Napló, 2018. szeptember (Veszprém, 74. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-04 / 205. szám
2018. SZEPTEMBER 4., KEDD KRÓNIKA NAPLÓ 7 Célirányos tervek kellenek Az Európa kulturális fővárosa 2023 pályázat egyik nagykövete Laposa Zsófia TÓTH B. ZSUZSA____________ zsuzsa.b.toth@ veszpreminaplo.hu (Folytatás az 1. oldalról) A helyiek és az ide látogatók egyaránt kikapcsolódnak, szórakoznak. Idén már a családokat, a gyerekeket is megszólítottuk a könnyűzenei kínálat mellett. A Dűlőre futunk című jótékony célú futás pedig a régiót erősíti szintén immár három éve. Egyre többen neveznek a megmérettetésre, ez nagy öröm számunkra - mondja Zsófi, aki vallja, hogy személyes kötődés nélkül nem lehetne mindezt képviselni. - Édesapánk budapesti, édesanyánk badacsonyi, a fővárosban kezdték a közös életüket. Mi, gyerekek mindhárman Budapesten nőttünk fel, de gyakran jártunk Badacsonyba. Az itteni nagyapánk saját bort is készített, a budapesti nagyapa pedig kádár volt. Tehát mindkét családban adott volt az erős boros kötődés. Apa tájrendező mérnökként dolgozott, ő készítette elő a Balaton-törvényt is. A szőlő jelentős szerepet játszott az életében, könyveket is írt több borvidékről. A rendszerváltás után a szüleinknek lehetőségük nyílt néhány terület megvásárlására, akkor kezdték lassan felépíteni a birtokot a heti néhány napos itt-tartózkodással. A bátyám, Bence ideköltözött, miután a keszthelyi egyetemen végzett. Ő volt a családban az első, aki főállásban foglalkozott a birtokkal. A szüleink akkor költöztek ide, amikor apa nyugdíjba ment. Én sokat utaztam, borászatot tanultam, a kertészeti egyetemen végeztem. Kaliforniában, Spanyolországban, Burgundiában, Elzászban voltam gya- Laposa Zsófia és fivére, Bence. Sokat adhat a régiónak az Európa kulturális fővárosa cím. Korábban egyértelműen Budapest központú volt az ország, ma már egyre többen rájönnek, hogy vidéken is lehet teljes életet élni. Franciaországban például a tehetősebb rétegnek esze ágában sincs nagyvárosban lakni. Tudják, hogy vidéken jobb a levegő, minőségi alapanyagokat fogyaszthatnak, így magasabb életszínvonalat biztosíthatnak családjuk számára. Szépen lassan nálunk is felismerik ezt, a Balaton-felvidék pedig tökéletes erre - mondja Zsófia korláton, Bordeaux-ban pedig szőlész-borász mesterképzést végeztem. Ezt követően vágtam bele a badacsonyi munkába. A nővérem immár szintén a családi vállalkozásban dolgozik, márkaképviselő és az exportért felel. Úgy érzem, akkor tud az ember igazán lokálpatriótává válni, ha volt egy lépés távolsága. Gyönyörű vidékeket láttam, de az itteni is szép, sőt. Aki itt él, talán más szemmel látja a helyi értékeket. Számomra tényleg különleges ez a környezet. Hosszú távon nagyon örülnék, ha az itteni szőlőterületek nemzetközi védelmet is kapnának, megőrizve ezzel a tájat a következő generációk számára és csökkentve a tomboló építési hullámot. Ezért nemcsak lehetőség, hanem egyértelmű cél a vidéknek az Európa kulturális fővárosa cím - mondja Zsófi. A program fontos eleme Veszprém és a régió összekapcsolása. A fiatal borász hölgy szerint sok még a tennivaló a régióban, például a közlekedés, az ellátás terén. Kampányolunk az egész éves Badacsonyért, télen is vannak lehetőségek és programok. Minden hétvégén van legalább egy nyitott pince a borvidéken, a miénk már öt éve egész évben várja a vendégeket. Kibővült a vállalkozásunk a St. Orbán étteremmel, amely szintén éves nyitvatartással működik az idei évtől. Gasztro-hegy címmel tematikus hétvégéket indítunk el, sok borászat és vendéglátóhely csatlakozott a kezdeményezéshez. Enni és borozni mindenki szeret. A klasszikus tömegturizmus pedig kezd átalakulni, egyre több az igényes vendég, aki a minőséget keresi. A gasztroturisták pedig jobban szeretik a tavaszi és őszi időszakot - mondja Zsófi. Tapasztalata szerint az ő generációja már tanult elődei hibáiból. Nem irigyek a másikra, nem tartják konkurenciának