Napló, 2018. június (Veszprém, 74. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-27 / 147. szám
2018. JÚNIUS 27. SZERDA KRÓNIKA Közkinccsé váltak a dalok Herczku Ágnes CD-n adta ki erdélyi népzenei gyűjtésének különleges anyagát BUDAPEST Hozomány címmel különleges kiadvánnyal jelentkezett Herczku Ágnes. Az énekesnő együtt adta közre az erdélyi Visában folytatott gyűjtőútja eredeti anyagát és a mezőségi dalok autentikus énekes-zenekari változatát. - 2005. március elején jártam először gyűjtőúton Visában. Kallós Zoli bácsi pontosan elmondta, kihez, melyik házba menjünk. Meghagyta azt is, hogy a csúnyákat, vagyis a pajzán rikoltozásokat is kérdezzük meg. Amikor megérkeztünk Amáli nénihez, hatalmas kacagást hallottunk, minden olyan volt, mint azt a Kallós Archívum sorozatban 2001-ben megjelent visai gyűjtéslemez füzetkéjében olvastuk - idézte fel Herczku Ágnes az MTI-nek. Az énekesnő kiemelte: hihetetlenül gazdag zenei kincs van egy ilyen pici mezőségi faluban. Mint felidézte, a közelmúltban 91 évesen elhunyt zenetudós, Kallós Zoltán tanácsolta neki, hogy ne mindig Magyarszovátra menjen népdalt gyűjteni, hanem Feketelakra, Búzára meg Visába is - és az utóbbi településen Papp Andrást és Amáli nénit, azaz Nagy Dánielné Kis Amáliát keressék. Papp András jó furulyás hírében állt, a felesége gyönyörűen énekelt. Amikor 2005-ben odalátogattunk Pál István Szalonnával és Albert Szilárddal, Teri néni már nagyon beteg volt, de András bácsiról is kiderült, milyen jó énekes. A Fonó által kiadott Hozomány című dupla CD első lemeze, a Revival visai eredetű Hihetetlenül gazdag zenei kincs van egy pici mezőségi faluban hangszeres népzenei összeállítás Koncz Gergely prímás vezetésével, Herczku Ágnes és Németh Ferenc énekével, a második lemez, a Gyűjtés a 2005-ös úton rögzített felvételekből válogat. A hazai népzenei lemezkiadás történetében nemigen volt még példa ilyen párosításra. Két éve jöttem el a Magyar Állami Népi Együttestől, akkor határoztam el, hogy közkinccsé teszem az elmúlt tizenöt évben tett gyűjtéseimet. Ennek a legegyszerűbb módja, ha feltöltöm a YouTube-ra, de úgy döntöttem, más emberek tudását máshogy, méltóbb módon is fel lehetne használni. Ezért inkább CD-re válogattam a visai gyűjtés legjobb darabjait, és mellé tettem egy másikat, amelyen mi interpretáljuk a visai dalokat. A CD-k eladásából befolyó összegből az adatközlőket tudjuk támogatni - fejtette ki Herczku Ágnes. Megjegyezte, hogy a Zenetudományi Intézetben „kilószámra” állnak a Kallós Archívum gyűjtései, de ezeket nem egyszerű ott meghallgatni. Viszont létezik egy online adatbázis az intézet honlapján, ahonnan hozzá lehet férni a 2001-ben CD-n megjelent Kallós-válogatásnál szélesebb anyaghoz is. A Hozomány első lemezén, a Revivalon hallható dalokat részben erről válogattam, részben a 2005-ös visai gyűjtésünkből, illetve Koncz Gergő tudására is építettem. Ő mestere a mezőségi zenének. Herczku Ágnes zenekarában Hegedűs Máté „Kishega” (hegedű), Fekete Antal „Puma” (brácsa), Fekete Márton „Kispuma” (brácsa) és Molnár Péter (bőgő) szerepelt még a Revival lemezen. Németh Feri és én is éneklünk egy-egy fajta katonakísérőt, de megdupláztunk egy lassú cigány dallamot is, más-más szöveggel. Számos népdalt rengeteg variációval ismertek az adatközlők, még egy családon belül is. Az énekesnő elképzelése szerint a Hozomány egy sorozat első darabja. - A további lemezeket is Kallós Zoltán emlékének fogom ajánlani. Hét-nyolc faluban tett gyűjtéseimből tudok válogatni, a következő valószínűleg a szováti anyag lesz. Hajlok arra, hogy abból a hozzám legközelebb álló Maneszes Láli Józsefné Tóth Mariskát válasszam. Nála jártam a legtöbbször, tőle tanultam legtöbbet. Sajnos már ő sincs köztünk. MTI Herczku Ágnes énekesnő a sorozat további lemezeit is a közelmúltban elhunyt Kallós Zoltán zenetudós emlékének fogja ajánlani MTI-fotó: Mohai Balázs RÖVIDEN Fúvósok a zsinagógában PAPA A zsinagógában lépett fel Pápa város fúvószenekara a múzeumok éjszakáján. A zenekar az est bevételét a Pápai és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület részére ajánlotta fel. BET Jótékonysági hangverseny MARCALGERGELYI Jótékonysági hangversenyt rendeztek a településen június 24-én. Sebestyén Péter csellón, Wagner Szilárd pedig orgonán működött közre. A hangversenyen befolyt adományokat a leégett kemenessömjéni római katolikus templom helyreállítására fordítják. BET Bababörzét tartanak NAGYGYIMÓT Baba és gyermekruhabörzét tartanak július 7-én a településen, a Hétvezér termelői piacon. BET Éjszakai kaland előadásokkal NAGYGYIMÓT Szent Ivánéji fesztivált rendeztek Nagygyimóton június 23- án, szombaton. A művelődési ház melletti szabadtéri színpad adott otthont az eseménynek, melyet többek között tűzzsonglőrshow és zenés-táncos színpadi előadások is gazdagítottak. BET NAPLÓ 7 --------------------------- HIRDETÉS .. . GYERMEK- ÉS FELNŐTT-TAVOK • BRUTÁLATOM © EGÉSZ NAPOS SPORT-, ÉLMÉNY- ÉS SZÓRAKOZTATÓ PROGRAMOK KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK • KÜLÖNLEGES HELYSZÍNEK, PAKSI ÉLETÉRZÉS VII. ATOMFUTÁS PAKS, 2018. SZEPTEMBER 15.