Napló, 2008. szeptember (64. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-20 / 221. szám
4•NAPLÓ RÖVIDEN Római kori családi nap Nemesvámos (té) - Jó hangulatú, tartalmas időtöltést ígérő szabadidős programot rendeznek ma a település határában lévő okon villagazdaság területén, ahová várják idén is a családokat. A házigazda ismét Aper lesz, a villagazdaság egykori tulajdonosa, aki megelevenedik egy napra és bemutatja környezetét (a kiállításokon keresztül) az érkezőknek. A programsorozat 11 órakor kezdődik keleti táncosnők bemutatójával, de már 10.30 órától elkezdődik az a főzőverseny, amelyben a római ízek vetélkednek majd egymással a készülő ételek kóstolóján. Délelőtt bevetik a szabadtéri kemencékbe a lángállót is, amelyet délben majd felkínálnak a vendégeknek. Délután pedig egy borlégió előadásában vidám komédiát tűztek műsorra a belső udvaron, valamint íjászbemutató is lesz. Német fesztivál Márké (té) - Nyolcadik alkalommal rendezik meg a település új iskolaépületében a német nemzetiségi fesztivált szombaton 15.30 órától. A találkozón helyi és környékbeli (városlődi, veszprémi, lókúti, herendi, nagyteveli) és a Baranya megyei palotabozsoki nemzetiségi kultúrcsoportok (énekkarok, tánccsoportok) lépnek fel. Szent nevelők Veszprém (té) - A Szakrális művészeti hét megyei záró rendezvényén a piarista templomban vasárnap 16.30-tól Borián Tibor piarista szerzetes tart előadást a szentek közösségében a „nagy nevelőkről”, Kalazanci Szent Józsefről, Néri Szent Fülöpről és Bosco Szent János életéről. Az eseményen közreműködik Zsilinszky Cecília ének-zene tanár és a Gizella Női Kar. KRÓNIKA Bátraké a szerencse? KISTÉRSÉG Elfogadták a szélerőmű-támogató nyilatkozatot bre (gyá) - Nem minden magas bakonyi polgármester örül a Nagyesztergár, Olaszfalu, Bakonynána körzetében tervezett szélerőműveknek és a hozzájuk kapcsolódó távvezetékeknek, derült ki a kistérségi társulás szerdai ülésén. Kropf Miklós bakonynánai polgármester sürgősségi indítványban arra kérte a társulást, hogy elvi nyilatkozatban foglaljanak állást a beruházás mellett, s ezzel is ösztönözzék pozitív döntésre a napokban ülésező írországi befektetőket. Csaba Ferenc nagyesztergári polgármester az ügy kapcsán elmondta, hogy a környezetvédelmi hatóság a megismételt elsőfokú eljárásban jóváhagyta a tervet. Arra figyelmeztette a polgármestereket, hogy a későbbi befektetőket is elriaszthatja a térségből, ha az eredetileg 40 milliárdosra tervezett beruházás nem valósul meg. Fiskál János eplényi polgármester arya kérte társait, hogy tartózkodjanak a szavazásnál. Az ügy nem tartozik a társulásra, egyesek mások hátán akarnak előrejutni - fogalmazott. Álláspontja szerint az szélerőművekhez szükséges távvezeték megépítése rontaná a kistérség turisztikai lehetőségeit. Mint elhangzott, meg is fellebbezték az Eplényt is érintő elsőfokú határozatot. Hasonlóan vélekedett Wolf Ferenc bakonyoszlopi polgármester is, aki gazdasági indokok alapján is bírálta a tervet. A tanács végül két tartózkodás mellett elfogadta a támogató nyilatkozat kiadását. Ugyanilyen határozatot hoztak a hárskúti tervek támogatásáról is. Az ülésen több turisztikai téma is szerepelt. Három ajánlat közül a legdrágább felét - 50 ezer forintot - kérő dr. Pichner Katalin ügyvédet bízták meg azzal, hogy a kistérségi turisztikai desztinációs menedzsment egyesület (TDM) megalakításával kapcsolatos ügyvédi teendőket elvégezze. A téma kapcsán többen is kifogásolták, hogy az ígéretek szerint jelentős forrásokat biztosító regionális turisztikai pályázat kiírói máig sem tisztázták a feltételeket megfelelően. Egyetértettek abban, hogy el kell indítani az előkészítő munkát, de csak addig szabad folytatni, amíg pozitív eredmény várható a