Napló, 2016. március (72. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-16 / 63. szám

2016. MÁRCIUS 16., SZERDA Füredi reformkori séta Jókaival és Arannyal (Folytatás az 1. oldalról.) Innen eredeztethető a ma is büszkén vállalt, a magyar re­formkor pezsgő szellemi éle­tének hagyománya, a fürdő­városi hírnév, Jókai Mór, Szé­chenyi István, Blaha Lujza, Eötvös József, Rabindranath Tagore és a többi, hozzájuk hasonló szellemi nagyság öröke. Bár a város ma már klasszicista épületeivel, han­gulatos parkjaival és zugaival az idelátogató turisták elsőd­leges célpontja, nem feled­keznek meg a Tavaszi feszti­válok idején megemlékezni a reformkor nagyjairól sem. A város kulturális misszió­nak tartja a reformkori telepü­lésrész bemutatását, így, ami­kor csak lehet, sétákat, tema­tikus utakat szerveznek a sa­vanyúvíz és környékének, a magyar reformkor egyik je­lentős helyszínének megis­mertetésével. A séták fő témái a füredi kötődésű írók, művé­szek, Blaha Lujza és Jókai tit­kai, az Anna-bálok helyen­ként pikáns részletei, de sok­szor mesélnek a helyi gyógy­vízről és a borok rejtelmeiről is. Olykor pedig mindezt köz­életi szereplők tolmácsolják a közönségnek, ahogy hétfőn is, amikor Praznovszky Mi­hály irodalomtörténész Arany János, míg Tóth Leon szín­művész Jókai Mór bőrébe bújva kalauzolta a közönséget a macskakövek és ódon épü­letek rejtelmeibe, természete­sen a két költő történetein és művein keresztül bemutatva az akkori világot. A különbö­ző helyzetgyakorlatokban az irodalomtörténész tudása és a színművész varázslatos játéka Laza irodalmi menzára várták az érdeklődőket volt a biztosíték, hogy a kö­zönség szinte tényleg a két irodalmi óriást láthatta maga előtt a séta közben. A vicces civódásokkal és remek irodal­mi művekkel tarkított előadás után pedig a gasztronómiát és a költészetet elegyítő laza iro­dalmi menzára, ízletes ebédre várták az érdeklődőket. Itt Tóth Leon partnere Máté P. Gábor színművész volt, s a különleges fogásokhoz - pél­dául a lecsós ízesítésű, petre­zselymes rizzsel tálalt tyúk­mellhez vagy az Újházy­­tyúkhúsleveshez­­ kapcsoló­dó híres anekdotákkal és iro­dalmi művekkel szórakoztat­ták a közönséget. A füredi klasszicista épületek és parkok közé csábította közön­ségét hétfőn délelőtt Jókai Mór és Arany János, azaz Tóth Leon színművész és Praznovszky Mihály irodalomtörténész KULTÚRA A hősök nyomában FORRADALOM Óvodások, diákok is őrzik Petőfi kultuszát Veszprém (rab)­­ A nem­zeti ünnepünket mege­lőző utolsó iskolai tanítási napot kihasználva veszp­rémi óvodások, iskolások vették birtokba a várost, és az 1848-as emlék­helyeket felkeresve he­lyezték el virágjaikat, ma­guk által készített kokár­dákat, zászlókat. Veszprémben évtizedek óta hagyomány, hogy a márciusi nemzeti ünnep előtti napok­ban óvodáscsoportok zarándokolnak el a vár "Vá­ros egyetlen egész ala­kos Petőfi-szobrához, ahol versekkel, éne­kekkel, mondókákkal emlékeznek a magyar szabadságharc nagy alakjára. Az óvodában készült kis zászlókkal mene­telve, a nemzeti szalaggal át­kötött virágcsokrokat a szo­bor körüli virágoskertbe he­lyezik el mondókákkal, ver­sekkel kísérve. A nagyob­bacska óvodások saját maguk készítette papírzászlókkal szavalták el a Nemzeti dal es­Hagyomány, hogy óvodások zarándokolnak el a Petőfi-szoborhoz fő versszakát, valamint ismert huszánnótákat énekeltek. Nem maradt el a közös játék sem, amire a névadó Petőfi Szín­ház előtti tágas zöldterület adott kitűnő lehetőséget. A Kossuth Lajos Általános Iskola felső tagozatos diákjai a város reformkori emlékhe­lyeit, illetve a szabadságharc­hoz köthető helyszíneket ke­resték fel. Útközben megol­dották azt a feladatsort is, amelyet az iskola történelem szakos tanára állított össze ez alkalomból a diákoknak. - Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek tisztában le­gyenek a múltunkkal, a gyö­kereinkkel, a városhoz köthe­tő történelmi események hát­terével. Fontos, hogy azokra a hősökre, jeles személyekre, akik hazájuk felvirágzásáért tettek, az utódok méltó mó­don emlékezzenek. A Kossuth iskola is kiemelt feladatnak tartja, hogy a városi megem­lékezések keretében kultúr- és helytörténeti sétával ismer­kedjenek