Napló, 2007. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-09 / 158. szám
I o7. JÚLIUS 9.. HÉTFŐ KULTÚRA Táncolva, dalolva szép az élet Vándorfi László ismét magyar musicalt rendezett - A Hotel Menthol a Pannon Várszínházban ellei György .|lei.gy°r8Y@naP^°'P't^u Veszprém - Egymást érik a pannon Várszínház bemutatói. Nemrégen A kaktusz virágát, A padlást láthatta a közönség, most a Fenyő Miklós-Novai Gábor szerzőpáros Hotel Menthol című musicalje lett a soros premier. Vándorfi László, a Pannon Várszínház kitalálója, megállója és elnyűhetetlen, ráadhatatlan életben tartója kiakodása és hite mellett tudalami olyan receptet, titkot, amely kíváncsiságot éleszt az emberekben. A pének esti premieren a Séd filmzínházban egy tűt sem lehetett volna leejteni. A népes szereplőgárda - mintegy negyvenen működnek közre a produkcióban - és a nosztalgia, a Hungária együttes ma is népszerű slágerei nyerő tételek, Szeles József, Koscsisák András, Hatás Andrea és most már Kovács Ágnes Magdolna is nyerő művészek é lehet rájuk alapozni, építeni. Tudnak énekelni, táncolni és „megjelenni” a színpadon, nincs bennük modorosság, nem cipelnek sallangot, feleslegesnek érzik a külső eszközöket. Szeles apró szerepében élvezetes karaktereket formál a ravasz, korrupt benzinkutas- I ből, a bunkó útépítőből és a I szívtipró miniszterből, aki I napszemüvegében visszavedülik a Hotel Menthol tulaj- I donosnőjének, Csa-csa-csá- Inak régi szeretőjévé. A napszemüvegnek varázsszerep jut a játékban, rajta keresztül egy álomvilág elevenedik meg, amelynek főnöke Mike, ő irányítja és szervezi a vándorúton levő rock and rollos kompániát. Böhm György és Korcsmáros György szövegkönyve lineáris, nem bonyolult, egy csóró testvérpár, Frufru és Zsilett éli, álmodja át egy korszak laza, a maga nemében különös világát. Mike vezetésével bolyong a céltalan, rock and rollra szövetkező társa-A nosztalgia és a Hungária együttes ma is népszerű slágerei nyerő tételek a darabban ság. Útközben megpróbáltatások, akadályok várnak rájuk, megküzdenek a sunyi benzinkutassal és maffiózós embereivel, élvezik a strandolást (egy csomó bikinis lány lepi el a színpadot) és a büfézést, közben bringáznak, dalolnak, táncolnak, aztán beleütköznek az útépítésbe, átbújnak a korlát alatt és dübörög a Limbó Hintó. A privatizálásra ítélt Hotel Mentholhoz pedig egyre közelednek. S mondanom sem kell, szerelmes párok alakulnak ki, de elsőre még senki sem boldog, majd csak a hotelben lesz teljes a harmónia, a „kuglibábuk” végül is a helyükre kerülnek. Mike összekuszálja a szálakat, de ki is bogozza őket, úgy, hogy egyszerre elvegyül a bandában és el is távolodik tőlük, időnként kívülállóként nézi a lányokat, fiúkat. Ezt a szerepet Egyed Brigitta kapta a rendezőtől. Kulcsfiguráról van szó, soksok dallal, poénnal és helyzetkomikummal. Egyed Brigitta szerintem nem igazán alkalmas erre a feladatra, hangjától, alakjától én legalábbis nem jöttem lázba. Zayzon Csabát (Zsilett) azonban nem ez a fakóság és szürkeség jellemzi, ő elég rendesen túlpörgeti a disztingválni nem tudó srácot, Zsilett inkább kelekótya lett, mintsem kedvesen, haverian gyökér. Mag Dolina (Frufru) pedig nagyszerűen átlép saját jellegtelenségén, produkcióbeli egész teljesítménye így az átlag fölé emelkedik. De ezek az alkalmankénti gyengeségek és ingadozások belesimulnak és elvesznek Vándorfi László