bekapcsolódástól. Nem kell hazavinni a „zsákbamacskát", ha kiderül, hogy nem ilyenre számítottunk - summázta a közös véleményt Ottó Péter elnök. Egyetértettek azzal is, hogy a társulás kistérségi szociális szolgáltatóközpontja újabb csoporttal bővítse a fogyatékosok nappali ellátását. A jövőben így már három csoportban 24 főnek biztosítanak megfelelő ellátást. Kisebb vita alakult ki az Utazás 2009 kiállításon való közös megjelenés kapcsán. A kistérség az idén már a társulás szervezésében mutatkozott be, korábban a Bakony Turizmusáért Egyesület volt a szervező és finanszírozó a környéken. Most többen felvetették azt a kérdést is, hogy meddig terjed az önkormányzatok szerepe, mit kellene a területen működő vállalkozásoknak vállalni. A stand bérléséhez szükséges fedezet biztosítását végül egyhangúlag támogatták a kistérségi társulás résztvevői. Nem minden magas bakonyi polgármester örül a szélerőműveknek A zirci kistérségi társulás ülésén több turisztikai téma is szerepelt vita alakult ki az Utazás kiállításon való közös megjelenés kapcsán A NAP KÉRDÉSE: Legyenek-e szélerőművek? Veszprém (mtm) - Szélerőmű épülhet a Bakonyban, ha a befektetők hazánkat választják terveik megvalósításához. De vajon kellenek nekünk a szélkerekek? - Hasznosak a szélerőművek, mert nem terhelik annyira a környezetet, mint a pöfögő kémények - mondja Kézér Beatrix. A balatonszőlősi hölgy szerint felválthatnák a régi füstös szénerőműveket. Törekedni kell arra, hogy minél több megújulóenergia-forrásra alapozzuk az életünket, mert ebben van a jövő. - Ha tőlünk nyugatabbra működik, miért pont nálunk ne lehetnének? - teszi hozzá. Szükség van alternatív energiaforrásokra Mező Zoltán szerint is. A városunkban lakó férfi szerint minél inkább ezeket használnánk, annál inkább függetleníteni tudnánk energiapiacunkat. Annyit hallani a gáz és a villanyáram körüli vitákról is, és talán így kisebb lenne az energiaszámla. A szélerőművek mellett a napenergia hasznosítására is nagy gondot fordítana a veszprémi férfi. Kellenek a megújulóenergia-források dr. Takács Erika szerint is, de azt, hogy hova helyezzék, a szakemberekre bízná. Itt, a környéken állandóan fúj a szél, biztosan találnának megfelelő helyszíneket, és nem mellesleg a környezetet sem károsítanák olyan mértékben, mint a szénerőművek. Nem véletlen, hogy Hollandia és Németország tele van velük - mondja a veszprémi hölgy. Kézér Beatrix Mező Zoltán Dr. Takács Erika 2008. SZEPTEMBER 20., SZOMBAT Versenyképes mérnökképzés Veszprém (la) - Sokszínűség jellemzi az Európai Unió felsőoktatását, mondta Páczelt István akadémikus a Weak Tudomány és társadalom című sorozatának csütörtöki előadásában. Páczelt Istán egyetemi tanár, a Miskolci Akadémiai Bizottság elnöke gépészmérnökként a gépészmérnök-felsőoktatáson keresztül mutatta be, az egységes Bologna rendszer ellenére a képzés menynyire különbözik Európa országaiban. Az itthoni képzés problémájának tartja, hogy az intézmények túl sok szak oktatására vállalkoznak, a tanároknak kevés idejük marad a kutatómunkára. A legnagyobb problémát azonban talán az jelenti, hogy az intézmények jelenlegi támogatási rendszere nagy hangsúlyt fektet a hallgatói létszámra, aminek óhatatlan következménye a színvonal romlása. Vajon lehet-e versenyképes a magyar felsőoktatás? Az előadó így válaszolt: - Lehet, ha emelni tudjuk a középiskolai természettudományos felkészítés színvonalát, erősítjük a tehetséggondozást. A mesterképzésre jelentkező hallgatóknak már az alapképzés keretében készülniük kell, az oktatóknak pedig jelentős mértékben szélesíteni kell tudományos munkájukat, kutatásaikat. Reneszánsz konferencia Veszprém (té) Bár elsősorban Árpád-kori és barokk emlékeiről híres Veszprém, mégis kiderült a