Napló, 2007. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-06 / 5. szám
Dömdö-dömdö dömdödöm Toldi Éva D ömdödöm, dömdödöm, dömdö-dömdö dömdödöm - hallom a Négyszögletű Kerek Erdőből érkező éneket, s látom a nagy seregszemlére érkezőket, akik most varázslómesterüket köszönteni jöttek - utoljára. Utoljára, mert a nagy varázsló végül önmagát varázsolta el - most már végérvényesen. Ámbár lehet, hogy a Hétfejű Tündér keze is benne van a dologban, vagy a rácpácegresi fehér szárnyú meztelen angyalkáé, talán ő vitte el titokban mesterét a tücsökcirpeléses téli éjszakában. Dömdödöm pironkodva áll a menet élén, lesütött szemmel hallgatja az éneket, s zavarban van. Őt kérte fel ugyanis a népes seregletet, h°gy megköszönje búcsúzóul nagy bajuszú meseapának, h°gy életre keltette vala-Lázár Ervin Kossuth-díjas író 1936-ban született Budapesten, meghalt 2006. december 22-én. Gyermekkorát a Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán töltötte. A pusztai kisközösség szeretete, összetartó ereje, meséi későbbi írásainak inspiráló élményei lettek. Legismertebb könyvei A Hétfejű Tündér (1973), a Berzsián és Dimennyiüket jókedvében egykor. Dömdödömről minden jóakaratú gyermek és felnőtt tudja, hogy csak annyit tud mondani: „dömdödöm". De ez annyit tesz, mintha a világ összes szép szavát egyszerre mondta volna ki. Mert ez dömdödömül azt jelenti: Szeretlek. S a szeretet olyan, mint a varázslat, ahogy Apó is mondta nekik mindig. És e varázslat hozta most az erdő ködeki című meseregény, melyért 1982-ben Andersen-diplomát kapott, A Négyszögletű Kerek Erdő, Bab Berci kalandjai, Csillagmajor. Sajátos hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli meséi a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek. Az író temetése január 10-én 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. zepére a mesék szereplőit, és hozza majd elő Apót is mindig a Fákban, a Napban, a Csillagokban, a Hóvirágban és a Tavaszi Szélben. Szegény Dzsoni és Árnika vezeti a menetet, a locskafecske Zsebenci Klopédia ígérte, táncolni fog, Berzsián költő elmond majd egy jobbladát, és a Sréf mester által átalakított tévékészülékével taligázik majd a fülnyűvő zenész, Violin ünnepi kantátájában. És ott van Nagy Zoárd is, a lépkedő fenyőfa, akinek ágain most ezer csengő fog csilingelni a nagy búcsúhangversenyen, ahol Maminti, a kicsi zöld tündér a felhők magasából szép csillogó fehér palástot terít majd Apó új otthonára. Persze ott lesznek majd mindenféle „csivirgők, csavargók, balfácánok és jobbfácánok, ringyesek és csillogó gúnyások, részrehajlók, kárörvendők, önzők, zsugoriak, gyávák, pöffeszkedők, irigyek, kontárok, tohonyák, meg akik egymásnak vermet ásnak”. Akik miatt Berzsián, a jobblada költő mindig szomorú lesz, és szakítani akar az emberiséggel. No és persze a „miszerintek" sem tarthatók vissza. Pedig Bruckner Sigfrid, az oroszlán hathatósan kérte őket, hogy maradjanak távol, hiszen öszszevissza hazudoznak mindig, és tönkretesznek minden ünnepet. Egyiknek-másiknak még csokornyakkendője is van, és szeret pipiskedni, s olykor raccsolva hazudozik az annak ellenérökkel és az ámbátorokkal együtt. Na és persze itt van Rácpácegresről is egy küldöttség, eljött az az óriás is, akinek kabáthajtókáján ereszkedett le Apó hajdanán a mesék völgyébe. És ott vannak mind a mesemondó és mesehallgató gyermekek, s már bejelentették azt is, hogy Csodaországban ezentúl sosem fogják a kutakban klórozni a vizet, s Vinkóczi Lőrinc korcsmáros mától nem vizezi a bort, csakis borozni fogja a vizet. S olyan hosszú a mesemenet, hogy a vége nem is látszik! Illetve már csak