Napló, 2009. május (65. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-10 / 18. szám, Vasárnapi Napló

2009. MÁJUS 10., VASÁRNAP MEGYEI KÖRKÉP Csak kitartani, ez a legfontosabb vasárnapi vendég Biermann Margit, a regionális munkaügyi központ koordinációs igazgatója Biermann Margit csak­nem másfél évtizede fog­lalkozik munkanélküliek­kel, korábban polgármes­ter volt Almásfüzitőn, ahol személyesen ismerte a hátrányos helyzetű csa­ládokat, van tehát rálátá­sa, milyen egy válság, ha az a családban jelentke­zik. A legfontosabb, hogy ne hagyjuk el magunkat, meneküljünk akár a hob­binkba, de higgyük el, hogy az apátiába mene­külő ember leépül, ahon­nan egy új lehetőség, egy új állás sem biztos, hogy képes kiemelni - mondja és hozzáteszi: fél, hogy ez a válság elhúzódik. Fröhlich András - Huszonegyezer álláskeresőt tartunk számon a márciusi adatok szerint a megyében, ez másfélszer annyi emberi sors, másfélszer annyi tragédia, mint egy évvel korábban - ve­zet a beszédes számsorok közé. Hozzáteszi, ilyen sokan csak 1994-ben voltak, amikor a rendszerváltás utáni szerkezet­­átalakítás tömegek munka­helyét sodorta el. Az adatok ha­sonlóak, de a mögöttes tarta­lom más. Akkor ‘93-ban volt egy csúcspont, és onnan, ha lassú is, de érezhető javulás mutatkozott. Ahogy a gazdaság magára talált, egyre könnyebb­bé vált az elhelyezkedés. Ma máshogy érezhető a kilátásta­lanság. Olyan emberek veszí­tik el egyik napról a másikra az állásukat és velük az egziszten­ciájukat, akik tegnap még sta­bil talajt érezhettek a lábuk alatt. Azt könnyebb volt elfo­gadni, hogy egy szocialista tervgazdálkodásra berendez­kedett konstrukció átalakítása áldozatokkal jár, de most az rendszer bicsaklott meg, mely­ben hiszünk.­­ És tudnak-e hinni a saját munkájukban ak­kor, amikor egyre hosszabbak a pultjaik előtti sorok és önök nem tudnak állást ajánlani, nem tudnak segíteni? - kérde­zem. - Tudunk segíteni, de na­gyon­ nehéz - feleki. A­mit tudnak ajánlani, ha munkát nem kérdésre azt válaszolja, vannak képzéseik - különböző - Épületeink, szakem­berlétszámunk mun­kaügyi szempontból sokkal békésebb idők­re lett méretezve, most viharosabbak a körülmények. Még szerencse, hogy a köz­szféra négynapos munkahetéből nem lett semmi, így is mindenki túlórázik és senki sem megy sza­badságra - foglalja össze a helyzetet, de nem azért, hogy ma­gukat sajnáltassa, ép­pen ellenkezőleg. Nem jó, ha fáradt munkatárs ül a pult­nál, a kiszolgáltatott, ezért nagyobb türel­met, több empátiát igénylő ügyféllel szemben - mutatott rá Biermann Margit. tréningek, szakmai kurzusok ezek nagyon fontosak. Mert a válság elmúlik, a fellendülés eljön, de addig ki kell tartani. Egyrészt mentálisan, amihez kell a rendszeres elfoglaltság, a tanulás, de az anyagiak terén is. Ez pedig nem kis bűvész­­mutatvány. A munkanélkülivé válók ugyanis csak három hó­napig jogosultak korábbi mun­kabérük 60 százalékának megfelelő összegre, de maxi­mum 86 ezer forintra. Azt kö­vetően fél évig egységesen a minimálbér 60 százalékát kap­hatják, ami ma alig több, mint negyvenkétezer forint. Már ez is kevés egy család költségveté­si egyensúlyának fenntartásá­hoz, ráadásul ez az összesen kilenc hónap gyorsan el is mú­lik. Az igazgatónő szerint talán gyorsabban, mint ahogy a fel­lendülés és vele az új állások eljönnek, és akkor nagy baj le­het. Három hónapig ugyan még megkapható az álláskere­sők segélye, de ez csak a mini­málbér 40 százaléka, vagyis huszonnyolcezer forint, ami egy lakás téli fűtésére ha elég. Márpedig ősszel sokaknak jár le az ellátás, hiszen az első el­bocsátások januárban történ­tek. Az viszont biztató - mond­ja , hogy heteken belül indul egy, az unió által finanszírozott program, mely képzést és fog­lalkoztatást egyaránt támogat. - De nemcsak föntről érkező támogatásokra van szükség - hangsúlyozza