Napló, 2020. április (Veszprém, 76. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-09 / 85. szám

12 NAPLÓ MAGAZIN i.L 2020. ÁPRILIS 9., CSÜTÖRTÖK Megérinti a látogatót a történelem Gyönyörűen megújult a Koppány és István közötti csata ezeréves emlékkápolnája HORVÁTH VIRÁG_________ virag.horvath @mediaworks.hu SÓLY Bikádi László Ká­roly, a település lelkésze vezetésével a református templom csodás új belső teret kapott. A felújításban rengeteg munka, össze­fogás és nem utolsósorban hivatástudat segítette a helyi lelkészt. A mostani templom elődjét a legenda szerint Szent István emeltette fogadalomból. Az ok a Koppány elleni 997-es csata, amely alatt a kísérete itt, Sólyban őrizte a fiatal Vajk herceget, amíg a csata dúlt. A 2009-es belső feltáráskor elő­került nyílhegy és cserépdara­bok alátámasztani látszanak a helyi hagyományt. A hely egy mocsaras, zsombékos vidék, a legenda indokolná azt, hogy miért itt építettek templomot a szokásos dombtető helyett, hi­szen ezer évvel ezelőtt a sólyi templom és kertje helyén tulaj­donképpen egy sziget állt, kis kápolnával a közepén. Bikádi László Károly a megújult belső térben mesélt a templom történetéről és lelké­­szi munkájáról. 1995-ben lett Hajmáskér és Sóly települések lelkésze, a templom felújítása pedig örökölt kötelessége lett. - Az elődöm ezt hagyta rám feladatként, mondván, ez az ország legöregebb magyar építésű falusi kistemploma. Koppány és István csatájának ez az emlékkápolnája. Ennek akkoriban a valóságtartalmát senki nem hitte el. Mindenki azt mondta, hogy én bolond, fantaszta vagyok, de én hajt­hatatlan voltam. Még 2002-ben csináltak ta­­lajszintsüllyesztést a templom­ban, 2008-ban pedig megkez­dődhettek a kutatások.­­ Az ásatás azért volt fon­tos, mert a vármegye első írá­sos említése a sólyi oklevélben történik. A sólyi templommal összefüggésbe hozható legko­rábbi írott forrás a veszprémi püspökség alapítólevelének 1257-es átírásában található, mely szerint az oklevél kiadá­sára 1009-ben Sool birtokon Szent István vértanú kápol­nájánál került sor. Az oklevél dátumozása: „Datum in Sooi apud capellam beati Stephani protomartiris. Anno ab icama­­tione Domini millesimo Vilii (Datálva Sólyban, boldog István protomártír kápolnája mellett. Az Úr megtestesülé­sének 1009. évében).” Ez min­denképpen olyan dátum volt 2009-ben, amelyet méltó volt megünnepelni. Földbe ásott oszlophelyek, feltöltési rétegek, különböző korú elbontott épületrészek, sírok kerültek elő az ásatás­kor. A kutatás során a 13. századi templomfalak alatt egy korábbi, feltehetőleg fa­­szerkezetű templom nyomaira bukkantak. Az ásatás során huszonkét, többnyire gyer­meki csontváz került elő, raj­tuk betegségek nyomaival. A templom felújítása örökölt kötelessége lett Bikádi László Károlynak két felnőtt sírjára is ráleltek. Mindkettő nyakán, koponyá­ján erőszakos halálra utaló vágásnyomok voltak.­­ A két felnőtt ölelkező pózban volt, így elneveztem őket a sólyi Rómeó és Júliának. László Orsolya antropológus fedezte fel, hogy itt kevéssé szerelmi történetről van szó, a két férfit ugyanis a török időkben lefe­jezték. Azért voltak ebben a félreérthető pózban, mert az egyiküket lefejezték, a másik­kal behúzatták a holttestet a gödörbe, és a gödörben állva a másik férfit is meggyilkolták, így ráborult az első holttestre. 