a vége látszik: ott áll Apó kitárt karokkal, láthatatlanná tevő varázsköntösében. Nyugodjék békében és írjon ott is sok mesét, ahol most van, bárhol is legyen az! Ja, és: Dömdödöm! SZOMBATI 2007.01.06. hétf'í»" Balla Emőke Karácsonykor tartották eljegyzésüket, az idén esküvőt terveznek. A szervezéshez, a készülődéshez persze kellene néhány nyugodt óra, ebből azonban hiánya van az ifjú párnak. Hatás Andrea és Zayzon Csaba, a Pannon Várszínház színészei előadásról előadásra, fellépésről fellépésre sietnek. ■ ■ öt és fél évvel ezelőtt, 2001 nyarán találkoztak a Pannon Várszínház első produkcióiban, a Margitban és a Kinizsiben. Csaba azt állítja, Andrea már az első pillanatban „szemet szúrt neki’’, megdobogtatta a szívét, udvarolt neki, Andrea azonban elutasította őt. Több darabban játszottak együtt, rendszeresen ők alakították a szerelmespárt, együtt jártak fellépni, jó barátságban voltak, mégis sokat bántották, kritizálták a másikat. A szurkálódás már azt jelezte, hogy érdeklődnek egymás iránt, tetszik nekik a másik, de akkor még csak így tudták érzéseiket kifejezni, ráadásul mindegyikük komoly kapcsolatban élt. Zayzon Csaba, akit középiskolásként már biztattak a színi pályára, kezdetben nyaranként lépett fel a Pannon Várszínház előadásaiban - Budapesten elvégezte a Theátrum Színiakadémiát, majd a Piccolo Színházban játszott -, három év múlva azonban visszatért. A Pannon Várszínház mindkettőjükre számít, Vándorfi László igazgató, rendező sejthetett valamit - időnként tréfásan meg is jegyezte, hogy annyit veszekednek, mint a házasok -, mikor rendszeresen rájuk osztotta az ifjú szerelmesek szerepét. A magánéletben két hónapja találtak egymásra, a Jó estét nyár, jó estét szerepeltes az összhang közöttük, sugárzik róluk az öröm, az összetartozás sem című előadás premierjén. Mindketten állítják, Andreán múlott, hogy kapcsolatuk változzon. Csaba kezdeti heves ostromai abbamaradtak, tudomásul vette, hogy nem lesz belőlük egy pár. Andrea eldöntötte, változtat, és ennek most jött el az ideje: ő állt oda Csaba elé. Mondják, azzal, hogy egymásra találtak, életük megnyugodott, csend és béke van bennük, ez a nyugalom a színpadon is érezhető. Mindketten megnyugodtak, jó érzés számukra, hogy a másik ott van mellettük, figyel és segít, ha szükség van rá. Nem bántják, nem piszkálják a másikat, sokkal felszabadultabban játszanak. A színpadon is érezhető, hogy egy húron pendülnek, nincs ellentét közöttük, nincsenek feszültségek, nézetkülönbségek. Többé már nem akarják ellökni maguktól a másikat, összetartoznak. - Andi egy picit álmodozó, de nem menthetetlenül - jellemzi a párját Zayzon Csaba. - Sok mindent eltervez, sok mindent szeretne elvégezni, de kell valaki, aki visszarángatja a földre és azt mondja, ez mind nem fog sikerülni. Andrea elképzeli a jövőt, én pedig „nagy erőfeszítéssel" segítek a megvalósításban. Én vagyok az „ostoros” ember, a „vészmadár", a „vészvillogó”, aki mindig mondja, hogy túl sokat tervez. - Az én pörgésemet nem mindenki bírja, egyszerre több dolgot végzek és már a következőkön töröm a fejem - veti közbe Andrea. - Állandóan pörög, tele van energiával, alvást alig igényel, enni is alig eszik - folytatja Csaba. - Nekem kevés a napi huszonnégy óra, nem szeretem alvásra vesztegetni az időmet. Azalatt az idő alatt, míg más alszik, én nagyon sok mindent megcsinálok - mondja Andrea. Csaba kíváncsian várja, vajon párja hogyan jellemzi őt. - Talán a legfontosabb, hogy nyugalom van az életemben, ami eddig nem volt jellemző. Régen azt gondoltam, „civil” párra van szükségem, de valójában egy „civil" embernek nagyon nehéz megérteni