Napló, 2010. november (66. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-08 / 259. szám

2010. NOVEMBER 8., HÉTFŐ Mint az ősz Párizsban KONCERT Bemutatkozott az Új Veszprém Megyei Zenei Műhely Kiss Nikolett kiss.nikolett@naplo.pl­.hu Veszprém - Muzsika reg­gel és este. Muzsika ott­hon, az autóban, muzsi­ka a filmekben, a rádió­ban. Muzsika ezúttal a megyei könyvtár Kisfa­ludy Termében, amely egy új zenei kezdemé­nyezésnek adott otthont. Az élőzenével mintha misztikus utazást tennénk egy idegen világban - köszöntötte rendhagyó módon egy színhá­zi díszletben ülve a koncert közönségét Kövi Arthur Bá­lint, az est kitalálója. Mint ahogy fogalmazott, amolyan „barátkozós ember”, szeret együttműködni zenével, tánc­cal, irodalommal. Ezt követi a műsorban is, hisz a színházi díszletben nemcsak kiváló muzsikusok, hanem gyönyö­rű tánc is megjelenik. Az Új Veszprém Megyei Zenei Műhely estjei min­dig más művészeti ágak­kal együtműködésben valósulnak meg, de mi­vel zenei program, a fő cél mégis a helyi, me­ Tisztára, mintha Párizsban lennék - jutott eszembe a ren­dezvénysorozat első estjén. Egyébként is hűvös, szomor­kás őszi este volt, s a Farkas Balázs (veszprémi fiatalem­ber, a Zeneakadémia előké­szítője) által harmonikán megszólaltatott darabokat gyes ifjú tehetségek, ze­nészek, komponisták be­mutatkozása. Nemcsak a megyeszékhelyen, ha­nem a tervek szerint a megye más, kisebb tele­pülésein is­ hallgatva akár egy régi francia filmben is lehettünk volna. Piazzola, Chopin, Gardel, Cortez, Horváth Jenő és Koz­ma József művei csendültek MEGÍRTUK­­ fel. A tehetséges harmonikás mellett az est főszervezője, Kövi Arthur Bálint gordon­kán, Abigél Rybala és Román Iván hegedűn, Tóth Réka pe­dig zongorán működött közre. A kísérlet igazán izgalmas volt, „jót tett” az estnek a tánc, a díszlet és a többi zenész is. Én egy icipicit még hosszab­ban is bírtam volna a zenét, és szívesen hallottam volna né­hány mondatot a tehetséges fiatal muzsikusokról is, de hátha majd legközelebb... A sorozat következő részé­ben Bakonyi Hana magán­énektanár növendékei opera­áriákat adnak elő. Plusz vala­mi meglepetés... további képek, információk napló online. Farkas Balázs, a Zeneakadémia előkészítője harmonikán, Kö­­vi Arthur Bálint, a rendezvény kitalálója gordonkán játszott. A kísérlet igazán izgalmas volt, „jót tett" az estnek a tánc Az Aranycsapat Veszprém (be) - Újabb nagy sikerű musical a Pannon Várszínház műsorán. Szacs­­vay Lászlóval a főszerepben szombaton este mutatták be Veszpémben az Aranycsapa­tot Vándorfi László rendezé­sében. Egy kis magyar foci, persze a fénykorból, rock and roll és történelem. Fenyő Mik­lós és Tasnádi Istv­án zenés darabja feleleveníti a legen­dás futballidőket, mikor még a focisták voltak az igazi sztá­rok. A darabban elhangzanak már jól ismert Fenyő-nóták, de vannak új dalok is, melyek szervesen kapcsolódnak az előadáshoz. A főbb szerepek­ben Szacsvay László mellett Gazdag Tibornak, Kiss T. Ist­vánnak, Molnár Envinnek, Zayzon Csabának, Oravecz Editnek és egy egész népes csapatnak tapsolhatott a kö­zönség. Az Aranycsapatot legközelebb november 10-én játsszák. CLox -­ U CL Szacsvay László mellett Gazdag Tibornak, Kiss T. Istvánnak és az egész csapatnak tapsolhatott a közönség. A siker nem maradt el a köl-o .