férfi főszereplő ne­ve már ismert: Sánta László és Zayzon Csaba, a két női főszerep­lő közül még csak az egyik van meg: Hatás Andrea. A további sze­repekre Szeles József, Egyed Bri­gitta, Molnár Ervin, Oravecz Edit és Kovács Ágnes készül. Mindkét előadást Vándorfi Lász­ló rendezi, a darabok vezető kore­ográfusa pedig Krámer György. A koreográfiákba „bedolgozik’’ Bóbis László sztepvilágbajnok is, aki saját előadásával is „beszáll" a színház nyári programjába, ős­­szel pedig a színház bérletes né­zői is élvezhetik majd Folk and Swing című produkcióját. A dzsungel könyve jelmezeit Ko­vács Ivett, a Mágnás Miskáét Justin Júlia tervezi. A Mágnás Miskát élő zenekar kíséri, A dzsungel könyve félplaybackben megy. Mindkét darab zenei ren­dezője Rossa László. Természetesen idén is lesz Füred­Fest, új helyszín lesz Csopak és Almádiban a volt magtárépület, amelyet bérházzá alakítanak át. A Pannon Várszínház három elő­adást tart Kecskeméten is.

Next