és elfogadni ezt a szakmát, ezt az életformát. Most jutottam el odáig, hogy ezt belássam. Nem kell elmagyarázni, miért jövök későn, miért van megint előadás, miért készülök itthon a következő fellépésre. Jó érzés, hogy Csábira sok mindent rábízhatok, elvégzi helyettem a feladatokat, hiszen ugyanolyan önálló, mint én. Mindketten szeretjük a színpadot, szeretünk játszani, szükségünk van a közönség szeretetére, viszszajelzésére. Fontos számomra a színház, de most átalakult az értékrendem, már más is fontos az életemben. Havonta tizenöt-húsz előadásban szerepelnek - Csaba a Pannon Várszínház valamennyi előadásában benne van minden fellépést örömmel vállalnak, minden felkérésre igent mondanak, megtanulták beosztani energiájukat. Találkozásunk napján éppen Balatonfűzfőn, a Támasz idősotthonban adtak pótszilveszteri műsort, ahol nagy sikert arattak. -_Andrea nagy hatással van az emberekre -mondja Csaba. (Nomen est omen, vetem közbe). - Az ilyen fellépéseken - ahol csak színvonalas műsort adunk - érezzük a közönség szeretetét, a színházban a taps mindenkinek szól, itt viszont közvetlenül kapjuk a visszajelzéseket. Valószínűleg érzik rajtunk, hogy szeretünk alkotni, előadni, játszani, énekelni, szóval szeretjük a színházat. Nehéz arra válaszolni, hogyan lesz később, miként képzelik el életüket. Nem tudnak előre gondolkozni, tervezni, gyakran előfordul az is, jön egy felkérés, másnap fellépésük van. Persze, az esküvőt is tervezni kellene, szükség volna néhány órára, mikor csak a ceremóniával foglalkoznának, csak arra készülnének. Igyekszem gyorsan végezni a dolgaimmal, talán azért is, hogy egymásra is jusson időnk. Csabi különleges, mindenben segít: tud főzni, mosni, mosogatni, takarítani, varrni, vasalni. Mindketten ugyanannyit dolgozunk, ugyanolyan fáradtak vagyunk esténként, ezt ő is tudja, látja. Mindent észrevesz magától, soha nem kell neki mondani, hogy pakoljon el. - Most pirulok... - közli Csaba. - Tudom, hogy fáradt, és jólesik neki, ha segítek. Teljes az összhang közöttük. Sugárzik róluk az öröm, a boldogság, az összetartozás. A közönség előtt nőttek fel, fejlődtek, jelentős, embert és színészt próbáló szerepeket kaptak egymásnak, egymás előtt azonban többé nem játszanak. Egymás rezdüléséből, szavából, mosolyából érzik a másikat, kiegészítik egymást. Ahogy mondják, az őket jellemző béke és nyugalom a színpadon is érezhető, ez mindenképpen az előadások javára válik. Hatással egymásra, nézőkre A Pannon Várszínház tagjai, Hatás Andrea és Zayzon Csaba a karácsonyi eljegyzés után az idén esküvőjüket tervezik Hatás Andrea és Zayzon Csaba színpadon és az életben is egy pár, az esküvőjüket tervezgetik. Egymás rezdüléséből, mosolyából érzik a másikat, kiegészítik egymást. Ahogy mondják, az őket jellemző béke és nyugalom a színpadon is érezhető, ez mindenképpen az előadások javára válik Fotó: Körösparti Bea Nagy Gáspár Szerettem az őszi nőket Szerettem az őszi nőket gyümölcsillattal jövőket érett szeptemberedőket hajnali ködbe tűnőket az októberi lobogókat novemberben elhagyókat mint elúszó gyors hajókat amíg néztem láttam őket a folyton télre készülőket szemükben is didergőket de fák példáján vetkezőket igen a velem vétkezőket sóhajuk ívén az óikat a velem együtt meghalókat nagyon szerettem a jókat vad álomba ringatókat s az álomból ébredőket homlokukon a redőket Holddal Nappal felkelőket nappal velem bolyongókat haloványuló bolygókat csillagokra szakadókat csillag-gyereket termőket szerettem az őszi nőket_ nem nevezhetem meg ŐKET (Ezzel a versével búcsúzunk a szerdán, 57 éves korában elhunyt Kossuth-díjas költőtől.) NAPLÓ • 15