­ Köztünk élő jó ember Veszprém (ma) - is is­meretlen jó emberek tiszteletére helyeztek el emléktáblát az egyik Jó­kai utcai ház homlokza­tán pénteken délután. Molnár Margit, a Józan Ész Társaság elnöke üdvözöl­te az ötletadót, Heller Ágnes filozófust, aki az egybegyűl­teknek arról beszélt, hogy sok olyan emlékművel találkozott életében, amely az ismeretlen katonáknak állított emléket, akik életüket áldozták máso­kért. A filozófus személyes emléket is felidézett: az Auschwitzba deportált apja a vonatból kidobott egy cédu­lát, amelyen hazaüzent a csa­ládjának. Valaki megtalálta a papírdarabot, majd borítékba téve elküldte nekik. Fontos, hogy az egyik ismeretlen em­ber segítse a másikat önzetle­nül, hangsúlyozta a filozófus. Ezért lenne jó, ha nemcsak Veszprémben, hanem az or­szág más településén is meg­emlékeznének a több száz­ezer ismeretlen jótevőről. Az egyik ismeretlen ember segítse a másikat önzetlenül Ezt követően Molnár Mar­git és Heller Ágnes leleplezte a márványtáblát, amelyen ez áll: „Az ismeretlen jó ember egyszerűen, magától értetődő csönddel teszi azt, amire a többiek csak handabandával és rezesbandával kaphatók. Este Heller Ágnes előadást tartott a Lovassy László Gim­náziumban. Heller Ágnes filozófus méltatta az ismeretlen jó ember érdemeit (jobbról), mellette Molnár Margit, a Józan Ész Társaság elnöke KULTÚRA NAPLÓ • 7 RÖVIDEN SingSingSing: ma dedikálnak Veszprém ivaros­­ De­dikálnak a SingSing­Sing musicalshow éne­kesei november 8-án 15.30-16.30-ig Veszp­rémben a Hotel Histo­­ria&Historante rendez­vénytermében. A Pető­fi Színház produkciójá­nak szereplői közül a közönség találkozhat Halas Adelaidával, Fü­redi Nikolettel, Keller Jánossal, Szeles József­fel, Feke Pállal és az X­­Faktorban feltűnt és még mindig versenyben lévő Vastag Csabával. Hirdetés Sissy kaukázusi kefir ► 500 g » 250 Ft/kg 'Magyar. Termék] Friss. Olcsó. Jó Kelkáposzta ► I. osztály ► lédig ► kg ■ 'Magyar termék] ' o­l(árás( hom­issínc., Sárgarépa ► I. osztály » lédig 1­0 kg m 'Magyar .termék] Hajdúsági füstölt parenyica ► 190 g ► 1732 Ft/kg Karát Nyári Turista felvágott ► 500 g ► 1178 Ft/kg Baromfi virsli ► 1 kg 'Magyar termék] 'Magyar termék] Pampers pelenka* ► midi, 62 db, 39 Ft/db ► maxi, 54 db, 44 Ft/db ► junior, 44 db, 55 Ft/db Tomi Kristály mosópor ► normál, color ► 3 kg ► 400 Ft/kg Sweet Selection süteménykeverék » 500 g ► 558 Ft/kg 2010. november 8. hétfő - november 10. szerda P­enny­­ MARKET 44*r* Érvényes: 2010. november 8. és november 10. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben az ország 184 ipontjám e*énél* a°termék^T italé kí,iuk’ forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi “ n"^ ,ttk“entraa,5,,\m"^db"hö­­­lelessége, nem vállalónk. Az árak forintban, á,á,a, együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokáso.........ülségben. Szíves megértésüket köszönjük!

Next