a tanulók az egykori helyszínekkel, jeles esemé­nyekkel - mondta el Pintér Gábor, az iskola tanára, aki maga is a gyerekekkel együtt helyezte el a Gourmandia ét­terem falán (Petőfi Sándor korában Szingli fogadó) látha­tó, 1913-ban felavatott emlék­táblán a kokárda­zászlót. A veszprémi iskolá­sok felkeresték még az Erzsébet-szobrot, az alsóvárosi temetőben az 1848-as honvédsí- ____ rókát, valamint a Hon­véd-emlékművet. A délelőtti történelmi em­lékprogram a Kossuth Lajos iskola előtt álló Kossuth-szo­­bor megkoszorúzásával ért véget. további képek, információk Veola Napló Online A veszprémi Ringató óvoda apróságai elhelyezik virágaikat, zászlóikat a színházkerti szobornál Sorsok, kokárdák és koszorúk Háromfelvonásos zenés-táncos színművel tisztelegnek az ősök emléke előtt Tapolca (Ibzs) - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tapolcai hősei előtt rendhagyó módon tiszteleg a város a Kokárdák és koszorúk című színmű előadásával. Tapolca újbóli várossá nyilvánításának ötvenedik év­fordulója is adta az apropóját a háromfelvonásos zenés-tán­cos színműnek, amelyet N. Horváth Erzsébet és Szíjártó János állított össze és a na­pokban adnak elő a Tamási A színmű apropóját Tapolca újbóli várossá nyilvánítása ötvenedik évfordulója is adta Áron Művelődési Központ­ban. A színpadon a zenekarral együtt játszanak az amatőr színjátszók, a forgatókönyví­ró N. Horváth Erzsébet rende­zésében. A színdarabban el­hangzó dalszövegeket és ze­néket Szíjártó János írta, aki a nyolctagú zenekart ugyancsak egységbe szervezte a bemuta­tókra. A színdarab egyediségét adja, hogy a műben olyan ta­polcai élethelyzetek, emberi sorsok bontakoznak ki a né­zők előtt, amelyek azt igazol­ják, hogy a kis dunántúli tele­pülés a szülöttein keresztül nemcsak az országos 1848-49-es események résztvevőjé­vé vált, de bizonyos esetek­ben azok irányítói közé is tar­tozott. A tapolcai költő, Bat­sányi János látóként jöven­dölte meg a forradalom kitö­rését, Török Antal helyi tanító a későbbi miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost gyer­mekkorában tanította. Török János mezőgazdász tanácsa­dója, titkára, barátja volt gróf Széchenyi Istvánnak. Öccse, Antonius Flórián pedig Per­­czel Mór hadseregtábornok segédtisztjeként vett részt a szabadságharcban. A dallamos rockzenével elegyített színmű történéseit a tapolcai amatőr színjátszók tolmácsolják a közönségnek, a Batsányi Táncegyüttes tag­jai pedig saját koreográfiával egészítik ki. Áldás a csatába induló tapolcai legényekre, férfiakra. A kép előterében ifjabb Bakos Nándor, Berta­lan Csaba, Havasi Gábor, Bakos Nándor, Szakács Péter atya. Dallamos rockzenével elegyített színmű Gálaműsor a diákokért Ajka (tv)­­ Gálaműsorra hívja az érdeklődőket a Szent-Györgyi középis­kola március 22-én, kedden 17 órakor a Nagy László szabadidő­­központba. A résztvevők az intézmény hátrányos helyzetű, tehetséges di­ákjaiért létrehozott ala­pítványt támogatják. Aprók tanodája Veszprém (la) - Aprók tanodája címmel iskola­előkészítő foglalkozást tart a Szilágyi Keresz­tény Iskola nagycsopor­tos óvodásoknak márci­us 17-én, csütörtökön délután fél ötkor. A le­endő elsős tanító nénik vezetik a foglalkozást, melynek témája: kör­nyezetünk titkai. A programra várják az óvodásokat szüleikkel. NAPLÓ • 7 RÖVIDEN Művészeti iskolák versenye Gyenesdiás (tbzs)­­ A művészeti iskolák hét­végi versenyén a Törde­lnie Néptáncegyüttes harmadik alkalommal is megnyerte a kupát, amelyet így már meg­tarthat. Bronz minősí­tést a kisebbik utánpót­láscsoport kapott, ezüst minősítést érdemelt ki Hídvégi Zoltán, Horváth Cintia, Bodor Zsuzska és Samu Bíborka. Ara­nyat kapott Péter Bo­­tond, Antal Vivien, Var­ga Anna, Samu Vajk, Rab Liza, Nagy Boróka, Farkas Dániel, Farkas Gergő­, Bolla Szebaszti­­án és Nagy Milán. Kie­melt arany minősítést pedig Hubert Márk és a nagyobbik utánpótlás­csoport kapott. Hirdetés W I’I.O A J A N L ! * FILHARMÓNIA MAGYAR!»«*« Hangvilla bérlet VESZPRÉM- 2015/2016 2016.03.18. PÉNTEK 19-00 VESZPRÉM, HANGVILLA ORFEO ZENEKAR PURCELL KÓRUS HELMUTH RILLING JABACH: máté-passió SÄÄ*"LH«»GNMMi«mL SSSÄSiu­»»­­ffSSSSiU ssssssarssEBs­. Része a szórakozásnak is

Next