Napló, 2014. szeptember (70. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-06 / 208. szám

2. NAPLÓ RÖVIDEN Három autó ütközött Veszprém (ke)­­ Három sze­mélygépkocsi ütközött pén­teken reggel a Házgyári úton - közölte a megyei rendőr­főkapitányság. A balesetben egy személy sérült meg­ könnyebben, akit a veszprémi kórházba szállított a mentő­­szolgálat. Természetjárás a Bakonyban Bakony­bél (mai) - Túrát indít Mészner Viktor szeptember 7- én, vasárnap 10 órakor a meg­szokott helyről, a vendéglő elől. A csaknem 17 kilométe­res távon a bakonyi gazdasá­gi tevékenység több egykori helyszínét, így a hideg­völgyi rekonstruált mészégetőt és az erdei vasút korábbi útvonalát is érintik. Megkerültek az iratok is Sümeg (ta)­­ Rövid időn belül előállították a sümegi rendőr­őrs munkatársai azt a két fia­talkorút, akik Szentimrefalva külterületén feltörték egy ki­ránduló család személygép­kocsiját. A kesztyűtartóból pénztárcát, benne háromezer forintot és az iratokat vitték el, de néhány napon belül el­fogta őket a rendőrség. A ká­rosult iratai meglettek. Radnóti-emléktúra Veszprém (lege) - Emlék­túrát szervez a megyei könyvtár, ahol a résztve­vők novemberben végig­járják Radnóti Miklós és társai utolsó útját. Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár által szervezett út során elhangzik majd Radnóti Miklós összes verse, az éjsza­kai szállásokon pedig felolva­sásokkal és műsorokkal emlé­keznek a 70 éve elhunyt köl­tőre és a többi áldozatra. A túrát dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész ve­zeti. Az emléktúra november 3-9. között valósul meg, a je­lentkezési határidő szeptem­ber 30. Jelentkezés és infor­máció: 06-88-560-610/102-es mellék. Hirdetés MAGYARORSZÁG A Vasárnapi Napló térképmelléklete Vegyen egy Vasárnapi Naplót szeptember 7-én az újságárusnál és a Magyarország várai és kastélyai című térképet találja a lapban Része az életünknek! KRÓNIKA 2014. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT Nagyon népszerű a szűrés EGÉSZSÉG Ismét ingyenes hasi ultrahang és csontsűrűség-vizsgálatot szerveztek Balatonalmádi (bp)­­ Az Egészségfejlesztési Iroda népszerű szűrővizsgála­tára ezúttal is rendkívül nehéz volt bejutni. A legutóbbi alkalom nép­szerűségének okán megismé­telt szűrést tartottak Balaton­almádiban, ahol ezúttal is egyből elkapkodták a sorszá­mokat az Egészségfejlesztési Iroda által szervezett hasi ult­rahang és csontsűrűség-vizs­gálaton. Volt, aki már reggel kilencre odaért a Pannónia Kulturális Központ és Könyv­tár épületébe, mégsem fért be az idei utolsó szűrésre. Dr. Hamar elkapkodták a sorszámokat Nagy Tamás, aki újságunkból értesült az eseményről, példá­ul már egész kora reggeltől a helyszínen volt, mégsem ka­pott sorszámot, pedig felesé­gével Veszprémből utaztak le a parti városba.­­ Jelezték, ha szerencsénk van, akkor bejut­hatunk így is, szóval kivárjuk a sorunkat, mert egy ideje fáj a derekam, és jobb utánajárni, hátha kiderül, hogy mitől le­het - kezdte a nyugdíjas állat­orvos. - Meg kell ragadni ezt a lehetőséget, mert sajnos azt tapasztaltam, hogy a veszpré­mi kórházban áldatlan állapo­tok vannak, és szinte lehetet­len bejutni - tette még hozzá Dr. Nagy Tamás. Szintén Veszprémből érkezett Fábián Imréné, aki összekötve a kel­lemest a hasznossal, a szűrést követően férjével egy kirán­dulást tervezett Almádiban. - Már fél kilenckor itt voltunk, mert semmiképpen sem akar­tunk lemaradni róla, mivel vannak kisebb fájdalmaim, amiknek jobb időben megtud­ni az okát - mondta a hölgy a vizsgálatokról - Ha pedig már lejöttünk Almádiba, sze­retnénk elfogyasztani egy fi­nom ebédet, majd sétálunk egy jót a Balaton-parton eb­ben a szép időben - árulta el a veszprémi hölgy. további képek, információk Kovács Erika szakasszisztens csontsűrűségmérést végez a Balatonalmádiba kitelepült szűrésen, melyen sokan vettek részt Még tart a befőzések időszaka Télen is felidézhetjük a nyár ízeit a házilag eltett befőttekkel és lekvárokkal Veszprém (rizs)- A szilvá­nak van most a szezonja, aki teheti, tesz el lekvárt, befőttet. A termés re­mek volt, ezt is bizonyít­ja, hogy a veszprémi pia­con a legtöbben a szilvát keresik. Szeptember a szüret és a befőzések hónapja, ilyenkor aki teheti, tesz el lekvárt, be­főttet saját termésből vagy vásárolt gyümölcsből, zöld­ségből. A dzsemek, lekvárok számtalan módon elkészíthe­tők, akár cukorral vagy anél­kül. A befőzések ideje javá­ban tart, hiszen a szilva a he­tekben ért be. A legtöbben lekvárt készí­tenek, ami így kerülhet télen is palacsintába, tésztákba. A termés nagyon jó, sok és kiváló minőségű gyümölcs termett. Korábban az őszibarack érett be, de folyamatosan le­het eltenni gyümölcsöt, zöld­ zamatokat, és így az olcsóbb szintén lekvárt lehet készíteni, jéget. Klasszikusnak számít a paradicsom, paprika is fel- de kiszárítva remek teának is, lecsó, amiben a zöldségek használható. Késő ősszel a amellett pedig, hogy finom, hosszú ideig megőrzik ízüket, csipkebogyó is beérik, amiből rendkívül egészséges is. OLVASÓINK VÉLEMÉNYE Ebele Éva - Minden évben készítek lekvárt, idén tíz üveggel. Most a szilvabefőzés a fő teendő, de teszek el őszi­barackot, nektarinból lek­várt és befőttet is. Takács Gyuláné - Minden évben öt-hat üveg lekvárt készítek. Most a fiam családjának segítek a zöld­ségek és gyümölcsök tartó­sításában. A saját termésből lekvár, dzsem készül. Hespely Péterné - Szinte minden idényter­mést felhasználok, paprikát, paradicsomot, szilvát és sár­gabarackot is teszek el. A kedvenc a baracklekvár, de a szilvát is nagyon szeretjük. wecity Napló Online Két kerékpárral gazdagodott a rendőrség (Folytatás az 1. oldalról.) A közbiztonság növelésé­nek egy újabb állomása a rendőrségi kerékpár, amellyel olyan területekre is eljuthat­nak az egyenruhások, ame­lyek gépjárművel vagy gyalo­gosan nehezen megközelíthe­tők, mondta a főkapitány. A Devecseri Rendőrőrs parancs­noka, Bakos András őrnagy örömmel fogadta a kerékpá­rokat, amelyek átadásán részt vett az ajkai rendőrkapitány, Szoboszlai Tibor rendőr alez­redes és dr. Ipsics Csaba rendőr ezredes. Bakos András, Szoboszlai Tibor, dr. Ipsics Csaba, Takács Szabolcs, Toldi Tamás, a beszédet mondó dr. Töreki Sándor és a két kerékpáros rendőr: Gőczéné Nagy Barbara és Salamon Márton

Next