Napló, 2016. június (72. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-10 / 135. szám

2 • NAPLÓ RÖVIDEN Meghalt egy férfi a tóban Kaposvár (mti)­­ Meg­halt egy 73 éves férfi a Balatonban, Balatonlel­­lénél - erősítette meg az MTI értesülését Kis- Bank Mónika, a So­mogy Megyei Rendőr­főkapitányság ügyeletes sajtófelelőse csütörtö­kön. A haláleset kö­rülményeit a Fonyó­­di Rendőrkapitányság vizsgálja. Az MTI érte­sülései szerint a férfi hozzátartozója szeme láttára merült el a víz­ben tegnap délután. A keresésére indulók már csak a holttestét tudták kiemelni a Balatonból. Ki irányít majd Európában? Budapest (mti)­­ A rend és a törvényesség euró­pai felértékelődésére számít Orbán Viktor mi­niszterelnök, aki csütör­tökön az ügyészség nap­ja alkalmából rendezett budapesti ünnepségen azt kérte az ügyészektől, ne törődjenek a politikai támadásokkal, ne en­gedjék, hogy azok befo­lyásolják munkájukat. A kormányfő a rendezvé­nyen arról beszélt, hogy a következő egy-két év­tizedben felértékelődik a rend, a törvényesség és a rendezettség az eu­rópai kultúrkörben. Az fog kormányozni, hatal­­­mat gyakorolni a konti­nensen a következő 10- 15 évben, aki képes lesz megvédeni az európaiak biztonságát. KRÓNIKA Verseltek és táncoltak OKTATÁS Évzáró kulturális bemutató a Rákóczi telepi iskolában­­ Várpalota (szpd) - Nép­táncosok, vers- és mese­mondó diákok éppúgy felléptek a Rákóczi Telepi Tagiskola kulturális be­mutatóján, mint éneke­sek és zenészek. Hagyomány a várpalotai oktatási intézményben, hogy minden tanév vé­gén kulturális bemuta­tón adnak számot tehet­ségükről az iskola ered­ményes diákjai és kü­lönböző csoportjai, így volt ez idén is. A szülők, tanárok és diák­társak előtt egymást váltották a nebulók az intézmény nagy­termében. A produkciók sorát a néptánc szakkörösök nyitot­ták, akik körjátékot mutattak be, majd Borbély András zongorajátékát és Orosz-Fa­­lussy András mesemondását hallgathatta meg a közön­ség. Nagy sikert aratott a kis furulyások és a 3-4. osztá­lyosok meséi, illetve Kékesi Kitti, valamint Borbély Mi­hály zenés előadása. Gáspár Tamás verset szavalt, Kute­nics Gábor és Fi­szi Gergő trombitán játszott a bemu­tatón. A 6. osztályos színjátszók A palotai varga című előadás­sal készültek, Csákány Olivér fuvolán, Lantos Ádám pedig harsonán játszott. Tóth Julianna, a városi szavalóverseny első helyezettje egy Ká­­nyádi-verset hozott, Horváth Bálint a New York, New York című dalt énekelte, zárás­ként pedig az iskola énekkara zenei kísé­rettel adta elő az Oroszlánkirályból ismert Lion sleeps tonight című slágert. Az énekkar zenei kísérettel adta elő a Lion sleeps tonight című slágert A Rákóczi Telepi Tagiskola néptáncosai nyitották a gálaműsort. Kedvenc közjátékaikat adták elő Hosszú és megterhelő a szolgálat Sümeg (per) - Egyszerre irigylem és sajnálom a pedagógusokat, mert nemcsak a szakma által állított mércének kell megfelelniük, hanem a szülők, a gyermekek elvárásainak is. A munkájuk nemcsak az iskolai órákra terjed ki, hosszú és megterhelő a szol­gálatuk - mondta Végh László polgármester a művelődési házban tartott ünnepségen. A rendezvényen elhangzott, a pedagógus szó jelentése az is­kolába kísérő rabszolga elne­vezésre vezethető vissza. - A tanító, a tanár mindig szolgája volt a nemzetnek. A napszám kicsi, de erkölcsileg azért a legnagyobb, hiszen a pedagógusnak tekintélye van - hangsúlyozta a polgármes­ter. Hozzátette, hogy a kom­munista rendszerben a tanári pálya presztízse elveszett, nemcsak anyagiakban, de megbecsülésben sem része­sültek a pedagógusok. - Egy jó tanár nemcsak szóval, de egész élete példájával tanít és nevel. Ez a hivatás folyama­tos megújulást, rugalmassá­got, a változó kihívásokkal való szembenézést és nagyfo­kú optimizmust igényel - mondta Végh László. Kiemel­te, hogy a sümegi pedagógu­sok képesek megfelelni a ki­hívásoknak. Munkájuk és pél­damutatásuk pótolhatatlan a város jövője szempontjából. - Egy-egy igazi tanáregyé­niség gyakran egy életen át meghatározza a tanítványok életét, nagyobb hatást gyako­rol a közösség, sőt a nemzet életére, mint sok politikus, vagy ünnepelt híresség -mondta a polgármester. Az ünnepségen helyi művészeti csoportok mutatkoztak