Napló, 2019. június (Veszprém, 75. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-05 / 129. szám

­­0 NAPLÓ RÖVIDEN Fesztivállal indul a nyár PÉCS Közel harminc in­gyenes programmal, kéz­műves- és gasztronómiai kínálattal várja vendége­it a Sétatér Fesztivál júni­us 6-16. között a Sétatéren. Könnyűzenében sem lesz hiány, többek között szín­padra lép Beck Zoli köz­reműködésével a Magas­hegyi Underground, míg Csemer Boglárka „Boggie” nagyzenekari felállásban ad koncertet, a Merk soul- és funkalapokra épülő ze­nét játszik, a The Black­birds zenekar a Beatles 50 éve megjelent Abbey Road című nagylemeze előtt tisz­teleg. A fesztiválhoz csat­lakozik a VII. Déli Kapu Nemzetközi Folklórfesz­tivál, melyen megfordul a hazai és nemzetközi folk­lórvilág színe-java. MAH Augusztustól él a tilalom BUDAPEST Augusztustól bevezetik az éjszakai repü­lési tilalmat Budapest fe­lett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási idő­szakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós Ist­ván főpolgármester és Pal­­kovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be a Légiközleke­dési és Repülőgépipari Ta­nács ülése után tartott saj­tótájékoztatón. MTI UTAZÓ 2019. JÚNIUS 5. SZERDA Különleges séta a Nagyerdőben Debrecen évszázadok óta a polgári lét, a kultúra, a szellemi élet központja DEBRECEN Cívisváros, „kálvinista Róma" - az or­szág második legnagyobb városának állandó jelzői, amelyek kifejezik, hogy Debrecen évszázadok óta a polgári lét, a kultúra, a szellemi élet pezsgő központja. Ma már hozzá­tehetjük, hogy egyetemi és fürdőváros, sőt, rangos sportrendezvények és fesztiválok otthona is. Igazi vonzó úti cél, különösen nyáron, amikor a legen­dás Nagyerdő izgalmas kalandok és események helyszíne. A debreceni Nagyerdő 1092 hektáros védett terület, a Natu­ra 2000 hálózat része, területén különleges védett növényfajok és állatok élnek. Nevét a ha­talmas, 100-120 éves fáiról kapta. Az erdőt már a XVIII. században parkká nyilvánítot­ták, majd 1939-ben elsőként je­gyezték be a védett természeti területek törzskönyvébe. Tehát abban a tudatban sétálgatha­tunk az árnyas fák alatt, hogy nem akármilyen helyen élvez­zük a madárcsicsergést. No A debreceni Nagyerdő több mint ezerhektáros védett terület meg minden egyebet, amit a Debrecen központjától tíz perc alatt elérhető Nagyerdő kínál. A park egyik legkedveltebb helye a Békás-tó, partja tele van padokkal, ideális hely például a piknikezésre. A tóból feltörő látványos szökőkutak játéká­ban órákig lehet gyönyörködni. A gyerekeket a tó közelében játszótér várja, a tó körül táj­építészek által tervezett sétá­nyok kacskaringóznak, ame­lyek mellett állatokat mintázó szobrokat, land art alkotásokat láthatunk. Aki mozogni sze­retne a jó levegőn, kondizhat a szabadban vagy kerékpározhat is. Itt látható a Magyarorszá­gon egyedülálló „Ködszín­ház”, lényegében multimédiás szökőkút, amelynek titka, hogy a hatalmas, legyező alakú víz­­permetre filmeket és különle­ges lézeranimációkat vetítenek. Napközben a tóból kiemelkedő „tipegőkön” kipróbálhatjuk, milyen élmény szinte a „vízen járni”. Legendás épület a nagyer­dei víztorony, amely több mint 100 éves. Azontúl, hogy ma is működik, egyben élmény­központ, ahol könnyűzenei koncerteket, kiállításokat, szórakoztató programokat tartanak. Kihívás a toronyra épített mászófal, illetve a mű­emlék épület 34 méter magas kilátója, ahonnét csodálatos a kilátás a környékre. Például a Nagyerdei Stadionra, amely szinte észrevétlenül olvad bele a természeti környezetbe. A stadiont több mint egy kilomé­ter hosszú, átlagosan hét méter magasan lévő járda veszi kö­rül, amely futópályával egé­szül