Napló, 2020. május (Veszprém, 76. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-20 / 117. szám
4 NAPLÓ KRÓNIKA Ezek a szakképzések maradtak Az agrárium mellett például a vendéglátás is tárt karokkal várná az utánpótlást (Folytatás az 1. oldalról.) A rendkívüli felvételi eljárás már nem része a középfokú intézmények felvételi információs rendszerének, de az Oktatási Hivatal segítséget nyújt a kereséshez az általános iskolák, a szülők és a tanulók számára a honlapján elérhető, a középfokú intézmények által a rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett, képzések, férőhelyek keresésére szolgáló adatbázissal. Ezek alapján körbenéztünk a megyében, hogy a szakiskolák részéről mely képzésekben maradtak üres férőhelyek. A Pápai Szakképzési Centrum (PSZC) Acsády Ignác Szakképző Iskolája felvételt hirdet többek között autószerelő, szakács, pincér, vendéglátás-szervező, hegesztő, villanyszerelő, asztalos, festő szakmákban. A PSZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziumába egyebek mellett pénzügyi-számviteli ügyintéző és logisztikai technikus szakokra lehet jelentkezni május 22-ig. A pápai Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában például az alábbi képzések választhatók: mezőgazdasági gépész, erdész, kertész és parképítő, virágkötő, zöldség- és gyümölcstermesztő, hentes, állattenyésztő, lovász, pékcukrász. Gál Imre, a Batthyány-iskola igazgatója elmondta, az Agrárminisztérium egyetlen megyei iskolájaként szinte az összes agrárminisztériumi képzést meghirdetik, és amit tudnak, el is indítanak a jelentkezések függvényében. Közel száz diák jelentkezett már hozzájuk. A Veszprémi Szakképzési Centrum (VSZC) Ipari Szakgimnáziuma igazgatóhelyettese, Kőbán László elmondta, hat osztályuk megtelt jelentős túljelentkezéssel, ám a műanyag-feldolgozó technikus osztályból hiányzik még öt gyerek ahhoz, hogy elindíthassák a szakot, ezért pótfelvételit hirdettek, és a jelentkezési kérelmeket elektronikus úton várják június 20-ig. Megtudtuk, hogy a műanyag-feldolgozó szak olyan képzés, amelyaz országban rajtuk kívül csak egyetlen másik iskolában folyik, a munkaerő-piaci értéke nagyon magas, csak Veszprém környékén több tucat cég foglalkozik műanyag-feldolgozással, és ezek magas fizetésekkel várják a végzett technikusokat. Gulkai László igazgató tájékoztatása szerint a VSZC Jendrassik-Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában a logisztikus szakon és a Egyénileg kell jelentkezni a pótfelvételire pályaorientációs osztályukban van még hely. A részletekről az iskola honlapja ad bővebb tájékoztatást. A VSZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája is hirdetett pótfelvételit ács, asztalos és festő szakokra, ezekre általános iskolát végzett jelentkezőket várnak. A VSZC „SÉF” Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája várja a jelentkezőket például turisztikai technikus, cukrász, szakács és pincér szakokra. A VSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája is meghirdette a pótfelvételi lehetőségét. Az ajkai intézmény igazgatóhelyettese, Vigváryné Németh Katalin arról tájékoztatta lapunkat, hogy a leendő tanulók jelentkezését május 30-ig várják. Az érdeklődők jelentkezhetnek többek között vendégtéri szaktechnikus, informatikai rendszer és alkalmazásüzemeltető technikus, ápoló, pékcukrász, pincér, szakács és gépi forgácsoló képzésre. Emellett a 13. évfolyamra is jelentkezhetnek olyan tanulók, akik szakirányú érettségivel rendelkeznek, így választhatják a kisgyermekgondozó, az ápoló, a vendégtéri szaktechnikus, valamint a rendész képzéseket. A tapolcai Széchenyi István Baptista Középiskola néhány képzésére még lehet jelentkezni. — Rendkívüli pótfelvételi eljárást hirdettünk meg az eladó képzésre, van hely még a hegesztő képzésen és a rendészeti technikumban, továbbá az épületgépészeti technikusi képzésen, valamint a gimnáziumi képzésen ugyancsak - mondta Szollár Gyula igazgató. A Balatonfüredi Szent Benedek Középiskolába nagy a túljelentkezés, beteltek a férőhelyek, várólista alakult ki. A gimnáziumi osztályokba az engedélyezett maximumot, 34 gyereket vettek fel, a rendészeti osztályba pedig 38 diákot tudtak felvenni. Működik az iskolában szakács- és cukrászképzés is - előbbire tizenöten, míg utóbbira húszan jelentkeztek, a helyek beteltek. LM, JLI, BRM, TBZS, KE A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: ÁVEOL.hu Támogatott tartalom-Lehet, hogy ott lapul a fiókban a megoldás? Az utóbbi hónapokban a világunk egyik pillanatról a másikra megváltozott. Ez az új helyzet pedig sokaknak okoz átmeneti pénzügyi nehézségeket. Horváth Mátyást, a BÁV veszprémi zálogfiókjának vezetőjét kérdeztük ennek az időszaknak a tapasztalatairól. A koronavírus járvány idején milyen problémákkal fordulnak Önökhöz? A járványt kísérő gazdasági bizonytalanság sokakat érintett. Vannak olyanok, akik már a járvány kezdetén elveszítették a munkájukat, vagy fizetés