be. Kitüntetésben részesült Riz­­mus Tamásné, Bécsiné Rúzsa Krisztina, Papp Ferencné, Vargáné Szita Beáta, Varga Károlyné, Császár Gizella, Réfi János, Renczes Nikoletta, Bódis Mária, Bódis Józsefné, Szabó Tamás, Kaposi József­né, Cserép Imréné, Söjtöri Ti­­vadarné, Kántor Ferencné, Mózner Gézáné, Szalai Edit, Szeidlné Lakos Éva, Káliné Szabó Hajnalka és Söjtöri Dezsőné. Az ünnepségen művészeti csoportok mutatkoztak be. A napszám kicsi, de erkölcsileg a legnagyobb, a pedagógusnak tekintélye van 2016. JÚNIUS 10., PÉNTEK Átadták a felújított fiúkollégiumot is Korszerűbb és szebb lett az épület Balatonfüred (ks) - A tornacsarnok tavalyi felújítása után most a megújult kollégiumok előtt ünnepelhettek a Szent Benedek Gimná­zium, Szakképző Iskola és Kollégium Balaton­füredi Tagintézményé­nek diákjai és tanárai. - Nehezen felejthető 1970 januárja, amikor el­készült az első nagy, új épület, az összkomfortos, 120 személyre méretezett, hatvanszobás kollégium - idézte Antal Ágnes igaz­gató Kaiser Géza örökös igazgató szavait az új kol­légium átadóünnepségén. Ahogy­­az igazgatónő is hozzátette, azóta eltelt kö­zel fél évszázad, és bár az épületet, illetve az utána négy évvel később épült társát gondosan karbantar­tották, mára már igencsak elhasználódott. A tulajdo­nos önkormányzat ezért pályázott az épületek ener­getikai korszerűsítésére, amelynek köszönhetően a kollégiumokban nyílászá­rócserére, külső homlokza­ti szigetelésre és tetőjaví­tásra nyílt lehetőség, majd tavaly az önkormányzat 150 millió forintot biztosí­tott a fiúkollégium épületé­nek belső felújítására. - Pénzügyileg ez a fel­újítás három pilléren áll - mondta el lapunknak Bóka István, Balatonfüred pol­gármestere. - Alapvetően egy energiahatékonysági pályázatot nyertünk, ebből a két kollégium külső szi­getelése és nyílászárócse­réje valósult meg gépészet nélkül, 100 millió forintos összegből, ez uniós támo­gatás szinte teljes mérték­ben, ötszázalékos önkor­mányzati önerővel. A fiú­­kollégium belsejének meg­újítása 180 millió forintba került, építéssel, eszközbe­szerzéssel együtt. A közel háromszázmillió forintos fejlesztéshez a Szent Be­nedek iskola fenntartója, Pannonhalma nyolcvan­millió forinttal járult hoz­zá, ami nagy dolog - fűzte hozzá a polgármester. Fülöp Attila, az EMMI helyettes államtitkára is részt vett az átadáson. Be­szédében utalt Korzenszky Richárd atya egyik mon­dására: az iskola nemcsak boldogulásra tanítja a gyer­meket, hanem boldogságra is. Nemcsak az oktatásnak, az információátadásnak a helye, hanem a közösség­­építésnek, egymás megis­merésének és az élet egy­mással való eltöltésének a helye. A balatonfüredi szalagátvágás ünnepélyes pillanata: középen Fülöp Attila, mellette Antal Ágnes és Bóka István Ismét ittasan vezette autóját a családapa Vilonya (ma)­­ Jogosít­vány nélkül, ittasan veze­tett gépkocsit egy fiatal­ember, aki ismét börtön­ben találta magát. A Magyarkeszin lakó M. István ugyan még csak 27 éves, de már jó néhányszor meggyűlt a baja a törvénnyel. Többször elítélték lopás mi­att, ugyanakkor ittas állapot­ban elkövetett járművezetés miatt tavalyelőtt 120 ezer fo­rint pénzbüntetéssel sújtották, s majd' két évre eltiltották a vezetéstől. Jelenleg rablás mi­att van előzetes letartóztatás­ban, ügyében a Szekszárdi Já­rásbíróság jár el. A betanított munkásként dolgozó, ötgyerekes család­apa tavaly február 6-án este tíz óra előtt ittasan vezette VW Pólóját Vilonya belterü­letén, amikor igazoltatták a rendőrök. Megfúj­atták vele a Lion légalkoholszondát, amely 1,12 milligramm/liter értéket mutatott. Vezetői en­gedélyét ezúttal nem tudták elvenni, mert azt már koráb­ban bevonta a hatóság. A férfi elismerte a bűncse­lekményt, ugyanakkor azzal védekezett, hogy a gyerekei­nek ment ruháért Vilonyára, s csak 100 méter akart gurulni a kocsival, hogy célba érjen. A jogosítványát már korábban bevonta a hatóság A törvényszék helyben­hagyta a Veszprémi Járásbíró­ság döntését, amely kimond­ta: ittas járművezetés vétsége miatt M. Istvánnak hét hóna­pot kell börtönben töltenie, valamint két és fél évre eltil­tották a vezetéstől. A férfi fel­tételes szabadságra nem bo­csátható. további képek, információk Napló Online

Next