Napló, 2019. július (Veszprém, 75. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-24 / 170. szám

A COWBOYOK AZ ELSŐK Idén is a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Dallas Cowboys lett a világ leg­értékesebb sportcsapata. A NAPLÓ TUDÓSÍTÁSAI A MEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL Görög sajtóhírek szerint a legutóbb a Hannover labdarúgócsapatánál dolgozó, előtte pedig a Ferenc­várost irányító német Thomas Doll is jelölt a görög szövetségnél a jelenleg betöltetlen szövetségi kapitányi posztra. 2019. ÁPRILIS 5., PÉNTEK Európa-bajnoki indulást ért az első helyezés Ajkán Izgalmas hajrában dőlt el az aranyérem sorsa a rapid versenyen HORVÁTH GÁBOR__________ gabor.horvath2@ veszpreminaplo.hu AJKA Talán nem túlzás kijelenteni, hogy minden idők egyik legnívósabb sakkversenyét rendezték nemrég Ajkán. A IV. Csaba Árpád Emlékverseny, amely egyben rapid magyar baj­nokság is volt, válogatott játékosokat, mestereket, egyben számos tehetséges fiatalt vonultatott fel. Száznegyvenhat induló - ez kiemelkedő létszám egy sakk­viadalon, másrészt rekord a Csaba Árpád Emlékverse­nyen, amelyet negyedik alka­lommal hívtak életre Ajkán. Csaba Árpád versenyigaz­gató, aki édesapja helyi sakk­örökségét kívánta annak idején továbbvinni a rendezvénnyel, lapunknak elmondta: nagyon örül neki, hogy ilyen sokan választották ezt a programot a versenynaptárból, és nem mel­lékes az sem, hogy igen nívós mezőny gyűlt össze. Közel húsz nagymester ült asztalhoz, a résztvevők majdnem fele címviselő volt. - Számomra az a legfontosabb, hogy min­denki elégedett volt, tényleg remek hangulatban, sportszerű körülmények között zajlottak Az idei­ versenyen közel húsz nagymester ült asztalhoz a küzdelmek. Minden évben növekszik a létszám, méghoz­zá dinamikusan, s ez a leg­jobb bizonyítéka annak, hogy szeretnek idejárni a sakkozók. Idén már több, mint tíz szpon­zorunk volt, ami egyrészt azért pozitív, mert komoly díjakat tudtunk adni, másfelől sokan azért állnak be a támogatók sorába, mert szeretnék édes­apám emlékét ápolni - fogal­mazott Csaba Árpád, akinek a munkáját Czingler Sándor és Mihályfi Gábor segítette a szervezésben. A magyar bajnoki címet (amely egyébként rapid Euró­pa-bajnoki indulást ért) ezúttal Gledura Benjámin szerezte meg, remek hajrával megelőz­ve a sokáig vezető Almási Zoltánt. A harmadik helyen az Ajkai Bányász SE kiválósága, Czebe Attila végzett. Az ajkai rangsorban Hor­váth Péter lett a második, Ja­kab Attila a harmadik. A versenyigazgató kiemel­te, a helyi fiatalok remekül tel­jesítettek: az ajkai Gaál Zsóka lett megyénk legjobb 14 éven aluli játékosa. Bányászos csa­pattársa, Pásti Áron is jól sze­repelt. A veszprémi nevelésű, ma már szintén Bányász-játékos Kolimár Kristóf az U12-es korosztályban lett első. Mellettük meg kell említeni a szenior-győztes Hardicsay Péter nevét is. Az emlékverseny rangját mutatja, hogy az ünnepélyes díjátadón Szabó László, a Ma­gyar Sakkszövetség elnöke is részt vett. Rekordlétszámú mezőny, közel 150 sakkozó gyűlt össze az idei emlékversenyen Fotó: Penovác Károly Balról: Szabó László, Czebe Attila, Gledura Benjámin, Almási Zoltán, Csaba Árpád Fotó: a szervezők Nemzetközi tábor Nyolcdanos nagymester