a szomszéd borászatot, inkább erősítik egymást. - Számunkra már gyermekkorunkban adott volt a példa, dolgoztunk, ebbe nőttünk bele. Megtanultuk azt, hogy előre kell nézni. Ha a másik jobban fejlődik, az bennünket is ösztönöz. Bence bátyám a Balatoni Kör elnöke, én a Junibor elnökségi tagja vagyok. Utóbbi aktív fiatal borászok országos egyesülete. Ezek a közösségek segítenek, hogy lássuk, mekkora ereje van a közös munkának, együtt gondolkodásnak. Badacsonyban szerencsére több fiatal, sikeres borász felismerte már a lehetőséget a vendéglátásban, borászatban és a közösségi munkában - teszi hozzá. Veszprém a város védőszentje, Gizella apropóján a nők helyzetéről, szerepéről is diskurzust kezdeményez az Európa kulturális fővárosa . A program fontos eleme Veszprém és a régió összekapcsolása 2023 pályázatban. Zsófi úgy érzi, nagyon fontos a nők vezető szerepe, mert más mentalitásúak, más oldalról közelítik meg a dolgokat. Kell a női pólus, jó, ha bizonyos területeken megjelennek a nők. A női munkavállalókra erősen kell koncentrálni, hiszen ők tartják össze a családokat. Kedvezőtlen adottságok mellett ez azonban nehezebb feladat. Ami a szakmai szerepemet illeti, az elején nem volt könnyű. Nemcsak azért, mert nő vagyok, hanem a fiatalságom miatt is. Hat éve vagyok itthon a szakmában, szépen lassan megismertek, és azt gondolom, elfogadtak. A példám is mutatja, hogy ha nehéz is, de semmi sem lehetetlen - véli Laposa Zsófia. Fotó: Tóth B. Zsuzsa Hász Róbert Fábián Marcell és a nagy Maurizio --------------Második rész-------------- Marcell egy gyufaszállal kitakarította a pengék közül az alvadt vért, aztán zsebkendőjével megfogta az egyik pengét, és óvatosan lefelé kezdte nyomni. A kés engedett, egyszersmind valamennyi penge elmozdult a helyéről. Erősebben megnyomta, és a pengék a kettős élükkel bicska módjára becsukódtak, rápattantak az alattuk lévő fokára. A trükk lényege, hogy az ajtó becsukásának egy pillanatában, amikor a késeket a nézők már nem láthatják, a pengéket kiiktatják. Most mégsem tették. Kívülről körbetapogatta a szarkofágot, kapcsoló után kutatva, de nem talált semmi ilyet. - Ha ő volt a trükkmester - folytatta Marcell feltételezhetően ő tervezte a szarkofágot. Vajon miért bújt bele? Ki akarta próbálni a szerkezetet, de csődöt mondott? A gondnok nyitva vagy csukva talált rá a szarkofágra? - Csukva. Észrevette, hogy vér szivárgott az alján, megijedt, beszólt a csendőrségre, a kiérkező embereim feszítették ki az ajtót. Hirtelen hangoskodás támadt a nézőtéren. Éles női hang vegyült szigorú csendőrparancsokéval. Föntről, a kivilágított színpadról csupán egy fehér ruhás nő körvonalait látták, aki a két posztóló csendőr mellett igyekezett átverekedni magát a színpad lépcsőjéhez, ami végül sikerült is neki. - Jaj, istenem, ne! Richárd! - kiáltotta, és fölszaladt a pódiumra. - A szentségit, emberek! - szidta a beosztottjait a kapitány. - Csak elbírnak egy nővel! Maga ugrott utána, mielőtt odaért volna a szarkofághoz, megragadta a derekánál fogva, és visszafelé vonszolta a lépcső irányába, miközben a nő tiltakozva próbált szabadulni karjai közül. - Hagyja csak, kapitány úr, hadd beszéljünk a hölggyel! A kapitány megtorpant, de nem engedte el a foglyát. - Nem itt, az öltözőben - mutatott Marcell a kulisszák közti átjáróra, mire Bánáti arrafelé kezdte vezetni a nőt. A színpad hátsó traktusában, a ragasztó- és terpentinszagú szűk öltözőben leültették a hölgyet a kanapéra. - Engedelmével, Fábián Marcell nyomozó vagyok a helyi rendőrségtől, ő pedig itt Bánáti csendőrkapitány. Megtudhatnánk a becses nevét? A hölgy ölébe ejtette a kezét, maga elé meredt. Aztán elővett egy zsebkendőt a csuklóján függő neszesszeréből, és megtörölte vele a szemét. - Müller Imola vagyok - felelte elhaló hangon. Marcell önkéntelenül kifele mutatott. - Müller Richárd az ön... Bólintott. - A férjem - felelte, majd újra lesütötte a szemét. - Fogadja őszinte részvétünket! Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell őt viszontlátnia. Ha gondolja, viszszakísérjük a szállodába, és majd később folytatjuk a beszélgetést. Müllerné az ajtó felé tekintett, de végül megrázta a fejét. - Jól vagyok! - Köszönöm. Maga nagyon bátor asszony. - Hogyan történt?... - Mi is ezt szeretnénk kideríteni. Bánáti kapitány az ajtóhoz lépett, és kiordított az embereinek, hogy azon nyomban hozzanak egy pohár vizet. - Bocsásson meg - kezdte Marcell -, de kötelességem megkérdezni, mikor látta utoljára a férjét... élve? A nő sóhajtott egy mélyet. - Tegnap estefelé. Olyan öt óra tájt. Azt mondta, meg kell vizsgálnia az új masinát, amelyet tervezett. Holnap kezdtünk volna csomagolni, szombaton Zágrábban lépünk fel... Biztos akart lenni benne, hogy ott már tökéletesen fog működni. Egy pillanatra úgy tűnt, újra elsírja magát, szája legörbült, de végül sikerült elnyomnia a könnyeit. Olyanynyira, hogy felvetette a fejét, és egyenesen Marcell szemébe nézett. - Tegnapra szabadnapot kaptunk, de ő mindig dolgozott, még a szabadnapjain is. - Ez egy új rekvizitum? A nő bólintott. - Nemrég készítette. A mester ötlete volt, de ő tervezte és építette. A gyilkos szarkofág. Ez lett volna a produkció címe. - Látta korábban használat közben? - Igen. Automatikus, be van építve egy szerkezet. Mielőtt az ajtó becsapódna, a pengék lehajolnak. Elsírta magát. Szipogva folytatta: - Nekem... nekem kellett volna abban a szarkofágban lennem! - Hogyhogy magának? - Maurizio úr úgy tervezte, az előadásokon én állok be a szarkofágba, mert hatásosabb, ha egy nő néz farkasszemet az éles késekkel! Nem örültem ennek, féltem, mondtam neki, hogy szerintem veszélyes, ne csináljuk! De a mester erőltette, hogy kell valami új a műsorban, valami, ami... ami megborzongatja majd a nézőket. Hogy már nagyon megkoptak a régi számaink, a publikum előbb-utóbb unalmasnak fogja találni a fellépéseinket. Marcell elgondolkodott. - Lennie kellett valakinek itt tegnap este, aki rácsukta a férjére az ajtót. Egyedül nyilván nem tehette meg. Vagy igen? Müllerné hirtelen abbahagyta a sírást, fölpillantott. - Végül is... megtehette. Van egy pánt az ajtó belső burkolatán. Ha azt megrántja, az ajtó rácsukódik. Korábban, még a kések nélkül, láttam, hogyan kísérletezett vele. A késeket visszahajlító rugó az ajtó csukódására is ráerősít, félúttól az ajtó gyakorlatilag magától a keretébe ugrik. - Úgy gondolja, baleset történt? - Mi más? Csak nem képzeli, hogy valaki... - Egyelőre semmit nem képzelek, Müllerné, pusztán találgatok. Közben egy csendőr lépett be az öltözőbe, kezében egy pohár vízzel. Müllerné megköszönte, beleivott a pohárba. - Most visszakísérik a szállodába - mondta neki Marcell. - Sokat segített, köszönettel tartozunk! Miután Müller Imola a csendőr oldalán elhagyta az öltözőt, Marcell a kapitány társaságában visszatért a színpadra. Az áldozat holttestét éppen akkor helyezték hordágyra a halottszállítók. Megvárták, amíg a feketébe öltözött férfiak távoznak a lepedővel letakart terhükkel, majd újra szemügyre vették a késes szarkofágot. A pengék még ugyanúgy álltak, ahogyan otthagyták őket, leengedve. Marcell megfogta az ajtót, és gyengéden meglendítette. Az özvegynek igaza volt, az ajtó félúton begyorsult, és magától a helyére ugrott. Amikor újra kinyitotta, Bánáti kapitány meglepetésében felkiáltott. A kések ismét fenyegetően előremeredtek. Marcell megismételte a kísérletet, visszanyomta a pengéket a helyükre, majd újra belendítette az ajtót. Ugyanaz történt, mint előbb. Harmadszor már úgy csukta be az ajtót, hogy a pengéket élesre állítva hagyta. Finoman kinyitotta az ajtót, és látni lehetett, ahogy a kések lassan lehajolnak a helyükre. Valaki megbabrálhatta a rendszert, hogy a mechanika fordítva működjön, mint ahogyan eredetileg tervezték. A kések nem eltűnnek az ajtó csukódásakor, hanem kinyílnak. Ideje elbeszélgetnünk a társulat tagjaival! Folytatás holnapi lapszámunkban