Biermann Mar­git -, hanem egy kulturális for­dulatra is. Arra, hogy az embe­rek rádöbbenjenek, mindent túl lehet élni. És mindent köny­­nyebb túlélni, ha partnernek tekintjük egymást, ha el mer­jük mondani a gondunkat, ha tudunk segítséget kérni és ad­ni. Magyarországon nincs ha­gyományuk az önsegélyező szervezeteknek, ez a válság ta­lán változtat ezen. Számos sze­mélyes tragédiát látunk, és ezek jelentős része az elmagá­nyosodás visszautasításával el­kerülhető lenne. Biermann Margit: - Vannak képzéseink - különböző tréningek, szak­mai kurzusok. Ezek nagyon fontosak, mert a válság elmúlik, a fellendü­lés eljön, de addig ki kell tartani Lovasnap kilencedszer Közhasznú munkások dolgoznak Karakóször­­csökön a kilencedik lovas­nap helyszínének előké­szítésén, amelyet május tizenhetedikén, vasárnap tartanak. A füvet már le­kaszálták, most a bozótot irtják. Zabó Ferenc polgármestertől megtudtuk, a verseny ötlete Né­meth Lászó kertai lovasgazdáé és az önkormányzaté. Az első év­ben bemutatóként indult a prog­ram, amely utána a lovasok ké­résére versennyé alakult. Kezd­ték C-kategóriásként, majd el­nyerték a B-kategória rendezési jogát. Idén a gazdasági válság miatt az interneten regisztráltak száma nem csökkent, támogatókat sze­rezni viszont jóval nehezebb. A rendezők a Veszprém Megyei Önkormányzat, valamint a Veszprém Megyei Sportszövet­ség pályázatán jutottak támoga­táshoz, a település pedig saját költségvetéséből 400 ezer forin­tot különített el a célra. A polgár­­mester elmondta, a településnek az egész napos programból any­­nyi haszna van, hogy a látogatók megismerik a községet és jól ér­zik magukat, a helybélieknek pe­dig kínálnak egy kellemes tava­szi kikapcsolódást. Étterem és szálláslehetőség nincs a faluban, a helyi vendéglős kitelepül, így neki aznap nő a bevétele. Né­hány árus és kézműves vidékről érkezik. A versenyzők között sincs helyi lakos. - A rendezvény megszervezése, amelyre 500-600 látogató érke­zik, számunkra egy erőpróba, és örülünk, hogy sokan évek óta visszajárnak, viszik szerte az or­szágba a jó hírünket - tette hoz­zá Zabó Ferenc. Műanyag égett a Somlónál Egy műanyagfeldolgozó cég te­lephelyén gyulladt meg kétszáz négyzetméter, zsákokban tárolt hulladék tegnap délután De­­vecser és Somlóvásárhely között. A kiérkező ajkai tűzoltók mun­káját egy helyi rakodógép is se­gítette, a katasztrófavédelem ügyeletének tájékoztatása sze­rint a környék lakosságát a go­­molygó sűrű füst ellenére nem veszélyeztették a lángok. Méhész segítségével fogtak be egy méhrajt a tűzoltók Révfülö­pön a Viola utcában szombaton. A családi ház udvarára települt rovarokat létráról gyűjtötte be a szakember. Körösi Csaba vendégségbe megy színház Veszprémi Miska a győri Csárdáskirálynőben Túl van a Győri Nemzeti Színház Csárdáskirálynőjé­nek első olvasópróbáján a veszprémi Petőfi Színház művésze, Körösi Csaba, aki a következő évadban Miskát játssza a szomszéd megye teátrumában. Révész Erika éreztem magam - mondja Körösi­­ Csaba. - Hamarosan kezdődnek a j£ táncpróbák, aztán jöhetnek a ren-­­ delkezők. A darabot kettős szerep- 2 osztásban játsszuk majd: az én­­■ váltótársam Szerednyey Béla lesz, Cecíliát pedig Pápai Erika és Détár Enikő játssza majd. Körösi Csaba még sohasem volt ilyen helyzetben, de tetszik neki, hogy a próbákon mindkét szerep­­osztás színészei részt vesznek, mindig az dolgozik, akinek éppen kedve vagy valami jó ötlete van. Több jó megoldás kerül így az elő­adásba, mint amikor egy színész játszik egy szerepet.