Napló, 2012. február (68. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-14 / 38. szám

2•NAPLÓ RÖVIDEN Munkahelyvédő támogatás Budapest (mti)"­­ A meglévő foglalkoztatási kapacitás megtartására, a csoportos létszámle­építés elkerülésére köz­ponti munkahelymeg­őrző programot indított a Nemzetgazdasági Mi­nisztérium, amelynek keretében február 14-től június 30-ig vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni - közölte Czomba Sándor foglal­koztatáspolitikai állam­titkár. Nem tárulhat fel a múlt Budapest (mti)­­ Az LMP-s Schiffer András szerint a kormánypártok nem érdekeltek a múlt feltárásában. A kor­mánypárti képviselők tartózkodása megaka­dályozta, hogy az Or­szággyűlés alkotmány­­ügyi bizottságában tárgysorozatba vegyék az LMP decemberben benyújtott, az állambiz­tonsági múlt átláthatóvá tételéről, vagyis az akta­nyilvánosságról szóló javaslatát - mondta az indítványt jegyző Schif­fer András tegnapi saj­tótájékoztatóján. Parlamenthez ért a menet Budapest (mti)­­ A Par­lamenthez közeli Alkot­mány utcához ért tegnap a „Munkát, kenyeret” til­takozó menet, amely egy héttel ezelőtt indult el Miskolcról. Az Alkot­mány utcába több százan érkeztek. A menet részt­vevői közül többen fel­szólaltak, és a kormány politikáját bírálták. A be­szédeket többször félbe­szakította a tömeg „Or­bán, takarodj!” rigmu­sokkal. Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoz­tatási és munkaügyi bi­zottságának szocialista elnöke beszédében vér­forraló cinizmusnak ne­vezte mindazt, amit a kormány az elmúlt két évben a kispénzűekkel szemben tett. KRÓNIKA Országgyűlés előtt az új európai pénzügyi paktum VITA Orbán Viktor miniszterelnök az elfogadását javasolta (Folytatás az 1. oldalról.) Orbán Viktor szerint a parla­ment feladata megküzdeni a magyar emberekért akkor is, ha ez más országok érdekeivel üt­közik, ugyanakkor hangsú­lyozta: törekedni kell a meg­egyezésre. Kijelentette: ennek szellemében kell tárgyalni az unióval és a valutaalappal a jegybanki szabályozásról, az országgyűlési biztosok jogállá­sáról, a bírósági törvényről és a pénzügyi védőhálóról. A kormánypártok mellett az MSZP is támogatta az uniós pénzügyi paktum elfogadásá­ról szóló határozati javaslatot - derült ki a reagálásokból, ame­ Mesterházy Attila üdvözölte, hogy Orbán Viktor hitet tett hazánk uniós tagsága mellett , Ezek során a Jobbik és az LMP képviselői ugyanakkor fenntar­tásaikat fogalmazták meg. Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője üdvözölte, hogy Orbán Viktor „végre fel­ismerte, hogy az utóbbi másfél év politikája zsákutca és olyan helyzetbe sodorta az országot, amilyenben a rendszerváltás óta nem volt: a szövetségeseink kihátráltak mellőlünk”. Balczó Zoltán, a Jobbik frak­cióvezető-helyettese szerint a kormány egy olyan szerződés aláírását tervezi, amely nagyon szoros gazdasági és egyre szo­rosabb politikai unióba irányít­ja Magyarországot. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője üdvözölte, hogy Orbán Viktor „végre egy­szer hitet tett” Magyarország uniós tagsága, az integráció mellett. Az MSZP számára egyébként elfogadható a pénz­ügyi paktumról szóló határo­zattervezet - jelezte. Viszontválaszában a mi­niszterelnök az ország új nem­zetközi elkötelezettségére vo­natkozó alkotmányos garanci­ákról, a strukturális reformok szükségességéről is beszélt. Orbán Viktor arra kérte a szo­cialistákat: európai képviselőik „időnként álljanak ki Magyar­­ország érdekei mellett”. A miniszterelnök felszólalá­sa előtt az Országgyűlés néma felállással megemlékezett Csurka Istvánról, volt MDF-es, később MIÉP-es képviselőről, aki február 4-én hunyt el. Ezt követően letette a képvi­selői esküt az LMP-s Szél Ber­nadett, aki a mandátumáról le­mondott Kaufer Virág helyére érkezett a parlamentbe. Napirend előtt az ellenzéki képviselők a kormány intézke­déseit kritizálták. A szocialista Gúr Nándor 47 ezer forintot tett a gazdasági államtitkár asz­talára, hogy éljen meg ő ebből a pénzből, míg a kormánypártok a törvényalkotási munkáról és az egyházügyi törvényről be­széltek. A Fidesz javaslatára le­került a napirendről a dohány­­termékek kiskereskedelméről szóló indítvány zárószavazása. további képek, információk napló online. Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője gratulál Szél Bernadett képviselőnek, miután esküt tett Csökkenhet az ellátás (Folytatás az 1. oldalról.) Korózs Lajos kifejtette: az év elejétől a III. csoportos rok­kantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban, illetve rendszeres szociális járadékban részesülők ellátását rehabilitációs ellátás­ként folyósítja az állam, és ha az érintettek március végéig nem kérik felülvizsgálatukat, május 1-jével ellátásuk megszűnik. Úgy véli, a kormány ezzel jog­erős határozatokat annulál, mi­vel a hatóságok korábban meg­állapították az ellátásban része­sülők egészségkárosodását, il­letve ha kell, a felülvizsgálat időpontját. A politikus szerint sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, hogy a felülvizsgá­lat után az ellátás összege limi­tálható, így az kevesebb lehet a korábban jogerősen megállapí­tott rokkantsági nyugdíjnál. Megszavazták a megszorításokat Súlyos zavargásokat váltott ki a görög parlament döntése Athén (mti)­­ A görög par­lament elfogadta vasár­nap éjjel az Európai Unió­val és a Nemzetközi Valu­taalappal kialkudott meg­szorító intézkedéseket. A törvényjavaslat elfogadá­sa volt a feltétele annak, hogy Görögország megkapja a má­sodik, 130 milliárd eurós hitel­csomagot, és hogy leírják a magánhitelezőkkel szemben fennálló görög államadósság egy részét. A parlamenti szavazással egyidejűleg súlyos zavargások voltak Athénban. Több tízez­ren vonultak fel tiltakozásul a bércsökkentés és a közalkal­mazottak tervezett tömeges el­bocsátása miatt. Az eleinte bé­kés tüntetés erőszakba torkol­lott, legalább 80 ember - köz­tük 30 rendőr - megsérült. Plakátokat mutat fel egy tiltakozó. Több tízezren tüntettek Százezres kárigény Budapest (mti)­­ Eddig több tízezer károsult je­lentkezett a Malévnál a lé­gitársaság február eleji le­állása miatt, a Malév arra számít, hogy a beérkező kárigények száma eléri majd a több százezret. Ezt Karsai Györgyi, a légi­­társaság vezető jogtanácsosa mondta az Országgyűlés fo­gyasztóvédelmi bizottságának tegnapi ülésén. Az ülésen Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtit­kára azt mondta: a szövetség szakmai bizottságai elkészítet­ték azt az eljárást, amelynek alapján az összes bankkártyá­val fizető ügyfelet kártalaníta­ni fogják a bankok. Karsai Györgyi szavai sze­rint a károsultak mintegy 50 százalékát ki tudják fizetni a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által, az el­számolási rendszerben befa­gyasztott összegekből, az uta­zási irodákon keresztül. Hoz­zátette: a szövetség ugyanis a leállást követően azonnal fel­függesztette az elszámolási rendszerben a légitársaságot, az ott szereplő összegeket pe­dig befagyasztotta. A NAP FOTÓJA Sattahip (mti) - Kobravért iszik egy amerikai tengerészgyalo­gos egy dzsungeltúlélő kiképzés részeként az Arany Kobra nevű összevont amerikai-thai hadgyakorlat közben a thaiföl­di Sattahip katonai bázison, Chonburi tartományban Kiképzés 2012. FEBRUÁR 14., KEDD KOMMENTÁR Szente Ottó szente.otto@zalaihirlap.hu Háborgó vizeken Orbán Viktor kedveli a köz­mondásokat, tegnapi, a tava­szi parlamenti ülésszakot - más összefüggésben az ígért konszolidációs időszakot - nyitó beszédében is elsütött egyet, „csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerésze­ket", mondta. Lehet benne valami, ámde visszatekintve a magunk mögött hagyott, viharokban bővelkedő esz­tendőkre, rögtön megfogal­mazódhat bennünk a kér­dés, ugyan mire megyünk a sok tapasztalt tengerésszel, ha hajónk mégis ide-oda ci­kázik, bukdácsol, olykor ép­pen hogy el nem süllyed, csak éppen előre nem akar menni, tapodtat sem. Vagy megy az, csak nem látjuk? A miniszterelnök, miként mi­napi országértékelő beszé­dében, most sem lepett meg bennünket merőben új gon­dolatokkal, némely megálla­pítása azonban egészen biz­tosan viták kiindulópontja lesz. Például az, amely sze­rint 2002 és 2010 között a nagytőke a gazdasági hata­lom mellett a politikai hatal­mat is birtokolta. A megfo­galmazás arra utal, hogy most már nem, a miniszterel­nök mondta is, hogy a hatal­mat szerinte a középosztály kezébe kell adni. De mely nagytőkések lettek a hatalom közeléből kiebrudalva? Biztosan sokan vitatják azt is, hogy nem kell olyan külföld­ről jött vállalkozásokat támo­gatni, amelyek hozzáadott értéket nem termelnek. Azok történetesen, akik megelég­szenek azzal, ha valaki mun­kahelyeket teremt.

Next