szenvedélyes és tarka, harsogó színpadképeiben. Krámer György koreográfiája elementáris, fékezhetetlen tempójú, és ehhez Vándorfi gördülékenyen, frappánsan illeszkedő játékot rendelt, pillanatnyi zökkenő sincs, minden flottul pörög, a ritmus nem törik meg, nem fullad ki, nincsenek holtpontok, lamentálások. A sűrű, zsúfolt gépezetben a rendező szemlátomást mindent pontosan felmért, kiszámított, bepasszintott. A futkosások, kavarodások látszólag improvizatívnak tűnnek, de mindenképpen Vándorfi képlete érvényesül, működik előttünk. Ebbe nyilván belekalkulálta azt is, hogy mindenki húz ugyan, de talán nem úgy, mint Hatás Andrea (Klipsz), Koscsisák András (Bringa), Kovács Ágnes Magdolna (Csa-csa-csa) és persze Szeles. Hatás Andreát mintha kedvetlennek láttam volna, pedig a musical egyik kis fénylő pontja ő, noha Klipsz nem jelentős szerep, de a színésznő mégis „feljavítja" énekével, lényével. Koscsisák meg-megmártja magát a naiv, bátortalan fiú nevetséges alakjában, locsi-fecsizik Bringa minden mindegy jellemében, szórakoztatja a „hülyülés”. Kovács Ágnes Magdolna először egy kalapos, méltóságteljes dáma, majd egy fenséges revütáncosnő mögé rejti múltját a hotelben, hogy aztán levetkőzze gátlásait egykori szerelme előtt. A fiatal színésznő imponáló jelenség, adottságai előbb vagy utóbb egyre magasabbra emelik a pályán. Kovács Ágnes Magdolnát már nem „dughatja” el Vándorfi. A Hotel Mentholban díszletről nem beszélhetünk. Kovács Yvette Alida díszlettervező megoldásai a meglevő készletet tették praktikussá. A jelmeztervező Justin Júlia viszont tobzódhat a színesebbnél színesebb, a változatosnál változatosabb ruhákban. A túlhangsúlyozott külsők kissé paródiái a kor divatjának, a rock and rollos őrületnek. A produkció sikerét nem nehéz megjósolni: Vándorfi és kollégái háromórás vágtája a Hungária-dalokkal magával ragadja a nézőt. Erre az időre érdemes beköltözni a Hotel Mentholba, amely a régi szerelemnek köszönhetően újra virul, a ragadozó kezek átmenetileg elkerülték. A Hotel Menthol legendás tulajdonosnője, Csa-csa-csa szerepében imponálóan játszik a fiatal színésznő. Kovács Ágnes Magdolna Az elemi erejű zongorista Balatonfüred (kgy) A világhírű fiatal magyar zongoraművész, a Kossuth-díjas Bogányi Gergely adott hangversenyt a Balatonfüredi Művészeti Fesztiválon az Anna Grand Hotel színháztermében. Az elmúlt héten, ezen a csütörtöki estén csaknem csilingelni kezdtek a reformkori díszterem óriáscsillárjának függő kristályai a zongora felől hullámokban érkező hangok hatására. Időnként ősrobbanásra emlékeztető lökések szálltak a magasba, a hangszer húrjairól félelmetesen lenyűgöző, már-már kábító zene lövellt fölfelé, megtöltve a termet, aztán ez a sűrű narkotikum a közönségre telepedett, zárványba dermedten ültünk a székeken. Bogányi Gergely olyan elemi erővel és lendülettel játszott, hogy olykor kétségbe vonhattuk: vajon valóságos-e ez a produkció, vagy csupán a képzeletünkben összegződnek eddigi zenei élményeink. Csodálkozom, mit ki nem bír a zongora. S hogyan képes egy 1974-es születésű fiatalember ilyen teljesítményre. Bogányi felmutatta a szélsőségeket, aztán felváltva mérhetetlen érzékenységgel és dinamizmussal összekapcsolta a darabok tételeit. Chopin g-moll balladájával kezdte a koncertet, majd Schumann karneváljával zárta, a ráadás előtt természetesen. S közte, második számként szintén Chopin-műveket