­­ Körösi Csaba Nagy Viktornak, a győri színház igazgató-rendezőjé­nek a felkérésére vállalta el a sze­repet, a veszprémi színház vezetői pedig örömmel adták ki a színház egyik közönségkedvencét - Csa­ba megjegyzi, hogy maximálisan támogatták őt, és hogy ennyi jó még nem történt vele, mint amennyi az utóbbi időben a Petőfi Színházban. Nagy Viktor látta Körösit a Delilában, a Legyetek jók, ha tudtok! című előadást pedig ma­ga Nagy Viktor rendezte, így meg­győződhetett a színész kiváló rit­musérzékéről, énektudásáról. Mielőtt még elkezdenének sajnál­kozni a veszprémi színházkedve­lők, hogy ők bezzeg lemaradnak a Csárdáskirálynőről, eláruljuk: az előadás a következő évadban több­­ször is vendégszerepel majd a Pe­tőfi Színházban bérletes előadás­ként, cserében a petőfisek elviszik a nagysikerű Indul a bakterházat Győrbe. Amikor Körösi Csabától azt kér­dezzük, milyen viszonyban van az operettel, ezzel az időtlenné és kor­talanná vált műfajjal, a következő választ kapjuk: - Nagyon szeretem, ezen nőttem fel Nagyváradon. A nagymamám minden előadásra elvitt, és tudom, hogy a nagyváradi színház színpa­dán megfordult Papp Magda, Ka­bos Gyula, Dayka Margit és Páger Antal is. Nagyváradi színészként én is operettel kezdtem. Rengete­get turnéztunk az előadásokkal, imádtam. Utasi Árpád és Körösi Csaba az Indul a bakterház című előadásban JEGYZET A válság humora az oroszok megint Berlint ostromol- t­ják, úgy látszik, a történelem tényleg ismétli önmagát. Esetleg mégsem. Mert olyat, hogy egy német gépkoc­simárkát egy gaz keleti akarjon meg­menteni, még nem hallott a világ. Most viszont a GAZ orosz autógyár megerősítette, tényleg részt akar ven­ni az Opel megmentésében. Nem pénzzel, de gyártókapacitással, szer­vizhálózattal. Hát ez tényleg felvillanyozó hír. Én például ezerkettes Ladán tanultam vezetni, emlékszem, kicsit szoros volt a kormány, de legalább teleizzadtam az utasteret, ami harmonikus környe­zetet teremtett, lévén, hogy a fűtés nem működött. Ja, és csak lejtőn gya­koroltuk a tolatva parkolást, mert ha lefulladt, nem indult, csak gurulás­­sal. A szovjet autóiparról szerzett tapasz­talatokért egyébként nem is kell év­tizedeket visszanézni, a Gazellát pél­dául ma is árulják Magyarországon. Mondjuk, én még nem találkoztam olyannal, aki vásárolt volna, öreg Wartburgot még mindig többet látni az utakon. Ez úgy jön a hírhez, hogy­ a General Motorsról leválni és így életben maradni akaró Opel e márka felélesztésén is gondolkozik. A Renault Dacia-sikerén buzdultak föl, hogy el ne röhögjem magam. Ne­kem spécies Renault-m van, öt év alatt a hetedik gyújtótrafó fuccsolt be. Mi­lyen lehet akkor a román tesó? De nem is az én élményeim számíta­nak itt, hanem a kiteljesedő kétség­­beesés árnyalt képe. Amit nem lehet kirajzolni makrogazdasági mutatók­kal, sem munkanélküliségi rátákkal. Ahhoz bizony kell a Wartburg, meg a Dacia. Az egész rohadt, korábbi, kelet­európai lét megtestesülései. Ez a menekülőútvonal, kedves Európa? Hát akkor tényleg jó nagy slamaszti­­kában lehetsz. Honecker és Ceauses­­cu bácsi biztos jót vigyorog, ők meg­mondták, hanem lehet, hogy a GAZ-befektetés­­sel mégis tévedek. Az orosz tőkével manapság illik számolni. Itt van pél­dául a dallamos nevű Szurgut­­nyeftyegaz, amely nemrégiben lett a Mol legnagyobb részvényese. A köz­gyűlésre ugyan nem engedtük be őket, így nem tudjuk, mit akarnak, de hátha jót. Én már látom is nagyívű fejlesztéseiket, melyek során minden Mol-benzin­kúthoz komoly autósze­relő műhelyt kapcsolnak. Megoldva ezzel a munkanélküliség problémá­ját és készülve az Opel orosz innová­ciója nyújtotta lehetőségekre. FRÖHLICH ANDRÁS 3 Az aranydeszkáért versengenek Hatodik alkalommal rendezték meg a hét végi Arany Deszka Or­szágos Színjátszó Fesztivált, ez­úttal az ajkai művelődési köz­pontban. A két évtizedre visszatekintő megmérettetés idén háromszáz fellépőt lát vendégül 21 csoport­ban. A rendezvény az ország egyik legrangosabb amatőr szín­játszó fesztiváljává nőtte ki ma­gát. A programon r megyénk jeles amatőrei is képviseltetik magu­kat, azonban, hogy mekkora si­kerrel, az csak vasárnap délután dől el.

Next