reneszánsz évében, milyen gazdag kultúrtörténeti örökséget őriz a város a 15-16. századból is. Porga Gyula alpolgármester köszöntötte ezzel a gondolattal a reneszánsz kori emlékekről rendezett konferencia résztvevőit a Dubniczay-házban. Kiss György, a Peregrinus együttes tagja reneszánsz táncokat bemutató gitáros muzsikájának hangulatteremtő prológusa után Kilián László a szervezők,a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság és a Művészetek Háza nevében bejelentette többek között, hogy ez alkalomból mutatják be azt a kiadványt is, amely az ülésszak előadásait is tartalmazza, s átfogó képet ad a reneszánsz kori Veszprémről. A szimpozionon Rainer Pál régész a középkor végi Veszprémről tartott előadást, bemutatva reneszánsz időszakának előzményeit. Mikó Árpád művészettörténész Veszprém reneszánsz kori művészeti értékeit mutatta be vetített képes illusztrációkkal, így többek között azt a gyöngyhímzéses püspöksüveget, amelyet legszebb középkori példányként tartanak számon, s bár a győri székesegyházban őrzik, készíttetője Bornemissza Pál veszprémi püspök volt, továbbá Apáti Lukács misekönyvét, melyet a veszprémi bazilika számára készíttettek Mátyás király idején. Koncz Pál restaurátor a kor könyvkultúrájának emlékeit idézte fel, amelyek jórészt az érseki és káptalani főkönyvtárban őrződtek meg. Végezetül Sonnevend Gergely ifj. Vitéz János, dr. Pandula Attila pedig Beriszló Péter reneszánsz kori veszprémi püspökökről tartottak előadást. V. dr. Fodor Zsuzsa megyei múzeumigazgató pedig bemutatta a Veszprém reneszánsza 2008 című kötetet, amely tudományos igényességgel szerkesztett, ugyanakkor olvasmányos is, s színes képekkel gazdagon illusztrált reprezentatív kiadványa a városnak a reneszánsz évében. Metszetek Szent Ferencről Veszprém (té) - „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten" - Ady Endre a „nagy találkozás" szent pillanatait megörökítő versével és Zsilinszky Cecília orgonakíséretével vette kezdetét a Szakrális művészeti hét veszprémi második rendezvénye csütörtökön a piarista templomban. A Haranghy Jenő (1894— 1951) festő és grafikusművész Assisi Szent Ferenc életének, legendáinak történetét megidéző alkotásaiból rendezett kiállításon Orbán Márk ferences atya, a szombathelyi Szent Erzsébet egyházközség plébánosa beszélt a Poverellóként, „Isten szegénykéjeként” emlegetett szentről, aki az általa megélt hit gyakorlatával olyan példát adott a kor emberének, hogy követők sokaságát vonzotta maga után. Szent Ferenc bohémségben töltötte fiatalságát, gazdag posztókereskedő apja pénzét léhaságokra pocsékolta. Egy betegsége alatt aztán magába szállt, s mikor Isten egy látomásában megszólította őt - „Építsed egyházamat!”-, bűnbánatot tartva új életet kezdett. Ráébredt arra, hogy minden, ami a vagyon, a tárgyak iránti ragaszkodásban van, az útban van az Isten és az ember közötti kapcsolatban. Ezért levetette úri öltözetét, szegényes ruhát öltött, sőt később leprások közé járt, velük is étkezett. Templomok építésén, helyreállításán munkálkodott, és követ koldult a gazdagok megrökönyödésére pénz helyett. Ferenc nem mondta senkinek, hogy koldus legyen, nem is misszionált, mégis megtérések sora kísérte útját és ha Szent Ferenc ráébredt, a vagyon csak akadályozza az ember Istennel való kapcsolatátnítványok serege követte őt, mutatott rá a szerzetes. A képek nyomában felidézte aztán a madaraknak prédikáló szentet, a természetszerető ferencest, a gubbiói farkas történetét, a rendalapítás állomásait, Ferencnek Assisi Szent Klárával (a későbbi ferences női ág alapítójával) és Szent Antallal való találkozásait, a grecciói karácsony, a jászolállítás, az élő Betlehem megelevenítését. Orbán Márk ferences atya beszélt Assisi Szent Ferencről