ki. A stadionba előzetes bejelentéssel látogatótúrákat is szerveznek. Az országban ugyancsak az első és azóta hí­ressé vált vidéki állatkertre is érdemes időt szánni, 17 hek­táron mind az öt földrészről származó állatokat láthatunk, ezenkívül vidámpark is szóra­koztatja a gyerekeket. A Nagyerdőben található a Debreceni Egyetem, amely egyike Magyarország kiemelt kutatóegyetemeinek. Gyöke­rei a XVI. századig nyúlnak vissza. Az eklektikus-neo­barokk stílusú impozáns fő­épület üvegtetős díszudvarát árkádos folyosórendszer futja körül, melynek falán a leghí­resebb professzorok és diákok neve olvasható. Az épület előt­ti tágas, francia stílusú parkot szintén látványos szökőkutak díszítik. A főépület mögött ta­lálható az egyetemi botanikus kert, ahol 6000 növényfajt tar­tanak nyilván. Izgalmas kalan­dot ígér az Agóra Tudományos Élményközpont is, interaktív játékokkal élményszerűvé va­rázsolja a tudományos isme­reteket. Az épület tornyában csillagvizsgáló van. A Nagyerdő varázsa szá­mos költőt megihletett, a Medgyessy sétányon találha­tó szoborparkban találkoz­hatunk a magyar irodalom nagyjaival Csokonai Vitéz Mihálytól Ady Endrén át Mó­ricz Zsigmondig. A park közepén lévő sza­badtéri színpadon tavasztól őszig elképesztően gazdag a programkínálat, már elkezdő­dött a Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2019-es szezonja. Jú­nius 14-16. között lesz a Deb­recziner Gourmet Fesztivál, a Nagyerdőn zajlik minden év­ben - idén kibővült helyszíne­ken - a Campus Fesztivál (jú­lius 17-21.) és augusztus első hétvégéjén a debreceni bor- és dzsessznapok is. OS­ A park egyik legkedveltebb helye a Békás-tó, partja tele van padokkalFotó: Osváth Sarolta Hirdetés-^ A © Jegyek: n 3 UstBsnSB­ luuBf 3ALLUFF .Ni­kai ri sort veszpremfest.hu ■ ■ W Epizó megoldások ~­iarajonaimao, Látogasson el weboldalunkra! M­I a Veszprém megyei V­C­­­L, hírportál Jelentős rekonstrukció Felújítják a szegedi Móra Ferenc Múzeum főépületét SZEGED Uniós támogatás­sal, mintegy 1,4 milliárd forintból felújítják a szege­di Móra Ferenc Múzeum főépületét, a szegedi várat és várkertet. Botka László polgármester a kivitelezői szerződés aláírá­sakor elmondta, hogy az in­tézmény történetének legna­gyobb felújítása költségeiből 900 millió forintot fedez uniós támogatás, ehhez az önkor­mányzat több mint 500 millió forintos saját forrással járul hozzá. A tervek szerint nyolc hónapig tartó rekonstruk­ció során teljesen felújítják a Kultúrpalota homlokzatát és tetőszerkezetét, az épület tete­jére pedig kilátó kerül, ahon­nan majd belátható a Tisza szegedi kanyarulata, valamint a város nagy része. Fogas Ottó múzeumigaz­gató közölte, hogy az építési munkálatokat követően két új állandó kiállítást hoznak létre. Az új természettudományos tárlat interaktív eszközökkel mutatja be az Alföld és a Tisza élővilágát. A Móra-kiállítás pedig az intézmény névadójá­nak munkásságát, műveit tárja majd a látogatók elé. 900 millió forintot fedez uniós támogatás A múzeum időszaki kiál­lításainak helyet adó tereket korszerű lég-, illetve világí­tástechnikával szerelik föl, az épület előcsarnokában új fogadóteret alakítanak ki, egy új lépcső építésével pedig könnyebben megközelíthető­vé válnak az alagsor látvány­raktárai - tudatta a muzeoló­gus. Emellett a projekt része a vár és a várkert megújítása is. A nagyközönség is láthat­ja majd az egykori szegedi vár feltárása során előkerült épületmaradványokat, így az Erzsébet-templom oldalfalait. A vár épületének alsó szintjén pedig a város történetét bemu­tató, részletgazdag állandó ki­állítás nyílik. MTI Ez lesz az intézmény történetének legnagyobb felújításaFotó: Shutterstock

Next