Napló, 2017. április (73. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-26 / 96. szám

6 napló RÖVIDEN Tavaszi ítéletidő­ VESZPRÉM A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint az el­múlt hét hideg időjárása miatt az őszi vetésű gabo­nákban károsodás nem ta­pasztalható. A repce bepor­zása, terméskötése a mé­hek visszahúzódása miatt biztosan némi kárt szenve­dett. A fagy inkább a sző­lőkben és gyümölcsösök­ben okozhatott károkat, a gazdák, ahol tudtak, véde­keztek ellene. A jelentő­sebb gyümölcsterületek tu­lajdonosai arról számoltak be, hogy az elmúlt hetek­ben szépen kötődtek a gyümölcsfák, a mostani hi­deg az éppen virágzó cse­resznye és meggy kötődé­sére lehet negatív hatással. A csapadék minden kultú­rának nagyon jól jött. sag Pénzügyi tudatosság BUDAPEST Idén szeptem­bertől már minden szak­gimnázium tantárgyi kere­tek között nevelheti diákja­it pénzügyi tudatosságra - mondta a Nemzetgazdasá­gi Minisztérium szakkép­zésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtit­kára. Pölöskei Gáborné ki­fejtette: elkészültek a tan­könyvek, a kerettanterv, és egy-két intézményben a mostani 9. évfolyamo­soknál kísérleti jelleggel már elindult a pénzügyi tu­datosságra nevelő új tan­tárgy oktatása. MTI GAZDASÁG 2017. ÁPRILIS 26., SZERDA Bor: a cseppfolyós csók A verseny célja a találkozás és a tapasztalatok cseréje POLGÁR TIBOR polgar.tibor@naplo.pl­.hu TAPOLCAFŐ Több mint 70 bormintát bíráltak el a Tapolcafői Kertbarátkor hetedik alkalommal meg­tartott házi borversenyén a helyi kultúrházban. Somogyi Zoltán, a házigazda egyesület elnöke a rendez­vény megnyitásakor kiemelte: borversenyük célja a szőlős­gazdák és a lakosság találko­zásának elősegítése, a borter­melési tapasztalatok egymás­sal való megosztása, valamint a minőségi borászatra történő ösztönzés. A tapolcafői kert­barátok vezetője a bor világ­­történetének korszakairól is említést tett, ennek során Hamvas Béla Kossuth-díjas író, filozófus, esztéta A bor fi­lozófiája című könyvében ol­vashatókat ajánlotta a szép számban egybegyűltek figyel­mébe: „Az özönvíz után Noé elültette az első szőlőtőkét és ezzel a világtörténet új kor­szaka kezdődött. A harmadik kor pedig a víznek a borrá változtatásával kezdődik, s mi jelenleg ebben a korszakban élünk. A világtörténet akkor ér véget, ha a forrásokból és a kutakból bor fakad, ha a fel­hőkből bor esik, ha a tavak és a tengerek borrá változnak.” A hetedik tapolcafői bor­versenyre 34 szőlősgazda minden eddiginél több, össze­sen 73 bormintát nevezett. Az eseményen 19 borfajta képvi­ „A harmadik bor pedig a víznek a borrá változtatásával kezdődik...” Hamvas Béla (író, filozófus) sejtette magát, például olasz- és rajnai rizling, cserszegi fű­szeres, ezerfürtű, zefír, zenit, Irsai Olivér, chardonnay, to­vábbá kékfrankos, cabernet sauvignon, blauburger, medi­­na, a kevésbé ismert duna ne­vű bor, illetve néhány rozé. A nedűket háromtagú zsűri bírálta el, a bizottságot Csá­szár Attila (Somló), Lengyel István (Nyúl) és Deé Géza (Győr) alkotta. Az ítészek végül egy nagy­aranyat osztottak ki, ezt a veszprémvarsányi Kiss József Irsai Olivérje kapta meg, emellett 6 arany, 27 ezüst, 33 bronz, valamint 6 oklevél szü­letett a borversenyen.­­ A zsűri azt állapította meg, hogy nem volt rossz bor a fel­hozatalban, a fehérborok pe­dig kimondottan jók voltak. Összességében elmondható, hogy jó volt a tavalyi termés - jegyezte meg Somogyi Zol­tán. Idén márciusban immár a nyolcadik évét betöltő Tapol­cafői Kertbarátkor elnöke a kiváló hangulatú rendezvény zárásaként ugyancsak Ham­vas Bélát idézte: „Az ivás mennyivel erotikusabb, mint az evés. Az ivás a szerelem legközelebbi rokona. A bor olyan volt, mint a cseppfo­lyós csók.” Jóféle nedűket kóstolhattak a borverseny résztvevői. A felvétel bal szélén Horváth Endre, a Tapolcafői Kertbarátkör tiszteletbeli elnöke Fotó: Somogyi Zoltán Tovább folytatódik a járda felújítása ALSÓÖRS Tavalyelőtt kez­dődött meg a település leg­frekventáltabb utcájában a járdafelújítás. Akkor a pol­gármesteri hivatal mellé parkolót építettek, és felú­jították az Endrődi Sándor utca mentén a járdának egy szakaszát egészen a postáig. A Belügyminisztérium támo­gatásával 20 millió forintot nyert el az alsóörsi önkor­mányzat, mivel annak idején ők nem vettek részt az adós­ságkonszolidációban. Hebling Zsolt polgármester örömmel tájékoztatta lapunkat, hogy néhány héttel ezelőtt elkez­dődtek a munkálatok. Mint­egy 800 méter hosszban telje­sen felújítják a 71-es útig a járdaszakaszt, így nyáron, akik a strandra