nélküli szabadságra kényszerültek, ők az albérleti díj, a rezsiköltség fedezésére kérnek zálogkölcsönt. Vannak olyanok, akik továbbra is dolgoznak, de például a digitális oktatás bevezetésével váratlanul számítógépet kellett vásárolniuk. Ilyenkor kerülnek elő a fiókból, az akár már elfeledett aranyékszerek, és segítenek megoldani az átmeneti pénzügyi problémákat. A fizetési moratórium lehetőségével élnek az ügyfelek? A többség a moratórium ellenére szeretné magánál tudni a vagyontárgyait, és inkább kiváltja őket. Természetesen egy esetleges későbbi pénzügyi nehézség esetén ezekre ismét lehet zálogkölcsönt felvenni. Mennyibe kerül a zálogkölcsön? Ha megnézünk egy átlagos, 50.000 Ft-os kölcsönt, akkor 90 napos futamidő mellett a folyósításkor 2592 Ft kezelési díj, a kiváltáskor pedig 1512 Ft kamat kerül felszámításra. Azaz összesen 4104 Ft-ot kell fizetni, ami mindössze 46 Ft-ot jelent naponta.* Ráadásul mindez jövedelemigazolás és hosszas ügyintézés nélkül igénybe vehető aranyfedezetre. A vállalkozók is kihasználják a zálogkölcsön lehetőségét? A vállalkozók gyakori problémája a megbízók késedelmes fizetése. Mivel az alkalmazottaknak bért kell fizetniük, a leggyorsabb megoldás a befektetési célból vásárolt aranyékszerekre, aranytömbökre, vagy márkás órákra kért zálogkölcsön. Nekik is jó hír, hogy az 1 millió forint feletti hitelekre vonatkozó Prémium Finanszírozás konstrukciónk már minden fiókunkban kérhető, ezekre kedvezményes, 33%os THM vonatkozik. Megosztana velünk egy történetet, amelyre szívesen emlékszik vissza? A munkánk során igazi öröm, amikor szakmai szempontból is érdekes tárgyakkal találkozunk. Ilyen volt például az a súlyos nyaklánc, amelyet négy dukátos Ferenc József aranyérmével foglaltak, vagy az a szép ezüst ékszertartó doboz, amelyet úgy örökölt a tulajdonosa, és amely sokszor kisegítette őt az átmeneti pénzügyi problémából. Érdemes tehát körülnézni, és felbecsültetni nálunk az értékeket, hiszen lehet, hogy ott lapul a fiókban a megoldás a pénzügyi gondjainkra. A 90 napos futamidő utolsó napján történő kiváltás (teljes előtörlesztés) esetén 50.000 Ft kölcsön esetén, 90 napos futamidő mellett egyszeri, a folyósításkor esedékes 5,185% kezelési díj kerül felszámításra, a kamat típusa rögzített, mértéke évi 12,1%. A kölcsön egyösszegben, a futamidő végén fizetendő vissza. A kölcsön után fizetendő díjak teljes összege 4.104 Ft. A futamidő végén fizetendő teljes összeg 51 512 Ft. A kölcsönt a BÁV Pénzügyi Zrt., illetve a PERM Zrt. nyújtja. 7*1 BÁV ZÁLOG 2020. MÁJUS 20., SZERDA Kutyás túra a kilátóhoz Border collie-k és gazdáik adtak egymásnak randevút TIHANY Negyven, elsősorban border collie-tulajdonos találkozott a tihanyi Belső-tónál szombaton, amit a balatonfüredi Holczer Adél gazda és a gyulafirátóti Gyetkó János, az említett fajta tulajdonosa és tenyésztő szervezett meg. Februárra tervezték a találkozót, de a járvány keresztülhúzta a közös programot. Aztán az első lehetséges alkalommal találkoztak is a border collie-k, illetve a tulajdonosaik, tenyésztőik, de a szervezők mindenkit, így más fajtákat és keverék kutyákat is nagy szeretettel fogadtak gazdáikkal együtt. Érkeztek is sokfelől, így egyebek mellett az Alföldről, Budapestről, de még Szlovákiából is csatlakoztak hozzájuk. Évente többször megszervezik a mostanihoz hasonló találkozót, és mindig az ország különböző helyein, de Tihanyban először adtak egymásnak randevút. A szombati összejövetel kiemelkedően jókedvűre sikerült, mindenkin látszott, így a gazdikon és a négylábúakon is, hogy nagyon kiéheztek már a kimozdulásra, egy kis közös programra, kirándulásra. Mindemellett kitűnő, nyarat idéző melegben keltek útra, és a jóízű beszélgetések mellett egészen az Őrtorony-kilátóig túráztak. A border collie nagyon különleges fajta, energikus, intelligens, hűséges, védelmező, gyerekekhez is kitűnően A februárra tervezett találkozót csak most tudták megvalósítani alkalmazkodik, és nagyon tanulékony. Erőskezű, határozott gazdit igényel, meg rengeteg törődést, foglalkozást. Ha mindez megvan, teljes értékű családtag válik belőle, fogalmazott Holczer Adél, aki két gyönyörű kutyussal, Csinossal és Masnival érkezett az összejövetelre. A szervezők elmondták, a közösség célja felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy az emberek törzskönyvvel rendelkező kutyát vásároljanak, ezzel is segítve a hivatalos tenyésztők munkáját. Ők rengeteg időt és energiát szentelnek annak, hogy a kiskutyák és szüleik a megfelelő genetikai szűrésekkel, oltásokkal rendelkezzenek. Kiemelkedő munkát végeznek a fajtamentők is, akik fáradhatatlanul segítik a magukra maradt négylábúakat. A következő találkozót nyár végére tervezik, amikor Vászoly környékén túráznak majd. KE Kutyákkal kirándultak a Balatonnál. Mindenkin látszott, így a gazdikon és a négylábúakon is, hogy nagyon kiéheztek már a kimozdulásra, egy kis közös programra, kirándulásra Fotó: Pesthy Márton