Napló, 2019. július (Veszprém, 75. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-05 / 154. szám

2019. JÚLIUS 5., PÉNTEK Jegyzet Egy fecske a Tódban sem csinál nyarat Horváth Gábor gabor.horvath2@veszpreminaplo.hu Álljunk meg egy szóra - élhetnénk nagyon gyakran Grétsy László klasszikusával, ha a magyar labdarúgásról beszél­getünk. Úgy gondolom, a kemény, tervezett és átgondolt építkezés mellett a futballunkban egy jó adag józanságra is szükség lenne, ugyanis ez hiánycikk. Valahol nagyon is érthető, miért az. Pozitív, hogy nem fogadjuk el törpestá­tuszunkat és a régi nagyság felé törekszünk, azonban ettől még kicsik vagyunk, alig észrevehetőek a nemzetközi foci­térképen, és nem viselkedhetünk óriásként. Itt van például Szoboszlai Dominik esete. Az osztrák Salzburgban légióskodó ifjú még csak most vil­lantotta meg tehetségét a felnőttek között, ám mi rögtön a magyar foci megváló üstököseként tekintünk rá. Futballista legyen a talpán, aki a földön bír maradni, miután a hazai közvélemény a Juventustól az Arsenalon át a Real Madri­dig szuper klubokkal boronálta össze és egyben követelte máris azok kezdőcsapatába. Bár érthetően nagy bennünk a várakozás, de inkább becsüljük meg a hozzá hasonló talentumokat, és hagyjuk, hogy járják a saját útjukat. Ha visszatekintünk és szívünkre tesszük a kezünket, belát­hatjuk, hogy sajnos Nyilasiból nem lett Puskás, Détáriból nem lett Nyilasi, Gerából nem lett Détári és Dzsudzsákból sem lett Gera. Szoboszlai Dominik tényleg tehetséges játékos, kívánjuk neki, és a magyar labdarúgásnak, hogy jobban bontakoztassa ki tudását, mint azt a közvetlen elődei közül a szintén ragyogó adottságokkal rendelkező Dzsudzsák Balázs tette. Ennél is fontosabb azonban, hogy a következő időszak­ban minél több Szoboszlai Dominik bukkanjon fel a honi futballban. Ez lenne ugyanis a már említett építkezés igazi fokmérője. Könyvutalványt nyert a győztes Véget ért játékunk ötödik fordulója VESZPRÉM A Játsszon Gaál Zsókéval! elnevezésű sakkjátékunk legutóbbi fordulójára is sok helyes megfejtés érkezett. A 12 éves ajkai sakkozó, Gaál Zsóka ismét egy érdekes felad­vánnyal jelentkezett. A június 19-ei számunkban megjelent feladat nehézsége persze nem riasztotta vissza a játékot sze­rető olvasóinkat, sőt, rengete­gen jelentkeztek megfejtéssel, s ezek jelentős része helyes is volt. Utóbbiak között sorsol­tuk ki a tízezer forint értékű könyvutalványt, amelyet pos­tai úton juttatunk el a szeren­csés nyertesnek. Ő pedig: Simóka Tamás (Balatonalmádi). Gratulálunk! A helyes megfejtés: F18. Azok se csüggedjenek, akik most nem nyertek, hiszen a helyes megfejtést küldők to­vábbra is játékban maradnak a fődíjért, ami egy közös sakk­parti Gaál Zsókával. A következő feladvány júli­us 17-én jelenik meg a Napló­ban. HG SPORT Estére fürdőnadrág Trencsényi József kemény, izgalmas versenyt vár VESZPRÉM A szombat esti királyszentistváni kvalifiká­ció másnapján, 8.33-kor várható a 26. Taxi4 Veszp­rém Rallye első gyorsasági szakaszára (Kislőd-Szent­­gál) az első versenyautó. Majd kora este, 10 órával később érkezhet meg a­­ győztes páros a Veszprém Aréna céldobogójára egy minden bizonnyal izgal­mas, kemény nap után. A Gránit Motorsport páro­sa, Matics Mihály és Németh Gergely Egerben kiesett, Mis­kolcon negyedikek lettek, de a harmadik, székesfehérvári fu­tamon sem következett be a Maticsék által várt áttörés.