vezette a gyakorlásokat BALATONFŰZFŐ Idén elő­ször, de remélhetőleg nem utoljára, az Öveges József Szakgimnázium és Szakkö­zépiskola tornaterme adott otthont a kyusho jitsu nyári nemzetközi tábornak. Közel húsz országból érkeztek karatézók, mintegy negyve­nen. Kardos Sándor főszer­vező 1986 óta foglalkozik harcművészettel. Elmondta, hogy Magyarországon még nem volt arra példa, hogy ilyen nagy formátumú nem­zetközi karatetábornak ad­janak otthont. Megköszönte az önkormányzat és az iskola támogatását, akik nélkül ez a népszerű esemény nem jött volna létre. Kiemelte, a részt­vevők Balatonfűzfő hírnevét öregbítik és viszik tovább szerte a világban. Negyvenen vettek részt az eseményen A karatékák öt napon ke­resztül gyakoroltak, Hubert Laenen nyolcdanos nagymes­ter vezényletével. A mester minden egyes védekező és tá­madó fogásra megtanította a sportolókat. Több edzés kere­tében a Koryu Karate Jutsu, a kata­bunkai, és az önvédelem került terítékre. A nagy tudással rendelke­ző mester nagyon színvonalas edzéseket tartott. Kérdésünk­re elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a Balaton partján, csodálatos környezet és segí­tőkész emberek veszik körbe. Örömmel jött Magyarország­ra, megtisztelve érzi magát, hogy tudását, mentalitását, átadhatja másoknak. Jólesett számára, hogy mindenki fi­gyelte a mozdulatait, elfogad­­ ták tanácsait. SZP A karatékák öt napon keresztül gyakoroltak Hubert Laenen japán nagymesterrel Fotó: Szendi Péter RÖVIDEN Elődöntőben a férfiválogatott KVANGDZSU A magyar férfi vízilabda-válogatott 10- 9-re legyőzte Ausztrália csa­patát, így bejutott az elődön­tőbe a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnoksá­gon. Märcz Tamás együttese ezzel egyetlen lépésre van az ötkarikás kvótától, ugyanis a Koreai Köztársaságban a férfiaknál két indulási jogot osztanak ki, mivel az olim­piai bajnok Szerbia - amely világliga-győzelmével már biztosította helyét Tokió­ban - a negyeddöntőben ki­kapott a spanyoloktól, ezért a két döntős vehet részt a jövő évi ötkarikás játékokon. Legutóbb 2013-ban, Barce­lonában fordult elő, hogy a férfi és a női válogatott is négy közé jutott a világbaj­nokságon. A magyarok a csütörtöki elődöntőben - kö­zép-európai idő szerint 11.30 órától - az olaszokkal játsza­nak. MTI Könnyebb lehet a második kör BUDAPEST A Ferencváros labdarúgócsapata a máso­dik fordulóban könnyebbnek tűnő ellenféllel találkozik a Bajnokok Ligája selejtező­jében, mint az első körben a Ludogorec volt. A máltai Valletta története során egy idényben még sosem nyert két párharcot az európai ku­paporondon, azaz egyszer sem jutott el a selejtező har­madik fordulójáig, míg a zöld-fehérek előző, bolgár riválisa az elmúlt öt évben kétszer a BL, kétszer pe­dig az Európa-liga főtáblá­ján szerepelhetett. A magyar bajnok viszont meggyőző já­tékkal, kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel lépett túl az esélyesebbnek tartott ri­válison, amivel 15 év után nyert párharcot a legrango­sabb kupasorozatban. A Fe­­rencváros-Valletta első fel­vonását szerdán 20 órától a Groupama Arénában rende­zik, a visszavágóra jövő ked­den a szigetországban kerül sor. MTI Látogasson el weboldalunkra! % a Veszprém meg V El hírportál

Next