mennek, im­pozáns térkővel lerakott jár­dán gyalogolhatnak. A beruházás összköltsége 29 millió forint. Az önrészt az önkormányzat teremtette elő. A polgármester megköszönte Kontrát Károly országgyűlési képviselő közbenjárását, tá­mogatását azért, hogy Alsóörs ismét tovább fejlődhessen. Az elképzelések között szerepel még egy harmadik ütemterv is, amikor a posta feletti járdaszakaszt teljesen felújítják. A falu első embere bízik abban, hogy hamarosan erre is kiírnak pályázatot, mert szükség van arra, hogy az Endrődi Sándor utca mindkét oldalán az európai normák­nak megfelelő járda legyen. szp A Fejér megyei Abáról érkeztek a járdafelújításon dolgozó munká­sok. Hamarosan végeznek Fotó: Szendi Péter Ingyen segítik a gazdákat VESZPRÉM A Nemzeti Ag­rárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint április 7-én megkezdődött az egységes kérelmek 2017. évi benyújtási idő­szaka. Ennek keretében a gazdák 41 jogcímen igényelhetnek terü­letalapú és közvetlen agrártá­mogatást. A NAK falugaz­dászhálózata ingyen segíti a gazdálkodókat az egységes kérelmek időbeni és előírások szerinti benyújtásában, mely­re 2017-ben is csak elektroni­kus úton, a Magyar Állam­­kincstár erre létrehozott inter­netes felületén van mód. A kérelmeket szankció­mentesen május 15-éig lehet beadni. Amennyiben falugaz­dász segítségét veszik igény­be az ügyfelek, akkor előtte célszerű időpontot egyeztetni az esetleges sorban állás elke­rülése végett. A gyorsabb ügyintézés érdekében a be­nyújtáshoz mindenképp szük­séges az gazdálkodó elektro­nikus jelszava, illetve, ha már van, új plasztikkártya alapú őstermelői igazolványa. A Veszprém megyei falu­gazdászok a beadási időszak­ban az alábbi településeken előzetes egyeztetés után szombatonként is várják az ügyfeleket: Veszprém, Zirc, Pápa, Nagypirit, Devecser, Zánka­­ság Megőrzik az értékeiket Oklevéllel ismerték el a helyi diákok munkáját és kiállítást nyitottak meg SÜMEG Az Értékőr-okle­­velek átadásával és látvá­nyos kiállítással zárult a Fa­mulus Vidékfejlesztési Egyesület által koordinált Értékek iskolája Sümegen elnevezésű program. A pályázati támogatással megvalósult projektben 14 di­ák vett részt a helyi általános iskolából és gimnáziumból, több felnőtt közreműködő tá­mogatása mellett, hogy össze­­gyűjtsék a város helyi értéke­it. A tavaly szeptemberben in­dult program októberben mű­helymunkával folytatódott, miközben a fiatalok hat helyi értéket dolgoztak fel különfé­le technikákkal. Játékosan, de értéket teremtve dolgoztak és részletesen feltérképezték a Kisfaludy-emlékházat, a püs­pöki palotát, a Kisfaludy gim­náziumot, a Vártámadás prog­ramját, a Manótanya kézmű­ves műhelyt és a­­Simon Ist­ván által is emlegetett helyi gesztenyefasort, és közben a diákok megismerték a hunga­­rikumtörvényt, megtanultak egyebek mellett fényképezni, filmet felvenni és vágni, inter­jút készíteni. Ma már képesek bármilyen helyi érték önálló feldolgozá­sára, akár a helyi értéktár ré­szére is. A projektzárón a fia­talok átadták ajánlásaikat a sümegi értéktérbizottság szá­mára - tudtuk meg a projekt­gazda Oszkai Rékától, a Fa­mulus Vidékfejlesztési Egye­sület elnökétől. A programon Végh László polgármester méltatta a fiata­lok munkáját. Horváth Zsolt Bár a projekt lezárult, a diákok nem hagyják abba a munkát országgyűlési képviselő adta át a fiatalok Értékőr-oklevele­­it, Fenyvesi Zoltán, a Veszp­rém Megyei Közgyűlés alel­­nöke pedig hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a helyi értékek gyűjtése a kisebb te­lepüléseken, és méltatását kö­vetően átnyújtotta az 1000 éves Vármegyék emlékérmet Oszkai Rékának a Veszprém megyéért tett értékteremtő munkáért. Az esemény a Kisfaludy Sándor-emlékházban a Miért jó Sümegen élni című kiállí­tás megnyitójával folytató­dott. A tárlaton a városi alko­tói pályázatra érkezett azon rajzokat mutatták be, amelye­ket a projekthez kapcsolódva készítettek óvodások, iskolá­sok. Továbbá a szovátai test­vériskolából érkezett diákok magyar szerzők verseihez ké­szített illusztrációit ugyan­csak láthatták az érdeklődők. Az erdélyi gyerekek több na­pot töltöttek a városban, így sümegi diáktársaik átadhatták nekik is az értékőrző szelle­miséget. A sümegi ifjú értékőrök és segítőik a Kárpát-medencei Pannon Ifjúsági Értékőr Háló­zat tagjai lettek így. A projekt ugyan lezárult, de a fiatal értékőrök további kutatásokkal folytatják a munkát. tbzs A lelkes sümegi fiatalok ma már képesek bármilyen helyi érték önálló feldolgozására Fotó: Famulus Látogasson el weboldalunkra !/co/9

Next