2013-ban történelmi emlék­hellyé avatták a sólyi templo­mot, és elismerték, hogy Kop­pány és István csatája ehhez a helyhez köthető. A templom öt méterszer 9,5 méter belméretű hajóból, 4,3 méterszer négy méter belmé­retű, a hajó hossztengelyétől dél felé ferdén tájolt, egyenes záródású szentélyből és a ha­jóhoz nyugat felől csatlakozó, 1902-ben épült toronyból áll. A hajót és a szentélyt vakolat­ból képzett, egyszerű fejeze­tekkel tagolt félköríves diadal­ív választja el egymástól. A templom síkfödémes, a szen­télyben keleten és délen egy­egy, a hajón délen felül három szegmensíves ablak, a karzat alatt délen egy négyzetes ab­lak nyílik. A sólyi templomból származó festett kazettás fa­mennyezetet és karzatot a 19. század vége óta az Iparművé­szeti Múzeum őrzi.­­ 2017-ben kaptunk támo­gatást arra, hogy a szentély belső részét kutathassuk, és megmenthessük a reformá­ció korabeli falfestményeket. Csakhogy miközben a szen­télyt megmentettük, rátalál­tunk egy freskóra a hajórész­ben, abból az időszakból, amikor kibővítették az eredeti templomot. A kibővített temp­lomban feltételezhetően Gert­­rúd királyné lelki üdvéért mi­séztek, ehhez pedig ki kellett díszíteni a templomot, ennek a nyomára bukkantunk ekkor. A freskótöredék Jézus ke­resztre feszítését ábrázolja. Répási Viktor restaurátor munkáját dicséri, hogy jelenle­gi formájában megtekinthető a freskótöredék a sólyi templom falán. Közel 40 millió forintot fordítottak arra, hogy a temp­lom belső részét teljesen meg­újíthassák, Bikádi László elhi­vatottságának hála. 2019-ben indult meg egy újabb hatalmas munka, miután a falfelületek­kel végeztek, Eckert Anikó a presbiterek előtt lévő, U alakú padok előtti részt restaurálta, a DE Creative legyártotta a fabútorzatot, amit Ament Éva népi iparművész és Bárdos Jú­lia festett meg. Ez a belső tér méltó az ezer­éves hagyományhoz, de elég modern a 21. századi látogató­nak. Kiállítótermek irigyelhe­tik azt a fénytechnikát, amely megvilágítja a sólyi templom belső részeit. A templom még nincs teljesen kész, hiányzik az az L alakú karzat, ami meg­mutathatná, hogy a reformá­ció korában is milyen gazdag öröksége volt a falunak. A lelkész szerint a helyi­ek örülnek, hogy megszépül a templomuk, bár olyanok is vannak, akiket nem érdekel a művészet, a kultúra, a történe­lem és a hagyományok.­­ Ez egy alvó falu. Természetes­nek veszik, hogy ez itt áll, és hajlamosak megfeledkezni az értékéről, míg a távolabbról érkezők számára ez kuriózum. A tervek sora végtelen, a helyi lelkész Árpád-kori falu­rekonstrukciót, turisztikai projekteket, rendezvényeket álmodik a településre. Biká­di László Károly „látványos” templomi munkája mellett fe­leségével karöltve a háttérben is segítséget nyújt, a reformá­tus egyházzal végzik a falu­­gondnoki szolgálatot, a térség legnagyobb szociális szolgál­tatójaként házi segítségnyúj­tás keretén belül több mint ezer embert látnak el naponta. Megállapodást kötöttek a Ma­gyar Élelmiszerbankkal, en­nek köszönhetően a helyi üz­letből mindennap elhozzák és szétosztják a maradék pékárut a rászorulóknak. A szociális szolgálat közel kétszáz mun­kavállalót koordinál, amellyel a háttérből segítséget nyújthat­nak a településen élőknek. Bikádi László Károly áll­hatatos munkája és harca a településért és a sólyi templom fejlesztéséért országosan is elismerésre adott okot, hiszen megkapta a falufejlesztők leg­rangosabb kitüntetését, a Ke­mény Bertalan-díjat. A szentély mentése közben rátaláltak egy középkori freskóra A templom mennyezetén Isten igaz beszédeit hirdetik A muzeális tárgyakat 1894-ben elvitték az Iparművészeti Múzeumba A lelkész idén elnyerte a Kemény Bertalan-díjat Fotók: Nagy Lajos Kiállítótermek irigyelhetik a belső teret megvilágító fénytechnikát A festett kazettás famennyezet másolata látható a templomban A felújított sólyi református templom csodás új belső teret kapott A mostani templom elődjét a legenda szerint Szent István emeltette A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk TV

Next