­­ Sajnos a „sikersoroza­tunk” tovább folytatódott, konkrétan egy tiszta gyorsa­ságunk sem volt, mert ha ép­pen nem a víz forrt, akkor az­­ olaj löttyent el és nem volt olaj­nyomás. Szinte csodával hatá­ros módon a negyedik pozíció­ban befejeztük a versenyt, de a céldobogónál már el sem akart indulni a Mitsubishi, úgy tele­folyt vízzel szegénykém. Még mindig nem tudom, hogy elké­szül-e a motor, de már nagyon hajlok afelé, hogy egy teljesen széria erőforrással próbálkoz­zunk. Veszprém egyébként is nagy próbatétel, egyrészt a hő­ség miatt, másrészt a gyorsa­ságik sem rövidek. Matics hangsúlyozta: isme­rik a veszprémi pályákat, egy defekt, vagy egy rossz ugrató Gyorsan, de egyben tartalékolva kell autózni nehéz pályákon azonnal el tudja dönteni a ver­senyt. Gyorsan, de egyben tartalé­kolva kell autózni. Egyébként a Veszprém rali mindegyik pályáját szereti a pilóta: „Sokan ódzkodnak a nagy lőtértől, nekem viszont talán jobban is tetszik, mint kis lő­tér. A minősége kicsit rosz­­szabb, de szeretem azt is.” „Napszemüveg kell, és es­tére fürdőnadrág. Nagyon meleg lesz, de bírom, mert a hétköznapokon is sokat szau­­názom” - ezt már Trencsényi József nyilatkozta a viadal hi­vatalos oldalán. A versenyző szeretne az él­mezőnyben autózni, de mivel sokaknak ez a szándéka, ezért roppant nehéz csatára számít. - Extrém élményben is volt már részem Veszprémben. Két éve, amikor a kvalifikációt be­vezették, én kaptam meg 1-es rajtszámot - emlékezett visz­­sza Trencsényi József. - A ju­­taspusztai rajt előtt azonban egy óriási cunami zúdult a pá­lyára. Amíg a navigátorom a sportbírónak kiadta és vissza­vette a menetlevelet, teljesen elázott és elfolyt rajta az írás. Nem láttunk semmit, pedig az ablaktörlő maximális fordulat­­számon ment. Jókora hátrányt szedtünk össze, később azért kellett dolgoznunk, hogy va­lamit faragjunk az ekkor meg­szerzett mínuszokból. Veszp­rém egyébként ilyen. Szerinte kemény, izgalmas, kiszámíthatatlan verseny lesz a mostani is. JSI Emlékkép a tavalyi versenyről: az idén is látványos lesz a veszprémi futam Fotó: rallysport.hu Két megyei csapat a mezőnyben VESZPRÉM Kialakult az NB III-as labdarúgó-bajnoksá­gok végleges mezőnye a 2019/2020-as szezonra. A futball harmadik vonalának tagjai ezúttal is három 16 csa­patos csoportot alkotnak. A Veszprém megyei csapa­tok természetesen újra a nyu­gati csoportba lettek beosztva, megyénket idén is kettő alaku­lat képviseli ebben az osztály­ban. Az FC Ajka feljutott az NB II-be, a VLS Veszprém viszont megnyerte a megye I-et, így a bakonyiak lesznek még ott a Pápai Perutz FC mellett a me­zőnyben. A nyugati csoport egyéb­ként a Hévíz SE csatlakozá­sával lett teljes, a zalaiakat a legjobb nem feljutó megye I-es csapatként kérte fel az NB Bi­as szereplésre a Magyar Lab­darúgó Szövetség. A csoportbeosztások, ke­leti csoport: Balassagyarmati VSE, Ceglédi VSE, Debreceni Egyetem AC, Debreceni VSC II, Diósgyőri VTK II, Eger SE, ESMTK, FC Hatvan, Füzes­gyarmati SK, Gyöngyösi AK, Jászberényi FC, Ózdi Kohász SC, Putnok FC, Sényő-Carni­­fex FC, Tállya KSE, Termál­fürdő Tiszaújváros. Középcsoport: Budapest Honvéd-MFA II, Dabas-Gyón FC, Dunaharaszti MTK, Du­naújváros, FC Dabas, Iváncsa KSE, Kecskeméti TE, Kelen SC, Kozármisleny FC, Monor, PMFC, Rákosmente KSK, Szekszárdi UFC, Szentlőrinc SE, Taksony SE, THSE-Sza­­badkikötő. N­yugati csoport: Balaton­­lelle SE, Bicskei TC, BKV Előre, Credobus Mosonma­gyaróvár, Érd VSE, FC Nagy­kanizsa, Hévíz SE, III. ker TVE, Komárom VSE, Ménfő­­csanak ESK, Mór Fehérvár FC II, Pápai Perutz FC, Petőfi Sportkör Lipót, Puskás Aka­démia FC II, Sárvár FC, VLS Veszprém. HG A Pető