játszott, a zeneszerző négy impromtuse, rögtönzése csendült fel, mintegy pihentetőül a közönségnek. A színházterem félköríves nézőtere, szinte közrefogva a zongorát és a művészt, a korabeli házimuzsikálásokra emlékeztetett. S a közönség jött és jött, talán egy könnyűzenei koncerten sem verődik mindig össze ennyi ember. A komolyzene hatalma, diadala az idők felett megkérdőjelezhetetlen. Felesleges mindenfajta műfaji összehasonlítás, hiszen az értékek megoszlanak és szétszóródnak. De ahol a zenei kultúra gyökerei mélyre nyúlnak - Balatonfüred ilyen város-, ott szükségesek az efféle zenei események. Méltó módon reprezentálják a város múltját és jelenét. A hangszer húrjairól félelmetesen lenyűgöző, már-már kábító zene lövellt fölfelé Bogányi Gergely vitalitása, előadói habitusa, rákészülései a játékra, mozdulatai, ahogy lecsap a klaviatúrára, majd ahogy lágyan visszavonul, nem csupán szokványos előadói látvány, sokkal több annál; a test és a szellem rezonanciája, a hangok vad őrülete és csendes jámborsága, váratlan „merényletek” robbanássorozata, felkavaró és csituló örvények, metafizikai látomások együttese - csoda és zsenialitás. A teremtő ajándéka, így aztán mindnyájan kiválasztottak vagyunk: Chopin, Schumann, Bogányi és a közönség. A körforgás soha nem ér véget. Bogányi Gergely káprázatos koncertjén csaknem csilingelni kezdtek a reformkori díszterem óriáscsillárjának függő kristályai NAPLÓ • 7 Lélekjelek fényözönben Alsóörs (kgy) - Piktogram-ikonok címmel Szabó Ágnes Erzsébet iparművész alkotásaiból nyílt tárlat szombaton este a Török-házban. - Az ember dicsfénnyel születik, azzal a tündöklő eséllyel, hogy szent lehet - kezdte megnyitóbeszédét Kovács István költő, majd így folytatta: - Ez Isten teremtő önzetlenségének legmegrendítőbb bizonyítéka. Minden ember átéli szent létezésének időszakát. Kisdedként, elmélyülten szemlélődve. A kéz mozduló ujjainak látványát természetes csodaként érzékelve, az alkonyat suhanó árnyékától megbűvölve például. A múló létezés az ilyen csodák jeleivel üzen az örökkévalóságról. Ezeket a csodákat felnőttként már képtelenek vagyunk érzékelni, érezni, észrevenni. Ha csak a megrendülés pillanataiban nem. Az igazi műalkotás a teremtés aranyló fényözönében mártóztatja meg az embert - hallhattuk a költőtől. A műalkotás, a mű alkotása maga a teremtés. Önfeledt séta Istennel kéz a kézben, itt a földön. Ennek élményében részesít bennünket ez a kiállítás.,fizabó Ágnes Erzsébet piktogramoknak, piktogram-ikonoknak nevezi itt látható munkáit. Én lélekjeleknek mondanám. A fogalom eredeti értelmében akár lélekjelenlétnek is. Legmagasabb szintű, szellemű jelenvalóságunknak. Arcvonásaink áttetszenek a csak jelzésszerűen érzékelt tanítványok arcán. Áttetszenek Krisztusén. Vagy az angyalokén, főangyalokén. És a megtévesztésünkben, elkábításunkban zseniális ördögén is. Vagy valahol a kettő között, az angyal és az ördög közötti félúton. Ahol az ember áll. Riasztón földbe gyökerezve. És dönthetünk arról, merre, melyik jelkép jegyében folytassuk utunkat. A lélek útjelzői láthatók itt. Szabó Ágnes Erzsébet képei, lélekjelei. Nézzük őket. És ne riadjunk meg a hátterünkben zuhogó, aranyló fénytől" - fejeződött be Kovács István miniesszéje. A megnyitón közreműködött Bokor Jutta operaénekes. Szabó Ágnes Erzsébet iparművész (középen) lányaival a kiállítás megnyitóján a Török házban