Tamás irányította veszprémi labdarúgók egy év kihagyás után ismét a harmadik vonalban szere­pelhetnek Fotó: Pesthy Márton NAPLÓ |­5 RÖVIDEN Korlátozzák a forgalmat VESZPRÉM A Veszp­rém Rallye miatt ideigle­nes forgalmirend-változás lesz pénteken és szomba­ton Litér és Sóly között. A Veszprém Megyei Rend­őr-főkapitányság értesí­ti a járművezetőket, hogy autóverseny miatt a 7216- os számú út 1-3. kilomé­terszelvénye között, Litér és Sóly között teljes pá­lyás útlezárás lesz érvény­ben 2019. július 5-én, pén­teken és 2019. július 6-án, szombaton 15 óra és 21 óra között. A szervezők a for­galmat a 72-es főút és a 7202-es út felé terelik. A megyei rendőr-főkapitány­ság kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszokon. HG Nem vállalják az indulást BUDAPEST A Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO KC női kézilab­dacsapat elsősorban sport­­szakmai okok miatt nem vállalja az indulást az au­gusztus 1-4. között sorra kerülő Super Globe-tornán, a nemhivatalos klubvilág­bajnokságon. Az első női kézilabda Super Globe-ot Kínában rendezik. M­­TI­­ 1. Látogasson el weboldalunkra! a Veszprém megyei V E L. hírportál Plusz egy mérkőzés: 14. Brazília-Peru 1 1. Lokomotív Moszkva-Zenit 2, X 2. CFR Cluj-Viitorul Constanta X I. Philadelphia-Orlando 1 4. Columbus-Seattle X, 1 5. Cincinnati-Houston 2 6. Montreal-Minnesotta 1, X 7. Kansas City-Chicago X, 2 8. Los Angeles FC-Vancouver 1, X 9. San Jose-Salt Lake 1, X 10. Atlanta Utd.-New York RB X.2 II. New York CFC-Portland 1, X 12. Norrköping-Häcken 1 13. USA-Hollandia I Futópályák épülnek BUDAPEST Tizenkét futópá­lya épülhet az ország tizenegy városában annak a szakmai programnak a keretében, ame­lyet a héten jelentett be Révész Máriusz Aktív Magyarorszá­gért felelős kormánybiztos. Budapesten két pálya is épül­het. Ezen kívül Baja, Eszter­gom, Fót, Gödöllő, Hajdúbö­szörmény, Kecskemét, Pápa, Szeged, Székesfehérvár és Szolnok gazdagodhat új futó­pályával. MTI NAPLÓ www.veol.hu Főszerkesztő: Néző László Főszerkesztő-helyettes: Balla Emőke Lapszerkesztő: Gajdos József, Horváth Gabriella, Kari Ákos Szerkesztőség: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Levélcím: 8201 Veszprém, pf. 1384 Telefax: (88) 541-620. Központ: (88) 541-600. Titkárság: (88) 541-667 Városi szerkesztőségek és ügyfélszolgálati irodák: 8200 Veszprém, Kossuth u. 10. Tel./fax: (88) 406-420 8400 Ajka, Szabadság tér 11. Tel.: (88) 200-560 8500 Pápa, Fő utca 21. Tel.: (89) 313-204 8300 Tapolca, Deák Ferenc u. 21. Tel.: (87) 510-573 E-mail: szerkesztoseg@veszpreminaplo.hu Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató Veszprém megyei üzletszervezési vezető: Vida-Varga Andrea Veszprém megyei értékesítési vezető: Kiss Levente Veszprém megyei terjesztési vezető: Sztrikné Varga Mónika Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-600 Felelős vezető: Horváth Gábor ISSN 0133-2104. Index: 25-061 Telefonos hirdetésfelvétel: (46) 99-88-11. Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 3 190 Ft, negyed évre 9 570 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 18 185 Ft, egy évre 10%-os kedvezmén­nyel 34 450 Ft. Előfizetéssel, terjesztéssel kapcsolatos ügyintézés: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Telefon: (94) 999-120. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Adatvédelmi irányelveink a veol.hu internetes oldalunkon olvashatók. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! IS) ®«ih»k«aid Observer imedia S_____________ www.observer.hu

Next